Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-29 / 225. szám
Csoór István novellája: Ssáskét kiló és egy kavics 900 Az emberek a buszra vártak az italboltban. Somogyi Ferenc egy olyan asztal mellé telepedett, ahol széles árnyékú, terebélyes asszony ült. A tömött kacsát, kosárral együtt az asztal alá tette, a bakót meg az ölébe helyezte. Az asz- szony tökmagot rágcsált, szapora szájmozgással. Az egyik szájaszélén beszippantotta és a másikon kifújta olyan szélsebesen, mint az eszterláncot járó gyerekek forgása. A markából a hamutartóba tette, ahol boglyává nőtt a kibelezett héj. Az asszony szaporán őrlő szájmozgását figyelte Somogyi Ferenc és, hogy ne üljenek ott, mint a kukák, megszólalt: — A városba? — Oda. — Én meg Váriba. Mikor van busz?. Megmondta a kövér asz- szony azt is: — Fél tíz után ... — Akkor még van idő... A bőrbakó szíját feszegette ki a csatból és a kék- csikos szalvétába csomagolt elemózsiát kitette az asztalra. Az asszony még turkált a nagyöblű zsebben, de abban már nem volt semmi. Ki is fordította a bélését és a zsebmoszatot kiszórta az olajozott padlóra. Somogyi Ferenc szót indított újra: — Megelégelte? — Meg. . . — Csudára jóllakott, gondolom ... — Fenét, ettől éhesebb az ember. — Hát akkor egyen mást! — Nem lehet... — Beteg? — Ügy nézek ki? — Nem mondhatni, csak- hát az nem eszik, aki beteg. .. — Meg az a személy, aki fogyni akar! — Hát hány kilós? Kicsit megigazította az ülését az asszony és nézte a kendőből előkerült elemózsiát. Előbb egy frissen sült cipót takargatott ki az ember, azután meg zsírpapírba csomagolt kacsamájat. De még milyen nagyot és olyan sárgát, akár a vadrepcetábla virága. A kenyér is olyan volt, mint a foszlóskalács bélé. Ügy látta az asszony, mintha gőzölne egy kev,eset. Kicsit szédült a szagtól, de a súlyát megmondta: — A múlt héten mért az apja, akkor százkét kilót nyomtam, meg egy kavicsot ... — Kiegyenlítőnek? — Annak cserepet tettünk ... Nincs több súlyunk. A többit kaviccsal pótolta az ember. Ezt a kis kavicsot szeretném lesúly- kolni ... — Kár azt erőltetni. '.. Kenyerére tett egy szelet májat az ember és nyugodt, egyenletes tempóval falni kezdett. Látszott rajta, hogy kimondhatatlanul ízlelte az ízt, cuppantott a szájával, a nyelvével forgatta, egyengette és megőrölve eresztette lefelé. Félrefordult az asszony, hogy másfelé legeltesse a szemét. A falon a plakátokat már kívülről tudta, a pult mögött a fehér-kötényes csapost is ismerte, de az emberek többségét is. Azok is ettek. Az egyik asztalnál disznósajtot kezdett meg egy simára nyalt hajú magyar, olyan nagyot, hogy két embernek elég lett volna Szibériáig, még akkor is, ha gyalog mennek. A másiknál egy kisebb testű, szemüveges ember tojást héjazott, vele szemben egy kucsmás paraszt olyan vastag kolbászból nyeste a falatokat, mint a söröspohár alja. Két lány is kuncogott az egyik asztalnál és úgy falták a krémest, hogy minden harapás után kacagták egy sort. Szikrák jelentek meg az asszony szeme előtt olyan sűrű csiholással, mint a csillagszóróé. Bevilágította a csárdát és úgy érezte, hogy a ruhájára hullanak és a vállán a berliner kendőt lángra lobbantják. A kolbásznak, a sajtnak is érezte a szagát, de legjobban a ruoamájét. Ügy facsarta az orrát, azt hitte, menten tüszkölni kell. Somogyi Ferenc falatozott csendben, nagy kényelemben. Azt látta, hogy az asz- szony behunyta a szemét és sűrűn bukott le a nyelés a tokája mögött. Búzás Andor: Korán hazamentem Korán hazamentem. Az öregek aludtak még, hajnali etetésre vártak, topogtak a csikók. A szél sem támadt föl napkelte előtt, meglengeti majd szemük felé a bóbiskoló Holdat. Álmában püffedt még a vén szolgáló kemence, meleg gőzök ringatták s mélyeket lélegeztek piszkában az apró parazsak. Merev mankóin ingott a kert: fakó biklájú fonnyadt őszirózsák lekönyörgik maholnap a dért. Az öregek békéje szunnyadt itt mindegyik sarokban: elkelne már azt mondják, elkelne már egy fiatal! Hiányoztál. Anyám rég megvetette az ágyat s tudtam, némán elfordulva fogadnak majd a székek, a tárgyak szemrehányása fogad: magunkra hagytál Látod, roskad a ház s az apád is: izmainkat .'toldoztad a gyorslábú jövőtől! Jó szívvel tolta az asszony felé a kenyeret, meg a májat: — Ha nem sérteném meg vele... Kinyitotta az asszony a szemét és úgy bűvölte a májat, mint a kígyó a békát. — Tudja, a kavics... Legyintett az ember: — Majd holnap kezdheti... Közelebb rántotta maga alatt a széket és hirtelen mozdulattal fogta marókra a kenyeret. A bicskát is kivette az ember kezéből és széles suhintással beleka- nyarított a cipóba. Jói sikerült vágást csinált, mert az egyik kezében egy hatalmas szélet, a másikban a cipó fara maradt. Saccol- ta a kenyeret és reszkető kézzel visszatette az asztalra a kis csücsköt. Pislantott egyet Somogyi Ferenc és nézte a májat, amit az asszony tömzsi ujjai úgy markoltak át, mint vízbe fúló a feléje nyújtott lapátnyelet. Vágott az asszony abból is és a falásnyi szeletet jó szívvel az ember elé tolta, az ökölnyinek meg nekiesett, szinte koppantak a fogai. Somogyi Ferencnek 'felakadt a szeme. Ilyent még nem látott mióta kétágú, annak pedig már hatvan esztendeje. Nem tehetett mást, nézte az asszonyt meg a bicskáját, mert az is nála maradt... Gyorsan fo_ gyott a máj és a kenyér. Hihetetlen lendülettel jártak a fogak és úgy őröltek, mint egy kalapácsos malom. Evett, nyelt és cuppantott. Végezetül pedig egy egészséges böffenés dörrent el a száján és úgy száguldott végig az italboltban, hogy a falról majd leverte a képeket. Ettől a kacsa ijedt meg az asztal alatt és elkiáltotta magát: — Háp! Háp! Somogyi Ferenc csitította: — Nyughass í Neked, már nem jutott... Az uszony is lenézett a kacsára és elszömyülkö- dött: — Rettenetesen liheg... — Mert nagy a mája ennek is... A morzsákat szedegette a térítőről az asszony és a nyelvével karikát nyalt a száján körül: — Mivel tömték, hogy ennyire liheg? Somogyi Ferenc elhúzta a bajuszát és a tenyerével eltakarta a száját, nehogy kibugyborékoljon belőle a kacagás: — Tengerivel..'. Meg ... lihegtető porral... — Az mi? — Patikába mérik, olyan, mint a Bikarbóna, csak nem búfögtet, hanem lihegtet... — Attól nő ekkorára a mája? — Attól... Gondolkozott az asszony és közben fogvájóval piszkálgatta a fogát... — Három kacsát töm a lányom... Megpróbálom én is... Míg jön a busz, megjárom a patikát... Felállt és súlyos lépésekkel kidöcögött az ajtón. Utána Somogyi Ferenc is nekiindult, mert nem akarta végig hallgatni a patáliát, amit a lihegtetö-por miatt csap az aspony. Azt nem árulják sem a patikába, sem a közértekben... Úgy gondolta Somogyi Ferenc, csak hadd járkáljon, súlykoljon egy keveset a kavicsból... «1 ______ ____ _______ W K OROST AJ ___________KULTURÁLIS ME L L É K L ET Ú j könyvek Devccseri Oáber: Epidaureszi tücskök, szóljatok Hellaszba, azaz Görögországba valamilyen módon azoknak is el kell utazni, akik ezt valóságban nem teszik. Devecseri Gábor, „Epidaureszi tücskök, szóljatok” című könyve ilyen útra invitált Méghozzá luxusutazásra, meggyőződhet erről bárki, aki könyvét elolvassa. Útleírás, élmények, irodalom, kép, ismertető, költészet, együtt, egy műfajjá alakulva, kiegészíti és segíti egymást és természetesen az olvasót, aki a könyv lapjait forgatja. Az ilyen műfaji együttes azért szerencsés már eleve, mert olyan országot mutat be, ahol a múlt és a jelen, a történelem és a politika, a valóság és a mítosz keveréke talán sehol a világon nem nyújthatja azt, amit Hellaszban. A szerző a homéroszi istenek és hősök nyomában jár, de ugyanakkor fogja a kezét a ma emberének, akik a monda és a történelem mesés helyszínén most éppen áruikat kínálják vagy mindennapi gondjaikon töprengenek. Az alkotó, a görög múlt nagy ismerőjének és szenvedélyes tolmácsolójának éppen az a szerencséje, hogy ismeretei megnyitják az olvasó útját a mából a klasszikus görög sors világába és lehámtva az idő rétegeit, a látottakat úgy nyújtja át, mint az elmúlt háromezer év szemtanúja. S míg az eltűnt idő nyomában kutat, kiválóan aktualizál, mikor a régiek karakterét fedezi fel a mai görögökben. A próza és főleg a gondolatok illusztrációjaként a gyönyörű (és általa költőien fordított) antiksorokat iktatja a szövegbe. És ha teljesen szazad vizeken evez, ott görög kultúrával édesített saját verseit nyújtja át az olvasónak. A képzeletbeli utazás nagyszerű emlékeivel teszi le a könyvet, aki megjárja Hellasz útjait a szerző segítségével. Kegyetlen szerelem Két kötet novella a 20-as évek szovjet irodalmából. Ez önmagában nem sokat mond. Annál nagyobb az olvasó izgalma, ha megízleli a forrongó és alakuló szovjet világ élet-halál küzdelmét. Veszjolij címadó novellája, a Kegyetlen szerelem sem a szerelem kegyetlenségéről mesél, hanem a kegyetlen időknek azokról a szerelmeseiről, akik a polgárháborúban lehetővé tették, a Vörös Hadsereg győzelmét. Ez a korai szovjet próza — mintegy 50 novella — szól most hozzánk 40—50 év távlatából. Az összkép a húszas évek nem kisebb jelenségét tárja fel előttünk, mint a szovjet forradalom fiatalságát az irodalomban, az első évek merész nagyot- akarásait az élet és művészet számos területén. Bármelyik novellát olvassuk el, előttünk áll az új világot birtokba vevő, az újban először körültekintő, ezt az élményt először átélő ember. Rendkívül fiatal irodalom volt ez egy olyan korban, amikor hihetetlen tempóban zajlott az irodalom fejlődése Oroszországban. A leningrádi Művészetek Háza, mint a mágnes vonzotta a kezdők tömegét. Az újonnan jelentkezők mindegyike megviselt táskájában, kis kofferében, nyűtt mappájában elbeszélésekkel, karcolatokkal, novellákkal sűrűn teleírt papírlapokat őrzött. Az újak tehát nemcsak újak voltak, hanem akkor még nagyon fiatalok is. Az újra felfedezés örömét növeli, hogy a korai szovjet próza napjainkban beérkezett a világirodalomba. Ennek reprezentatív kiadása az Európa Kiadó novellás, kötete, amelynek szerzői közül talán elég, ha kiemeljük Pasztemak, Pausz- tovszkij, Babel, Solohov, Gorkij, Zoscsenko, Katajev és Eíhrenburg nevét. K. I. R égen táncolt már nagyon. Talán meg se tudná mondani, mikor. Pedig nagyon szeret táncolni. Nagy lány már, lassan öreg lánynak számít a mai időkben. A tánc pedig kell a nagylánynak. Nemcsak azért, mert a barátnői is mind táncolnák és neki kellemetlen, ha nincsenek élményei, de a lány természeténél fogva is. A fiatalság természeténél fogva is. Hiszen a tánc egy alkalom. Alkalom arra, hogy közel legyen a fiúhoz. Ahhoz, akit szeret. Vagy, ha nemi, akkor alkalom arra, hogy közel legyen a férfihoz. Amit szeret. Hiszen Gizi tizenkilenc éves már. És régen táncolt. Nagyon régen. Talán meg se tudná mondani. Pedig biztosan tudja. Nagyon is él benne egy dátum... De ez még soha nem jutott eddig eszébe úgy, hogy ilyen nagy hatással legyen rá, mint most. Lakodalomban volt. Természetes, hogy mint az egyik legcsinosabb lányt, az elsők között kérték föl. Elment, hiszen nagyon szeret táncolni. És táncolt. Egész éjjel. Sokat. Sok fiúval. Sokan akartak udvarolni neki. Mindenkihez kedves volt. De semmi több. Senkit sem biztatott semmivel. Sem egy kézszorítással, sem egy találkával... Semmivel. Sokan akarták kikísérni az állomásra, mikor a lakodalomnak vége lett. ö egy öreg sógorát kérte meg, hegy kísérje el a vasúiig... K ztán fölszállt a vo- ** natra. Egyedül. Álmosan, fáradtan, a lakodalom . kellemes mámorával, de azzal a kellemetlen érzéssel is, ami mindenkiben benne van ilyenkor: jó volt a lakodalom, csak ne kellene utána utazni... A vonaton jó helyet kapott. Ütitársai tekintettel voltak rá. Jól is esett neki, hogy lehajthatja fejét, és megtörtnek látszó testét pihentetheti. így is nagyon csinos volt A fülkében levő utasok csak nézték. Azaz, csak nézegették. Mert egy kicsit mindannyian féltékenyek voltak egymásra. Legalábbegy idősebb társaságába: utazott addig. Az idősebi gyakorlottabb szemmel, i többiekre nézve kicsit fölényes érzéssel pislogott néha a kislány felé^ amazok pe dig az idősebb vetélytársai szinte kizárva a versenyből csak egymást figyelték mindenre készen... Gizi pedig aludt. Kipi rult. így nagyon szép volt Az egyik fiatalember nen is tudta megállni, hogj maga elé ne suttogja: — Piroska... A másik ránézett. Gizi pedig álmodott,. Nem is törődött az őt leső, sóvárgó tekintetekkel. Messze járt. Táncolt. La„ kodalomban volt. Nagyor jól érezte magát. Sokai kérték fel. Minden lápé: után kapkodták. De minthe mindig ugyanazzal a fiúvá. táncolt volna. .Folyton csak egy arcot látott. Gyurkáét.. Mosolygott álmában. Aztán hirtelen elváltozott a 2 arca. Ideges rándulás futott végig a testén. A kezével egy dobó mozdulatot tett. Aztán fölébredt. két fiatalember egy1 szerre nézett és fordult oda. Az egyik meg is kérdezte: — Rosszat álmodott? Á, nem — rázta meg a fejét Gizi... Nem. Semmi rosszat. — Akkor miért ijedt föl? Nem is tudom. Talán nem volt kényelmes a helyem...
