Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-11 / 158. szám

1*69. július U. 2 Péntek Távozó amerikaiak Nixon bejelentése alapján a több mint félmillió amerikai katonából 25 ezret visszavonnak Viet­namból. A képen: vonulnak az első távozó egységek a saigoni utcán. (Telefotó — AP—MTI—KS) Gromiko beszámolója - Rostocki felhívás - Kairó, Berlin és Bonn - fl római krízis A Centropress csütörtök esti helyzetképe: ANDREJ GROMIKO külügy- rmnszter nagyszabású beszámoló­ja a nemzetközi helyzetről volt a Szovjetunió Legfelső Tanácsa csütörtökön megnyílt ülésszaká­nak legfontosabb eseménye. Gro­miko részletesen és alaposan ele­mezte a világ jelenlegi helyzetét s benne a szovjet külpolitika s ál­talában a béke erőinek szerepét. A többi között aláhúzta, hogy az európai biztonság megszilárdulá­sának leginkább járható útja a kollektív biztonsági rendszer megteremtése lenne. Rámutatott: ^ak ország kormánya kijelentet­te, hogy az összeurópai tanácsko­zás sikerét megfelelő előkészítés­sel kell biztosítani. Ez az előkészítés tulajdonkép- • pen már meg is kezdődött, hiszen előkészületnek vehetők azok az állam- és kormány férfiak részé­ről eddig elhangzott nyilatkozatok is — világszerte —, amelyek he­lyeselték a budapesti felhívást és maguk is hívei az összeurópai ér­tekezletnek. ILYEN VISSZHANG ÉRKE- / ZETT csütörtökön Rostockból is, - ahol megkezdődött a keleti-ten­geri hét. Az észak-európai és ke­leti-tengeri országok parlamenti küldötteinek negyedik nemzetközi ertekezlete csütörtökön memoran. (dumot fogadott el. amely síkra száll egy valamennyi európai ál­lam egyenjogú részvételével tar- , landó európai biatonsági konfe- " rencia összehívása mellett és szór. o galmazza, hogy minden európai állam létesítsen normális kapcso­latokat az NDK-val. Az Egyesült Arab Köztársaság ugyan nem európai állam, de mint ismeretes, bejelentette, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolata. kát Berlinnél. Erről a kérdésről az EAK csütörtökön jegyzéket in­tézett Bonnhoz, amelyben hang­súlyozza: miközben egyiptom ja­vítani kívánja kapcsolatait az NDK-val, reméli, hogy az NSZK ezt helyesen értelmezi és az NDK kairói részről történő elismerése nem akadályozza az EAK és Bonn közötti együttműködés folytatását, nem csökkenti a két ország közti diplomáciai kapcsolatok helyreál­lításának lehetőségét. A KAIRÓI JEGYZÉKRE Bonn még nem válaszolt. Eddig csupán néhány nyugatnémet és nyugat­berlini kommentárt ismerünk, bár azok még az EAK-jegyzék is­mertetése előtt íródtak. Így töb­bi között a Tagesspiegel bírálja az Egyiptom lépését bagatellizál­ni akaró bonni kísérleteket, több más lap pedig rugalmasabb kül­politika folytatására szólítja fel Bonnt. A realitások felismerésére vall jó néhány lapkommentár, például a kölni Stadt Anzeiger-é, amely megállapítja: „Kelet-Berlin kulcspozíciót szerzett a Közel-Ke­leten”. AZ OLASZ KORMÁNYVÁL­SÁG MÉG TART, Saragat elnök azonban már megkezdte a kibon­takozást célzó tárgyalásait vezető politikusokkal, és római hírügy­nökségi jelentések arra számíta­nak, hogy a köztársasági elnök szombatra befejezi tárgyalásait. Meglehet, a hót végén vagy a jö­vő hót elején csakugyan új kor­mánya lesz már Itáliának, de e pillanatban még nyílt kérdés: milyen? Ennél is kérdésesebb, bármilyen lesz is: alkalmasabb lesz-e az eddigi középbal kormá­nyoknál a mélyülő politikai és gazdasági válságok megoldására. Titkos szerződés Mold és az Egyesült Államok közölt Az Egyesült Államok elismerte, hogy titkos katonai szerződés áll fenn az USA és Thaiföld között. Mint ismeretes, a titkos szerző­dés fennállását J. William Fulb- right, az amerikai szenátus kül­ügyi bizottságának elnöke hozta nyilvánosságra. Fulbright azt mondotta, a szerződés korlátlan lehetőséget ad a hadügyminisz­ternek, hogy a saját hatásköré­ben rendelje el amerikai egy­ségek felhasználását Thaiföldön. A külügyminisztérium szerint „más olyan országokkal is ér­vényben vannak készenléti ter­vek, amelyek katonai szerződés­ben állanak az Egyesült Álla­mokkal”. A készenléti tervek ál­talában az amerikai egységek be­vetésére vonatkoznak egy adott külső vagy belső konfliktus ese­tére. A huszonötödik plenáris ülés A Vietnammal foglalkozó pári­zsi négyes értekezlet csütörtök délelőtti 25. plenáris ülésének el­ső felszólalója Nguyen Thi Binh asszony, a Dél-vietnami Köztár­saság ideiglenes forradalmi kor­mányának külügyminisztere volt. Emlékeztetett arra, hogy az előző ülésen Cabot Lodge ameri­kai nagykövet az Egyesült Álla­mok és szövetségesei „jelentős bé- keintézkedéseivel” kérkedett. A huszonötezer amerikai katona be­jelentett kivonása azonban csu­pán a nemzetközi közvélemény megtévesztését szolgálja, annak semmi jelentősége sincs, hiszen mi ez a szám a Dél-Vietnamban állomásozó több százezer ame­rikai katonához viszonyítva. Az Egyesült Államok arra szá­mít, hogy a párizsi tárgyalások elhúzásával sikerül megszilárdí­tania a saigoni rezsimet. Ez hiú remény. Az International Herald Tribune július 2-i közlése szerint a dél-vietnami kormánycsapatok egységeitől havonta átlag 11 000 katona áll át a szabadságharco­sok oldalára. Xuan Thuy miniszter, aki hosz- szabb idő után ismét átvette a VDK párizsi küldöttségének ve­zetését, felszólalásában rámuta­tott arra, hogy a jelenlegi súlyos vietnami helyzet egyetlen okozó­ja az amerikai agresszió. Az ame­rikaiak azt állítják, hogy a VDK elleni bombatámadások megszün­tetésének bejelentése az Egyesült Államok „jóakaratáról” tanúsko­dik. Valójában ezeknek a táma­dásoknak sohasem lett volna sza­bad megkezdődniük. Ugyanakkor az amerikai repülők folytatják támadó és megfélemlítő akcióikat és ezek kiterjednek a VDK part­vidékére és belső területeire is. Jellemző, amit az International Herald Tribune írt június 23-án: „Az elnök nem módosította Ab- ramg tábornoknak adott utasítá­sát, hogy tartsák fenn a kom­munistákra gyakorolt katonai nyomást”. Hol van itt az ameri­kaiak jóakarata? A VDK kormánya ugyanakkor •a legmesszebbmenő jóakaratáról tett tanúságot, amikor leült a párizsi tárgyalóasztalhoz és vilá­gosan kifejtette álláspontját, folytatta Xuan Thuy, a VDK kormánya változatlanul követeli, hogy az amerikaiak azonnal szüntessenek meg minden agresz- sziós cselekményt a VDK ellen, és Dél-vietnamból távolítsák el feltétel nélkül az Egyesült Álla­moknak és szövetségeseinek csa­patait. A VDK kormánya kész a DNFF tízpontos javaslata alap­ján olyan megállapodásokat köt­ni, amelyek véget vetnének a vietnami háborúnak és hozzájá­rulnának a béke helyreállításá­hoz. Pham Vang Lám nagykövet, a saigoni kormányzat képviselője felszólalásában éles támadást in­tézett a VDK kormánya és a Dél-vietnami Köztársaság ideig­lenes forradalma kormánya ellen Henry Cabot Lodge amerikai nagykövet felszólalásában öröm­mel nyugtázta a VDK részéről elhangzott bejelentést három amerikai fogoly szabadon bocsátá­sáról, majd Ismét előhozakodott a „kölcsönös visszavonulásról” al­kotott amerikai elképzeléssel Aczél György látogatása Szabolcsban Aczél György, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára szer­dán és csütörtökön látogatást tett Szabolcs-Szatmár megyében. Megérkezésekor a megye veze­tői : Orosz Ferenc, a megyei párt- bizottság első titkára, dr. Fekszi István, a megyéi tanács vb-elnö- ke, Murczkó Károly, a nyíregy­házi városi pártbizottság első tit­kára fogadta. Aczé] György szer­dán este a városi tanács díszter­mében találkozott a város és a járások párt- és tömegszervezeti aktivistáival, s tájékoztatta őket az időszerű bel. ég külpolitikai kérdésekről. Jugoszláv élelmiszerbemulató Budapesten A Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium Váci utcai be­mutatótermében csütörtökön ju­goszláv élelmiszerkiállítás nyílt. A kiállítás igazgatója Stefan Merklin elmondta,' hogy két év­vel ezelőtt léptek szoros kapcso­latba az AGKER-rel, valamint a KONSZUMEX-szel s az utóbbin keresztül választékcsere, továbbá .határmenti árucsere formájában hozzák forgalomba egymás ter­mékeit. Jugoszláv állami gazdasá- gak termékeit különösen a ha­tármenti magyar városok, közsé­gek lakosai ismerik: de választék­csere formájában érkező cikkek eljutnak az ország más területeire is. Bizonyos fokú munkamegosz­tás van kialakulóban; például a száraz tésztához a magyar gazda, ságok küldik a tojást és a lisztet, és a magyar háziasszonyok köré' ben kedvelt levesporokat és leves- kockákat is újabban részben a Magyarországról küldött baromfi­húsból gyártják. Ez évben a cse­rélt áruk értéke eléri a négymil­lió dollárt. A budapesti kiállítás július 16-án estig tekinthető meg. A választékcserére felkínált ju­goszláv termékek további ma­gyarországi megismertetésére ter­vezik. hogy Pécsett, Szombathe­lyen és Zalaegerszegen is rendez­nek árubemutatót. «0*5 < Barátok között 0 Az aranyát szítsenek belőle az ügyes kezű ötvösök. A sztambuli udvarba, az örmény fővárosba Escmiadzin- be — ugyancsak az „aranyúton” érkezett a ragyogó fém. Irán és a mesés India sem maradt ki eb­ből az aranyfolyamból. S hogy őseinkről js szóljunk éppen az aranyát” kapcsán, a XII. század­Az IL—18-as a magasba emel- sík és a mongpl sztyeppe is. Így kedik. Moszkva—Kemerovo — ez aztán Szibériát elsősorban a tör- az útvonalam. Hatezer kilométer- ténészek, a természettudományok 13811 e6y bizonyos Mohamed Anfi nél is több; nagy távolság. művelői és a geológusok keres- nevű arab utazó-kereskedő meg­Gépünk elhagyta a Kárpátokat ték fel a leggyakrabban. fordult a Volga-mel lékén, a bol­wiUkI±tuha^m?,S s,lksaga f®' Időzzünk egy keveset a múlt- gár birodalomban. Miközben a lakon. Sajnos, csak felhőket “lát nál> ami ugyancsak érdekes en’ árnyéken utazgatott, találkozott az ember. Egy fehéi-sárgásbarna- kékesszürke tengeren haladunk előre. Néha átszeljük a felhőket. Túl vagyunk a vacsorán. Ideje egy kicsit élvezni a repülést. Sok országban jártam már, de Szibé­riába most utazom először. Sok szibériai emberrel találkoztam, de hogyan élnek, azt még nem láthattam. Jugria története Szibéria az ellentétek, a válto­zások, a rendkívüli méretek vi­déke. Nem ország: az Orosz Szov­jet Föderatív Szocialista Köztár­sasághoz tartozik, ezenkívül két autonóm köztársaságot — a ja- kut és a burját területet — ta­láljuk még Szibériában. Méretei­ről elég megemlíteni, hogy har­mincszorosa Franciaország terü­letének. Az a megye, ahová rnost készülök i— a testvéri Kemerovo — valamivel nagyobb, mint Ma­gyarország. A mi 19 megyénk és Budapest kényelmesen elfér ben­ne. Jugria országa kezdettől von­zotta az embert. Ugyanis nem­csak Omjakon, az északi félteke hidegpólusa van Szibériában, ha­nem a meleg turkesztáni fenn­Kép a mai Szibériából: Kemerovo — Puskin tér. nek a földrésznyi területnek az életében, a fejlődésében! Időszámításunkat megelőző VII. században a proknénoszi Ariszte- asz arról ír, hogy az Altáj-hegy- ség gazdag ércbányáiból szekér­karavánok hozzák az akkori világ közepébe, a peloponézosi Athén­be az aranyát, hogy fibulákat, haj tűket és kardmarkolatokat ké­egy, számára eddig ismeretlen néppel, országgal Jugra vagy ép­pen Jugria volt a neve, ahogyan ő írásaiban említi. Az itt élő tör­zsek állattenyésztéssel foglalkoz­tak és kitűnően cserzett, nagy ér­tékű bőröket adtak el az átutazó kereskedőknek. A név — Jugria — valójában az ugorokat, azok testvérnépeit,

Next

/
Thumbnails
Contents