Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)

1969-04-21 / 89 . szám

KÖRÖS TÁJ

___

_________KULTURÁLIS MELLÉKLET

T

udni kell, hogy mit akarunk, és hogyan akarjuk

Az elmélet és gyakorlat dialektikájának érvényesülése a népművelésben

Az a megtiszteltetés ért, hogy február 25-én részt vehettem Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen rendezett elméleti, szakmai vitán, ahol a „népművelés fogalmáról, fő területeiről, formáiról, intézményrendszeréről” folytattak elkötelezett beszélgetést a 4 oktatási intézmény és a Népművelési Intézet legnevesebb elméleti szakemberei (Fodor József, Durkó Mátyás, Ma- róti Andor, Kiss Tihamér, Ács Ferencné), valamint gyakorlati népművelők.

Ez a vita is bizonyítja, hogy társadalmi életünkben egyre nagyobb súlyt kap a népművelés.

Az elméleti diskurzus alapját Dr. Durkó Mátyás referátuma képezte, akit tanulmánya megírásában egy rendkívül égető szükségszerűség inspirált. Nevezetesen az, hogy még nincs egységesen elfogadott fogalmunk, fogalomrendszerünk a népművelésről, annak tartalmáról.

A népművelési szakképzést folytató 4 isikola nem általánosan elfogadott elméleti rendszer alapján képezi hallgatóit.

Az ebből eredő értelmezési, fogalmi gondolati zavart nem kell különösképpen bizonygatni, s annak fontosságát sem, hogy a szakképzés fogalmi, tartalmi egységesítése mennyire égető követelmény.

Az elméleti vita legfőbb tanulsága egy gyakorló népművelő számára (különösen akkor, ha olyan munkaterületen dolgozik, ahol az elmélet és gyakorlat közvetlenül találkozik, sok esetben összeütközik) az, hogy változó világunkhoz, egyre differenciálódó, bonyolultabbá váló életünkhöz kell fogalmainkat is illesztenünk, hiszen az elmélet mindig az adott valóságtartalomból építi fel a maga fogalomrendszerét.

Azt is mondhatnánk, hogy a népművelés fogalmának tisztázása elsősorban az elméleti oktatás szempontjából lényeges, s csak másodsorban a gyakorlati munka számára.

Ilyen sorrendiség megállapítása azonban nagyon veszélyes, hiszen, — s mi ezt gyakorló népművelők el ,is mondottuk — ha a fejünkben nem letisztultak a kategóriák, akkor a közvetlen, valóságos munkánk sem lehet egyértelmű és céljaiban világos, következetes.

A vita minden elméleti és gyakorló népművelő számára a következő alapvető kérdéseket vetette fel:

1. Lehet-e különbséget tenni a közművelődés és a népművelés között? Alá-vagy fölérendeltségi viszonyban

állnak egymással.

2. A társadalmi nevelésben milyen szerepe van a népművelésnek? (Több-e ez, mint a népművelés? — a nevelési és művelődési funkció tisztázása!)

3. A szórakoztatás bele tartozik-e a népművelésbe?

(Ha nem, hová tartozik? Ha igen, akkor milyen arányban használjuk fel „motivációs” tényezőként az „új réteg” művelődésbe való bevonásához?)

4. Csak kulturális értékek közvetítését végzi-e a népművelés, azaz teljesen elhatárolódik-e a kultúra alkotó ágától?

Csak a legfőbb problémaköröket, kérdéskomplexumokat vázoltam fel, amelyek a vitán elhangzottak.

A kérdések mindannyi- ónk számára nyílt kérdések.

A választ — úgy hiszem — a népművelési gyakorlat fogja megadni, amely állandóan szüli az újabb és újabb formákat, s ezek pedig differenciálják az intézmények, intézményrendszerek egymáshoz való viszonyát, kapcsolatát (Hogy csak egyet említsek: egyre a művelődési házak által adott u. n. közvetlenül hasznosítható szolgáltatás: szabás-varrás, sütő-főző tanfolyamok, stb. Ezen a területen is közelebb kell egymáshoz hozni a „fej és a gyomor” érdekeit.)

Havasi Gizella:

Lengyelországi képeslapok

TURISTÁK AUSCWITZBAN Mély örvények szélén Vérszagú borzailály sikolt; s a rimánkodó élniakarás irtózat szakadékába zuhan, —

Jaj, ezerszer jaj a megszállott vétkeseknek és nincs térdeplő bocsánat.

GDANSK

Kék higgadság a tenger, visszakongó békesség ringat és elméláz a rakosgató tekintet, míg sirályok röptében vilióz a verőfényes bizakodás.

A népművelés fogalmi, tartalmi rendszerezése e tudományág elméleti szakembereire vár. Az már bizonyos1, hogy nincs könnyű dolguk — ez a vitából is kitűnt — hiszen a gyakorlat holnap már túlhaladja azt, amit ma fogalmakba próbáltak bezárni.

Nagyon óvatosnak kell lennünk tehát, akkor ha magát a népművelést akarjuk definiálni. Csak olyan általános fogalommal szabad élnünk, amely a valóságtartalom változásait elbírja, rugalmasan tágítható és szervesen differenciálható.

Ugyanúgy, ahogy szűk ségszerűen változik a népművelés formarendszere, konkrét gyakorlata, ugyanúgy kell az elméletnek is finomodni, változni. És mégis: elméleti megalapozottság nélkül egyetlen népművelő sem végezhet tar tósan eredményes nevelő- munkát.

Itt a népművelés nevelőfunkcióját szeretném kiemelni. Véleményem az, hogy legtöbb népművelő: művelődési ház igazgató, könyvtáros, előadó, stb. ma még nem valósítja meg munkájában a nevelésköz- pontúságot.

Nem látja helyesen a nevelési cél-feladat és alkalmazott forma összefüggéseit

A forma alkalmazása csak abban az esetben nem válik öncélúvá, ha tervszerűen és folyamatosan megvalósított nevelőmunkát. takar.

Nem lehet eleget hangsúlyozni a tervszerűséget és ^ folyamatosságot

Ügy tűnik, mintha a nép művelési munkások kívül maradnának a valóságos munkán, pedig ahogy nőnek a tömegkommunikációs eszközök által adott információk — információ- rengetegben élünk — úgy kellene nőni munkánkban az elkötelezett pedagógiai, nevelési céltudatosságnak, hogy a világban tájékozódni tudjunk, hogy megtanítsunk tájékozódni, hogy a valósághoz való viszonyunkat helyesen lássuk, hogy kirajzolhassuk egyéniségünk körvonalait, lényeg- szerűen meghatározhassuk öntörvényeinket.

Tudni kell, — nagyon konkrétan — hogy mit akarunk, s amit akarunk, hogyan akarjuk és kikkel szemben milyen módszereket kell alkalmaznunk, hogy a lehető leghatásosabb legyen tevékenységünk.

A népművelés társadalmi szerepe naponként nő, ahhoz, hogy fel tudjunk emelkedni e szerep magaslatára: az elméletileg megalapozott eredményes gyakorlati tevékenység dialektikájának kell munkánkban mindennap érvényesülnie.

Daru Mária

népművelési felügyek)

Móricz Zsigmondra emlékezünk

I lén emlékezik meg 4 hazánk irodalom szerető népe a nagy magyar kritikai realista születésének 90. esztendejéről, és múlt évben volt hatvan esztendeje annak, hogy Móricz Zsigmond a nevezetes Hét krajcár című novellájával elindult felfelé ívelő pályáján, melynek — most az 50. jubileumi évben — különösen említésre méltó állomása volt 1919-ben a termelőszövetkezeti mozgalomról és az első termelőszövetkezetekről írt ragyogó tárcái, riportjai.

A toliforgatást jóval korábban kezdte, de éppen írásainak a nyilvánosság elé kerülésekor szabadult meg az elődök nyűgöző hagyományaitól, s az úri Magyarországot uraló, a bajokat elkendőző vagy észre sem vevő, a szolid eredményeket felnagyító, egekig csillogtató stílusától, émelyítően sznobos, szirupos ízlésétől. Érthető ezekután, hogy a saját hangjára lelt író a Nyugat című irodalmi folyóirat köré csoportosultak társaságában talált méltó küzdőtársakra: Ady- ra, Bölönire, Babitsra, Kosztolányira, Osvát Ernőre, az ő „felfedezőjére”, a Nyugat szerkesztőjére, a korabeli magyar irodalom nagy szervezőjére és másokra.

Móricz írásművészete idővel túlnőtt a Nyugaton és sok szállal kötődött egyrészt a népi írókhoz, másrészt nagy proletárköltőnkhöz, József Attilához. Állandóan hangoztatta, hogy nem gyönyörködtetés a célja, hanem olvasód félrázása és a tömegek buzdítása a keserves valóság megváltoztatására. Regényei, minit

például a Légy jó mindhalálig, Űri muri, Forró mezők, Rokonok — kora társadalmának teljes képét adták. Utolsó éveiben új élményterület meghódítására is gondolt, a proletariátus életével ismerkedett (Csibe novellák, Árvácska). Folyóiratában, a Kelet Népében pedig tisztázni igyekezett a munkásság és parasztság összetartozásának a kérdését, ezért lapjában a népiesek mellett helyet adott kommunista íróknak is.

Milyen kár, hogy ő, aki az 1918-as és 1919-es forradalmakat oly örömmel üdvözölte, s boldog reménységtől áthatva járta a

csírázni indult termelőszövetkezeteket, nem érhette meg a felszabadulást, melynek évei, évtizedei során jóval több valósult meg a magyarság, a dolgozó tömegek javára, mint azt az írásaiban halhatatlan Móricz Zsigmond álmodni merte.

Születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából és egyben pályakezdésének hatvanadik évfordulójára emlékezve mi, hűséges olvasói, de az egész magyar nép egyként hajtjuk meg a szeretet és nagyrabecsülés lobogóját Móricz Zsigmond előtt

H. R.

Lehet■ valamivel

Új Rezső írása

A cím nem kérdő, hanem kijelentő mondat. Ugyanis hány, de hány háziasszony és háziember nyilatkozik a sajtónak, a rádiónak, a televíziónak naponta akként, hogy a bolti árukból lehetne több, jobb, ízlésesebb csomagolású, valamivel drágábban is akár.

Ennek hatására nyomasztó álmom volt éjjel. Egy áruházba lépve, az áltálam csinosnak talált eladónőtől öltöny után érdeklődtem.

— Kérem, nagyon szívesen, csicseregte és hozott egy zakószerűséget, aminek nem volt gallérja, zsebe, ujja és a, gombok is hiányoztak róla. — Mibe kerül ez a félkész holmi? — kérdem. — Háromszáz ötven — gügyögi. Mondom: és ha ráerősítenék a két ujját, a gallérját, a zsebeket és a gombokat is felvarrnák, hogy valóban zakószerű legyen, Je_- lietséges volna? Ámulva bámult rám, a számára érthetetlenül igényes pasasra.

— Az sem baj, ha emiatt valamivel drágább — folytattam. — Ó! Így már más

— csacsogta felélénkültén. Legfőbb életcélunk vevőink

különleges kívánságainak a teljesítése! — trillázta cégük mottóját. Ellibegett és mire átlapoztam a Nünüke Tenyésztők Közlönyét, visz- sza is libbent a nemrég még széttrancsírozott, de már egybe is szabott zakóval, mely úgy mutatott rajtam, mintha rám öntötték volna! Ez hiúvá és vakmerővé tett:

— Drága kisasszony, nem kaphatnék hozzá egy nadrágot is, méghozzá zsebekkel, gombokkal és sliccel együtt? Képzelje csak, lenne egy teljes öltönyöm! — Elképzelhető ilyesmi, válaszolta bizonytalan hangon.

— Lehet valamivel drágább is — mondtam ki gyorsan a varázsmondatot. Így lett a 350 forintos zakótlan zakóból 1600 forintos öltöny, plusz hozzávalók (gallér, ujjak, gombok, zsebek, slicckivágás) és összeszerelés címén még három darab piroshasú.

Boldogan távoztam a csomaggal és bolyongtam álmaim útján tovább. Betértem a presszóba, hoztak egy kanalat, amihez kértem csészealjat, csészét, cukrot, s egy szimplát, dupla áron. Mindezt azért, mert ismertem a varázsigéket: „Lehet valamivel drágább." Beugrottam a henteshez, ahol papírt tettek a mérlegre, s pénzért tartották a tenyerüket. — Húst is kérnék bele, lehet valamivel drágább — szóltam. — Így már más, mert néma gyereknek az anyja se... és már dobták is a serpenyőre azt a szép piros combika szeletet.

Hazamenet, a buszmegállónál előkészítettem a viteldíjat. Kisvártatva begördült egy autóbusz alváz, rajta egy sofőrrel. A többi

várakozóval felkapaszkodtam. Ültünk, ahová lehetett. Jómagam a kardántengelyt rejtő vascsövön helyezkedtem el. Menet közben kitűnően érzékeltem a sebességváltást. Egy utas bátortalanul megkérdezte a gépkocsivezetőt, nem lehetne karosszériát szerelni a buszra és abban üléseket elhelyezni? A viteldíj lehetne valamivel drágább... A buszpilóta ábrázatán köny- nyek gördültek végig, ugyanis elütött egy macskát. Majd dühösen hátrafordult: — Fene azt a kispolgári igényüket, pehelypaplant kívánnak?

Felébredtem. Testem pehelypaplan fedte. No nézd csak, az AKÖV mire képes — érzékenyültem el. Ám pillanatok alatt sikerült felfognom, hogy nem buszon, hanem ágyikómban vagyok. Nyílt az ajtó és nejem emelkedett hangja hallatszott: — Felkelhetnél, te lusta! Vár a reggeli. Enyhültén fűzte hozzá: — Dobozos hal is van. Mérgesen folytatta: Alig tudtam a harapófogóval felbontani. Adhatnának mellé szardínianyitót, mint régen. Lehetne valamivel drágább is...

Magamra kapva a paplant, kiugrottam az ágyból és harsogtam:

— Nem segítünk az áremelésben! Marad a harapófogó!

A reggelinél feleségem bugyborékolt a kacagástól, mikor közölte: — Ügy festettél abban a paplanban, mint egy hetipiacos Juliusz Cézár!...

Üj Rezső