Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-23 / 142. szám

1969. június 22.

4

Vasárnap

Az elfelejtett diplomások

Évekig ránkterpeszkedett, körülfogott bennünket olyan magunk csinálta, hamis valami, amit ma már teljes bizonyossággal diplomaimádatnak nevezünk. Már-már érzékelni is alig lehetett, hogy a rátermettség, a hivatásszeretet, a politikai hitvallás hanyadrangúvá vált. Csaknem ott tartottunk, elég volt megmutatni a diplomát vagy igazolni, hogy iksz-időn belül birtokában lesz a valamilyen munkakörbe jelentkezőnek, máris keblünkhöz szorítottuk: ilyen ember kell nekünk! S szinte kéjelegtünk, ha statisztikánkban kevés volt a „fehér folt”, a diploma nélküli. Csakhát a statisztika nem mutatta ki, és soha nem mutatja ki a munka milyenségét, ami egyedüli mércéje a rátermettségnek, a hivatásszeretetnek, a pilitikai hitvallásnak. S ez jelzi a diploma értékét is.

Ha a munka silány, a társadalom számára ugyanolyan értékű, ha diplomával, ha anélkül „produkálta” valaki, tehát haszontalan. Amennyiben pedig valaki olyat mível, ami hasznára válik a közösségnek — amelynek értékítélete egyedül az irányadó —, akkor senki nem kérdezi, hogy diplomával vagy anélkül csinálta-e. Közbeve- tőleg jegyezném meg: a tudományok is a közösség értékítéletén alapszanak. Hiába próbálná ma valaki Magyar- országon bizonygatni, hogy nem érdemes bezosztája búzát termeszteni, a társadalom elvetné az ilyen okoskodást, miután tömegméretű bizonyság van rá, hogy az eddig kikísérletezett búzafajták közül a legnagyobb hozamú.

Az ismeretek bővítése nélkülözhetetlen a társadalom továbbfejlődése szempontjából. A politikai hitvallásnak, a hivatásszeretetnek, a rátermettségnek fel kell vérteződ- nie tudományos látásmódokkal. Ez az igény egyáltalán nem valamiféle skolasztikus jellegű, formális tudást tételez fel, hanem éppen olyat, amely alkalmas önállóan továbbtanulásra, az önképzésre, a hozzáértés állandó fejlesztésére, bővítésére. Ma már látjuk, hogy nem kapta meg mindenki a diplomához ezt az önállóságra való ösztönzést. Ezzel még adósok a mi főiskoláink. Négy-öt év a vizsgákra való készülődéssel telik el, és kevésbé tanítják, nevelik a diploma-várományosokat az önálló tanulásra. Ezt az igényadósságot még ezután kell törleszteniük a főiskoláknak. S éppen e helyen szükséges említést tenni arról: évekig elkerülte a figyelmünket, hogy vannak nekünk olyan diplomásaink is, akik nem vizsgadrukkokon szerezték meg ismereteiket, hanem fellelték azokat a forrásokat, amelyeken át állandóan áramlanak a szakmai, a tudományos ismeretek. Köznyelvre fordítva: megtanultak tanulni. Másképpen szólva: maguk erejéből, önképzéssel váltak munkájuk me s terei - v é meg professzoraivá. S hogy ezt felismertük, nem más, minthogy a társadalom értékítélete helyezi őket arra a piedisztálra, erkölcsi magaslatra, amely kijár nekik. S ez megillet mindenkit, aki olyat mível, ami hasznára válik a közösségnek. Akár oklevél birtokában teszi ezt, akár az önképzés diplomájával.

Cserei Pál

Vándorkiállításon

mutatja be új gyártmányait

a iranszvill Gyár Békéscsabán

A Villamos Berendezés és Készülék Műveknek, hazánk legnagyobb villamosipari vállalatának egyik közismert gyára a Transz- vili. Az eddigi szokáshoz híven, a gyár a KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézetének rendezésében az idén is több vidéki városban mutatja be legújabb gyártmányait. Július elején érkezik Békéscsabára a vándorkiállítás anyagát szállító különautó- busz, amelyet egy napig-tekinthetnek meg a szakemberek és az érdeklődők.

A vándorkiállításon különféle erősáramú készülékeket és berendezéseket mutatnak be. A bemutató célja, hogy egyrészt tájékoztassa a felhasználókat a legújabb gyártmányokról, másrészt megismerjék a különböző igényeket. A kiállítás ideje alatt a gyár szakemberei tanácsadást tartanak, valamint gyártmányismertetőket bocsájtanak a szakemberek rendelkezésére.

Szövetkezeti vezetők tapasztalatcseréje

A Dél-Békés megyei Termelő- szövetkezetek Területi Szövetsége aratás előtti nagyszabású tapasztalatcsere-látogatást szervezett. 130 termelőszövetkezeti vezető és szakember érkezett Orosházára, ahol az Üj Élet Tsz-ben megtekintették a kisparcellás búza, kukorica és cukorrépa kísérleteket. Zatykó András tanár tartott szak. mai beszámolót arról, hogy milyen hazai és külföldi fajták „vetélkedője” zajlik a szövetkezet határában, milyenek a kilátások, melyek bírják legjobban az adott körülményeket.

Ezután a Felsőnyomási Állami Gazdaságba látogattak el, ahol a nagyüzemi fajtaösszehasonlitó táblákon nézték meg a hazai és külföldi fajták „vetélkedőjét”!

«■■■■»•»■■a*-»«.«■■•■■■•■■■■■■«■■■■■■■■■■■•■■■■■I

'ffesMeA.- Geergij {fetutt.

iMMiWCMMM

Z^/C/Y7 FVGD/TOim:ZASSfl/

31.

— Pusenyka, édesem, értsd

meg, egy gyilkosságiról, — sipította Kozak és kísérletet tett rá, hogy átölelje az asszony derekát.

Aljosinné egy mozdulattal elpenderítette:

— Engedje meg, engedje meg, kedves...! Ismerni sem óhajtom magát és legutoljára tavaly láttam, távol levő férjem jelenlétében! És nagyon megkérem, ne szennyezze be a jó hírnevemet! Ne merje többet megközelíteni ezt a házat! Majd értesítem a munkahelyét az ön méltatlan viselkedéséről!

— Puszenyka, az istenért, mi- rő beszélsz? Értsd meg,' ez nagyon komoly dolog, és Tyiho- nov elvtárs nem gondol semmi másra, mint arra...

— Szüntesse be az illetlen- kedést! Hivatalosan kijelentem, hogy nem járt itt és különben is... alig ismerem...!

Kozak összetörtén lépkedett Tyihonov mögött és alig hallhatóan dünnyögte: „Ki hitte volna? Ilyen szeretetreméltó és jó emberrel, amilyen én vagyok, Hiszen a mi szerelmünk...*

Tyihonov megállt, megvárta.

— Idehallgasson, utálom a besúgókat, de ha még egyszer meghallom azt a szót, hogy „szerelem”, esküszöm, megírom a kalafidjait az ötödik feleségének.

— Nem fogok.” — ígérte a

megszeppent Kozak.

A megállónál sokáig vártak a buszra. Tyihonov teljesen átfagyott. elátkozta önmagát, a munkáját, Kozak nagy természetét, Aljosinné elvetemültségét, a telet, az autóbusz-menetrendet.

Az autóbusz teljesen népte- len volt. Kozak előreszaladt.

— Majd én megveszem a jegyeket.

— Nekem ne vegyen. Szabadjegyem van.

— Tényleg? — lelkesedett Koesak.

— Miért, mit gondolt, saját pénzemen fogom végiglátogatni az összes ismerőseit?

— Nem, dehogyis. Igazságtalanság lenne.

Jó tíz percig hallgatak. Tyihonov megmelegedett egy kicsit. Felidézte Kozak ijedt, felháborodott arckifejezését és hirtelen nevethetnék je támadt. Kozak is megnyugodott egy kicsit. Félénken megszólalt:

— Ha nem gondolta még meg, Tyihonov elvtárs, és nem lesznek kellemetlenségei a bíróságnál — isten őrizz! — mesélje el kérem, hogy tudta meg, mi van a zsebeimben?

Tyihonov elnevette magát:

— Ha kevesebbet gondolna a nőkre, nem lenne ilyen szórakozott. A bal zsebében levő kulcsok egész idő alatt az oldalamat böködték a buszban. Hiszen egymás mellett ültünk. Valami volt még a zsebében, de nem tudtam megfejteni, hogy micsoda. Amikor leszállt, megzörrent a zsebében a gyufa. Világos? A szűk, behavazott ösvényen időnként a jobboldalával fordult felém: sima. lapos felületet éreztem a zsebében. A szállodai szobában, a hamutartóban Dukat-csikkeket fedeztem fel. A következtetés logikus, nem? Ami a zsebkést illeti, az is egészen egyszerű. Az asztal alatt hevert a kartondoboza a részletes tudnivalókkal. Amikor beléptem önhöz a szobába, ön, mint jól nevelt ember, azonnal felvette a kiskabátját. E közben észrevettem, hogy a bal oldali belső zsebét begombolta és biztosító tűvel erősítette feg. Az elővigyázatosság oka: itt tartja a pénzét.

— És honnan tudta, hogy mi

van a tárcában?

— Ez még ennél is egyszerűbb. A vonatjeggyel és a szállodai számlával el kellett számolnia. A szállodában tíznaponként kell fizetni, ön pedig már tizenharmadik napja lakik ott. A szobájában látható csomagok számából arra következtettem, hogy bizonyára felírta önnek a felesége, mit vásároljon.

— És a tizenöt rubel?

— Tartalék. A búcsúestre, Puszenykával. Ez csak világos, nem?

— Észbontó! Feledhetetlen! — suttogta átszellemülten Kozak.

Tyihonov álmos pillantást ve>EgY lapát homok

Kopott melegítője malterfoltos, arcán festékcsöppek száradnak. Kezét ruhájába törli, mielőtt bemutatkozik. Simléderes posztósapkája alól úgy tekint fel, mint aki restellkedik valamiért

— Hegedűs Béla vagyok — mondja. Aztán magyarázólag teszi hozzá —. a kultúrház igazgatója.

0

Kevés olyan szép fekvésű község van a megyében, mint Kö- rösladány. Aki járt ott, minden bizonnyal osztja ezt a véleményt. A bármely városnak díszére váló park a település képzeletbeli átlóinak metszéspontján fekszik. És nemcsak a szemnek szép, hanem kedvenc tartózkodási helye a sétálgató nyugdíjasoknak, a vakációzó diákoknak és a hunyót játszó gyerekeknek. Hogy egy lírai hasonlattal éljünk, a szépen gondozott park fái, bokrai úgy fogják közre a ladányiak évek óta dédelgetett álmát, a szabadtéri színpadot, mint ékszert a foglalat.

Azt hiába kérdezné bárki az igazgatótól, mikor lesz az ünnepélyes megnyitó. Bosszúsan hes- segeti el magától a látványos ceremóniákkal járó avató ünnepség gondolatát.

— Az a lényeg, hogy végre elkészül. Akik sgítettek építeni, azok tudni fogják, mikor lehet idejönni fehér ingben. A többiek meg majd ideszoknak.

o

Évekkel ezelőtt merült fel a

szabadtéri színpad építésének gondolata. Azóta folynak-folydo- gálnak a munkálatok. Bár tavaly is itt tartották a szomszédos iskola ballagási ünnepségét, a végleges átadás még várat magára. Igaz, már csak néhány napot

Akkor majd megpihenhet a vakolókanál és az ecset, megpihenhet az igazgató és Kassai Imre gondnok, és mindazok az áldozatkész ladányi emberek, akik munka után, vagy szabadnapon nem restelltek téglát hordani, talajt egyengetni, korlátot festeni. Mert csak így készülhetett el a szabadtéri színpad. Az idei 10 ezer forint állami támogatásból, a 30 ezer forint járási

tett az ablakra, ritmikusan ko- ■ cogtatta a jégvirágos üveget, ■ majd megkérdezte:

— Szeret olvasni? ■

— Kozak gyanakodva hunyor- •

got: :

— Általában... mint minden : intelligens ember... azazhogy... ■ ha van időm.

— Érthető. Melyik műfajt ; kedveli a legjobban?

— Nehéz lenne meghatározni j — töprengett Kozak, de hirte- j len megtalálta a választ: — ; Az intellektuális fantasztikum ■ nagyon közel áll hozzám. Kü- j lönösen az angol.

— Mit gondol. Bradbury an- • goi?

— He-he-he! — nevezett ide- * gesen Kozak. — Miért? Talán - nem? Egyébként az előszót min- : dig legutoljára olvasom, hogy ne : befolyáoljon a könyv megítélő- j sében.

— És mi az ön megítélése? i

— Nagyszerű könyv! Ki tű- ■ nő! Igaz, nem olvastam még ! végig, csak nemrég jutottam : hozzá, nagy nehézségek árán. • Hiszen tudja, milyen nehéz ■ Bradburyt megszerezni!

— Tudom — bólintott Sztasz. *

A belvárosban Tyihonov le- |

szállt. Ott állt a járdán, úgy ! tűnt, elfelejtette, melyik irány- : ba is akart elindulni. Zsebno- ; teszt és töltőtollat vett elő. So- ; káig tanulmányozta a kockák- ; ból és nyilakból összerótt áb- j rát. Hópelyhek szálltak a pa- : pírra. Sztasz megrázta tollát és ; a lámpaoszlopnak támasztott j noteszben besatírozta a Kozak : nevével jelzett kockát. A koc- ■ ka feléhez érve, Sztasz leen- 5 gedte tollát, gondolkodóba : esett. Becsukta a noteszt, mé- ; lyen zsebébe rejtette és lassan ■ hazafelé indult. Szerda volt, éj- S szaka negyed három.

(Folytatjuk) J

A többiek majd ideszoknak~

segélyből és a helyi vállalatok anyagi hozzájárulásából nem futotta volna ennyire. Az eddigi társadalmi munkaórákat még nem számlálták össze, de az igazgató kék füzetében 260 név sorakozik, amelyek közül — egyelőre egyéb elismerés híján — jegyezzünk meg néhányat: Varga Lajos, Kiss Attila, Keresztesi János, Szabó István, Molnár Sándor, Lusztig János, Ladányi Sándor. Baranya Gyula, Bak János* Baconádi Sándor, Kiu József.

Sokat segítettek a diákok, különösen a VII. b, és VIII. b. osztályosokat illeti dicséret. Az üzemek, termelőszövetkezetek ingyen fuvart vállaltak. Hegedűs Béla még találgatni sem meri, hogy forintra átszámolva menynyit ér az eddig végzett társadalmi munka. De meg fogja tudni, mert ha szűnik a „csatazaj”, kivallatja a kék füzetét.

Egy lapát homokért is köszönet jár.

o

Talán furcsának tűnhet ez a*

állítás, hiszen minden községben végeznek társadalmi munkát. La- dányban is volt erre példa, de most, a színpad építésénél az oroszlánrészt a lakosság vállalta. Milyen is lesz tulajdonképpen?

A nézőtér 800 személyes, a színpad területe 120 négyzetméter, a szcenikai világító berendezések teljesítménye 7000 watt. (A gondnok két reflektort mutat. Mindkettőt a Jókai Színháztól kapták, csak amíg az egyik még rozsdás, horpadt, addig a másik már átfestve, üzemképesen várja a premiert. A házi műhelyben pofozták életre.) A csillagkupolás építmény „padlója” három vagon ózdi kohósalak. Több mint 300 kilogramm wallkyd szárad a korlátokon és az üléseken, s körben olajbogyót ültettek, kellemes illata és áthatolhatatlan sűrűsége miatt

Filmre és értő kézre vár a vetítőterem, de szabadtéri mozielőadásokat egyelőre nem tarthatnak. Az igazgató — szerelési hibákra hivatkozva — nem vette át a leengedhető vetítővásznat. Mondván: ha ebbe a hatalmas lepedőbe a szél belekapaszkodik, oszlopostól, színpadostól elviszi. Könnyen ki lehet javítani. Csak hát ezzel is telik az idő.

o

Hegedűs Béla nehezen oldódó ember, de az építkezés látványa mindig tűzbe hozza. Igaz, a családdal ritkán van együtt, az asz- szony is zsörtölődik, de hát ez lenne a kisebbik baj.

Az keseríti, hogy egyeseknek szemet szúr malteros ruhája, és hogy fejcsóválva nézik, ha igazgató létére lapátot vesz a kezébe.

Brackö István