Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-29 / 148. szám

Nagy sikerű hangverseny Békéscsabán Szép számú közönség Metropolitan-beli sikerére előtt került sor június 21- gondolunk) ezúttal azon- és este — az Országos Fii- ban kiváló dalénekesként harmónia és a Megyei Mű- csillogtatta művészetét, velődési Ház Itözös rende- Gazdag repertoir-ja a tű­zésében — Agay Karola rágénekektől a romantiku- (ének), Gergely Ferenc (or- sokig terjedt. Régi magyar gona) és Szendrey Karper dalokkal és egyházi éne- IÁszló (gitár) h'angverse- kekkel kezdte műsorát, nyére Békéscsabán, a ka- majd Pergolesi, Grieg és tolikus templomban. A fel- Schubert-művekkel folytat- tűnően nagy érdeklődés va két virágének előadásá- a neves művészek mellett val búcsúzott a közönség- a koncerteken ritkán hall- tői. Interpretálásában kü- ható hangszereknek is Ionosén a magyar dalok és szólt virágénekek hatottak le­Gergely Ferenc műsora nyűgözően, azonban a nép­klasszikus darabokra épült, szerű, sokaktól hallott Már a bevezető Vivaldi énekszámok is jól sikerül- concerto előadása is min- tek. Szerencsésen egész: tej^- denkit meggyőzhetett a te ki műsorát a gitárkísé- nagyszerű művész kvalitá- rét. sairól, arról, hogy hangsze- Szendrey Karper László rének kiváló ismerője. Saj- gitárművész önálló dara- nos, már az első szám al- bokkai is bemutatkozott a kaiméval kiütköztek a te- csabai közönségnek. Farkas rém akusztikai, valamint Ferenc: Régi magyar tán- az orgona hangszín problé- cok című művének tolmá- mái. Különösen a II. tétel csolásában feltűnt kiváló gyors forte-piano váltásai- ritmikai megoldókészsé'*», ban hatott ez bántóan, az egyes táncok változó amikor a visszhang nagyon ritmusához, stílusához va- zavarta a műélvezetet. ló alkalmazkodása, míg egy Liszt egyik legnépsze- Bach és egy Bartók átirat rübb orgonaművének a bemutatásával mintegy iga- B-—A—C—H fantáziának zolni kívánta hangszeré- műsorratűzése szerencsés nek a klasszikus és modern választás volt még akkor is, zene területén történő al- ha a békéscsabai hangszer kalmazhatóságát. A Bach tuttija a megszokottnál ki- átirat művészi megoldása sebb hangerősséggel ren- a legkiválóbb gltárművé- delkezik. Szívesen meghall- szék (Segovia, Yupanki) gattuk volna a fugát is! színvonalán állt. Bach C-dúr prelúdiuma, Feltűnt, hogy a kevésbé valamint egy régi egyházi szerencsés akusztika mel- ének témájára rögtönzött lett is milyen jól érvénye- improvizáció volt a műsor sült a szólógitár hangja, befejező száma. Talán ez Bár tapssal nem fejez- utóbbi műben ismerhettük hette ki elismerését a kö- meg leginkább Gergely zönség, mégis egy szép Ferenc művészetének igazi hangverseny élményével arcát, amikor szabadon él- távozhatott, várva a jövő hetett a hangszer lehetősé- hónapban esedékes újabb geivel, hiszen szinte ötlet- koncertet, amelyen másik szerűen állíthatta össze el- kiváló orgonaművészünk: képzelt változatait. Agay Pécsi Sebestyén szerepel, Karolát eddig inkább cs^k Sándor Judit énekművész operaénekesnőként ismer- társaságában, tűk, (elég, ha a new yorki Dr. Papp János Rémes történet > Mindig csendes, nyugodt perceket jelent számomra, ha a feleségem elvonul vásárolni. Ilyenkor sorra ve­szem terveimet, megnézem mennyi dugipénzem van es főzök magamnak egy feketét soron kívül, mert ugye egy tilos fekete jobban esik, különösen, ha azt magam főzöm a kedvem szerint és amíg iszom, csak a jó­ízű kortyolásomat hallom, nem az örökös kisérő-szöve. get. hogy „rengeteg kávét iszol”, „tönkreteszed a szí­vedet”, „ez csak rossz szokás”. Azon a „vásárlási napon” éppen ittam a dugi- kávét, és nagyokat szippantgattam a cigarettámból, amikor a folyosón váratlanul felkoppantak feleségem energikus léptei, de most a szokottnál gyorsabban, s néhány pillanat múlva valósággal berontott a szobába. Lihegve tört ki belőle a kiáltás: — Ellopták a pénztárcámat! — a kezében levő cek- kert a fotelba dobta. — Ebben volt! — És férfinak is dicsőségére váló" káromkodást eresztett meg. Rövid szemle és töprengés után megkockáztattam : — De, kisfiam, ebből a cekkerből nem lehet, csak úgy elemelni a pénztárcát, hacsak le nem tetted vala­hol. — Nem tettem le, sehol és nem „csak úgy”, hanem „amúgy” lopták el. — És sok volt benne? — Az összes. Emlékszem, hogy egy fiatal férfi sokat settenkedett körülöttem. — Talán tetszettél neki. Egy kicsit eltűnődött, csak azután szólalt meg: — Ugyan, miket beszélsz. Nem tetszem és már sen­kinek. — Nono, az nem biztos. — Pillantásom a sublótra esett. Ott feküdt a pénztárca a nagy hamuzó mellett. — Mondd, kisfiam, az a fiatalember, hogy nézett ki? — Magas, sötéthajú, szép nagy szemekkel és mo­solygós, kedves arccal. Szóval: olyan jóképű. Nem is úgy nézett ki, mint egy tolvaj. — Hanem, mint egy szívrabló, ugye? Megnyugtat­lak, nem is volt rabló, mert a pénztárcádat el sem vitted. Tessék, nézz a sublótra, ott van. Sikoltott, felkapta a pénzárcát, a cekkert és szó nélkül elrohant Én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mert nagy izgalmában észre sem vette, hogy kávét főztem, ftémes lett volna, ha észreveszi. (v. i.) A mérnök autóval ment az elnökért. Befaroltatta a kocsit a kapubejáró salakos útjára és nyomkodta a dudát. Vá­logathatott a mérnök ezek­ben a riasztó szerszámok­ban, mert volt belőlük bő­ven. A villanyos kürtöt nem nagyon kedvelte, mert sokszor berekedt és olyankor csak nyöszörgött. A pirosgumijú labdát hasz­nálta leginkább. Minden nyomásra szuperált és olya­nokat bódult, mint a ka- nászkürt. Volt még egy harmadik is, amit a motor­hoz kapcsolt a mérnök és úgy szólt, mint a vonata istentelen éles füttyel. Ilyenkor a kocsit hajtó ma­gyar riadtan kapta fel a fejét és azon csodálkozott, hogy a kőúton mit keres a vonat? Böde Jóska kapuja előtt előbb csak a labdát nyo­mogatta, utána a kürtöt és legvégül a fütyülök Olyan kitartóan, hogy az utcában végig kinyíltak az ablakok. Kihajolt az ablakon az el­nök és nekieresztett hang­gal túlkiabálta a dudák vinnyogó hangjait. — Hallgattasd már el, mert azt hiszik, hogy itt a világ vége... A mérnök ránevetettt az elnökre. — Na, mit szólsz hozzá? Böde Jóska szólni sem tudott, mert az autó rette­netes tákolmánynak tűnt. A magas, görbehátú masi­na úgy nézett ki, mint a tiíreszúrt büdösbogár. A küllős, rikító sárgára fes­tett kerekekkel és a karos­széria fölé kifeszített sátor­lappal inkább ekhós sze­kérnek tűnt, mint autónak. Reszketett, ahogy dübör- gött benne a motor. Elől a vizes kupaknál sistergett a gőz, a laposnyílású kipufo­gó csövön olyan füstfelhőt prüszkölt Ki magából, hogy sötétségbe került az utca fele. Böde Jóska rimánkodva könyökölt ki az ablakon. — Legalább a motort ál­lítsd le! A mérnök legyintett. — Nem lehet, komám, mert még baj van a gyúj­tással... Reggel is megtudtuk ... Inkább siess, mert itt hagy­lak...! öde Jóska nagyon megijedt az autótól. Ezzel megtenni tíz kilomé­tert két személynek és két vadászpuskának, kicsit sok lesz! Töprengett magában, de csak nekiindult s mikor kijött, meglátta a kék zo­máncfestékkel rápingált óriási nyilat is. A hegye a motorháznál kezdődött és a vége a csomagtartónál úgy ágazott szét, mint a kiterített legyező. Ügyes kéz pingálhatta fel, de a betűket is, ami a nyíl alá volt írva, fénylő lakkfes­tékkel: KÉKNYlL. Jóéka megállt a kocsi mellett és kereste a nyí­lást, amin a kocsiba búj­hat. Az ajtó körvonalait látta, de kilincset rajta egyet sem. De hamar ki­nyílt, mert a mérnök ezt is prímául megcsinálta. Be­lülről kalapáccsal oldalba kólintotta és úgy csapódott ki, hogy az egyik sarkáról az ajtó rögtön le is billent. Szörnyülködött az elnök. — Szét hull! — Ez? Bújj be és ne tö­rődj semmivel! — Van sámlid? — Minek? — Nem éri el a lábam a hágcsót... A givitás után magyaráz­ta a mérnök. — Nyolcas van a kerék­ben, laposnyolcas... — Nem lehet kivenni? — Lehetne... — Hát akkor miért nem reparálod ki? — Biztonságból.. így biz­tos nem alszok el... Böde Jóska meghúzta az üveget, mert a Kéknyíl cu­— Az ágy sem alacso- nappali közértet. A tégla- darui beengedte az észak- nyabb, mégis felmászol rá... gyár környékén már tájé- Tól nekiiramodott szelet. — De ott gatyábavan kozódni is tudott. A kocsi Csapkodta a firhangot és az ember. hátulján csörgött valami. a lógó lebernyegeken ke­— Vetkőzz le! Ha neked Ügy érezte, mintha üres resztül vinnyogva karisz­úgy jobb... tepsit kötöttek volna a sa- toít ki s be. Közben két kislegény is roglyahoz zsákkötözö mad- közelebb húzódott a A kéknyíl Csoór István novellája mérnökhöz és a fülébe ki­abált. — Ez milyen gyártmány? — MÉH! megállt a Kéknyíl mellett. Piros képpel, piros nyak­kendővel és olyan csodá­lattal nézték a járgányt, hogy még a szájuk is tát- va maradt. A mérnök kiszólt hozzá­juk. — Iskolába mentek? — Igen. — Szánjatok be, srácok, elviszlek benneteket... A bátrabbik szólt, a na­gyobbacska, a deltásabb: — Kösz, sietünk...! Böde Jóska olyan nagyot nevetett, hogy a ház fel­borzolta a hátát. Bele is kapott mindjárt a szél és éles fújással leseperte a sátorponyva avult tetejére. Még akkor is kacagott, amikor bepakolta a fegy­vert a mérnök vadászpus­kája mellé és a bőrbakóját a mérnök bőrbakója mellé. Valahogy felkecmergett a kocsira. Alig huppant le az ülésre, nyisszantott a féder és kínjában laposra nyúlt, mint a vízben áztatott kif­li Sági István rajza zaggal. A volán mellől sű­rűszemű füst csapódott sze­mük közé, nem győzték a kicsordult könnyeiket tö- rölgetni. Az ablak előtt gumira akasztott kabala majom ugrált olyan bolon­dos ritmusban, azt hitte, menten kiveri az üveget. Az első sárhányó rángatta a vállát, mintha sónto vol­na. ffzt már nem állhatta ^ szó nélkül. Atkiabált a mérnökhöz. — Az mi? A mérnök mielőtt szólott volna, megnyomta a fütyü­lős gombot és az éles han­gú visítástól két asszony szétrebbent a kövesúton. Ijedtükben majd átugrot­tak a széles árkot. Az idő­sebb asszony megállt és apró kereszteket húzgált a homlokára. A virgoncabbik csak nevetett, Jóska meg lehúzódott a kocsi dereká­ba, nehogy felismerjék. — MÉH? Az, minden darabját on­nan vettem... D aj nélkül kiértek. ** Nem történt az úton semmi különös csak annyi, hogy a kiszállásnál az el­nök az egyforma bőr bakó­kat összecserélte, amiben a töltények voltak. Jóska a hídnál ereszkedett le « hullámtérbe, a mérnök pe­dig tovább hajtott és a kö­vetkező rámpánál elnémí­totta a motort. Fütyörészett. Csak akkor komorodott el, amikor töl­tött. A puskában úgy lö­työgött a töltény, mint ha­rangiban a nyelv. Mikor megrázta, lepottyant a lá­ba elé s úgy feküdt a pu­ha hóra, mint vetett ágyra a menyecske, aki pendelet a kanapén hagyta... Az elnök még dudorá- szott is magában. Akkor harapott a szájába, amikor a lenyakazott fűzfák aljá­ban csőre akart tölteni. A patron nem akarta az ipaz- ságot. Az istennek sem ment bele, de még féltéglával sem tudta beleverni. A mérnök puskája tizen­kettes volt, az elnöké ti­zenhatos. A fácánok ott kaparták ** a havat az orruk előtt, a nyulak két lábra álltak és akkor sem inai­tok el, amikor a két em­ber káromkodott. őszintén, igazán, mint az az ember, akinek nem ju­tott dinnyeföld... Beleszitt a fogába a mér­nök. — A másik oldalba ülj! — Ott jobban bír? — Tudod, a balansz miatt... Egyikőjük sem volt vé­kony dongájú. A húst hús­sal ették a cseresznyepap­rikát cseresznyepaprikával. A mérnök túráztatta a motort, Jóska meg egy la­pos üveggel megkocogtatta a hátát. — Szilva! Lenyelte a mérnök a vá­gyát, pedig a szeme majd­nem az üveg után ugrott. — Kocsiban nem iszom... — Hát erre is érvényes a KRESZ? Beharapta a szájaszélét a mérnök, de nem szólt semmit, hanem a hosszú- nyelű kapcsolón rántott egyet, kuplungolt és a ko­csi nekiugrott az útnak. Jóska meg az első ülés támlájának, pont oda, ahol egy félmarék afrik csün­gött ki a kopott bőr alól és egy rozsdás szárú acél­rugó, ami a kucsmát is le- bökte a fejéről. Amikor feleszmélt, elhagyták már a templomot és az éjjel­Szokolay Sándor Csendéit*

Next

/
Thumbnails
Contents