Békés Megyei Népújság, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-20 / 192. szám

1989. augusztus 20. Szerda Losonczi Pál Gyür-Sopron megyében Kedden Győr-Sopron megyébe érkezett Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, A vendé­get a megyeszékhelyen Pataki László, a megyei pártbizottság első titkárá, Lombos Ferenc, a me­gyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke és dr. Hajós Vilmos, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára fogadta. Rövid győri tar­tózkodás után az Elnöki Tanács elnöke a megye vezetőinek kíséretében Mosonmagyaróvárra uta­zott, ahol a város és a járás vezetői fogadták. Délután a Május 1. parkban nagygyűlést ren­deztek, ahol a szigetközi népviseletbe öltözött lányok régi magyar szokás szerint új búzából sütött kenyeret nyújtottak át Losonczi Pálnak, a nagygyűlés szónokának. Az új termésből készí­tett kenyér átvétele után Losonczi Pál beszé­det mondott. Fehér Lajos beszédet mondott a Vasas-székházban Kedden, a Vasas-székház dísztermében or­szágos értekezletet tartottak a termelőszö­vetkezeti patronázs-mozgalom kiemelkedő eredményeket elért aktivistáinak részvételé­vel. Ott volt az értekezleten és az elnökség­ben foglalt helyet Fehér Lajos, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese is. Németh Károly megnyitó szavai után Fe­hér Lajos mondott beszédet. Az értekezlet után az MSZMP Központi Bizottsága fogadást adott a patronázs-moz- galomban kitűntek tiszteletére. Megengedhetetlen a szocialista országok elleni támadás Husák beszéde a prágai nagygyűlésen Jelentés az írországi helyzetről LONDON A szabadságáról viszatért Wil­son miniszterelnök elnökletével kedden délelőtt sürgős tanácsko­zásra ült össze Callaghan belügy­miniszter, Stewart külügyminisz­ter, Healy hadügyminiszter és Jenkins pénzügyminiszter. E tár­gyaláson alakítják ki a végleges álláspontot az észak-írországi kormány képviselőivel — Chi­chester Clark miniszterelnökkel, Porter belügyminiszterre] és Faulkner gazdaságfejlesztésügyi miniszterre! — kedden délután kezdődő tanácskozásra. Belfast Hétfőn este két és fél órás megbeszélés után Észak-írország fővároséban véget ért a „Kien- ’lésztelődésí bizottság IX. érte­kezlete.” A bizottság Chichester Clark miniszterelnök elnökletével a vallási és politikai élet kimagas­Izraeli razzia-sorozat a gazai övezetben — Amerikai taktikázás a Biztonsági Tanácsban A Centropress esti helyzetképe vonalakon — mármint az 1949- ben rögzített megállapodásnak megfelelő vonalakon. New York­ban is jelentős -szerepet játszik most a libanoni diplomácia. Mint ismeretes, Libanon panaszára hív­ták össze a Biztonsági Tanács ülé- j Tízezer kommunista volt je­len az ország minden részéből a prágai Julius Fucik kong­resszusi palotában azon a nagy­gyűlésen, arhelyet a CSKP KB tartott az üzemi pártszervezeti és szakszervezeti bizottsági el­nökök, valamint népi milicisták részvételével. A nagygyűlésen megjelent a CSKP KB küldött­sége dr. Gustáv Husák első tit­kár vezetésével. Az országos nagyaktíván be­szédet mondott Ludvik Svobo- da és Gustáv Husák. Gustáv Husák másfél órás beszédében részletes és újsze­rű elemzését adta az 1968. évi eseményeknek. Többek között rámutatott, hogy a párt régi vezetése az elmúlt évben a testvérpártokkal folytatott tár­gyalások során ígéretet tett, hogy fellép a szocialistaellenes veszélyekkel szemben, a gya­korlatban azonban nem tett semmit. Husák súlyos hibának minősítette, hogy a CSKP el­utasította az 1968 júniusi var­sói tanácskozáson való részvé­telt. Határozottan kijelentette: ha csak kicsit is igyekeztek vol­na a jobboldali erőket tevé­kenységükben megakadályozni, ha nem engedték volna meg a sajtó túlkapásait, ha nem tűrték volna el a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni durva támadásokat és fellépé­seket, akkor nem került volna sor az öt ország augusztus 21-i katonai lépésére. A CSKP KB első titkára megállapította: semmi esetre sem tűrik el a szo­cialistaellenes erők fellépését, illegális röpcédulák terjesztését és más zavart keltő kísérlete­ket. Ezek a körök határozott visszautasításban fognak része­sülni. (MTI) A Közel-Keletről érkező jelenté­sek a legutóbbi órákban is vibrá_ ló feszültségről tanúskodnak. A megfigyelők ezúttal elsősorban a gazai övezetben kialakult helyze­tet tanulmányozzák, mint annak újabb bizonyítékát, hogy Izraelnek mind nagyobb gondot okoz a j sét. Ennek az országnak meglehe- j megszállt területek arab lakossá- j tősen erős nyugati kapcsolatai ■ gának növekvő ellenállása. Emel- j vannak, így nem véletlen, hogy lett szól, hogy: j Washington a jelek szerint éppen 1. A gazai övezetben sorozatos • Libanon vonatkozásában határoz, razziákat tartanak az izraeli biz- ta el, hogy kísérletet tesz valami- tonsági alakulatok és ! féle „objektivitás” látszatának ki­2. ezeket a műveleteket Mott alakítására! Nixon már a válasz­Gur brigádtábornok, az egész tási kampány beszédében is érzé- övezet katonai parancsnoka sze- j keltette, hogy valamelyest szeret- mélyesen vezeti. I ne eltávolodni attól az egyértel­Az izraeli sajtó nem is rejti! műén Izrael-barát amerikai ma­véka alá az akció megfélemlítő, gatartástól, amely a Johnson-vo­Dubcek a szocialistaellenes erőkről esetleg megtorló jellegét. A la­pok emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt napokban ugrásszerűen növekedett a szabotázsok és me­rényletek száma, az egyik arab ló képviselőiből — katolikus és menekülttáborban pedig „valósá- protestáns közéleti személyisé-; gos zendülésre került sor. gekből. városi tanácsnokokból. 1 Hamarosan kitűnt, hogy a meg- üzletemberekből, nagyiparosokból., torló jelleg nemcsak esetleges, egyetemi tanárokból, szakszerve-1 feltételes elhatározás, hanem egy- zeti vezetőkből és jogászokból értelmű döntés volt, a legfrissebb áll és feladata „a béke és a kö­zösségi egyetértés helyreállítása módjának megtalálása”. Az ülés nalat jellemezte. Természetesen nem tartalmi, hanem kizárólag taktikai lépések, ről van szó. A libanoni panasszal kapcsolatos mostani amerikai ha­tározat-tervezet ugyanis a legutób­bi incidensekért elítéli Izraelt — és ez benne az új taktikai elem —, ugyanakkor semmit sem tesz, és nem is hajlandó tenni a hely­zet tartós rendezésének előfelté­teléért, az izraeli csapatok kivo­újabb angol csapatok érkeznek Észak-frországba és a zavargá­sok §ltal leginkább érintett helye­ken állomásoznak majd Az ír köztársasági hadsereg (IRA) katonai tanácsa bejelentet­te, hogy az ír Köztársaság ideig­lenes kormányának tekinti magát. Gazdasági kislexikon jelentések arról számolnak be, i násáért hogy a razziázó izraeli alakulatok „„„„„„ „lövöldözés során” három arabot S ^ua_ kÍa?OU.k.ÖZ!emén!..f.a!rin,í lelőttek, kettőt megsebesítettek és f vagy tízet őrizetbe vettek. A diplomáciai porondon is élénk S a Közel-Kelettel kapcsolatos te- \ gm. A ví lílOT»Ífir»Í áv vékenység. Jusszef Szalem, Liba- S ^ Vllagjjlatl dl non külügyminisztere hivatalosan • . _ , ,, ... . ... , , ! A világpiaci ar egy adott ídő­ís bejelentette, hogy országa szí- S pontban a nemzetközi kereske- vesen fogadja az ENSZ-megfigye- • delemben eladott (vagy vett) lök közreműködését a tűzszüneti • áruért általánosságban fizetett ; ár. Ezt lehet szűkebb és tágabb — -------------- ■ értelemben felfogni. Szűkebb ér­' 3 telemben a világpiaci ár a nagy Tito tagadta Manescut 5 megfelelően, "központosított pia" Alexander Dubcek, a Csehszlo­vák Szövetségi Gyűlés elnöke a hét végén látogatást tett válasz­tási körzetében, a szlovákiai Se- nicán. Ebből az alkalomból mon­dott beszédében emlékeztetett ar­ra, hogy szocialistaellenes erők különböző provokatív akciókra készülődnek augusztus 21-e al­kalmából. Tekintettel erre a hely­zetre — mondotta — erélyes in­tézkedéseket kell hozni annak megakadályozására, nehogy egye­sek visszaéljenek a cseh és a szlovák nép nemzeti érzéseivel. Tragikus lenne — folytatta Düb- cek —,ha egyesek felelőtlen tün­tetésekre és vandalizmusra en­gednék csábíttatni magukat. Ez csak tovább bonyolítaná az amúgy is komoly helyzetet. Alexander Dubcek hangsúlyoz­ta, hogy a szlovák nemzeti felke­lés 25. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek hozzájárulhatnak azoknak a kapcsolatoknak a meg­szilárdításához, amelyek Cseh­szlovákiát a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűzik. Elutasította az imperialista és az antiszocialista erők szovjetellenes platformját, amelynek az a célja, hogy Csehszlovákiában újabb vál­sághelyzetet teremtsen. Pozsonyban hétfőn ünnepi ülé­sen emlékeztek meg a szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulójá­ról. Az ülésen beszédet mondott Stefan Sadovsky, a Szlovák Kom­munista Párt Központi Bizottsá­gának első titkára. Hangsúlyozta, hogyha nyugati imperialista kö­rök a NATO révén agresszív cé­lokat kovácsolnak a szocialista Csehszlovákia ellen és ebben a helyzetben a Szovjetunióval fenn. tartott szövetség szavatolja a csehszlovák állam biztonságát A szlovák párt első titkára be­szédében emlékeztetett arra, hogy nyugati országok Csehszlovákiát 1938-ban Hitler kénye-kédvére szolgáltatták ki. Tekintettel erre — jegyezte meg — furcsának tű­nik, hogy most francia, angol és amerikai burzsoá körök arra ok- tatgatják Csehszlovákiát, hogy mi egyeztethető össze a csehek és a szlovákok szuverén jogaival és mi nem. (MTI) cokon (tőzsdéken, pl. New York­Mirko Tep,v.c iuS„,zláv «:fur6p„i hely,«,, illette,, be- | SÄSiV'Ä Lorneliu Manescu roman kul- leértve az európai együttmű- : időpontban eladott áruknak az ügyminiszter hétfői belgrádi j ködéssel és biztonsággal kap-! átlagára. Ezek az áruk különféle megbeszéléseit követően ked- csolatos különböző kezdemé- ■ fémek (acél, réz, ólom, stb.), me­den Brioni szigetén Tito jugo- ! nyezéseket. szláv államfő fogadta a négy­napos baráti látogatáson Jugo­szláviában tartózkodó román külügyminisztert. A jugoszláv—román külügy­miniszteri tárgyalásokon — a kiadott közlemények szerint — ,a két ország kapcsolatait érintő kérdések közül az első helyen gazdasági problémák áltak. de megvitatták a román—jugoszláv együttműködés egyes más vo­natkozásait is. Nemzetközi kér­dések kapcsán a két külügymi­niszter tájékoztatta egymást kormánya álláspontjairól az „ • zőgazdasági termékek (gabona. Megvitattak az . gyapjú, juta stb.), állati termé- Egyesült Nemzetek soron kö- • kék (bőr stb.), fűszeráruk és él­vetkező közgyűlésének napi- ! vezeti cikkek (pl. kakaó, kávé _... , , . ! stb.) és hasonló nagy tömegben r endien szereplő kerdeseket es ; értékesített áruk. Ezeknek az ára érintették a Közel-Kelet prob- ! a tőzsdéken alakul ki, tehát lémáját is. Mirko Tepavac tá- ■ olyan központi „piacon”, ahol jékoztatta Manescut az el nem ■ ezeket adják és veszik. Az ár , , ,, , , , ,, . • alakulasaban a keresletnek (le ­kötelezett országok tevekenyse- * géről. • A tárgyalásokról kiadott köz- ! lemények hangoztatják, hogy a [ Vs"változik’ Közrejátszik ebben'a megbeszélések a teljes megér- ; spekuláció is, amely az áringado- tés és barátság légkörében zaj- ; zásokból igyekszik hasznot húz. lottak le. ami „a két szomszé-| mTágabb értelemben a vUág. dós szocialista ország kancsó- j piaci árak általában a külkeres- latainak jellemzője”. (MTI) ; kedelmi árak. Tehát nemcsak a hajtja az árakat) és a kínálatnak (csökkenti az árakat) van nagy szerepe, s mivel .a kereslet és a kínálat változik, — a termékek ára nagy tömegben és központosított, piacokon, a tőzsdéken adas-vétel tárgyát képező termékeknek ala­kul ki a világpiaci ára, hanem minden külföldi eladásra szánt terméknek is. így a gépeknek, járműveknek, műszereknek, ru­házati cikkeknek, kész élelmi­szereknek és így tovább. Itt nem a tőzsde játssza a központi sze­repet, hanem az eladó és a ve­vő. Az eladó igyekszik magas árat elérni, a vevő viszont más adás-vétel ügyletekre hivatkoz­va, igyekszik az árat csökkente­ni. Kettőjük alkujának megfele­lően alakul ki- mindegyikük szá­mára elfogadható ár, amit aztán mások, a maguk üzletének meg. kötésénél is alapul vesznek. Ter­mészetes, hogy ez az ár sem stabil, változik, mint a tőzsdei ár. Itt is a keresletnek és a kí­nálatnak, s emellett a konjunktú­rának van meghatározó szerepe. Nyilvánvaló, ha rossz az üzletme­net. az országokban a termelés csökken, (dekonjunktúra van), akkor az árak is esnek, ellenke­ző esetben többnyire emelked­nek. A szocialista országok egymás közötti kereskedelmükben figye­lembe veszik a tőkés világpiaci árakat, de nem biztosítaná gaz­daságuk egyenletes és megter­vezett fejlődését, ha mindig eh­hez igazodnának, és állandóan követnék a tőkés világpiaci árak mozgását. Ezért kiszűrik, leszá­mítják az ármozgásokat és hosz- szabb időre — a tőkés világpiaci ár alapján — űn. változatlan árakat alkalmaznak. Ez a módszer lényegében át­menetinek tekinthető. A tőkés világpiaci árakban ugyanis na­gyon sokféle tényező játszik köz­re és elsősorban a tőkés országok közötti viszonyokat, erővonulato­kat mutatja. A szocialista or­szágok között mások a termelési erőviszonyok, más értékviszony alakult ki, s ezért a közöttük létrejött áruforgalomban ennek kell tükröződnie. Ez azonban nem egyszerű, hiszen a tőkések között a kereslet és a kinálat szabad játékának nagy szerepe van, s végső soron a piacon ala. kul ki az ár. A szocialista orszá­gok között a tervnek van nagy szerepe és a kereslet—kínálat megfelelő állami eszközökkel szabályozott. Ezen túlmenően a szocialista or. szágokban fel kell mérni, hogy ténylegesen mennyibe kerül nemcsak egy-egv országban ter­melt azonos cikk, hanem az ösz- szes szocialista országban ter­melt azonos cikk, s ezek alapján kell megfelelő árakat képezni. Ez a kiinduló bázis, s ezután lehet szerepe a keresletnek és a kínálatnak. Gy. I.

Next

/
Thumbnails
Contents