Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-06 / 101. szám

19*9. május 6. Kedd Koszigin Husain temetésén Jacques Duclos: az FKP elnökjelöltje Párizs ! a Politikai Bizottság tagját nyil- A Francia Kommunista Párt vánította a párt elnökjelöltjévé a Központi Bizottsága hétfőn dél- I június elsejei franciaországi köz­utáni ülésén egyhangúlag Duciost, társasági elnökválasztásra. Sadovsky beszéde a KB plénumán Stefán Sadovsky, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bi­zottságának újonnan megválasz­tott első titkára az SZLKP KB plénumán elmondott beszédében egyebek között kijelentette: | hogy az SZLKP KB és szervei ! megalkuvás nélkül biztosítani fog- I ják a novemberi határozatok végrehajtását. Hangsúlyozta, hogy az alapvető kérdés a párt helyé­nek szabatos meghatározása. Ez­zel szorosan összefügg a párt ve­zető szerepe érvényesítésének kérdése. Alekszej Koszigin szovjet miniszteréinök Oj-Delhiben Indira Gandhi indiai miniszterelnökkel. Koszigin Zakir Husain államelnök temetésére érkezett Indiába. (R ádiótelefotó — AP—MTI—KS) Amerikai tudósok tüntetése a leszerelés mellett Washington Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Washingtonban befejeződött az amerikai tudósok konferenciája a Safeguard ellenrakéta-rendszer kiépítésének kérdéseiről. A kon­ferencia, amelyen száznál több U Thant sajtóértekezlete Genf ötnapos hivatalos genfi látoga­tása befejeztével U Thant ENSZ- főtitkár nyilatkozatot adott a saj­tó képviselőinek. U Thant aggódásának adott hangot a közel-keleti helyzet kap­csán és kijelentette: egyetért a Szovjetunió, az Egye­sült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia képviselőivel ab­ban, hogy a Közel-Keleten a „helyzet komoly és sürgős közbe­lépést igényel”. Megkezdődött az akadémia közgyűlése Hétfőn délelőtt a Magyar Tu­dományos Akadémia Dísztermé­ben megkezdődött az akadémia idei — immár 129. — évi közgyű­lése. A közgyűlés elnökségében he­lyet foglalt dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Kiss Árpád mi­niszter, az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság elnöke, Övári Miklós, az MSZMP KB tudomá­nyos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, Erdei Fe­renc, Jánossy Lajos. Ligeti La­jos, Straub F. Brúnó, az akadé­mia alelnökei, Kónya Albert, Szabó Imre, az akadémia főtit­kár-helyettesei. A közgyűlésen az akadémia rendes és levelező tag­jain kívül nagy számban voltak jelen a társadalmi és tudományos élet ismert személyiségei, egyete­mi tanárok, kutatók. A közgyűlést Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg. vezető tudós vett részt, egyértel­műen követelte, hogy az USA szüntesse meg ennek a program­nak megvalósítását és helyette te­gyen konkrét lépéseket a lesze­relésre. Ugyancsak követelte a hatalmas katonai költségvetés csökkentését és a szociális prog­ramok előtérbe helyezését. A washingtoni konferencia több részvevője tüntetést rendezett a Safeguard rendszer ellen a Fehér Ház előtt. A rendőrség őrizetbe vette William Dávidon profesz- szort, a Haverford College fizi-: kai tanszékének vezetőjét, mert rakétarendszer-ellenes röplapo­kat terjesztett a Fehér Ház előtt. A professzort később óvadék el­lenében szabadlábra helyezték. Számos tudós petíciót nyújtott át a választókerülete szerint illeté­kes képviselőnek és szenátornak, felszólítva, hogy szavazzon a Safeguard rendszer ellen. .•«■■■■■■■■■■■■■■«■■■■■■■■■■■■■•■■■■■■■■■■■■■Mai Benn éltek a hegy gyomrában — ha azt a rabszolgamunkával terhes, meggyötört tengődést életnek lehet nevezni. Amióta elhurcolták őket, állandóan ott voltak a föld alatti barakokban; ott kellett megtanulniuk az új munkát, az értelmetlen fegyel­met, a szenvedéseket, a halált. A bejáratnál nem volt kiírva, hogy hagyj fel minden remény- nyeí, mégis mindenki tudta, mi­lyen kicsi az esélye az életben maradásra. A nácik vadul és os­tobán elpusztítottak mindenKit, még a legképzettebb szakmun­kásokat is. Pedig nem volt mindegy a magasabb hadveze­tésnek sem, hogy mennyit ter­mel a „Dóra” üzem, ahol a leg­nagyobb titkoban a V—1 és V— 2 „csodafegyvereket” gyártották. A Birodalom végső reménysége­it, a mindent elsöprő, nagy né­met győzelmet hozó fegyvere­ket. A hegy gyomrában éltek, re­ménytelenül. szenvedéseik már a pokolban sem lehettek volna különbek, ezért bátrak lettek és vakmerők. Eleinte mindnyájan azt gondolták, hogy társtalanul, egyénileg fizetnek vissza meg- kínzóiknak, és csak a kimúltak arcára vont közös, kaján vi- gyort a halál. De a bánásmód, az emberek személytelenné vá­lása, hasonló cselekedetre ösz­tönözte őket. Főképp a bosszú­ra. Tudták, hogy mit jelent, ha a finom műszereken csak egy csavart is „elfelejtenek” a he­lyére tenni. Ha elronthattak egy-egy fegyvert, a békeidőből Nyugatnémet egyetemi tanárok a két német állam egyesítése mellett Bonn Polgár Dénes, az MTI tudósító­ja jelenti: Nyugatnémet egyetemi profesz- szorok és tudományos munkatár­saik egy csoportja néhány hó­nappal ezelőtt munkabizottságot alakított a német kérdés meg­vizsgálására. A bizottság tagjai el­készítették téziseiket. Fröse professzor, az MTI bonni tudósítójának elmondotta, hogy a tézisek lényege a következő: A két német állam kölcsönös elismerése, megállapodások köté­se a két német állam között és lemondás az atom-ambíciókról. Az európai biztonsági rendszer megteremtéséhez a németeknek e feltételek teljesítésével kell hoz­zájárulniuk. Sadovsky állást foglalt a sovi­nizmussal ég mindenféle szélső­séggel szemben és hangsúlyozta, hogy elutasító' álláspontra kell helyezkedni azokkal a párttagok­kal szemben is, akik — félve, hogy népszerűségükből veszítenek — nem akarják teljesíteni a KB határozatait. Befejezésül hangsú­lyozta: vissza kell adni a tiszte­letet és megbecsülést mindazok­nak, akik az utóbbi évtizedekben önfeláldozóén dolgoztak a pártért és annak célkitűzéseiért. A Szakszervezeti Világszövetség nyilatkozata a közel-keleti válság ügyében A Szakszervezeti Világszövetség vasárnap Prágában nyilatkozat­ban foglalt állást a közel-keleti válság ügyében. A nyilatkozat megállapítja, hogy — a Közel-Keleten szünte­lenül éleződik a feszültség, s a helyzet olyan, hogy bármelyik pillanatban súlyos konfliktusra kerülhet sor. A Szakszervezeti Világszövetség éppen ezért felhív minden szak­szervezetet, felhívja a világ de­mokratikus és békeszerető erőit és minden dolgozó embert, hogy az összes lehetséges formában fe­jezze ki szolidaritását az arab or­szágok népeivel és dolgozóoszté­lyaival. Felhívja továbbá arra, hogy kö­vetelje: — az izraeli csapiatok azonnali kivonását a megszállt területek­ről; — a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának végrehajtását^ — a Palesztinái menekültek szülőföldjükre való visszatérésé­nek lehetővé tételét és a Palesz­tinái nép nemzeti jogainak el­ismerését. Véget ért az amerikai Kommunista Párt kongresszusa New Fork Vasárnap véget ért az Egyesült Államok Kommunista Pártjának 19. kongresszusa. A kongresszus eredményes munkát végzett. Jóváhagyta a párt politikai vonalát, amelyet Gus Hall főtitkár és Henry Wins­ton országos elnök beszámolói domborítottak ki, megválasztotta a párt vezető szerveit. A küldöttek határozatokat hoz­tak a párt tevékenységének kü­lönböző kérdéseiről. Gus Hall főtitkár a kongresszus munkáját értékelve kijelentette: — Pártunk nagy lépést tett elő­re, erősebbé vált, befolyása meg­nőtt. Pártunk eljutott egy új „mi­nőségi fordulat” küszöbére. Az osztályharc országunkban a harc új színvonalát teszi szükségessé. Készen állunk, hogy a párt har­cát erre a színvonalra emeljük. Akik a Nap után sóvárogtak ismert jól végzett munka tuda­tával mentek akár a halálba is. Amikor észrevették, hogy va­lamennyien egyformán szabotál­ják a termelést, akkor már se­gítettek egymásnak. A fel nem használt alkatrészeket közösen tüntették el, apró, meg sem be­szélt jelekkel figyelmeztették egymást a veszélyre. Később ez a segítőkészség kiterebélyese­dett: erőt adtak egymásnak. Gyámolították a legyengülteket. Nem kötöttek életre szóló ba­rátságokat, mert az élet is na­gyon rövid volt. de kialakult egy konok szövetség. A halált várók szövetsége, a megkínzot- také, a bosszúért kiáltóké. Az újonnan érkezők az el­hunytak helyére álltak, hamar felismerték sorsukat, és tudták, hogy mit kell tenniük. Sokat változott az életük, amikor az egyik fogoly rádiót csempészett a táborba. Akik hallgatták a híreket, továbbadták szomszé­daiknak, azok meg még tovább. A végére sokszor egészen elfer­dült az újdonság, de mégis jó volt, mert a hírek az életről szóltak, az igaziról, a lassan már el is felejtettről. Azokról az emberekről, akiknek más lehe­tőségük is volt, mint értelmet­lenül elpusztulni. Később elterjedt a hír: jönnek az „amik”, meg az oroszok is! Talán éppen itt. a Harz-hegy- ségnél találkozik a két ármádia! Újra egyéni tervek születtek: milyen jó lenne hazajutni, hát­ha él a család. Észre sem vet­ték, hogy a reménytől nem lesz gyáva az ember. Benne voltak a vakmerő, halált megvető tet­tekben és tovább folytatták azo­kat. A szövetségesek pedig kö­zeledtek, egyre közeledtek. A hírek alapján a foglyok úgy gondolták, hogy már csak né­hány nap lehet a szabadulásig, amikor az őrök minden élőt elő­parancsoltak a föld alatti bara- kokból, kihajtották őket a sza­badba. Mindenki azt hitte, hogy el­érkezett a rég várt pillanat, hisz még soha senki nem jutott ki a napfényre. Nehezen szokta meg szemük a világosságot, so­káig csak hunyorogtak. Sorakoz­tatták őket, s lassan megértet­ték helyzetüket. Távolból néha-néha ágyúdör­gés— a közeledő front zaja —, de körülöttük mindenütt gép- pisztolyos SS-katonák, előttük pedig egy-egy akasztófa alatt két megkötözött fogoly állt. A táborparancsnok fennhan­gon kiáltotta: — 18 725-ös fogoly, kilépni! A sorok közt mozgolódás, a szólított előlép. — A 18 725-ös, akassza fel ezt a szabotáló disznót! Á fogoly csak dermedten állt, egy pillanatot vetett az elítélt riadt arcára, majd hangosan válaszolt: — A parancs teljesítését meg­tagadom! — Elvezetni! Egy perc sem telt el, és a kö­zelből rövid gépfegyversorozat hallatszott. Ismét a táborparancsnok: — 22 019-es fogoly kilépni! — Jelen! — 22 619-es, akassza fel... A megszólított egy kicsit té­továzott, talán eszébe jutott a családja, a szabadulás. Az élet! Mintha bizonytalan mozdulatot is tenne, közben hallotta, amint társa halkan kérte: „Tedd meg, testvér, nekem már úgyis mind­egy, legalább te éld túl”. Ekkor egy utolsó, kétségbeesett, büsz­ke kiáltással ordította, hogy mindenki meghallja: — Megtagadom a parancs tel­jesítését! Mind ez 1945 áprilisában tör­tént, másfél nappal a Harz- hegységben működő „Dóra’ ne­vű koncentrációs tábor felsza­badítása előtt. Azóta a szörnyűségek helyét emlékmű jelzi, s a hősök pél­dája a szívekben él. Andódy Tibor \

Next

/
Thumbnails
Contents