Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-28 / 172. szám
KÖRÖSTÁJ Meghívódömping és uborkaszezon M eghívódömping volna? Ha csak a színes kartonlapok halmát nézem, erre is gondolhatok. Ezek a meghívók azonban — így együtt — nyaraink új jellegzetességére is figyelmeztetnek. Mi minden volt és lesz ezek szerint 1969 nyarán a magyar vidéken? Képzőművészeti körök VIII. országos kiállítása Debrecenben, Várfesztivál Siklóson, Rábaközi Napok Csornán, Honismereti Napok Kapu- várott, Eszperantó Nyári Egyetem Gyulán, Szocialista Brigádok Műszaki Vetélkedője Kunhegyesen, Bar- kács szakköri kiállítás Tö- rökszentmiklóson, Országos Társastánc Konferencia Békéscsabán és így tovább. Véget ért volna népművelésünknek az a fejlődési szakasza, amelyben kényszerű uborkaszezon volt a nyár? Csakugyan szaporodnak az okos és hasznos nyári népművelési események. De az is igaz: onnan, ahol semmi sem történik a nyáron, nem küldenek ezt bejelentő nyomtatványt. És óhatatlanul arra gondol az ember, vajon mi lesz a forró mezei munkák hónapjaiban a tanyavilágban; mi az apró falvakban, ahol nincs olyan helyiség se, ahol akár egy hakni-brigád föllépjen; mi történik ott, ahol nincs még alkalmas ember arra, hogy megszervezzen bármit, ami a népművelési tevékenység folyamatosságát biztosítaná a nyári hónapokban is. Bár napjainkban — szerencsére — túl vagyunk azon az állapoton, amelyben csak az, és csak úgy történik a falu kulturális életében, amit valamiféle nagy tervbe fölvettek, engedélyeztek, istápoltak. Hogy mást ne említsek, a 2000 ifjúsági klub, melyeknek háromnegyedét a községek fiataljai szervezték, bizonyosan szervez tagjainak nyári elfoglaltságot. Mind gyakrabban hallunk a tsz-ek nagy nyári kirándulásairól is. Ezek már a falusi munkamegosztás egy magasabb szintjét jelzik. Arra utalnak, hogy az aratás, cséplés nem szögezi a gabonaföldekhez az egész falut, mint nemrég. Még nyáridőben is kínálkozik Bencze József: Csábító Szaladjunk a kertbe várnak ránk a fák, tanuld el a nyári bimbóringatást. Szoknyát bont a szél is, szoknyát bont a fa, lombok közt az ágon piros kisbaba. idő és mód arra, hogy a tsz-ek tagságának egy része szétnézzen az országban, hiszen hazánk ezekben a hónapokban a legszebb. Nyilvánvaló, hogy a nagy fizikai erőpróbát jelentő nyár nem kedvez a művelődés intenzívebb módjainak. Bizonyos, hogy a könyvtárak forgalma kisebb lesz augusztusban, mint amilyen tavaly októberben vagy decemberben volt. Ez, ha nem is örvendetes, de érthető. Mint ahogy a nyári életmóddal kapcsolatos okai vannak bizonyos szakköri munkák átmeneti pangásának is... Vannak az életnek olyan tényei, melyeket csak tudomásul vehetünk, nincs értelme, hogy pörlekedjünk miattuk. Hiszen a kombájnvezető a munkacsúcsok idején aligha vágyik arra, hogy fárasztó elfoglaltsága után az esti pihenés helyett valamiféle művelődéspolitikai ankéton vegyen részt... Ugyanígy maximalizmus volna azt hinnünk, hogy nyár derekán helytállhat bárhol is az a színjátszó csoport, melynek tagjai például egy szállítóbrigádban éjjel-nappal ingajáratban fuvarozzák falujuk és Budapest között a zöldségféléket. E kényszerű korlátozottság ellenére azt kell mondanunk, a nyár nemcsak a földeken-fákon érlel gyümölcsöt. A sokasodó fesztiválok, találkozók, seregszemlék a folyamatossá váló népművelési tevékenység megnyilvánulásai. Mint ahogy részben ezt szolgálják a nyári népművelési továbbképző tanfolyamok is. Ezeken mind gyakrabban kerül sor módszertani újításokra. Például arra, hogy a hagyományos előadások helyett beszélgetéseket szerveznek, s azok során a falusi munka részesei megosztják társaikkal tapasztalataikat, számot adnak kudarcaikról, csakúgy, mint a munka javítását szolgáló elképzeléseikről. Ideje, hogy mind szélesebb körű disputa alakuljon ki e kérdésekről. Az ősszel sor kerül az Országos Népművelési Konferencia összehívására. Bár már 24 témabizottság dolgozott ki anyagot a konferenciához, a nagy tanácskozás csak akkor éri el célját, ha a gyakorlat embereinek mind több tapasztalata kerül a résztvevők elé. Az biztosíthatja a termékeny vitát és a munka módszereinek, tartalmának megújhodását. Az idei nyáron tapasztalható mozgás talán már ezt is sejteti. Bajor Nagy Ernő Brigádgyülekező Tsz mellett Bessenyei Antal linómetszete Villany kotló Csoór István novellája A KULIPINTYÖ háttal az utcának. Nem volt valami parádés építés, csak amolyan barkácsmunka. Vályogfállal, hódfarkú cseréppel, ácsolt ajtóval és régi nagy házat kiszolgált ablakkal. Ezen még látszott az avult festék, de színét már leköpték a legyek, meghasgatták a szelek és a nap annyi repedést szítt rajta, hogy görcsöket kapott tőle a firnájsz. A kulipintyót kerülgette Rupcsó Mihály és nézegette. Hol félszemmel, hol mind a kettővel. Saccra méregette, elébb az elejét, azután a két végét. Összeráncolt homlokkal spekulált olyannyira, hogy nem is fütyült. Csak a simlis sapkát tolta feljebb és a lábát húzta ki a bőrpapucsból, mert göröngymorzsa pattant bele. Kirázta belőle, megköpte a markát és indult. Menetközben feltűrte az inge újját, a cájg- nadrág kifényesedett szíján húzott egy lyukat és fütyült. Fényes élű baltával meg rozsdás vasrúddal tért visz- sza és komoly elhatározással munkába fogott. A fejsze élével olyan lyukat jelölt a fal tövére, mint a kemence előkéje. Ügyesen körülnyesegette, lehámozta a tapasztást, és a bontórúddal nekiesett a vályognak. Döbbent a fal és apró morzsákat szórt szét a rúd. Nem figyelt a gazda semmire, csak a munkájára. Nem nézett a felröppent galambokra, a fal tövére húzódott szukára. A napra sem. Hadd dolgozzon az is. Érlelje a kert végében a macskatökű szilvát. Csak akkor rebbent fel, amikor a léckerítés felől bördős, kemény hang csapott a bontó- rúd dübbenései közé: — Bontod? Felegyenesedett Rupcsó Mihály és arra fordult a kerítés felé. Hosszúra nőtt, egyenes derekú ember támasztotta az akácculápot. Széles válla alatt elveszett a kerítés, öblösre tágult mellén feszültek az ezüstpity- kék és a hegyesre pederí- tett bajusza úgy bökött az utca vége felé, mint a vasvilla hegye. Közvetlen szomszédja az ezüstpitykés ember, juhász a Dózsában. Rupcsó Mihály elébb megköpte a markát és csak azután válaszolt a szomszédnak : — Ahogy vesszük... A lyuk felé intett a szomszéd: — Mi lesz? Kutyaluk? RUPCSÖ MIHÁLY ráhagyta. Mit magyarázzon? Inkább tekert egyet a szó farkán: — Hazafelé? — Ideje mán... Hosszú volt a hét... — Szabadnap? — Az... Intett a juhász és hosszú, egyenes lépésekkel ment a portája felé. Rupcsó Mihály dolgozott tovább. Hallotta még, hogy a szomszéd betette a verécét, csizmájáról leverte, a port az ajtó előtt. Így szokta mindig. Utána nagy lo- csakodás, prüszkölés. Ügy mosdik, hogy még a plafon is vizes lesz utána. Eszik a szomszéd, frissen főtt csirkepaprikást, almakompóttal, lekváros buktát olyan nagyokat, mint egy szakajtókosár. Büffenteni már kiül az eresz alá. Kényelmesen, szandálban. Megborotválkozva és még hegyesebbre pederített bajusszal. Újságot tereget maga elé és olvas. Utána az asszony is kiül mellé gyalogszékre, paszulyt fejt, vagy mást. A bőrlégy- csapó keze ügyében van mindig. Csak azt hallani, hogy aprókat csapkod a légy hátára. Nem nagyokat, mert akkor a vérét ráfesti a falra és pettyes lesz a fehér meszelés. Hangra fordult újra visz- sza. Ez már nem fentről jött, hanem lentről. Alig egy-két araszra a földtől. Vékony, kíváncsi hang, úgy gurgulázott körülötte, mint üveggolyók az asztal lapján: — Mi jesz, Mihály bácsi? Pöttöm emberke fogta félkézzel a léckerítést és apró, lekváros orrát két léc közé nyomta. Egyik kezében pléh repülőgépet szorongatott, aminek az orrára hosszú befőttkötöző madzagot kötött a kisöreg. — Szeretnéd tudni, mi? A gyerek még közelebb fészkelődött a léchez és úgy szólt: — Ühüm... — Megmondom, ha nekem adod a repülőt... OLYAN HIRTELEN kapta hátra a kezét a gyerek, mintha dongó csípte volna meg. Egy lépést hátra is lépett és olyan szemeket meresztett, mint aki tudja már, hogy mire való a bicska... — Hogyne, hisz ezt nagyapám hozta a tuji vásáj- ból... — Hoz majd másikat. — Nem jehet, mejt ejtán- gáj... Mosolygott Rupcsó Mihály és nézte a gyereket. Olyan, mint a görcs az akácfában. A csíkos trikó feszül a mellén és a fekete glottgatyát kinyomja a megtöltött pocak. Keze-lába szurtos, az arcára vastag ótvart rakott a lekvár. Csak a két nagy szeme fénylik csodálatos fénnyel és ragyogással. — Megmondjam? — Meg... _ — Jó, de csak úgy, ha nem mondod el senkinek... Közelebb húzódott a gyerek, gömböc fejét félrefordította és kíváncsian várta a nagy titkot. — Hangár... — Az mi?