Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-11 / 158. szám
!W9. július 11. 3 Péntek „Két és iél millió forint pluszbevételre számítunk gabonából“ A battonyai Petőfi Tsz határa-i meg. Bebizonyosodott ugyanis, ban tíz kombájn aratja-csépel; az hogy a nagy adagú műtrágya sem új életet. A gabonatáblákról gép-1 hoz eredményt, ha nem. elég kö- jármű-karavánok szállítják a ter-1 rültekintő a munka. A végtelen- ményt a szérűkre, ahol éjjel-nap-1 »égig nem emelhetjük a műtrá- pal tisztítanak, szárítanak. A kom. i gyaadagot, mert ellenkező hatást bajnok nyomában szalmabálázók, érhetnénk el. A legoptimálisabb szalmalehűzók és szántó traktorok időben vetünk, megfelelő tőszámszorgoskodnak. — Igaz, hogy alaposan előkészítettük a határt, évek óta jól megműveljük a földet, ügyelünk a vetésszerkezetre, a műtrágyázásra, a vegyszeres gyomirtásra és egyébre, mégis a vártnál jobb termések bennünket is megleptek egy kicsit — mondja erről Nagy András fő- agronómus. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy húszmázsás átlagtermést elérünk. Lesznek persze 23—25 mázsát adó táblák is. de a gyengébb földek átlaga körülbelül húsz mázsáira egyenlíti az össztermést. Ahogy számolgattuk, mintegy kéttő és fél millió forint plusz bevételt hoz nekünk idén a gabona. Beszélgetés közben az is kiderült, hogy a főagronómusnak az aratás dandárjában már a jövő éven jár a gondolata. Hajnaltól napestig járja ugyan a határt, a szérűket, a központba is benéz, intézkedik, meghallgatja a különböző kéréseket. De menetközben már a jövő évi aratásra gondol. Hogyan válogathatja ki legjobban a táblákat, milyen módszerekkel készítheti elő a nagy hozamokra a földet? — Elsősorban csak jó minőségű vetőmagot rakunk földbe. A tápanyag mennyiséget és összetételt talajvizsgálat alapján állapítjuk ról gondoskodunk. Holdanként a mi talajunkon mintegy 3 és fél millió, 3 millió 600 ezer búzatő az ideális. A betakarításhoz a gépek rendelkezésre állnak. A 3200 hold kalászos arányát is úgy válogatjuk meg hogy az őszi árpa rovására növeljük a takarmánybúza vetésterületét, mert így emelhetjük a terméshozamot. A battonyai Petőfi Tsz határában a friss istálló és műtrágyázás, a talaj művelés, a jól szervezet munka biztosíték arra, hogy az idei aratáshoz hasonló gazdag termésre sikerül előkészíteni a jövő évit is. Ary ROvidebb munkahét—több szabad idő A modern technika fejlődése nemcsak az ipari és egyéb termelést fokozza, hanem tágabbra nyitja a világ és a világűr megismerésére szolgáló ablakot, de — és ez is egy lényeges vonása — megrövidíti az emberek munkában eltöltött idejét is. Hazánkban a munkaidő csökkentésével százezrekre tehető azoknak a száma, akik hetenként két szabadnappal rendelkeznek. A Békési Járási Tanács legutóbbi ülésén a dolgozók hétvégi piheT Felszabadulási emlékművet kap Battonya J a helyi Október 6 Termelőszövetkezet vállalná. A már híres békési fürdő gyógyvize indokolná, hogy több szállodai szobát biztosítsanak és bővítsék a fizetővendég-szolgálatot A Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsüribizottsága elfogadta az MSZMP Békés megyei Bizottsága által megrendelt felszabadulási emlékmű tervezetét, Biczó Tamás építéstervező és Mada- rassy Walter szobrászművész közös alkotását, egy terméskő és fémötvözet kombinációjából készült 8 méter magas architektu- : lonnasütö-helyek kijelölésére, bűnösével, szórakozásával ás az ez-1 szögöl területet ajánlott fel. Az zel összefüggő lehetőségekkel fog- j üdülőtelep ^majdanvendt^Látasat lalkoztak. Az egyik a járás területén levő zöldövezetek, parkok, ligetek, sétányok rendbe hozása, illetve újak létesítése. A vendéglátóipari szakembereknek fokozottabban kellene az előbb említett helyeken szolgáltatásaikat bevezetni. Szóba került különböző jellegű szórakoztató rendezvények, kertmojzik. szórakoztató játékok bevezetése. Hasznos lenne a Köröstáj nyújtotta természet gazdag romantikáját is kihasználni. Gondolnak autócsárda megnyitására a Debrecen Szeged főútvonal mentén, szarát. Az emlékművet Battonyán, az ország elsőként felszabadult községében állítják fel. Leleplezése szeptember 21-én, a felszabadulás jubileumi évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen lesz. a vogulokat és az osztyákokat ta- Szibériába, az ország legtávolab- karja. így örökítette meg elein- bi részébe száműzték őket. két Mohamed Anfi ránk maradt f0„ txi Útleírásában , Igy aztan 1581-tol — amikor útleírásában. Jermak meghódította Szibériát és a fejedelem a cár vazallusa lett A sötétség országa — egyre tudatosabban törekedtek “ c5 arra. hogy a területet valóban és Hogyan lett ez a mesés táj a tán illesse a „sötét jelző, későbbi sötétség országa? ^ jelzőt csak erősítette a ha Két forrása is van az elneve- talmas folyók világa: az Ob, az zésnek. Az egyik a nagy világuta- Irtisz, a Jenyiszej vagy a szelíd zótól — a többi között Marco üe méreteiben és környezetével Pólótól — származik. Mivel nagy akkor még félelmetes Bajkál-tó. volt és ismeretlen, hideg és ha- A mocsaras, halálos gőzt lehelő taimas erdeiben félelmetes csór- tajga sem erősítette az emberek- dákban éltek a vadak, hanem ben a bizalmat. Így aztán az év- ráragasztották a „sötét” jelzőt, századok alatt Szibéria úgy köl- Másrészt a cárok, hogy szabadul- tözött be az emberek tudatába, janak a számukra nem kívánatos hogy vad és rémítő, egyetlen érelemektől, trónkövetelőktől vágy téke a szén, a fém, a bányászat legtöbbször csak a bűnözőktől: — és természetesen — a fa. Jól utaztál? fiEgy szovjet tiszt, M. Alekszej — És a család hogyan él, Alekszejevics Kornyilov ezredes am? mesélte el a következő történe- — Jelentem, azt nem tudha- tet: tóm. c Ar.-ké-i viiágháború között egy _ Már miért nem fiam? Szibériában állomásozó ezred kis- _ Mprt .„. .. . katonája szabadságot kapott. Ha- , “erí, odaig ütöttem el. zament kedveseihez, akiket már e troi viss2^a kellett fordultöbb mint egy éve nem látott. A nom- A szabadságom nem futotta család Leningrádban lakott. Az az odautazásra, utat vonaton tette meg a had- Azóta van, hogy a hadseregnél sereg költségére. A szabadság egy a katona szabadságába nem szá- hétre szolt. A katona elutazott, mít bele az utazási idő. Arra küés a hét elteltével a meghatározott időben jelentkezett az ezredtörzsnél. A parancsnok kedélyes, népszerű ember volt. Megveregetlön kap néhány napot. Mondják is a szibériaiak, hogy tulajdonképpen ők harcolták ki ezt a kedte a katonája vállát és barátsá- vezményt a katonák számára. gosan érdeklődött: — Hát megjöttél, fiam? — Meg. — Aztán jól utaztál, fiam? — Jól. Ha nem is ők, de a hatalmas, több ezer kilométer hosszú Szibéria... (Folytatjuk) Gotyár Gyula kacsárdák építésére. A Körösük mentén A járás területét a Kettős-Körös 33, a Hármas-Körös 4 kilométer hosszúságban szeli keresztül. Nem kellene nagy propaganda ahhoz, hogy a Körös-völgy természeti szépsége, csendes nyugalma és elsősorban gazdag halállománya ide csábítsa szabad idejük eltöltésére a környék dolgozóit. Figyelemre méltó az a kezdeményezés, amelyet a köröstarcsad községi pártbizottság és tanács javasolt. A múlt évben nyitották meg a község mellett a kempingtábort. Az első év kezdeti bizonytalanságai és tapasztalatlanságai után ez az év már igazolta azokat, akik hittek ennek életrevalóságában. Bizonyítja ezt az is, hogy az idén eltelt néhány hónap alatt már több mint 100 vendéget fogadtak. Társadalmi összefogás kellene, hogy a következő években folyamatosan valóra váltsák a környéken tervezett horgásztanyák létrehozását, a csónakázási lehetőségeket, a kajakkenu szakosztályok megalakítását, Békés és Szentandrás között kirándulóhajók megindítását, valamint sátorkölcsönzéseket. Békési kezdeményezés Békés egy modern üdülőtelep kialakításának lehetőségével rendelkezik. A közelmúltban átadott duzzasztómű megteremtette ehhez a feltételeket. Különösen a dánfoki részen lehetne üdülőparadicsomot varázsolni, mert ez közel fekszik a községhez, s nem kerülne nagy anyagi megterhelésbe a közművesítés sem. A tanács végrehajtó bizottsága már régen foglalkozik ezzel a gondolattal és megvalósításán fáradozik. Az üdülőtelep tanulmánytervének elkészíSpnrt, kultúra, turizmus A szabad idő helyes felhasználásában nagy jelentőséget tulajdonítottak természetjáró szakosztá lyok megalakításának is. A járási testnevelési sporttanács dicséretes kezdeményezéssel járul hozzá a különböző sportágak megkedvel- tetéséhez. A Körös menti Kulturális Hetek programjában kosárlabda felszabadulási kupa, ökölvívó felszabadulási emlékverseny, tsz-fiatalok spartakiádja és sakkszimultán rendezése szerepel. Egy másik kihasználatlan terület a turisztika. Sok ezres tömeget lehetne országjáró kirándulásokra mozgósítani, bár eddig is voltak törekvések —, amit bizonyít, hogy az elmúlt évben 15 belföldi túrát szerveztek a járásból és több ezer dolgozó járt az országhatárokon túl is —, ezt azonban tovább lehetne fokozni, más országok, népek és természeti szépségek megismerésére. Időszerű volt és hasznos a békési járás vezetőinek kezdeményezése, amely a szabad idő kulturált felhasználását segíti elő. Egészséges, életre való javaslatokkal támogatják a célkitűzések végrehajtását, sőt a végrehajtó bizottság határozati javaslatot terjesztett elő egy ideiglenes bizottság megalakítására, a feladatok fokozatos végrehajtására és elősegítő intézkedési terv készítésére. Béla Ottó Alig takarították le a főterményt a Vizesfási Állami Gazdaság egyik táblájáról, máris megjelentek a traktorok, felszántották, a vetőbrigád pedig elvetette a pohánkát. (Fotó: Demény) Ajánló bibliográfiák a Megyei Könyvtár szó Tovább bővíti szolgáltatásait a békéscsabai Megyei Könyvtár. Igénykutató és feltáró munkája során felvetődött kéréseknek tesz eleget, amikor sorozatban készíti ötletes kivitelű, könnyen kezelhető ajánló bibliográfiáit. A szabadpolcon elhelyezett tematikus jegyzékek egy-egy szerző életéhez, műveihez, illetve egyes irodalomterületekhez adnak tájékoztatást. A rotaprint eljárással készült bibliográfiák a szépirodalom köréből Beauvoir, Hemingway, Amado, Kosztolányi, Thomas Mann legjelentősebb műveit gyűjtik össze, míg az ismeretterjesztő irodalomban a labdajátékokról, zeneszerzőkről, pedagógiai tárgyú művekről adnak tájékoztatást. Gyártmányismertető előadás és kiállítás A Villamos Berendezés és Készülék Művek Transzvill Gyára a KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézet rendezésében, valamint több megyei tudományos szervezet közreműködésével ma, pénteken délelőtt 10 órakor Békéscsabán, a Technika Házában gyártmányismertető előadásit tart. Ezen a Transzvill szakemberei tájékoztatják a megjelenteket a gyár termékeiről. Délelőtt 9 órától délután öt óráig tekinthető meg a Szent István téren a gyártmányismertető kiállítás, amelynek anyagát egy különbuszban szállították Békéscsabára. Illatos üzenetek Hat éve vezettek be új szolgáltatást virágüzletekben, ameiy az eltelt idő alatt életre való kezdeményezésnek bizonyult. Ez: a bel- és külföldi virágajándékozás. Ennek lényege, hogy az üzletben leadott megrendeléseket a megrendelő által megnevezett országba továbbítják és a címzetthez legközelebbi virágüzlet teljesíti azokat. A „Fleurop” emblémával ellátott üzletek száma az országban Ausztriába, Nyugat-Németország- ba, és érkezik is ezekből az országokból. A közelmúltban Üj-Zélandból küldtek megrendelést Körösladá- nyi címzéssel. De érkezik Olaszországból, Chicagóból, Ausztráliá. bői. Legtöbben piros és fehér rózsákat, szekfűt és virágkosarat küldenek, illetve kapnak. De nemcsak a külföldiek élnek a lehetőséggel, hanem sokan veszik igénybe az országon belül Is az ilyen illatos üzeneteket. A napokban az egyik művésznőnek — ;esét az OTP vállalta. A községi j eléri a félszázat. A békéscsabai _________________________ ta nács a KISZ-bizottság részére iS ezek között van. Küldenek in- j aki Szabadkígyóson szerepelt _, a fiatalok üdülési lehetőségeinek j nen az ajándékozók az Egyesült i küldött egyik tisztelője 50 szál biztosítására, ingyen 300 négy,-1 Államokba, Kanadába, Svájcba, J piros rózsát.