Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)

1969-04-04 / 78 . szám

1969. április 4. 11 Péntek Még csak három éve dolgoznak együtt a borjú „óvodában” Zsófi néniék. Akkor lett készen a nevelőház. A munkaszervezés Kiváló dolgozók PALKÓ ANDRÁS HANKO JANOS FORGÓ ALBERT úgy kezdődött, hogy Zsófi nénit, aki akkor már 11 éve dolgozott • gazdaságban, megbízták, szervezze meg a brigádot. És a bánkúti asszonyok; Plombás Mátyásaié, Gulyás Ferencné, Hobor Istvánná és Grósz Ilona vállalták a munkát. Azóta brigádjukba befogadták Papp Ferit is, aki éppen most töltötte be 17. életévét. Ennek a fiú­nak alig két hónapja tűzték a mellére a Kiváló Dolgozó jelvényt. Vele négyre növekedett a borjúnevelőben a kitüntetett dolgozók száma. A brigád különben három alkalommal nyerte el a meg­tisztelő szocialista címet. Legutóbbi termelési tanácskozáson azért ítélték Zsófi néni bri. gádjának a szocialista címet, mert a súlygyarapodás kilogrammon­ként tervezett 24,3 forintos önköltség csökkentését 17,5 forintra tel­jesítettek. Februárban átlagosan 24,8 kiló súlygyarapodást értek el. Szakmai berkekben bizonyosan jelentős eredménynek tekintik a 28 nap alatti, majdnem 25 kiló átlagos súlygyarapodást. A gazdaság vezetői továbbra is számítanak a brigád lel­kes munkájára. Ezért minden tőlük telhetőt megadnak a munka­körülmények továbbjavítására. Szalonjai János igazgató: Biztató kezdet, biztos jövő jf Nyolc éves kora óta lakik Bánkú- ton. Szülei annak idején a József fő­hercegi uradalomban vállaltak, cseléd­sorsot. A bánkúti gazdaság dolgozói nem véletlen bízták meg 11 évvel ez­előtt, az ellenforradalom utáni idő­szak konszolidációjában az szb-titkári teendők ellátásával. E megbízatást az­óta megszakítás nélkül teljesíti. Az utóbi években a napi sajtó terjeszté­sében is kimagasló szolgálatot tett. HAVRAN GYÖRGY A gazdaság jövőjét jelenlegi eredményeire alapozzuk. A leg­fontosabb célt: a takarmányter­mesztés színvonalának fejleszté­sét jól teljesítjük. Szemes abrak­ból szükségleten felül termesz­tünk. Főhatóságunk helyesen tudja Bánkúiról, hogy abrak- plusszosok vagyunk. Ezért is kap­tunk támogatást jelenlegi sertés­telepünkkel párhuzamosan egy új, 270 férőhelyes koca-telep és egy 2800-as hizlalda építésére. Erről a telepről évente 5600 hí­zott sertést adunk. Meglevő hiz­laldánk évente 3200 hízott sertést szállít az állatforgalminak. Az új sertéstelep termelésbe ál­lításával tovább növekednek fel­adataink a takarmánytermesztés­ben. A jövőben 8800 sertés abrak­munkát. Ezzel magyarázható, hogy az egy mázsa búzára jutó önköltség igen kedvező. A búza holdanként 3889 forint nyereséget hozott 1968-ban. A kukoricater- mesztés gépesítésében ebben az esztendőben lépünk igazán előre. Ezerkétszáz holdon a kézikapá­lást kirekesztve szervezzük meg a termesztést. E nagy és merész vállalkozás egyidőben a cukorré­pa-termesztés gépesítéséről sem feledkezünk meg. Biztatóak a kezdeti eredménye­ink, melyeket a gazdaságirányítás új rendszerben értünk el. Ezek továbbfejlesztése jelenti szá­munkra, a gazdaság valamennyi dolgozójának a korszerű munka­A 600-as tehenészeti telep egyik kulcsembere. Negyedmagával dolgo­zik az elletőben. itt éjjel-nappal megy a munka, az élet világrajövetelét ugyanis nem lehet csak nappalhoz kötni, Éjszaka viszont jobban a ma­ga felkészültségére, ügyességére van utalva az elletös, mint nappal. Tizen­hat éve tehenész s ez az idő sok min­dent megmagyaráz. Kiváló jelvénnyel A bánkúti kerület vezetője. A fel- szabadulás után gazda-jegyző volt. Több alkalomonal kapott képességé­hez és felkészültségéhez méltó be­osztást. A feladat teljesítése után min­dig visszatért Bánkúira. Gazdálkodni akart. Erre az esztendőre 37 millió forint árutermelés-szervezéssel biz, ták meg. Ez másfél millió forinttal több a tavalyinál. plombAs JANOSNÉ Éppen 20 évvel ezelőtt állt munkába kovács alapképzettséggel. Akkor trak­torosként alkalmazták. Szorgalmával, lelkiismeretes munkájával magára vonta a gazdaságvezetők figyelmét. Rábízzák a gépműhely vezetését. A műhely dolgozóiból alakult és a szo­cialista címmel többszörösen kitünte­tett brigád 1969-ben a Szocialitsa mű­hely cím elnyerésért versenyez. Több alkalommal tüntették ki Kiváló dol­gozó jelvénnyel. szelezsán Péter Egyedüli fejkendős csopotvezető Bánkúton. Tizennégy éve dolgozik a gazdaságban. A férje is itt dolgozott, most már nyugdíjas. A sok munka közben észre sem vette, hogyan sza­lad az idő. ,.Mintha tavaly jöttünk volna Bánkúira” — mondja. így em­lékszik mindenre, pedig a tizennégy év, az csak tizennégy esztendő. Ép­pen harmadik éve tölti be tisztét köz- megbecsüléstől övezve. Mint női cso­portvezetőre, büszke az egész gazda­A Szocialista Munkaérdemérem ezüst fokozatának tulajdonosa. Nyá­ron kombájnos, télen pedig szerelő. Húsz évvel ezelőtt a növénytermesz­tési brigád egyik kapása volt Lökös- házán. A gépek iránt fiatal korában érdeklődött. Traktoros-iskolára küld­ték. 1951-ben vizsgát tett. 1954-ben kom- bájnvezető-iskolára ment, 1958-ban pedig gépszerelésből bizottság előtt adott számot, ö is többszörösen kitün­tetett kiváló dolgozó. Munkavédel­szükségletét kell megtermelnünk. Sőt ennél többet, mert a lököshá- zá új telepet további 210 kocafé­rőhellyel és a hozzá szükséges nevelő és hizlaló épületekkel bő­vítjük. Ezért előtérbe kerül a ta­karmánytermő területek iobb ki­használása nagy termőképességű fajtákkal, 6—10 mázsa holdan­ként! vegyes műtrágya felhaszná­lásával, öntözéssel és a munkafo­lyamatok komplex gépesítésével. A sertéstartás mellett nagy fi­gyelmet fordítunk a szarvasmar­ha-tenyésztésre. Hatszázas tehe­nészetünket negatív állományra cseréljük. Ezt a munkát év végé­ig befejezzük. Nyilvánvaló, hogy a saarvasijiarha-tenyésztés felka­rolása szükségessé tesz kisebb módosítást a vetésszerkezeten. Az egy tehénre jutó takarmánytermő területet a hozamok növelésével csökkentjük. A vetésszerkezet át­alakításával az ágazat jövedel­mezőségét növeljük. Említettem a komplex gépesítés szervezését. A kalászosok ter­mesztésében máris minimálisra csökkentettük a közvetlen emberi alkalmat és a biztos jövőt. kitüntetett dolgozó. ság. mi megbízott. Épül a korszerű sertéskombinát.

Next

/
Thumbnails
Contents