Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-24 / 169. szám
1*69. július 24. 4 Csfltörtök Akar velem beszélgetni? Egy cigánycsalád r fl r • r o kálváriává Hogyan les* egy ú) ház életveszélyesf Arcok. Mindegy, hogy hol. Hajnali és esti vonatokon, presszóban, autóbuszon, könyvtárban. A lehetőségek skálája széles. Valamit már tudunk róluk: a hét egy bizonyos napján fáradtak vagy pihentek egyikük csak kedden mos hajat, a harmadik hétfőn és szombaton, ezenkívül nem dohányzik, néha, ha megkínálják, elszív egy Fecskét, vagy éppen erős dohányos. Mozaikok. Ha némi rendszeresség és persze szerencse is kíséri megfigyeléseinket, az információk apró színes kockái, reflexek, gesztusok, szokások egyszer csak egésszé állnak össze. A kép, a forma kész, ám ha utal is egy-egy jel a tartalomra, mindez roppant szegényes. Több? Mi kell ahhoz, hogy valakiről többet tudjunk? Beszélgetés? Ha most kölcsön kérjük a kiváló prózaíró, Moldova György azonos regényeimét, talán megbocsátanak nekünk kedvelői: hiszen csak a kérdés azonos, a téma nem. Tehát: — Akar velem beszélgetni ? * * * — Nem. — Ez őszinte volt. És miért? — Nem tudom. Vagy olvasok, vagy beszélek. A kettő együtt nem megy, és a könyvtárba olvasni járok. — Angol műszaki szaklapot olvas. Értelmiségi? — Tv-szerelő vagyok. — Mi jut eszébe az olvasóteremről? — Szép. — Más nem? — Szeretném, ha ilyen lakásom lenne. Tele könyvekkel, szőnyegekkel és ezzel a kandallóval. Végül is persze jobb, hogy nem az enyém. Ki győzné pénzzel? — Tudja, hogy azelőtt lakás volt? — A polgármesteré. Tudom. Most valami furcsát mondok. De maga akarta. — Most is akarom. — Tudja, mát érzek, ahányszor belépek ide? Gesztenyeszagot. Pirított már gesztenyét parázson? Kesernyés, egészen nehéz illata van. Kisebb srác voltam és Mezőberény mellett nőttem fel, egy tanyán. Azzal szórakoztunk, hogy a parázsra vadgesztenyét szórtunk és hallgattuk, ahogy durrog. — Sok hazai és külföldi napilap jár ide, mi a véleménye róluk? — Nem ismerem a hazai könyv, tárügyet, de fogadok, hogy egy kezemen megszámolhatom, hány megyei könyvtárba jár ennyi külföldi folyóirat. Ami engem illet, elsősorban technikai lapokat olvasok. — És a televízió? — Már csak azért is, mert ez a szakmám. Nálam a napilapokat pótolja, a Tv-híradóból kapom az aktualitásokat. — Hatékonyságáról mi a véleménye ? — Világos, hogy a tv-t nem lehet összehasonlítani a könyvtárral. Gondolom, a különbségekből adódik, hogy a televízió, ha látványosan és gyorsan is adja az információkat —, egyúttal kissé felületes is. Ami engem illet, a könyvtárba nem olvasgatni, hanem olvasni járok. Tanulok. — Ezt fontosnak tartja? — A tanulást? Kissé provokatívak a kérdései... Olvastam Marx György fizikus cikkét a „Gyorsuló időről”. Arról van szó, hogy az utóbbi évtizedek alatt a tudományos ismeretek fantasztikus méretekben felduzzadtak: manapság az információk halmaza olyan méretű, hogy szakembernek lenni és főleg maradni egy speciális ágazatban sem egyszerű. — A magánúton történő tanulás komoly önfegyelmet kíván. — Ez nyilvánvaló. Különösen akkor, ha valaki a permanens tétlenségből képtelen átváltani tanulásra. — Visszatérve a televízióra, a többi műsorról mi a véleménye? — Az előbb azt mondtam, hogy elsősorban az aktualitásokat kínáló műsorokra figyelek oda. Ebben a kategóriában a „Fórum” éredeti kezdeményezés. — Miért tartja jónak? — Mert pontosan olyan kérdésekre ad választ, amilyenekre társadalmi méretekben jelentkezik igény. Például? Csehszlovákia. Van egy öcsém Svédországban, ő mondja, hogy az ottani tv az augusztusi eseményekről csaknem mindent közvetített. Hogy milyen szándékkal, az más kérdés. Egyszerűen a gyors tájékoztatást hiányoltam, amivel a Magyar Televízió késlekedett. — Gondolja, hogy tisztább képet kaptunk volna, ha „egyenes adásban” látjuk az ottani eseményeket? — Elegem van az anarchiából. Rossz emlékeim vannak, ötvenhatban munkába menet lőtték le a bátyámat. — Akkor? — Az egészet példaként említettem. A lényeg, gyors, szakszerű tájékoztatás. Ahogy azt politikusaink a csehszlovák események után a „Fórumon” meg I is tették. Ez így jó. Nem hiszek [ az úgynevezett „kényes kérdésekben”. Ugyanígy antipatikusak a cinkos összehunyorítások is.... Ne felejtse, a tv szuggesztív kommunikációs eszköz. Ha 56-ban van televízió, és az esti adásban láthatók a délutáni események, az a gyanúm, néhányan kigyógyultak volna a hőzöngésből. — ön Pesten volt akkor? — Igen. — Mi volt a foglalkozása? — Ha tetszik a szó: ávós. — Leírhatom a nevét? I — Nem. Bencslk Máté Minden csalód életében hagy örömöt jelent, ha új lakáshoz juthat, mennyivel inkább, ha életveszélyes, romos, s az emberi élet minimális igényeit sem biztosító lakásból költözhet egy új, a mai kornak megfelelőbe. így volt ezzel Dobozon Lakatos Sándor és családja, akik ki akartak törni az évszázados hagyományokból és vállalva az erejüket meghaladó anyagi megterhelést, új házat akartak építeni OTP-se- gítséggel. Annak rendje és módja szerint meg is egyeztek az építést kivitelező Békéscsabai Építőipari Ktsz- szel, amelynek emberei meg is kezdték a munkát 1966. augusztus 14-én. Lakatos Sándor és családja nap mint nap figyelte, hogyan halad a munka, tervezgették a berendezést és fizették szorgalmasan az OTP-részleteket. Az öröm nem tartott sokáig. Már építés közben látszott, hogy nem megy minden rendben. Ä tervtől eltérően, nagy méretű vályogtégla helyett kis méretűt használtak fel, ami vékonyabb falat eredményezett. Közben rájöttek arra is, hogy a falak szakszerűtlenül készültek. Ezért Lakatos Sándor panasz- szal fordult a Békés megyei Tanács V. B. Építési és Közlekedési Osztályhoz, s a szakértő megállapította, hogy a levélírónak igaza van. Felszólították hát a kivitelező vállalatot, hogy bontsák le a falat és építsenek újat helyette. A felhívásnak nem sok foganatja lett. Bár tudták, hogy a műszaki előírásoknak nem megfelelő, mégis tovább folytatták az építést. 1966. október 6-án a műszaki ellenőr a következő észrevételt jegyezte be az építési naplóba: 4. Számíthatott a francia hadügyminisztérium arra, hogy a légió Spanyolországban felőrlődik az örökösödési háború kegyetlen harcaiban. Párizsban már eleve az elindulásnál az egész alakulatot a veszteséglis tára írták. Erre vall. hogy még 1835 decemberében, tehát alig Öt hónappal, hogy a 4000 katona elindult, megkezdték egy új idegenlégió szervezését. Nagyarányú munka folyt a központi toborzó irodában. A franciák szívesen adtak útbaigazítást a külföldieknek, hogy hol jelentkezhetnek a légióba Nem önzetlenül voltak ilyen előzékenyek, mert pénzjutalmat kaptak, ha egy idegent rábeszéltek a belépésre. A központi toborzó iroda a Rue Saint Do- minique-en kedte el működését. Később ez már kevés volt és ezenkívül csak Párizsban még öt más helyen is lehetett jelentkezni. „Fokozottabb gondot kell fordítani a kivitelezésre, mert a falak 3—5,5 centiméterre dőlnek kifelé. De jól látszanak a falakon a repedések is. Egyik sarka összeeresztésnél 10—12 centiméterre szétnyílt." A kivitelező vállalata dőlt falat megpróbálta visszaállítani, és beépített két falkötő vasat, amelyek úgy ahogy összetartották. Közben az idő haladt, és majdnem két év telt el. Az új lakás öröme nem volt teljes. A ház, mint valami műemlék, egyre inkább „patinásabb” lett. A falak tovább repedeztek, ami nemcsak kívül, hanem belül is egyre több kárt okozott. Az elmúlt év tavaszán megtörtént az épület szokásos szavatossági felülvizsgálata. Ekkor a tények újabb jegyzőkönyvbe kerültek. Több kisebb hiba mellett papirosra került, hogy a fő falak és a lábazat több helyen megrepedezett. Érthetően ekkor mér any- nyira elmérgesedett a helyzet, hogy hivatalos statikai véleményt kértek a lakóépület állapotáról. Ebben megállapították, hogy az épületen rövid idő alatt olyan káros változások jöttek létre, melyek nagyban befolyásolják élettartamát, sőt, ha nem lépnek időben közbe, életveszélyessé is válhat. A statikai szakvélemény részletesen ismertette a hibák keletkezésének okait és a szakemberek javaslatot tettek az épület teljes lebontására és újbóli megépítésére. Az építőipari ktsz — mit volt mit tenni — elismerte a hibát, és azt, hogy a lakóház nem az eredeti terveknek megfelelően készült. Kötelezettséget vállalt, hogy még ebben az évben a tél Fokozatosan kiépült a toborzó. irodák hálózata és Franciaország valamennyi városában aláírhatták a külföldiek a belépési nyilatkozatot. A légió parancsnoksága eleinte civil ruhás ügynököket küldött a francia főváros vasúti pályaudvaraira és már ott igyekezett rábeszélni az érkező külföldieket, hogy jelentkezzenek. Később már ugyanez történt a nagy kikötőkben is. A beszélgetések ezzel az ártalmatlannak látszó kérdéssel kezdődtek: — Mit szándékozik tenni ura- ságod Franciaországban? Ha a külföldi bizonytalan választ adott, vagy nehéz anyagi helyzete, vagy sötét múltja miatt valóban nem tudott mihez kezdeni, akkor következett az ügynöknek ez a kérdése: — Miért nem áll be az idegenlégióba? Ha a külföldi érdeklődését sikerült felkelteni, akkor megindult a szóáradat: beálta előtt újjáépíti. Első lépésként az építéshez szükséges anyagok egy részét a helyszínre szállíttatta. Lakatosék ügye azonban mégsem zárult le. A nagy létszámú család azóta is mindennap és reménykedve várja, hogy megjelennek az építők, és még a nyáron tető alá hozzák a rég áhított családi fészket, és vége szakadjon a háromévi huzavonának. A fetemes anyagi költségek mellett az idegtépő várakozás, a szemük láttára omladozó ház elkeseredetté tétté a családot. Az emberibb körülmények közé való vágyakozást három éven keresztül mindig akadályozta valami. Pedig egy kis lelkiismeretességgel és valamivel több emberséggel el lehetett volna kerülni a többletkiadást és egy család több évig tartó kálváriáját. Béla Ottó Elsiette a dolgot... Az egyesült államokbeli Nevada egyik lakosának gyönyörű családi háza teljesen leégett. Az illetékes biztosító társaság azon. ban mégis megtagadta a biztosítási összeg kifizetését. A férfi ugyanis kissé elsietve jelentette biztosítási igényét: levelét, amelyben közölte a társasággal a keletkezett kár nagyságát, a posta 24 órával azelőtt bélyegezte le, mint amikor a ház a lángok martaléka lett. — Mi is az idegenlégió? A nyugtalanok, a kalandvágyók, a világot megismerni akarók, az otthon nélküliek menedéke. Ott minden ember úgy érzi magát, mint otthon. Magányos férfiak találkoznak ott össze, akiknek nincs rokonuk, vagy ha van, akkor pedig megszakították velük a kapcsolatot. Aki a légióba lép, új és egyúttal nagyobb családba kerül. Ott elfelejt minden kellemetlen előzmény, mert új tájakra, új emberek közé kerülnek. Ne felejtse, uram, hogy ott a nők is mások. A légió olyan vidékein jár a világnak, ahol még ma is háremek vannak, nem úgy, mint nálunk, Európában. A légió segít felejteni és megóv az anyagi gondoktól. Már a jelentkezésnél pénzt kap. Öt évig pedig magas zsoldot, utána pedig francia állampolgárságot... Az ügynök a jóakaró álarca mögé bújt és hogy a szép szavak hatásosabbak legyenek, meghívta a mit sem sejtő külföldieket egy üveg italra a pályaudvarok kávéházaiba. Ha még nagyobb bizalmat akart kelteni, akkor kisebb kölcsönt is felajánlott, majd pedig szívesen elkísérte az idegent a Rue Saint Dominique-en levő irodába, ahol eleinte ilyen egyszerűen történt a jelentkezés. Általában egy százados, de legalább egy főhadnagy fogadta a külföldit. — Jelentkezni óhajt, uram? — kérdi a tiszt. A külföldi egy pillanatra elhallgat, talán most kezd hatni az alkohol. — A százados megismétli: — Közénk akar állni? — Igen. — Tudja, hogy mit vállal, uram? Ifjú szakmunkások! KIEMELT BÉREZÉS, 44 órás munkahét, minden szombat szabad. A legmodernebb technológia mellett alkalmazunk benneteket a kőműves, ács, vasbetonszerelő, fűtés-, víz-, gáz-, villanyszerelő, festő-tapétás. parkettás, asztalos, lakatos, műköves, gépszerelő szakmákban. Szállásról gondoskodunk. Utazási hozzájárulást térítünk. Jelentkezés személyesen: 43. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest, XI., Dombóvári út 19 581 •■■■■•■•■■•■■■«•■•■■a ÍATH4ít légió] JNév nélküli emberek a toborzóirodában
