Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-25 / 195. szám

KÖRÖSTÁJ _________KULTURÁLIS MELLÉKLET_________ A z új színházi évad elé 'T'alán még egyetlen sze. zon kezdetekor sem voltunk ennyi jó tanáccsal felszerelve: a színház a köz- érdeklődés fókuszába ke­rült, s minden jel arra mu­tat, hogy küszöbön áll egy alapos művészi és struktu­rális változás, — fordulat a minőség felé. Persze a sok tanács meg is sokszorozza a művészek és színházvezetők gondjait: az igazgatóknak a sokféle, okos vagy vitatható tanácsból játszható műsor­tervet kell szerkeszteniük, s ez már — mint minden lépés a tervtől a megvalósí­tásig — sokkal nehezebb feladat. Különösen akkor, ha ezek a tanácsok vitafor­mában jutnak el a színház­hoz : nemcsak egymással perelő elvekként, hanem azzal a lehetőséggel is telí­tetten. hogy ki-ki azt emel­je ki belőlük, ami felfogá­sához legközelebb áll. Az évadzárás és a nyári vita csaknem minden részt­vevő részéről legalább két ponton határozott és egy­értelmű követelménnyel je­lentkezett: az egyik igény a határozottabb és igényesebb közéietiséget, a világosabb és nyíltabb színpadi elem­zést követelte — a másik a húsz év óta változatlanul funkcionáló színházi struk­túra átalakítását szorgal­mazta. Ez utóbbi követel­mény természetesen nem né­hány hetes kísérlet felada­ta, dg még csak nem is egy évadé, mert alaposabb meg­fontolást az elvek és lehető­ségek gondos mérlegelését igényli, jóllehet egyes ele­mei — például az önálló profil kidolgozása — nem­csak megvalósítható, hanem már több év óta állandóan napirenden szereplő, ten­denciájában már meg is valósuló igény. A struktu­rális átalakulás tehát távlati tervként illeszkedik ide gondjainkba. Az első követelmény azon­ban már ebben a szezonban is jelentős segítség lehet: olyan ajtót nyitott ki, ame­lyet eddig nem igen pró­bált határozottan tágra nyitni a. színházművészet. Bár igazságtalanok lennénk, ha egy-egy jelentős, ebbe az irányba mutató kísérletről megfeledkeznénk. így pél­dául a miskolci színház ta­valyi Darvas bemutatójáról. (A térképen nem található című dráma) a kecskeméti és veszprémi színház átgon­dolt műhelymunkájáról, melyben a politikus dráma számára nyitott kísérleti le­hetőség szép eredményeket hozott. A pesti színházak is elég jól éltek ezzel a lehető­séggel: Gyurkó, Dobozy új (^arabjai már ezt a tenden- c.át erősítették. A nyári vi­ta tehát ezt a már meglevő törekvést kívánta felerősíte­ni, mégpedig egy művészi kiteljesedés jegyében: a mű­faji sokféleség, és a színi megoldások többszínűségé- nek jegyében. A színházak saját arculatának követelése így nemcsak önálló műsor­politikát jelent, hanem első­sorban a színvonalemelés szorgalmazását, valamint az új, ötletgazdag színi lehető­ségek kidolgozását is. S mindezt a mában élő drá­mai-színházi koncepció ke­retében. ■Emikor az új évad mű­sorterveit lapozgatjuk, két­ségkívül érezzük is a vál­toztatni akarás szenvedélyét — a nyári vita nem múlt el nyomtalanul. Ezt a szenve­délyt elsősorban a magyar drámával kapcsolatos mű­helymunkán érezzük: az új tendencia azért látszik egészségesebbnek, mert a színvonalra, és nem a meny- nyiségi mutatóra törekszik. Ebben az évadban talán már nem az lesz a fontos, hogy szám szerint milyen arányban lehet emelni a ha­zai termés részesedését — a színházak inkább arra tö­rekszenek, hogy művészileg megalapozott és így közön­ségképes bemutatókkal te­gyék vonzóbbá a kortársi magyar drámát. Végre úgy látszik, közel kerül egymás­hoz a művészi megalapo­zottság és — rossz kifejezés­sel élve — a „maiság”. A másik reményt keltő je­lenség, hogy kezd megszi­lárdulni a vidéki színházak műhely-jellege: jelentős írók kísérletei, új megoldá­sú darabjai először vidéken kerülnek bemutatásra és a jó közönségvizsga után ke­rülnek a pesti színházakba. Ma még ugyan „előkelőbb­nek” számít egy pesti ős­bemutató, mint egy sikeres, de mégiscsak „vidékről fel­került” darab. Ezért még él az előítélet, hogy egy kecs­keméti vagy pécsi bemutató inkább kényszermegoldás, mint műhely-kísérlet. Ez a gyakorlat azonban már né­hány jelentős példát tart számon, ami előbb-utóbb ki fogja bővíteni ezt az utat, és ehhez hozzájárul az idei év — ha szerényen is — né­hány vidéki ősbemutatójá­val; ^z egészséges tenden­ciák mellett néhány kevésbé örvendetes jelen­ségre is fel kell figyelnünk. E jelenségek közös forrása a közönségtől való félelem: az új évadban — ha már számszerűleg egészségesebb arányokban is —, de minő­ségben, ízléskultúrát illető­en gyengébb, színvonaltala- nabb összhatásban jelentke­zik az operett, a könnyű műfaj, az olcsó szórakozta­tás. Kissé gorombán fogal­mazunk, s így igazságtala­nul is, de tesszük ezt azért, mert úgy érezzük ma már nem lenne szükség er­re a félelem táplálta minő­ségcsökkentésre. Jól tudjuk, hogy művelődési térképün­kön helye van az operett­nek, a börleszknek, a köny- nyed vígjátékoknak — de azt is tudjuk, hogy ez a mű­fajcsoport csak akkor nőhet kultúrahordozóvá, ha egy kialakított program része­ként és nem kényszermeg­oldásként, művészi árleszál­lításként visszük színpadra. Az ilyen átgondoltabb, a közönség adott igényeinek ismertetésére és alakítható- ságára építő program aztán képes lehet arra is, hogy e műfajcsoport berozsdáso­dott elemeit modernebbekre cserélje, bátrabban éljen a musical, a zenés szatíra, ka­baré, stb. eszközeivel, s így megtalálja azokat az utakat, amelyek a „maga­sabb osztályba” vezetnek. A debreceni színház már meg­próbálkozott ilyen megoldá­sokkal — és jelentős sikert mondhatott magáénak: fel tudta robbantani a bécsi operett avult stílus- és íz­lésvilágát, és meg tudta kedveltetni a modernebb zenés műfajokat. (A musi­cal, a Kapaszkodj, Malvin, jön a kanyar formabontó játéka egyaránt sikeres kez­deményezés és példamutató törekvés yolt.) Egyes szín­házak programjában azon­ban inkább a félelem rossz tanácsait érezzük; „közön­Pacsai Imre Utca ségmarasztaló” — azaz „kassza-bemutatók”-ra épí­tik az évad stabilitását. IV em lenne igazságos, ha ezt a félelem diktálta értékcsökkenést kizárólag a színházak címére írnánk. Ezt a félelmet egy nem lé­tező, vagy legalábbis más arányokban jelen levő ve­szélytől mai vitáink, folyó­iratainkban, napilapjaink­ban közzétett mozistatisztL kák és a belőlük levont pesszimista következteté­sek is keltették, másszóval közösen alakítottuk ki azt a félelem-légkört, melyben egy nem létező veszedelem­től megrettenve magunk te­remtünk újabb veszélyeket. A közönségben bízó, azt is­merő és formálni is akaró színházak ellent tudtak áll­ni ennek a hangulatnak — és az elmúlt évet is siker­rel zárták, és az új évadra ugyancsak alapos program, mai, mondhatni „ellenoffen- zívával” készültek. S hozzá kell tennünk: ebben a tö­rekvésükben az általuk is formált, szövetségessé meg­nyert helyi közönség is tá­mogatja. Mert a színházkul­túra nemcsak a vitafórumo­kon közügy, hanem a néző­téren is, sőt egy-egy város életében is. Ezalatt ma már azt is értjük, hogy a közön­ség és színházművészet ele­ven diskurzusa, egymást korrigáló dialógusa is hoz­zátartozik a műsortervezés­hez, és a korszerű színházi művelődéspolitikához. Sarusi Mihály Üvegtörés az ifjú merni akar lerántani láncait 1 mi másoknál évszázadig kopott nála egy mozdulat eredménye akar lenni ember mer lenni nem gép számoló, elektronikus agy melybe csak be kell táplálni az adatokat és kész is a hullabiztos felelet botrányos a fantáziája * új és mindig új képzetek rohanják meg s veszik hatalmába munkás akar lenni olyan ember aki nem tintát vedel bikavér helyett — szerelme az univerzum s gyereket nem kettőt de százat nemz fát mer vágni szenet hoz a felszínre meri az embert olyannak szeretni amilyen — néha kemény, néha szép ha nem az emeletről figyelem ha üvegtörést rendeznek és a földről tekintenek az égre a csillagokra, az emberekre Zágony Rudolf: Emlék Az új évad — úgy lát­szik — ennek a kor­szerűbb, a közönségbe job­ban beépülő kapcsolatnak is próbaéve lesz:, vidéki szín­házaink versenye erősebben széthúzó mezőníyt fog mu­tatni. s a színvonalban, mű­vészi értékek sikerre vitelé­ben „győztes” módszerek gyorsabban fognak átkerül­ni az országos gyakorlatba. Erre kényszerít bennünket és a színházművészetet a fejlődés gyorsuló tempója, valamint az a körülmény, hogy a közfigyelem fókusza erre a művészetre terelő­dött. Nem jósként és nem a kívánság kötelező rítusa­ként — hanem egy kialaku­ló verseny drukkereként és „haszonélvezőjeként” re. ménykedünk e próbaév si­kerében. S azt hisszük, nem minden alap nélkül. Almási Miklós Parttalan sztyeppék ösvényein bolyongtál míg lábadat befonta az út s elnyelt a kert virágzó illata lombok rezgő függönyét magadra húztad duzzadtál érett almád parázs-burka mögött téptem gyümölcseidből s míg kúsztam lendültem az ágak karjain nem láttam hogy megrándult az út elindult végigkígyózott a fák tövén s lehulló lélegzeted magával ölelte kutattalak magvak csíráiban levelek zúgásába túrtam hasztalan hiába kereslek a sziklás hegytetőről elnyelik a fű hollűittL

Next

/
Thumbnails
Contents