Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-24 / 169. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG Í.S A MEGYEI TANÁCS LAPJA Meleg idő Várható időjárás ma esti?: időnként kissé megnövekvő felhőzet, valószínűleg eső nélkül. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt, változó irányú szél, meleg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. Százhuszonegyezer forintos négyes találat Reformátuskovácsházán és Szarvason Évforduló Százharminc éve, 1839. július 24-én halt meg Baumberg Gabriella osztrák költőnő, Batsányi János hitvese. Bécs ünnepelt költőnője volt, akit annak idején ,,az osztrák Sappho” néven emlegettek. Szerelme a magyar költővel hosszú évekig tartott, de Batsányi nyomasztó anyagi viszonyai miatt csak 1805-ben kelhettek egybe. Batsányi ekkor 42, Gabriella 39 éves volt. Ugyanebben az évben jelentek meg Pesten Gabriella összegyűjtött költeményei, sorrendben második verseskötete. Mikor Napoleon 1809-ben elhagyta Bécset, Batsányi a franciákkal együtt ment el. Gabriella követte Párizsba. 1815 augusztusában a Párizsba bevonult osztrákok letartóztatták Batsányit. A hírhedt brünni Spielberg foglya lett. Felsége mindent elkövet erbt kiszabadításáért. Kitartó fáradozása eredménnyel járt, de a költőforradalmárt Linzbe internálták. Nehéz anyagi körülmények között ott éltek mindketten halálukig. Az Országos Takarékpénztár Békés megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint megyénkben júniusban nyolc négyes találat volt. A legjelentősebb nyeremény Tótkomlósán került kifizetésre, 111 ezer forintos összegben. E nagy összegű nyereményt — iker négyes találattal! — Lukács György helyi lakos érte el. Csak valamivel volt „szerényebb” — 102 ezer forintot tett ki — a 24. heti, Szarvason kifizetett négyes találat nyereményösszege. Ezenkívül kisebb — 56—85 ezer forintos összegű — lottónyeremények voltak még Medgyesegyházán, Mezőkovács- házán, Gyomán, Dobozon és ugyancsak Szarvason. Totó-lottó- nyereményekre az elmúlt hónapban összesen 1 millió 80 ezer forintott fizettek ki az OTP-fió- kok. A 25. játékhét szelvényei között megtartott jutalomsorso. láson 37 darab különböző tárgy— SZABÁLYSÉRTÉSI ÜGYEKBEN a szeghalmi járás községi tanácsai ebben az évben 325 esetben szabtak ki pénzbírságot. A terheltek 61580 forintot fi, zettek ki bírság címén. — NAPIRENDEN A FELVÁSÁRLÁS. Körösnagyharsányban a községi tanács végrehajtó bizottsága ma délután ülést tart. Az Állatforgalmi Vállalat megbízottja a felvásárlás eddigi eredményeiről tájékoztatja az ülés résztvevőit. 4 tv műsorából Új sorozat indult a televízió ban, mely bizonyára hasonló népszerűségre tesz szert, mint a Flinstone család. A sorozatban ezúttal: a Mézga család szerepel. ........................................ ♦♦»♦«« , n yereményt nyertek megyénk lottózói. E hónapban eddig 3 darab négyes találatról érkezett jelentés. Békéscsabán 55 ezer forintos, Reformátuskovácsházán és Szarvason 121 ezer forintos nyereménnyel örvendeztette meg „Fortuna” fogadóinkat. Ez utóbbi két nyeremény a napokban kerül kifizetésre. * 36 — A BALATONSZEMESI ÚTTÖRŐTÁBORBAN töltötte a vakáció 12 napját a füzesgyarmati Kulich Gyula Általános Iskola 36 tanulója. Az úttörők tegnap indultak haza. — MEGKEZDTÉK Békéscsabán a Szlovák Diákotthon épületének tatarozását. Az építőipari és költségvetési üzem a munkát augusztus közepére fejezi be. — ELEKTRONIKUS ZÁRAT szerkesztett egy svéd mérnök, ami kulcs nélkül nyitható a zár tárcsáján levő 26 billentyű közül ötnek a megnyomásával. Ha a. jelkombinációt nem ismerő személy helytelen billentyűt nyom meg, azonnal működésbe lép a riasztószerkezet. — SZARVAS VÁROS ÉS JÁRÁS SZABAD NEGYEDSZÁZADA című antológia szerkesztő kollektívája elhatározta, hogy a járás községeiben népfrontesteken ismerteti az antológia anyagát. — SZENVEDÉLYES FEGYVER- GYŰJTŐ. Az amerikai rendőrség nagy mennyiségű fegyvert — 800 golyószórót, 25 puskát, 50 bombát és rengeteg töltényt — talált a 40 éves Richard Luukby lakásán. A fegyvergyűjtőt őrizetbe vették. A közvádló kijelentette, hogy ez a legnagyobb fegyvermennyiség, amelyet rendőrség eddig magánlakáson valaha is felfedezett. A Szegedi Ipari Kiállítás és Vásár egyik mutatós színfoltja a Pestvidéki Gépgyár RG—26 „Góbé” kétüléses, fémépítésű iskola, és gyakorló vitorlázó repülőgépe. (Fotó: Demény) — SOK A TÖRVÉNY. Statisztikusok kiszámították, hogy az Egyesült Államok államaiban összesen 1 millió 156 ezer 644 törvény van érvényben, amelyek a leglehetetlenebb dolgok és esetek jogi szabályozását határozzák meg. Gördüld házak A Sarkadi Mezőgazdasági Gépjavító Állomás négyszemélyes vándoroltatható munkásszállásokat készít a vándoréletet élő olajbányászok, földgázvezetéképítők és földmunkagépkezelőle részére. A kitűnően hőszigetelt házikóban háló-, mosdó, és társalgóhelyiséget alakítottak ki. Habszivacsos fekvőhelyek, szekrények, ételtároló, műanyag • szőnyegek, víz és villany, továbbá olajkályha szolgálja lakóik kényelmét. Az egy-egy munkahelyen dolgozók létszámától függően, a kis házakból egy órán belül egész mini-várost lehet felépíteni. Hamarosan hozzálát a gépjavító állomás külön öltöző- és fürdőkocsik gyártásához is- Ezekben óránként 40 munkás tisztálkodhat, lényegében a városi lakosoknak megfelelő, korszerű körülmények között. A gépjavító állomáson eddig 100 ilyen munkásszállás készült el. Divatbemutató és Anna-bál Békéscsabán — ELKÉSZÍTETTE beiskolázási tervét a szarvasi járási tanács. E szerint a tanácsi dolgozók közül az ősszel nyolcán kezdik meg egyetemi és főiskolai tanulmányaikat. Marxista középiskolába tizenöten, Marxizmus—Le- ninizmus Esti Egyetemre pedig kilencen iratkoztak be. — LENIN MG TERMELŐSZÖVETKEZET 2 sz. fej bélyegzője elveszett. A bélyegző használata 1969. június 14-e óta érvénytelen. 623 Az idén ismét felújítják a hagyományos strand-bált Békéscsabán. A Víz- és Csatornamű Vállalat, valamint a Centrum Áruház KISZ-szervezete együttesen szervezi meg ezúttal az Annák tiszteletére július 26-án, Békéscsabán a strandon a bált. A Centrum Áruház fia— KIRÁNDULÁS GYULÁRA. A békéscsabai helyőrség nyugdíjas klub tagjai 25-én, pénteken Gyulára látogatnak. Este megtekintik a Várszínházban Lope de Vega: A furfangos menyasz- szony című vígjátékát. taljai divatbemutatóval kötik össze, melyen nemcsak a nyári, hanem a kora' őszi ruhákat, valamint az iskolások részére készült legújabb cikkeket mutatják be. Mindehhez a népszerű Sygma-zenekar nyújtja a hangulatot. II Békéscsabai Konzervgyár vizsgázott targoncavezetőket, akkumulátor-töltőket, autó-elektromos vágj hálózati villanyszerelőt akkumulátor-töltői beosztásba, valamint férfi- és női segédmunkásokat felvesz. 67411 — PEDAGÓGUS SZOLGALATI LAKÁST vásárolt a Mezőkovácsházi Járási Tanács Batto- nyán. Az ingatlan forgalmi értéke 80 ezer forint. — A MUNKANÉLKÜLI NÉGER LAKOSSÁG aránya ebben az évben jelentősen emelkedett az Egyesült Államokban. Míg a fehérek között a munkanélküliek aránya ugyanannyi, mint az elő. ző évben volt, addig a négereknél ez az arány 6 százalékról 7 százalékra emelkedett. A növekedés a néger nők munkanélküliségének emelkedésével magyarázható. — KÁRRENDEZÉS. Az Állami Biztosító a szeghalmi járásban az év első felében 16 millió 355 ezer forintot fizetett ki a károsultaknak. — KÖNYVISMERTETÉS: Kapj dos L.: Egyház és vallásos élet egy mai faluban című művét a napokban jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó. A szerző egyetlen dunántúli falu, Bakonycser- nye társadalmát mérte fel aprólékos szociográfiai munkával* hogy feltárja az egyháznak, elsősorban az evangélikus egyháznak a falu életében játszott múltbeli és mai szerepét. — KEVESEN JELENTKEZNEK mezőgazdasági szakmunkás- tanulónak. Szarvason 1969—70-es tanévre a mezőgazdasági üzemek szakmunkástanuló-terve 20 fő, viszont csak 9-en jelentkeztek. Ezzel szemben ipari szakmunkásképzőbe 118-an leérték felvételüket. Drukkerbosszú Betértem a csabai Utasellátóba az egyik ismerősömmel. Én málnát ren- deliem, ö sört fagyasztott. Kisvártatva odajött asztalunkhoz az egyik gyulai futballbíró. A Gyulai VOLÁN és a Békéa- csabai Agyagipar augusztusban sorra kerülő mérkőzésén őt gólt rú'- gunk a csabaiak hálójába » mond- ta tréfálkozva. Érre mi ketten összenevettünk. Nem tagadom, elég hangosan. A pincér a szélső asztalnál állt, s hirtelen durván ránk támadt ezekkel a szavakkal: Azt hiszik, hogy kocsmában vannak? Fizessenek és menjenek ki azonnal. Bennünk meghűlt a vér. Már nevetni sem szabad? *== kérdi olvasónk. Az Utasellátó vezetője elmondotta, bizony gyakran előfordulj hogy néhány vendég megfeledkezve magáról, ittasan tér be a restibe, x ott hangoskodik, követelődzik. A vendéglátó dolgozói ilyen esetben a hangoskodókat kiutasítják a helyiségből. Levélírónk viszont málnát ivottj nem kötözködött, csupán nevetve fogadta a gyulai játékvezető jóslatát. Mién kellett emiatt sértőn kiutasítani az Utasellátóból? Talán a pincér gyulai drukker? Ezt csak feltételezzük. A kiutasítás okára nem kaptunk választ. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Cserei Pál Békéscsaba, Főszerkesztőt Szerkesztőség: Szabadság tér 17« HL em. Telelőn: 13—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, n* Tanácsköztársaság útja 5. Telefone 11—021, U—0»a Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dij egy nőnapra 20,— FI Békés megyei Nyomdaipart Vállalat, Békéscsaba. index« mm