Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-06 / 180. szám

1960, augusztus 6, 5 Szerda Tanulmánytervek, szociális létesítmények társadalmi munkában Az elmúlt évben érdemelte ki először az Élüzem címet a Kö­rösvidéki Vízügyi Igazgatóság gyulai szakaszmérnöksége. Most elhatározták, hogy versenyt in­dítanak a Szocialista Szakasz- mérnökség cím elnyeréséért. Jámbor István, a szakaszmér­nökség megbízott vezetője el­mondotta, hogy jelenleg kilenc szocialista brigád 70 dolgozója munkálkodik a terv valóra vál­tásán. Valamennyien részt vesz­nek a szakmai, politikai okta­tásokon, de emellett értékes fel­ajánlások születtek a gazdasági és hatósági munkák elvégzésé­re. Ilyen többek között a békés- szentandrási karbantartó szocia­lista brigádé is, amely a békési és bökényi duzzasztóműveknél végzi el társadalmi munkában az év közben előforduló speciá­lis munkákat, de emellett segít­séget nyújtanak az ott dolgozó kezelőknek is. A szakszmérnökség többi szo­cialista brigádja közel ezer tár­sadalmi munkaórát ajánlott fel a remetei gátőrház és árvédelmi központjának átalakítására, korszerűsítésére és a bökényi munkásszállás tetőszerkezeté­nek kijavítására. Ezenkívül vál­lalták a Fehér- és Fekete-Körös közti, valamint a Fehér-Körös bal parti lokalizációs töltés szel­vényeinek takarítását, ami 2850 folyóméter hosszú. A Törekvés, Delta és Élővíz nevű gát- és csatomaőri szocia­lista brigádok az őrházak fenn­tartási, valamint az árvizvédel- mi tartozékok karbantartási munkáinak elvégzésére több mint két és fél ezer társadal­mi munkaórát vállaltak. A műszaki dolgozók sem ma­radnak le a fizikai dolgozók felajánlásai mögött, ők a mű­szaki fejlesztés keretében vég­zik el a kispéli tározó felméré­4nuimiiiiiii»niiiiii(iiiiiiiiiHiimi ,,A”-dombot, amelyet négy nap óta nem sikerült birtokba ven­niük. A franciák, pontosabban a légiósok itt minden erejükkel kitartottak. Az ettől északra fékvő „C—1” és „C—2” dom­bon át és a folyó melletti 505. . és 506. álláson keresztül próbál­ták a néphadsereg harcosai ezt a fontos pontot megközelíteni. „Ha ezeket sikerül kézrekerí- teniük, akkor már alig száz mé­ternyire leszünk az ellenség fő­hadiszállásától ” — írja a küz­delemnek erről a szakaszáról Tran Do tábornok — „Nyugaton No Noong ellen intéztünk táma­dást, amely közvetlenül a „Szemgölyó” állásnak elkeresz­telt ellenséges tüzérségi fészek közelében feküdt. Thiet Cuong zászlóalj parancs­nok három tisztjével és négy emberével éjfél után előretört az 506-os állásig. Heves harc alakult ki. Vizesen, a felismer - hetetlenségig sárosán álltak szemben az ellenfelek. Volt pil­lanat. amikor nehéz volt meg­állapítani, ki az ellenség és ki a barát Thiet Cuong felkapott néhány kézigránátot és így kiáltott: — Harcosok, utánam! Elhajította kézigránátjait és erre buzdította katonáit is. A példa hatott. Társai követték. Negyven gránát repült az ellen­séges állásokra.” Capeyron francia százados a harcnak erről a szakaszáról így emlékezett vissza: „Amióta fel kellett adnunk az északi védelmi szakaszt, tu­datában voltunk annak, hogy a halál fiai vagyunk. Nyomorú­ságos tengődésünk vasrudakból A Delta gátőr szocialista brigád Szigeti Sándor építésvezető irá­nyításával a remetei őrház korszerűsítésén dolgozik társadalmi munkában. sét, bővítésének tanulmányter­vét, valamint vállalták a bel­víz-visszatartásra alkalmas ná­dastói legelő tanulmány- tervének elkészítését, eze­ken kívül a nagyréti I. és nagy­zugi holtágnál közeljövőben lé­tesítendő szivattyúállások ter­vezését is. B. O. Megjelent a Forrás júliusi száma . A Kecskeméten megjelenő, ez év májusában indult irodalmi, művészeti folyóirat harmadik száma a napokban került az ol­vasókhoz. A lap három hónap alatt gyors és hathatós tartalmi, formai változáson ment át. Élő Múlt, Hazai Tükör, Szemle cí­mű rovatát elsősorban fiatalok írásai töltik ki; tipográfiai meg­oldásai, ha emlékeztetnek is az Üj Írás korábbi tördeléséhez és betűtípusaihoz, ennek ellenére tetszetősek. és fatörzsekből, hevenyészett fedezékekben a szó szoros értel­mében tarthatatlanná vált. Az ostromlók arc vonala fojtogató kézként egyre közelebb jutott hozzánk”. Feltartóztathatatlanul közele­dett a vég. 1954. május 7. „Utoljára ezen a napon szólaltak meg Dien Bien Phu-nál a csatakürtök és milyen szomorúan” — állapít­ja meg a légió történetének egyik francia írója. Reggel repülőgépek jelentek meg az égen. Több hullámban érkeztek Hanoi és Észak-Laosz felől. Bombázták és géppuskáz­ták az erődöt körülvevő harco­sokat, de a vietnami légvédelem nagyon tevékeny volt. A gépek sietve elhagyták Dien Bien Phu légterét. Csak néhány ke­ringett a völgy fölött Délben már alig volt lőszere a franciáknak. Mozsárágyújuk és gépfegyvereik nem tudtak tüzelni. Kétségbeesés és zűrza­var a franciák fedezékében. Castries tábornok ekkor rádió- telefonon összeköttetésbe lépett ; Cogny tábornokkal: — Csaknem teljesen elfogyott ■ a lőszerünk. Az ellenség áttört ■ drótakadályainkon. — Nem rendelkezik a főpa- i rancsttokság több tartalékkal — : válaszolja Cogny. — Nem te- ■ hetünk önökért semmit. Csele- : kedjék belátása szerint. — Az út hosszú, erőnk kimé- j rült. Hogyan tudnánk elmene- : külni? — kérdi Castries. Délután két órakor készen állt : a vietnami erők támadási terve. ■ ' jelszó ez volt: (Folytatjuk) Prózai és lírai alkotásokat tartalmazó szépirodalmi rovatá­ban két színvonalas novellát (Kunszabó Ferenc: Várázsigék, Pavlovits Miklós: A mesterség címere), valamint jó néhány friss hangú, tehetséget bizonyí­tó verset olvashattunk. Tet- j szett Gál Fakas: Éjszaka van, i Október; Káldi János: Idegen­ben, valamint a békéscsabai fia­tal költő, Sarusi Mihály két ver- I se, a Sötét utcák és a Vers. j Mindkettő olyan induló tehet­séget mutat, aki sajátosan mar­káns hangvételével, első publi­kációja ellenére a júliusi szám lírai anyaga egyik erősségének mondható. A „Hazai tükör” rovatban Zám Tibor Árnyékos oldal cí­mű vitacikkében az országos szociográfiai vitához szól hozzá, egyúttal rövid tanulmányt is adva Bács-Kiskun megye egyes társadalmi csoportjainak prob­lémáiról. A folyóirat utolsó harmadá­ban az a rendhagyó „portré­sorozat”, amelyet Jancsó Miklós után ezúttal neves költőnkről, a „viharokat támasztó” Juhász Ferencről készítettek. Bízvást mondhatjuk, az iro­dalmi csemegéket kedvelő ol­vasó a Forrás júliusi számával olyan folyóiratot tart kézben, amelyet — háromhónapos múltja ellenére — máris rangos irodalmi fórumaink között kell számontartani. B. M. A HÜTÖHÁZ középiskolás diákokat (elvesz hatórás munkaidőben babdobozolási munkára, fizetés teljesítmény szerint, valamint női segédmunkásokat 651 „Kis lak áll a nagy Duna mentében Megérkezés Az érkezésemet jelző levél nem jött meg idejében. A duna- vecsei állomás peronján csoma­gokkal megraköttan tanácstalan­kod tam. Tolókocsiban ülő, láb nélküli bácsi világosított fel, hogy taxit hiába keresek, ő vi­szont szívesen elfuvarozza rok­kantkocsiján a holmimat a meg­adott címre. Szívessége jól esett, de nem ez volt az első figyelmes megnyilvánulás a dunavecseiek részéről. A kedves ő-ző nyelv­járás azonnal megütötte fülem és az, hogy barátnőmet hivata­los nevén alig ismerték fel, csak gyerekkori becenevén emleget­ték. Így karikáztunlk végig a Vö­röshadsereg útján szóba állva evvel, avval. A főutca óriási forgalma meglepett, de megtud­tam, hogy ez egyben a baja— kalocsa—budapesti országút is. Fáradtan, poroson fogadott be a régi, oszlopos tomácű családi ház, és egyszerre otthon érez­tem magam. Petőfi nyomában A vasárnap a felfedezések napja volt. Körüljártam az 1743—45-ig épült református templomot, melynek falában emléktábla őrzi az 1938-as nagy árvizet, mutatva, milyen maga­san mosta falait a „bősz Duna árja”. A Tájmúzeum zárva volt, de kérésemnek engedett a gondnok és kinyitotta a kis épü­let ajtaját. 1840—44-ben Petőfi apjának mészárszéke volt itt, s a most még csak 2 szobányi mú­zeum sok érdekességet rejteget. Petőfi és családjának arcképei, egykorú nyomatok, Klapka tá­bornok eredeti kéziratú hadpa­rancsa és Szendrey Júlia né­hány verse ugyancsak kézirat­ban. Röpülj az ölembe Szállj be kebelembe Ártatlan galambom Simulj a szívemre...” Ennyit sikerült hirtelenében lejegyezni a sárguló papirosról, de a többi szakasz is ebben a hangnemben íródott. Egy másik üvegvitrinben Pet- rovics István húsvágó bárdját őrzik. Mint a gondnok mondta, Dunavecséről távoztában sok más tárggyal együtt elzálogosí­totta az örökös anyagi gon­dokkal küzdő „jó öreg kocsmá- ros”. Kint a cseppnyi udvaron né­hány római kori síremlék-da­rab is egy útjelző kő mellett áll, egy nagy vörös márvány sírkő. Mészáros Julianna asz- szony Nagy Pál uramnak házas­társáé, aki 1854-ben halt meg, 58 éves korában, öt kedves leánya és kilenc unokája siratta. Az öt közül egy volt Nagy Zsuzsika, Petőfi szerelme, akihez a „Zsu­zsikához” című versét írta több más örök értékű költeményével együtt vecsei tartózkodása alatt. A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár békési gyára azonnali belépésre keres lakatos, hegesztő és forgácsoló szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. — Minden páros héten sza­bad szombat. 44 órás munka­hét. Jelentkezni lehet a békési gyár üzemgazdasági osztályán hét­köznap délután 15 óráig. 68464 Ezekről a dolgokról bővebben a járási könyvtárban Vasberé- nyi Géza tájékoztatott. Amatőr Pető fi-kutató. Különben Zsu­zsika házában lakik. Sajnos, oda nem látogathattam el, mi­vel éppen renoválják. így hát csak az elbeszélés alapján tud­tam meg, hogy 1200 kötetes Pe­tőfi gyűjteménye van. Többek között első kiadású és sok kül­földi fordítás is. Mint büszkén mondta, az 1840—44-es évekre tehető Petőfi költői befutása a dun&vecsei tartózkodás idején. Itt született meg a „Füstbe ment terv” is. A már „szerkesztő úr” Petőfi nem gyalog, hanem szekérrel utazott a kedves szülőt házhoz, s ez út emléke a halhatatlan vem 1923-ban a Petőfi Társaság ünnepséget rendezett Dunave- csén, Zsuzsika sírjánál. Itt mondotta él dr. Ferenczy Zol­tán az első nagy Petőfi életrajz­író beszédében azt, hogy: „Ha semmi többet nem írt volna Petőfi Dunavecsén, mint a „Füstbe ment tervet”, az anyai és gyermeki szeretet himnuszát, már ez is elég volna arra, hogy e falu neve örökre fennmarad­jon...” A kis lakot a „nagy Duna mentében” nem találtam meg. Az épületet sajnos még a múlit században lebontották. Helyén az első világháború halottainak emlékműve áll. De a szobor tö­vébe Vasberényi Géza javasla­tára a tanács emléktáblát illesz­tett. A jelen Utam ezután a Dunához ve­zetett. A nagy töltésen áthalad­va ott hömpölygött a nagy víz, szelíd méltóságban. Hosszú kő­gáton, éles termésköveken át­bukdácsolva jutottam el a kije­lölt fürdőhelyig. Néha hajó úszott el vagy motorcsónak szelte a vizet. S a túlsó parton a magas erdős part fölött ott tornyosultak Dunaújváros ma­gas gyárai kék és piros füstöt okádó kéményeivel. Dunaújváros szívja magába a vecsei felnövek­vő ifjúságot. Ez az oka, hogy a járási székhely alig 5 ezer lako­sú, s bár van bírósága, bankja, SZTK-rendelöje, alig fejlődik. Iskolája is csak általános iskola, gimnáziumba, technikumba Kunszentmiklósra vagy távolab­bi helyekre járnak a gyerekek. De a tizenévesek legalább nyáron itthon vannak. S mivel a kultúrotthonban nem találtak tanyát maguknak, megalakítot­ták a Pince-klubot. Egy régi bo­rospincét kértek és kaptak a ta­nácstól, amit maguk hoztak rendbe és dekoráltak. Mivel le­het itt szórakozni? Sört inni, és a mindenkit túlharsogó magnó zenéjére táncolni és szívni a londoni ködhöz hasonló sűrűsé­gű cigarettafüstöt. Az ellenőr­zésre megjelenő szülők kifogá­sa már magasabb helyre is elju­tott s olyan rémhírek terjedtek el ottlétemkor, hogy a Pince­klubot bezárják. Búcsú A levegő még hűvös volt, amikor autóbuszra szálltam. Űjra a főutcán robogtunk vé­gig. Míg elsuhantak mellettünk a rövid ottlét alatt is olyan is­merősé vált épületek, felötlött bennem újra a vers, dallamá­val együtt s a második sornál megakadtam: „Könnyben úszik két szemem pillája, valahány­szor gondolok reája...” Húszamé, Sándor Magda

Next

/
Thumbnails
Contents