Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-28 / 172. szám
1969. Július 21 5 Vasárnap Szabálysértés, bűnözés megelőzésében és leleplezésében segítenek az önkéntes rendőrök A nyári nagy betakarítás meg-1 növelte megyénkben a közúti forgalmat. Az egyenruhás rendőrö-1 kön kívül gyakran találkozunk j karszalagos önkéntesekkel, akik őrködnek a szabályok betartásán, ] leleplezik a gyorshajtókat, bravú- ! roskodókat. De a zsúfolt piacokon és számos más helyen is segítik a hatóságok munkáját. Kíváncsiak voltunk: mennyien áldozzák erre szabad idejüket, hogyan segítenek? sokoldalú tevékenységét Anyagi és erkölcsi elismerésben részesülnek a legtöbbet fáradozók. Az elmúlt évben például 419-en részesültek pénzjutalomban, illetve írásbeli dicséretben. Hasznos munkájukat fáradozásukat azonban sem pénzzel, sem dicsérettel nem lehet eléggé elismerni. A rend önkéntes őrei a hivatásos rendőrökkel együtt ezúton is megérdemlik a dicséretet. Ary Német nyelvtanfolyam kezdődik az NDK ba jelentkezett fiataloknak Az NDK-ba jelentkezett fiataloknak a kiutazás előtt német nyelvtanfolyamot kell végezniük, melynek célja az alapvető fogalmak megtanulása. Tanfolyamot három városban tartanak: Békéscsabán, Orosházán és Gyulán. Békéscsabán július 30-a, Orosházán 29-e, Gyulán 28-a az első oktatási nap, ezt követően még négy alkalommal lesz szervezett tanulás. Az NDK-ban a német vállalatok is szerveznek majd nyelvtanfolyamokat. Érdeklődésünkre az illetékesek többek között elmondották: 1874 önkéntes rendőr tevékenykedik megyénkben. Az elmúlt évben 163 esetben segítettek különböző bűn- cselekmények leleplezésében, il- j letve a bűnösök elfogásában. 1969 első felében a megelőző intézkedések propagálására 730 előadást tarottak. Speciális feladatok ellátására is vállalkoznak. A falusi, városi önkéntes rendőrcsoportok a körzeti megbízotthoz tartoznak s az együttműködés igen jó. Az önkéntesek számtalan hasznos cselekedetéből csak néhányat említünk: a közelmúltban Hu- nyán F. Imre motorkerékpárjából alkatrészeket loptak el. A körzeti megbízott ismertette a tényállást az önkéntesekkel. Gerlai András csoportparancsnok elrendelte az udvarokban álló motorok ellenőrzését. Nem kerülte el figyelmüket, hogy G. László udvarában F. I. monogramos zsák szárad a motor közelében. A körzeti megbízott segítségével sikerült leleplezni az alkatrésztolvajt. Disk a János szarvasi önkéntes rendőr zsebmetszőnőt leplezett le, amint a piacon kiemelte egyik háziasszony táskájából a pénztárcát. Kreszán András kondorosa önkéntes rendőr csoportparancsnok ébersége többszörösen büntetett előéletű kerékpártolvajt juttatott a hatóság kezére. Megyénk állami és társadalmi vezetői, az üzemek vezetői megbecsülik az önkéntes rendőrök okvetlenül szükséges, inkább csak meg akarta mutatni határozottságát. Közeledett a dél. Az árnyékok csaknem teljesen eltűntek. A légiósok szenvedtek a hőségtől. Elkeseredett a küzdelem. Délben az ellenfelek között nincs több távolság, mint húsz méter. A falak mögött a légiósok jól hallják, amint a mexikói tisztek rohamra vezénylik katonáikat. Ekkor kürtszó harsan. Hirte- lenében a csata résztvevői nem tudják, hogy képzelődnek, vagy pedig valóban egy közeledő alakulat ad hírt érkezéséről. — Felmentés! Ezek francia csapatok — reménykedik néhány légiós, a többség azonban változatlanul, elkeseredéssel harcol tovább. Morziczki őrmester, aki a tetőről figyel, már jól látja a sárgálló porfelhőt. Egy pillanatra azt hiszi, hogy francia csapatok jönnek. Pereg a dob. Azután rázendít a zenekar. Idegen a melódia. Morziczki rádöbben, hogy mexikói alakulatok tűntek fel a láthatáron. Semmi kétség. Széles karimájú kalap a katonák fején, színes az egyenruhájuk, nadrágjukon széles sáv. — Mexikói gyalogság közeledik északról — jelenti az őrmester a parancsnoknak. Vilain világosan látja a helyzetet, minden elveszett. Még nagyobb, még elviselhetetlenebb a túlerő, mint eddig. A légiósok gépiesen harcolnak, töltenek, céloznak, tüzelnek. Mindez az Öntödei találkozás Szótlanul hordják a kemencéből kiömlő folyékony vasat. Meztelen felsőtestükön, lábszárukon patakzik a fekete porral kevert verejték, s visszatükröződik benne az izzó vörös fény. A teli tégely súlya jóval több egy mázsánál. Tizenöt-húsz méterre is el kell vinni rúdon, s ketten vannak hozzá. Kínozza, elbá- gyasztja őket a hőség, amelyet a folyékony vas sugároz magából. És nincs menekvés ilyenkor, amikor a hőmérő a szabadban sem mutat kevesebbet 31 foknál. Talán 5 évnél is több idő múlt el, hogy nem találkoztam az Orosházi Vas- és Kályhaipari Vállalat öntőivel. Helyesebben: ez év januárjától már az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyárhoz tartoznak, de sem a körülményeik, sem pedig a gyártmányaik nem változtak. Csupán annyi történt, hogy virágok kerültek az ablakokba. Természetesen kívülre. Belül a gáztól, a portól és a hőségtől hamar elpusztulnának. Az ember azonban szívósabb. Még mind itt vannak a régi, kedves ismerősök, Drobnyik János, Veres Tibor Széles Károly, Gabnai Ferenc, Bodnár József, Tóth Sándor és Éliás József. Csak éppen annyi a különbség, hogy jobban deresedik a halántékuk vagy meggyérült a hajuk. Sorra kezet fogunk egymással. Érzem, hogy már ez sem a régi, amikor majd felszisszent az ember az erejüktől. Mosolyegykori fárasztó gyakorlatozás, vagy pedig a jelenlegi kilátás- talanság eredménye, ezt nehéz lenne megállapítani. Elhallgatnak a fegyverek, csak a mexikóiak örömújjon- gása verődik vissza a falakról. Az ostromló lovasok üdvözlik az érkező gyalogosokat. Rövid pihenőhöz jutnak a légiósok. Az ellenség ugyanis átcsoportosítja erőit. Morziczki mindent jelent a tetőről. — Gyalogosok váltjáig fel a lovasokat — mondja. — Egy tisztet látok közeledni. Fehér kendő a kezében. Űjabb parlamentert küld az ellenség. A tiszt lassú, kimért léptekkel közelít. Húsz méterre áll meg a franciáktól. — Adjátok meg magatokat! — kiáltja. — Megmenthetitek az életeteket... Halljátok, franciák? Milan ezredes üzenetét hozom nektek. Morziczki intett a parlamenternek, aztán leugrott a tetőről. Megállt a parancsnok előtt. — Választ vár a mexikói tiszt — jelenti az őrmesternek, nem mintha a parancsnok nem hallotta volna a felszólitást. — Nem tárgyalunk. Harcolunk — mondta Vilain anélkül, hogy gondolkodott volna a válaszon. Az őrmester tisztelgett és visszamászott a tetőre. — Harcolunk — kiáltotta Morziczki. — Feleslegesen haltok meg — szólt a mexikói tiszt. — Miénk lesz a győzelem... (Folytatjuk.) gáskor szemükben a megtörtség fénye bújkál. — Hát megvannak mind? — nézek szét, aztán választ sem várva kérdezem: — És az egészségük? Hallgatnak. Kis idő múlva szólal csak meg Drobnyik János: — Nem könnyű most már. No, ne tessék arra gondolni, hogy ezt csak a korral próbálják megmagyarázni. Ami fáj, az először is a sablonos munka. Satut készítenek ezerszámra. Valamikor behoztak egy mintát és azt mondták nekik: „Amíg nem készül el ez a gépalkatrész, addig áll a gyár”. Nekifogtak, öten-hatan is összejöttek az „öregek”. Tanakodtak, hogy lehetne a legjobban megoldani a feladatot. Szinte szárnyakat adott nekik az a ludat, hogy rajtuk, öntőkön múlik egy egész gyár termelése. Az, hogy' munkatársaik ott dolgozni, keresni tudjanak. — Semmiből valamit csináltunk. öntőkhöz méltóan — vélekedik Veres Tibor, akit világ életében a tettvágy töltött el, s egyike az „öregek” között a legfiatalab- baknak. Sablonos a munka és fizikailag nehéz is. Egyszer ugyan hoztak egy darut, de rossz volt a mérete. Nem tudták felszerelni. Közben a normát szigorították, a gépesítés azonban a legminimálisabb mértékben is elmaradt. Úgy érzik, lebecsült a szakmájuk. Nem olyan, mint a nagy öntödékben, ahol jóval kevesebb a nehéz fizikai munka, a kereset viszont magasabb. Ezt bizonyítja a legfiatalabb korosztály^ tartozó Madal István, aki úgy néz ki. mint valami igazi vasgyúró. Majd kicsattan az egészségtől. A honvágy húzta haza Kaszaperre, honnan naponta jár át Orosházára. Szívesen gondol az Újpesti Hajógyárban töltött két évére. — Pesten sohasem dolgoztam annyit, mint itt — mondja többek között és ennek a nagy fizikai igénybevételnek tulajdonítja elsősorban, hogy a fiatalok nem akarnak öntőszakmát tanulni. Szóból ért az ember. Korszerűsíteni kellene tehát az üzemet. Ez a véleménye Tóth Sándornak, a szakszervezeti bizalminak és Czikk Tibornak, az üzem vezetőjének is. A kilátások? öntvényre a Kőolaj- és Gázipari Trösztnek egyre inkább szüksége van. A jó szakmunkásokból pedig itt nincs hiány. Azokból, akik még ilyen körülmények között is álhatatosan ragaszkodnak az öntödéhez. És a törzsgárda tagjai több megbecsülést érdemelnének. Anyagilag és erkölcsileg is. Ez utóbbi leginkább abban mutatkozhatna meg, hogy igényesebb munkát bíznának rájuk. Szívesen vállalná mindenki. Így talán egy kicsit lassabban múlna az idő a fejük felett. A hőséget is jobban elviselnék, amely most kegyetlenül kínozza, fárasztja őket. Búcsúzáskor egyesek így köszönnek: — Jó szerencsét! Még furcsán ejtik ki, nem olyan természetességgel, mint az olajbányászok. Pedig már hozzájuk tartoznak. S ez — remélik — valóban szerencsét hoz majd számukra. Pásztor Béla Az igények fedezete R égi mondás, igaz mondás: amit nem ismerünk, arra nem vágyakozunk. Történelmi rőffel mérve bizonyítani is könnyű, mert nyilván nem gyűjtött autóra a középkori varga, s a leghatalmasabb császárnak sem juthatott eszébe televíziót állítani a szobájába. Gondolom azon is jót kacagtak volna dédapáink, ha valaki arról akarta volna meggyőzni őket, hogy a késő unokák majd gépmadárral röpködhetnek a levegőben. Rövidebb távon nézve, már más a helyzet. Egészen természetes, hogy az ember vágyakozik mindazokra a javakra, amelyekről ismerete van. Nem mindet igényli azonban, mert általában viszonyítani képes önmaga helyzetét másokéhoz, történelmi, társadalmi lehetőségekhez. Tudom például, hogy feltalálták a színes televíziót, egyes országokban már évek óta gyártják s hamarosan kapható lesz nálunk is. Vágyakozom rá? Természetesen. Vásárolok, mihelyst megjelenik a kirakatokban ? Bizonyosan nem. Mert soksok reális igényem előbb áll a listán, mint ez a 15—20 ezer forintos csoda. Kérdés persze, hogy mit nevezünk reális igénynek. Nyilván azokat a célokat, amelyekig erőnktől, képességünktől telő. becsületes munka árán elkapaszkodhatunk. Ez a szint ma nálunk a nagy tömegeket tekintve: meglehetősen egyenletes. Legtöbben, azt hiszem, a „nem koplalok balatoni nyaralóért” kategóriába tartozunk. Vagyis: jó beosztással jut embernek való táplálékra, ruhára, cipőre, könyvre, szórakozásra. Bizonyos eltérések persze akadnak a legnépesebb kategóriában is. Van, aki a nyaralást feláldozza egy festményért, másra egy százforintos rézkarcot sem lehet rábeszélni. Nem vagyunk egyformák. összegben, forintban azonban igen sokan megközelítően azonos igényeket elégítünk ki, mert lehetőségeink is megközelítően azonosak. E ddig csupán a pult egyik oldaláról beszéltünk. Arról, amelyen ott sorakoznak az igényelhető javak, s mi markolunk belőlük lehetőségeink, ízlésünk szerint. De mit adunk érte? Mi az igények fedezete? Nem is lehet más, mint minden földi jó reális aranyfedezete: a munka. Ebben pedig korántsem vagyunk olyan egységesek, mint a pult előtti sorakozónál. Egyébként is nagyobb figyelemmel, szigorúbban méricskélve tartjuk számon jogainkat, mint kö_ telességeinket. A gazdasági életünkben megkezdődött változások egyes kedvező hatása kétségtelenül már érződik. Csodák azonban nem történnek. Naivitás lenne azt hinni, hogy mindörökre megszűnt a lógás, illetve annak finomított változata, a „lazítás”. Dehogy szűnt meg! Különben is. Két ember munkája sem egyforma. Még akkor sem. ha mindkettő egyformán igyekszik. Mennyivel szembetűnőbb azonban a különbség, ha egyikük ráadásul csak imitálja a munkát. Azt szoktuk mondani, hogy a gondolkozás, az emberi magatartás formái lassabban változnak, mint a gazdasági viszonyok. A társadalmi fejlődésben döntő szerepet játszó objektív törvény- szerűségek éppen azért érvénye, sülnek gyakran cik-cakosan, mert bizonyos emberi magatartások, cselekvések szembekerülnek azokkal. Igaz, ez a munkához való viszonyban is. Emlékezetesnek és bizony jövedelmezőnek is tartom azt a párbeszédet, amelynek nemrég fültanúja voltam egy vasúti váróteremben. Két atyafi régen cserélhetett gondolatokat, mert nagyon megörültek egymásnak. Gyors mcm. datokban ismertették egymással az elmúlt időszak változásait. De ez nem is érdekes. Ami megütötte a fülemet: — És mennyi a forint? — kérdezte az egyik. — Nem sok. Olyan ezeröt- ezerhat. De — és itt jelentőség- teljesen magasba emelte mutatóujját a másik — ezért jóformán nem kell csinálni semmit. — Amire én azt mondom: ez a sok! Mert az árakhoz, az áltálé, nos igényekhez mérve a másfél ezer forint válóban szerény ősz- szeg. Rengetegnek tűnik azonban, ha a semmiért kapja valaki, s temérdeknek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a legjobb munkás ugyanott, esetleg csak ezer forinttal kap többet. Holott ő letesz valamit az asztalra; nem úgy, mint az imént idézett dicsekvő. Az igazán bosz- szantó persze az. hogy az ilyen — saját bevallásuk szerint Is — semmittevő állampolgárok is odaállnak a pulthoz, sőt gyakran ők követelőznek a leghangosabban. V M ondhatja valaki, hogy minden túlzás, hiszen olyan munkahely nagyon kevés van, ahol semmit nem kell csinálni. Az üzemekben megy a futószalag, sebesen pörögnek a gépek, parancsaióan diktálja a tempót a termelőmunka organizmusa. A hivatalokban halmozódnak az akták, követelik a munkát. Aki lazít délelőtt, az legfeljebb este dolgozik otthon, mert más nem végzi el helyette azt, amit őrá oszottak. S ugyanígy elképzelhetetlen a semmittevés más munkakörökben is. Miért dicsekedett akkor ilyesmivel az idézett polgártárs? Vagányságból? Azért dicsekedett, mert nálunk ez bizonyos típusú embereknél sikk. Szerintük az az életre való ember, aki ilyenképpen szervezi meg az életét. Tehát munka nélkül keres pénzt vagy minimális munkával sok pénzt. Sajnálatos, mert homlokegyenest ellentmond alapvető elveinknek, de el kell ismernünk: akad még a közgondolkozásnak ilyen motívuma. M indezektől persze előbb- utóbb megszabadulunk. Részint, mert a tőlünk idegen mentalitású embereket kényszeríteni fogja a gazdasági valóságunk változása, másrészt mert mégiscsak ők vannak kevesebben, s nekik kell alkalmazkodniuk az öntudatos derékhadhoz. Azokhoz, akik teljes joggal jelentkeznek igényeikért, mert tét. tekkel hozzájárultak annak fedezetéhez. Annus József A Hajtómű- és Felvonógyár 5. sz. Gyáregysége, Békéscsaba, Kazinczy u. 1/5. felvételre keres jó kereseti lehetőséggel esztergályos szakmunkásokat — 44 órás munkahét. Jelentkezés a felvételi irodában. 67097
