Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
Dal, tűz, harc, szerelem írók, költők májusról, tavaszról A zászló — Csak azokat hívjuk, akik hisznek a győzelemben. Aki nem látja a célt, ne is tartson velünk, mert csak szenvedés vár rá. Sorakozzatok fel, elv- társak, éltessük a szabadok ünnepét. Éljen május elseje! A tömeg szorosabban összezárult körülöttük, Pável meglódította a zászlót, úgy hogy kibontakozott és úszott előre, vörösen, csillogva, mosolyogva a napon... Nem lesz a tőke úr mirajtunk... — fújta Fégya Mázin és százan meg százan vele zúgtak: Elvész, aki a múltnak él... Pelagéja mosolygó szájjal lépkedett Mázin mögött. A fejek fölött látta a fiát és a zászlót. Körülötte csupa lelkes arc és villogó, mindenféle színű szempár. Az élen Mázin, Pável és Andréj tele torokkal énekelték: A szabadság honába [tartunk, Az igazság nékünk a [cél... Szemközt is jöttek. Lármás sokaság tódult a zászló felé, elvegyült a menetelők között és velük együtt áramlott visz- sza. Lármájukat elnyelte az ének. Pelagéja ráismert a dalra. Ezt énekelték otthon olyan halkan. Most itt az utcán hatalmasan hömpölyög, hullámzik és keményen, férfiasán hívja az embereket a jövő széles útjára és nem titkolja az út nehézségét. Nyugodt, szép lángjában megolvad a múlt salakja, a megkopott érzések eloszlanak és hamuvá ég az újtól való át- kos félelem... (Maxim Gorkij: Az anya) P r ■ rr I rr I Fény a jovobol S nem tegnap óta, de öröktől fogva ásnak nekünk a semmit ők — nekünk, kik újra élünk minden jó csókra, minden megújuló tavaszra, nekünk, kiknek a fény a jövőből lobog. (Paul Eluard: Május elsejéről május elsejére —- Somlyó György ford.) Vörös május A város, az ország májust énekel... Mit jelentett 1919-ben májust énekelni? A szocialista embervilág jöttének tenni vallomást és fogadni hűséget. Májust dalol a francia megszállás fegyvereinek tövében hősi és hű szívvel Juhász Gyula Szegeden; a szocialista világszabadságra eszmél Oláh Gábor a kálvinista Kómában, Debrecenben; májust énekel a nyugat- magyarországi kommün forró közepében, Sopronban, a forró hitű költő, a mártírrá lett fiatal Bors László. Kis vidéki városok, faluvárosok lapjainak költői egyetlen boldog májusi kórussá avatják a fegyverek közé zsugorított országot. (Barta Lajos: Májusok emléke' Minden napodon Vörös májusra vígan zöldellő Szabad májust hadd hozzon a jövő! Legyen majális minden napodon. Ö Ember, hittel én ezt dalolom. Hittel, reménnyel május ünnepén, Ö, Ember, Testvér, be szeretlek én! (Juhász Gyula: Májusi óda — 1919—május!) Forradalmas erő Május 1. A nap fölfelé röpül. Az élet föltarajosodott, Gyerekek nevetnek a mint valami vörös kakas, szellőző iskolák előtt. Va- Kiáltás és mozgás. Szíré- laki a kövezetre terítette nák. Valahol föleresztettek csodálatos köntösét, egy világító rakétát. Rik- Ünnep! Ünnep! kancsok harsogó brosu- A forradalmas erő ünne- rákkal. Az ég baldachint pe. mosolyog. Autók. Gyár- (Kassák Lajos: Máglyák kürtökön búgnak a kürtök, énekelnek, 1920. Bécs) Fekszik aléltan Száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság angyala nem száll már vele, alszik a mélyben, a sárga sárba fagyottan, áléit gyökerek közt fekszik aléltan, nem lát fényt odalent, sem a cserjén pöndörödő kis zöld levelek hadait nem látja, hiába! nem ébred. (Radnóti Miklós: Száll a tavasz) Együtt Költészet, együtt jártunk mi ketten a harcban és a sztrájkban, dokkban, fölvonuláson s a bányamélyben, és kacagtam, ahogy kijöttél a szénportól maszatos arccal vagy a fatelep friss jószagot ontó forgácsával hajadban. És az útfélen többé nem aludtunk, munkások hada várt ránk mindenütt tiszta, frissen vasalt ingben és vörös lobogókkal. (Pablo Neruda: A költészethez — Somlyó György fordítása.) Proletár szónok Beszelni kezdett, akadozott; és újra mondta ugyanazt; megállt. „Ez volt”, mondta és az asztalra tette a kezét. A tiszta rajzolatú szilárd kéz olyan volt, mint egy jókora tapasztókanál. És mi bizalommal voltunk a ki nem mondott szavak, s a keze iránt. Kívül a termen zuhogva dőlt a fény. (J. Ritszosz: Proletár szónok — Dudás Kálmán ford.) Fiatalok a szabadban Fiatalok a szabadban... a vérben, a kezeket vak- leselkedők nélkül — száj a merővé teszi, a halántékot szájra tapad, mell a mell- szorongatja, és végül olyan re, a szív vadul dobog, a fáradtságban oldódik fel, boldogságtól mámorosító amelynek mélyén tövis édesség tölti el; a lélek ki- rejlik... tárul, és beéri a csókkal, (Arnold Zweig: Benaro- de valami, ami lefojtódott, ne — Kardoss Tilda for- kitörni készül, ott tombol dítása) Matrózi álmok Ezerkilencszáz és tizenkilenc volt, Május és májusi hangulat, Mely tarka csendes bokrétába fonta A mély matrózi álmokat. A mé'y matrózi álmok ott fakadtak A kő-kaszárnya gyér, sovány füvén. Hol is Csihajda Pál szavát figyelte Húsz egynéhány vörös matróz-legény. (Madarász Emil: Csihajda) Elvtársak És minden éjszakán a Wheeling Railroad dörgő vonatából a krumpliskert vigyázó lécein át egy széntömböt dobtak a fékezők. s a rohanásból érdes hang röpült: Mikének küldjük ezt!... Mike McCoy fékező elvtársainak adassék csengő ajándékul ez a vers ma, gyönge tüdejét kiköpte Mike egyszer Ohio szeneskocsiján és meghalt a társaiért (B. Brecht: Mikéről és a szénről — Radnóti Miklós fordítása.) p rí •• >• özei sopor De ím hideg szél söpör át a juhar s a nyárfasor fölött... • A bozót szárazon zörög, becsapódik az ablakszárnya, lobban a villámlás tüze... És hirtelen a háztetőn fenn nyílik az ég gyors-reccsenően, nehéz robajjal s körűié minden ijesztő csöndbe dermed, —- a kert némultan elborul s tavaszi áldásként ered meg a zápor, sustorgón zúdul, (Ivan Bunnyin: Fülemilék — Fodor András fordítása.) 1945 május Elképzelem (s ez a valóság) egy ország rom-csúcsán ülök. De enged már a szomorúság — A keservek, bajok, dühök föl-fölmordulnak tajték-túrva — Ülök a tenger múlt felett s énekelni szeretnék újra. mint a madarak, s gyerekek! (Illyés Gyula: Buda, 1945 május) Dalra nyitotta Proletársorsom vigaszának kellett a vers, a költemény — Május nyitotta dalra számat, mert újszülöttjének: a század Októberi Nagy Viharának aranyát örököltem én. (Kis Ferenc: Fiatal munkásköltők emlékkönyvébe.) Illat és ének Vízszínű fa ím egy költeményből szivárgók Testekbe innen és szárnyakba és szívekbe. Emberek bennetek lakom majd visszatérek Hangomhoz. A virág egy méhet fúj a légbe Hogy útja zamatét és röptét visszaadja Ágaimból fakad az illat és az ének S rázom lombozatom ég felé nyújtogatva Mint nagy sátrat, ahol a cinkék vígan élnek. (Robert Sabatiar: A fa diadaléneke — Kálnoki László fordítása.) Cimborák A vasesztergályos három évvel volt idősebb a festőnél. Ez a korkülönbség most nem látszott már meg közöttük. Valaha annál jobban számított. A két cimbora földi volt. Óriási bányatelepen születtek mindketten. A Zurdukán apja bányamunkás volt, a Damkóé bányatiszt. A házuk tő- szomszédságban állt, és a két fiú a porban játszástól fogva tartotta rendületlenül a puszipajtásságot. Az idősebb és rettentő erős Zurdukán megoltalmazta a kisebb Damkót minden gyermekkori koeódásban. — Hej! Emlékszel nálunk, otthon a május elsejére? — kavargatta haboskávéját a festő. — Kétki- lométeres út a bányáig, a tárnáig, csupa nyírfagally! Nyírfaszag volt az egész város. És éjjel, amikor a bányászok elindultak a mécsessel. Be gyönyörű az! A legények szalagos nyírfát állítanak az udvarokba. Itt Pesten semmi sem volt még a május elseje, amikor nálunk már olyan ünnep volt ez! Olyan nagy ünnep!... (Tersánszky Józsi Jenő; Közibünk tartozol te is) Sólyommadár Röpítik rotációsok: ifjúság, sólyommadár, tiéd a világ és teérted van a világ, óriás betűk rólunk, akik itt feszülünk arccal a tengernek s lagzi a hátunk mögött s múlik a drága idő, gyorsabb, mint a sólyommadár, de előttünk mindig a nappal, mögöttünk mindig az éj, mögöttünk mindig az éj, pedig pöröl a sötétté* a fehérvirágú almafaerdő, a fellángoló világfa, tulipánfa, rengeteg tavaszi lámpa... (Nagy László: Menyegző.) Tovább! Fény, ifjúság, s múlt, régi rettenet, Poklok, bajok, s hős, szüntelen menet, Bilincscsörgés, átok s víg harsonák: S győz május, mert nem áll meg a világ. Az élet, a szép, a nagy szertelen, Ó, májusom, dal, tűz, harc, szerelem, Rendedben izzón, míg bírja e láb — S ki majd utánam jön: tovább, tovább! (Fodor József: Májusi dal.)
