Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-25 / 195. szám
KÖRÖSTÁJ _________KULTURÁLIS MELLÉKLET_________ A z új színházi évad elé 'T'alán még egyetlen sze. zon kezdetekor sem voltunk ennyi jó tanáccsal felszerelve: a színház a köz- érdeklődés fókuszába került, s minden jel arra mutat, hogy küszöbön áll egy alapos művészi és strukturális változás, — fordulat a minőség felé. Persze a sok tanács meg is sokszorozza a művészek és színházvezetők gondjait: az igazgatóknak a sokféle, okos vagy vitatható tanácsból játszható műsortervet kell szerkeszteniük, s ez már — mint minden lépés a tervtől a megvalósításig — sokkal nehezebb feladat. Különösen akkor, ha ezek a tanácsok vitaformában jutnak el a színházhoz : nemcsak egymással perelő elvekként, hanem azzal a lehetőséggel is telítetten. hogy ki-ki azt emelje ki belőlük, ami felfogásához legközelebb áll. Az évadzárás és a nyári vita csaknem minden résztvevő részéről legalább két ponton határozott és egyértelmű követelménnyel jelentkezett: az egyik igény a határozottabb és igényesebb közéietiséget, a világosabb és nyíltabb színpadi elemzést követelte — a másik a húsz év óta változatlanul funkcionáló színházi struktúra átalakítását szorgalmazta. Ez utóbbi követelmény természetesen nem néhány hetes kísérlet feladata, dg még csak nem is egy évadé, mert alaposabb megfontolást az elvek és lehetőségek gondos mérlegelését igényli, jóllehet egyes elemei — például az önálló profil kidolgozása — nemcsak megvalósítható, hanem már több év óta állandóan napirenden szereplő, tendenciájában már meg is valósuló igény. A strukturális átalakulás tehát távlati tervként illeszkedik ide gondjainkba. Az első követelmény azonban már ebben a szezonban is jelentős segítség lehet: olyan ajtót nyitott ki, amelyet eddig nem igen próbált határozottan tágra nyitni a. színházművészet. Bár igazságtalanok lennénk, ha egy-egy jelentős, ebbe az irányba mutató kísérletről megfeledkeznénk. így például a miskolci színház tavalyi Darvas bemutatójáról. (A térképen nem található című dráma) a kecskeméti és veszprémi színház átgondolt műhelymunkájáról, melyben a politikus dráma számára nyitott kísérleti lehetőség szép eredményeket hozott. A pesti színházak is elég jól éltek ezzel a lehetőséggel: Gyurkó, Dobozy új (^arabjai már ezt a tenden- c.át erősítették. A nyári vita tehát ezt a már meglevő törekvést kívánta felerősíteni, mégpedig egy művészi kiteljesedés jegyében: a műfaji sokféleség, és a színi megoldások többszínűségé- nek jegyében. A színházak saját arculatának követelése így nemcsak önálló műsorpolitikát jelent, hanem elsősorban a színvonalemelés szorgalmazását, valamint az új, ötletgazdag színi lehetőségek kidolgozását is. S mindezt a mában élő drámai-színházi koncepció keretében. ■Emikor az új évad műsorterveit lapozgatjuk, kétségkívül érezzük is a változtatni akarás szenvedélyét — a nyári vita nem múlt el nyomtalanul. Ezt a szenvedélyt elsősorban a magyar drámával kapcsolatos műhelymunkán érezzük: az új tendencia azért látszik egészségesebbnek, mert a színvonalra, és nem a meny- nyiségi mutatóra törekszik. Ebben az évadban talán már nem az lesz a fontos, hogy szám szerint milyen arányban lehet emelni a hazai termés részesedését — a színházak inkább arra törekszenek, hogy művészileg megalapozott és így közönségképes bemutatókkal tegyék vonzóbbá a kortársi magyar drámát. Végre úgy látszik, közel kerül egymáshoz a művészi megalapozottság és — rossz kifejezéssel élve — a „maiság”. A másik reményt keltő jelenség, hogy kezd megszilárdulni a vidéki színházak műhely-jellege: jelentős írók kísérletei, új megoldású darabjai először vidéken kerülnek bemutatásra és a jó közönségvizsga után kerülnek a pesti színházakba. Ma még ugyan „előkelőbbnek” számít egy pesti ősbemutató, mint egy sikeres, de mégiscsak „vidékről felkerült” darab. Ezért még él az előítélet, hogy egy kecskeméti vagy pécsi bemutató inkább kényszermegoldás, mint műhely-kísérlet. Ez a gyakorlat azonban már néhány jelentős példát tart számon, ami előbb-utóbb ki fogja bővíteni ezt az utat, és ehhez hozzájárul az idei év — ha szerényen is — néhány vidéki ősbemutatójával; ^z egészséges tendenciák mellett néhány kevésbé örvendetes jelenségre is fel kell figyelnünk. E jelenségek közös forrása a közönségtől való félelem: az új évadban — ha már számszerűleg egészségesebb arányokban is —, de minőségben, ízléskultúrát illetően gyengébb, színvonaltala- nabb összhatásban jelentkezik az operett, a könnyű műfaj, az olcsó szórakoztatás. Kissé gorombán fogalmazunk, s így igazságtalanul is, de tesszük ezt azért, mert úgy érezzük ma már nem lenne szükség erre a félelem táplálta minőségcsökkentésre. Jól tudjuk, hogy művelődési térképünkön helye van az operettnek, a börleszknek, a köny- nyed vígjátékoknak — de azt is tudjuk, hogy ez a műfajcsoport csak akkor nőhet kultúrahordozóvá, ha egy kialakított program részeként és nem kényszermegoldásként, művészi árleszállításként visszük színpadra. Az ilyen átgondoltabb, a közönség adott igényeinek ismertetésére és alakítható- ságára építő program aztán képes lehet arra is, hogy e műfajcsoport berozsdásodott elemeit modernebbekre cserélje, bátrabban éljen a musical, a zenés szatíra, kabaré, stb. eszközeivel, s így megtalálja azokat az utakat, amelyek a „magasabb osztályba” vezetnek. A debreceni színház már megpróbálkozott ilyen megoldásokkal — és jelentős sikert mondhatott magáénak: fel tudta robbantani a bécsi operett avult stílus- és ízlésvilágát, és meg tudta kedveltetni a modernebb zenés műfajokat. (A musical, a Kapaszkodj, Malvin, jön a kanyar formabontó játéka egyaránt sikeres kezdeményezés és példamutató törekvés yolt.) Egyes színházak programjában azonban inkább a félelem rossz tanácsait érezzük; „közönPacsai Imre Utca ségmarasztaló” — azaz „kassza-bemutatók”-ra építik az évad stabilitását. IV em lenne igazságos, ha ezt a félelem diktálta értékcsökkenést kizárólag a színházak címére írnánk. Ezt a félelmet egy nem létező, vagy legalábbis más arányokban jelen levő veszélytől mai vitáink, folyóiratainkban, napilapjainkban közzétett mozistatisztL kák és a belőlük levont pesszimista következtetések is keltették, másszóval közösen alakítottuk ki azt a félelem-légkört, melyben egy nem létező veszedelemtől megrettenve magunk teremtünk újabb veszélyeket. A közönségben bízó, azt ismerő és formálni is akaró színházak ellent tudtak állni ennek a hangulatnak — és az elmúlt évet is sikerrel zárták, és az új évadra ugyancsak alapos program, mai, mondhatni „ellenoffen- zívával” készültek. S hozzá kell tennünk: ebben a törekvésükben az általuk is formált, szövetségessé megnyert helyi közönség is támogatja. Mert a színházkultúra nemcsak a vitafórumokon közügy, hanem a nézőtéren is, sőt egy-egy város életében is. Ezalatt ma már azt is értjük, hogy a közönség és színházművészet eleven diskurzusa, egymást korrigáló dialógusa is hozzátartozik a műsortervezéshez, és a korszerű színházi művelődéspolitikához. Sarusi Mihály Üvegtörés az ifjú merni akar lerántani láncait 1 mi másoknál évszázadig kopott nála egy mozdulat eredménye akar lenni ember mer lenni nem gép számoló, elektronikus agy melybe csak be kell táplálni az adatokat és kész is a hullabiztos felelet botrányos a fantáziája * új és mindig új képzetek rohanják meg s veszik hatalmába munkás akar lenni olyan ember aki nem tintát vedel bikavér helyett — szerelme az univerzum s gyereket nem kettőt de százat nemz fát mer vágni szenet hoz a felszínre meri az embert olyannak szeretni amilyen — néha kemény, néha szép ha nem az emeletről figyelem ha üvegtörést rendeznek és a földről tekintenek az égre a csillagokra, az emberekre Zágony Rudolf: Emlék Az új évad — úgy látszik — ennek a korszerűbb, a közönségbe jobban beépülő kapcsolatnak is próbaéve lesz:, vidéki színházaink versenye erősebben széthúzó mezőníyt fog mutatni. s a színvonalban, művészi értékek sikerre vitelében „győztes” módszerek gyorsabban fognak átkerülni az országos gyakorlatba. Erre kényszerít bennünket és a színházművészetet a fejlődés gyorsuló tempója, valamint az a körülmény, hogy a közfigyelem fókusza erre a művészetre terelődött. Nem jósként és nem a kívánság kötelező rítusaként — hanem egy kialakuló verseny drukkereként és „haszonélvezőjeként” re. ménykedünk e próbaév sikerében. S azt hisszük, nem minden alap nélkül. Almási Miklós Parttalan sztyeppék ösvényein bolyongtál míg lábadat befonta az út s elnyelt a kert virágzó illata lombok rezgő függönyét magadra húztad duzzadtál érett almád parázs-burka mögött téptem gyümölcseidből s míg kúsztam lendültem az ágak karjain nem láttam hogy megrándult az út elindult végigkígyózott a fák tövén s lehulló lélegzeted magával ölelte kutattalak magvak csíráiban levelek zúgásába túrtam hasztalan hiába kereslek a sziklás hegytetőről elnyelik a fű hollűittL