Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-01 / 98. szám

196#. május 1. 8 GsStSrtSk TT * /\ x (Q * SC. * c/t—(Z>• y\ * R * K° cá Viszem a madarat Importhumor SZERÉNY, de kényelmetlen albérleti szobámnak — mint egyik-másik nőnek — minden előnyére válik, amit akar. Ezért raktam tele a falakat polcokkal, könyvekkel, öreg plakátokkal, még öregebb rozsdás mordállyal és egyebekkel, örömmel elfo­gadtam a minap egyik rokonom váratlan ajándékát, a preparált kabasólymot is. Kissé molyette, csapzott a jobb napokat látott, üvegszemű jószág, de legalább vérszomjasán teregeti a szárnyát és így jól eltakarja majd a sa­létromfoltot az ágyam fölött — gondoltam. Persze akkor még nem sejtettem, mi mindent hoz rám a fránya állat utcán, autó­buszon, amíg Békéscsabára érünk. A gondok az utcára lépésem után azonnal megrohantak. Rá­döbbentem, hogy nem tudom, hogyan kell vinni egy jókora odvas ágon tanyázó, tömött ma­darat. Előbb megpróbáltam ha­nyagul lóbázni, mint a paraplét, vagy sétapálcát, de a tavaszi széltől duzzasztott számyvitor- lák minden lépésnél a nadrá­gom szárába gabalyodták. Féltőn magamhoz öleltem, majd meg­próbáltam a felöltőm alá csúsz­tatni. Sajnos, így sem ment — túlságosan csiklandós vagyok. SANYARÚ helyzetemben vé­gül is mentő ötletem támadt: ke­ményen markomba szorítottam az ülőkéjét s most már úgy la­pult kesztyűm fölött, mintha máris utána eredne annak a kó­bor ebnek, mely közeledtünkre behúzott farokkal, vonyítva isz- kolt el. Néhány lépés után tekintetem akaratlanul is hozzákeményedett madaram üveges pillantásához, s a hajdani sólymász-lovagök büszke utódaként törtettem fél a buszra — az ifjú kalauznő leg­nagyobb megrökönyödésére. Ráncba futó homloka elárulta, hogy agyában a betűről betűre bemagolt, de máris elfelejtett szolgálati szabályzat foszlányai keringenek, s kétségbeesett igye­kezettel keresi a választ a kér­désre: Mi a teendő, ha az utas ma­dárral érkezik? Továbbá: Fenn­forog-e a közlekedési baleset le­hetősége, tekintetbe véve a hor­gas csőrt, s a hegyes szárnyakat? — Neki nem váltok jegyet, mert még csak három éves — próbáltam kedélyesre fordítani a dolgot, de csak egy lesújtó pil­lantást kaptam válaszul. A szó­beli feddést, semmi kétség, csak azért kerülhettem él, mert a hetykén félrecsapott svájci sap­ka alatt még mindig bizonyta­lanság uralkodott: Kimaradtak-e a szolgálati szabályzatból eme fontos kérdések, avagy csak ő nem emlékszik a vonatkozó pa­ragrafusra? De lényeg az, hogy egyelőre nem kerültem összeütközésbe a hivatalos közeggel, s talán min­den baj nélkül megúszom az utat, ha az újonnan felszállt kis lurkó fel nem fedezi madaramat: — Jé, egy bácsit visz a kakas! A CÉRNAVÉKONY egyszeriben az érdeklődés közép­pontjába állított. A hátsó sorok­ban ülő emberek is félágoskod- tak, hogy szemügyre vegyék, ki az a bácsi, akit visz a kakas. Itt is, ott is nevetés harsant, s a mama dagadó kebellel nyugtázta fiacskája sikerét. Indíttatva érezte magát, hogy az utasok nézőserege előtt megcsillogtassa nevelési tudományát. Ezért hát jó hangosan elmagyarázta, hogy: először is ez nem kakas, hanem kőszáü sas. Másodszor: nem ez viszi a bácsit, hanem fordítva. Ebbe bele is nyugodtunk volna a gyerekkel együtt, ha az anyu­kát meg nem szédíti a környé­ken ülők szótlan figyelme és egy merész szónoki fordulattal hozzá nem fűzi az okításhoz: — Még­pedig azért viszi, mert kis korá­ban biztosan ő sem ette meg a sárgarépafőzeléket, éppen úgy, mint te, s ezért az anyukája rá­parancsolt, hogy vigye mindig magával a köszáli sast. Ha va­lami rosszat tesz, az mindig megcsípi. Téged is megcsíp, ha rossz leszel. Igaz, bácsi? — Bizony, bizony — helyesel­tem kínos vigyorral s közben éreztem, hogy a hátamon csípős kis patakokat indít a bosszúság. Mondanom sem kellene talán, hogy ettől kezdve a 9Verek pil­lanatra sem tágított mellőlem, és az utasok harsány jókedvétől, a mama csodálatától övezve, pil­lanatonként arra buzdított, csi­náljak valami rosszat, hogy meg­csípjen a sas. Végre leszállt a fiahordó hölgy, de nyugtom ezután sem volt. Helyére egy őstermelő asz- szonyság került, aki minden til­takozásom ellenére, azonnal meg akarta vásárolni a „ká­nyát’’. — Tudja, kedvesem, mindig kiszedik a borsót a kertemből az átkozott szomszéd galambjai. De ha ezt feltűzném egy póznára, elkerülnék a portámat — mon­dogatta és az összes szentekre megesküdött, hogy 15 forinttal túl is fizet, mert a hetipiacon az ilyeneknek párját adták tízért. DEINEM' sorolom tovább. A kínos út egyszer mégiscsak véget ért és a gaz ragadozó most már szolgálati helyén, a szobám fa­lán ijesztgeti az ajtórésen beszi­várgó szúnyogokat. Meg is ijed­nek tőle, annyi szent. Mind rám menekül. Békés Dezső GABROVO NEVET A gabrovoiak egész Bulgáriá­ban Ismertek. Találékonyak, vidá­mak, tréfásak. Szorgalmukkal azonban hallatlan takarékoskodás párosul. Gabrovóról számtalan „skót viccet” mesélnek, illetve naguk a gabrovoiak mondják el azokat. Az alábbiakban „Gabrovo nevet” című vicc és anekdota gyűjteményből közlünk néhány részletet. Egy gabrovói férfi bemegy a szállodába és megkérdezi a por­tástól: „Mennyibe kerül itt egy szoba.” A válasz igy hangzik: „Az első emeleten tíz levába, a másodikon nyolc levába, a harmadikon hat és a negyediken pedig négy le­vába.” A gabrovói elgondolkodott, majd vette poggyászát és elindult. „Talán túl magas az ár, uram?” „Nem, de a szálloda túl ala­csony”. » Egy gabrovói a Nemzeti Bank előtt kukoricát árult. Jól ment az üzlet és rövidesen szép pénzt tett félre. Az idény vége felé egyik is­merőse 50 levát kért tőle köl­csön. „Sajnos, nem megy drága ba­rátom. Nem csinálhatok konkur- renciát a banknak. Megegyez► tünk: én nem adok senkinek köl­csönt, a bank pedig nem árul főtt kukoricát.” Egy gabrovói megkérdezi a ba­rátját: „Iván, megkaptad a legutolsó levelemet?” „Amelyikben száz levát kértél kölcsön?” „Igen”. „Nem. Azt nem kaptam meg”. • Egy gabrovói ki akarta javítani háza kapuját és a kisfiát a szom­szédhoz küldte, kérje tőle kölcsön ácsszekercéjét. A gyerek azzal a válasszal jött vissza, hogy a szom­szédnak nincs ácsszekercéje. Az apa felháborodottan így vá­laszolt: „Hagyd csak ezt a fukar alakot, hozd fel a mienket a pin­céből”. • Egy jómódú férfi szegény lányt vett feleségül, aki gyakran vitt ti­tokban ételt a szüleinek. Egy na­pon a férfi két kilogramm húst vásárolt, és az asszony azonnal elvitte a szüleinek. Amikor az­után a férje a hús iránt érdek­lődött, az asszony azt válaszolta, a macska felfalta. A fukar férj erre megfogta a macskát és a mérlegre tette. A macska pont két kilogrammot nyomott. Ekkor a férfi megkérdezte feleségétől: „Rendben van, a hús megvan, de hol van a macska?” Egy gabrovói sírkövet akart ál­líttatni anyósának. „Nem tudna egy olcsó és szép sírkövet ajánlani?’’ „Dehogynem, csak más név áll rajta.” „Mit sem tesz. Az elhunyt amúgy sem tudott olvasni”. * „Nincs nálad fénykép az ik­reidről?” „Dehogy nem”. „De hiszen ezen csak egy gye­rek van!” „Ez bőségesen elegendő, a má­sik pontosan ugyanígy néz ki...” * „Ráérnél ma?” „Igen”. „S holnap délben?” „Szintén”. „S holnapután este?” „Nem, de miért kérded?” „Ó, holnapután estére szerette­lek volna vacsorára meghívni”. HANGVERSENY. (Boros Béla rajza) Ez—az a közlekedésről Gyalegosek szigete Az angliai Birmingham ke­reskedelmi központját hamaro­san körbefutó autósztráda veszi körül. A gyűrűn belől egy szi­get lesz, ahol kizárólag gyalogos közlekedést engedélyeznek. Ah­hoz, hogy valaki eljusson e szi­get bármelyik pontjára, maxi­málisan 215 méternyi utat kell megtennie. Elektronikus forgaiomszabályozó Liverpool utcáin elektronikus számítógép kezeli a közlekedési lámpákat. Az elektronikus gép legfontosabb tartozékai a televí­ziós kamerák, amelyeket magas acéloszlopokra szereltek fel, ahonnan a város minden útvo­nalát „láthatják”. Az elektroni­kus forgalomszabályozó beren­dezés gyorsan megtalálja a leg­ésszerűbb megoldásokat — a be­rendezés felszerelése óta Liver­poolban nincsenek forgalmi „du­gók”. Villamos vagy autó? Egy villamosvonalon egy óra alatt 12 000 utast lehet szállítani egy irányban. Ennyi személy­autó-tulajdonos csak abban az esetben haladhatna át egy óra alatt valamilyen útvonalon, ha 28 méter széles utat építenének számukra, 8 forgalmi sávval. í A Népújság ludomáit yfos felvilágosító szolgálata Az elterjedt híresztelésekkel kap­csolatban közöljük több olvasónk­kal, hogy hiteles források alapján megállapítottuk: A ve Mária, és Ave Cézár nem testvérek. Az erről elter­jedt pletykát arz osztál yellenseg hí- resateü. * »-* A Défi Sark helyének pontos föld­rajzi meghatározáséra a kutatók új módszerrel kísérleteznek. Ennek lé­nyege, hogy aki oda akar menni, annak az Északi Sarkkal éppen el­lentétes irányba kell haladnia. Ezért Kebellé Noröerfcnek és expedíciójá­nak javasoljuk, hogy várjon az in­dulással a szóban forgó kutatások megnyugtató lezárásáig. Egyébként értesülésünk szerint a Déü Sarkon sem lehet kapni fehér cipőpasztát, és ciberehabarót. + • * A grenobleünlxtfcconjodtmtura. kar­bonátot úgy fedezték fél, hogy egy grenoblei háziasszony véletlenségből záptojást kevert a rántottjába, majd ezt észrevéve, az egészet a szemétvö­dör hamujába öntötte, ami három hétig (Hit a napon. A kuka tartalma megpenészedett s az arra haladó KÖJÁL-ellenőr felfigyelt a szokatlan szagra. Óvakodjunk a lámpázatlan tojások átvételétőll * * * Hunyadi Jánosról nem azért nevez­tek el keserűvizet, mert keserű lett a szája íze a Rigó mezei csata után. Ezen az alapon Zrínyiről hashajtót nevezhettek volna el, pedig egyálta­lán nem darmolt, amikor kirohant, hogy le ne késsé a szigetvári inga­járatot. Pechére éppen ott voltak a törökök is. V. D.

Next

/
Thumbnails
Contents