Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-29 / 73. szám
W69. március 29. 4 Fellendült a méhkeréki BaBcescu Tsz A korábbi időkben évente négyöt és hétmillió forint állami dotációt kapott a méhkeréki Balces- cu Tsz, ennek ellenére az évi tagonkénti jövedelem alig haladta meg az 5 ezer 500 forintot A fiatal, életerős emberek a megye és az ország különböző vidékén igyekeztek biztos megélhetést keresni. Akik otthon maradtak, kedvetlenül, csak immel-ámmal dolgoztak. Holdanként így aztán 4—5 mázsa búzát, 5—6 mázsa morzsolt kukoricát termeltek. Az elmúlt három évben felfelé ívelt a szövetkezet gazdálkodása. Az 1966. évi 3,6 millió, az 1967. évi 4,8 millió forint helyett tavaly már 8,5 millió forint közös jövedelmen osztozkodtak a szövetkezet gazdái. Az történt ugyanis, hogy ekkorra négy felsőfokú és, négy középfokú végzettségű szak-1 ember és hat szakiskolát végzett brigádvezető irányításával gaz-1 gazdálkodása dálkodtak. Jelentősen megnövelték az ipari növény vetésterületét. A korábbi 100—150 hold helyett 400 holdon termeltek cukorrépát, 100 hold helyett. 330 holdon napraforgót, továbbá kendert, dohányt és más jól jövedelmező növényt A holdanként 13 mázsájával fizető búza 3 millió, az állat- tenyésztés pedig 700 ezer forint többletbevételt eredményezett Az állattenyésztésnek nemcsak megfelelő mennyiségű szemes, hanem szálas takarmányt is biztosítottak. Mi több, a szorgalmasabb szövetkezeti gazdák része kaszálás és betakarítás nyomán 30—40 mázsa vörösherét is bekazlaztak az udvarukon. Bár a gyulai járásban a méhkeréki háztáji gazdaságok értékesítettek legtöbb hízott marhát és hízott sertést, még el is tudtak adni a tavalyi sok szénából. A munkásifjúság gondjai Hazánkban az utóbbi évtizedekben bekövetkezett gazdasági fejlődés nyomán a munkásosztály nemcsak társadalmi szerepét, hanem létszámát tekintve is a társadalom legnagyobb osztályává lett, utánpótlásának fő forrásává pedig a fiatal nemzedék vált. A társadalmi, gazdasági változások következtében az elmúlt másfél évtizedben a munkás ifjúság létszáma mintegy 25 százalékkal nőtt és ma eléri a 480 ezret. Az ifjúmunkás réteget a tulajdonviszonyok azonosságán túl az alapvető vonások egész sora kapcsolja a munkásosztályhoz. Azonos helyet foglal el a munkamegosztás rendszerében és a társadalom elsőrendű fontosságú termelő területein dolgozik. Személyes érdekei megegyeznek az idősebb munkásnemzedékével. A KISZ Központi Bizottságának a közelmúltban „A munkásifjúság helyzetéről” szóló határozata ezzel kapcsolatban kimondja: „az ifjúmunkások életkoruktól adódó problémái — a felnőtté érés, felkészülés az életre, párválasztás, otthon-teremtés, — hasonlóak a többi ifjúsági réteg gondjaihoz. Társadalmi tevékenységük, termelőmunkájuk, politikai és gazdasági érdekeik azonban mindjobban megkülönböztetik őket az ifjúság más rétegeitől. Elsősorban azért, mert életük egyre inkább azonosul a munkásosztályéval és termelőeszközök fejlődése őket érinti a legintenzívebben, a legtömegesebben, a legközvetlenebbül”. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkásifjúság e fontos helyét és szerepét tekintve, nincs kellően megbecsülve az üzemekben. Gyakori jelenség, hogy a fiatal szakmunkások ugyanazért a munkáért jóval kevesebb pénzt kapnak, mint az idősebbek. Nem arról van szó, hogy egyenlőségi jelet tegyünk az idősebb, a tapasztalt és kevésbé tapasztalt szakmunkások közé, de feszültséget keltő állapot, hogy ugyanazon a munkán a fiatal szakmunkás 6—7 forintos órabért kap, az idősebb pedig 10—12 forintot. Az ilyen irányú különbség elveszi a kedvét a fiatal szakmunkásoknak. Külön is érdemes foglalkozni a szakmunkásképzéssel, az utánpótlás nevelésével. A munkába álló képzett ifjúmunkások mintegy 60 —65 százaléka szakmunkásképző iskolában tanul. A szakmunkás- tanulók évi létszáma állandóan emelkedik, és jelenleg 212 ezer fő. Amíg korábban minden 100 általános iskolát végzett tanuló közül 22, addig az elmúlt tanévben már 44 fiatal tanult szakmát Az utóbbi tíz év alatt csaknem megkétszereződött a szakmunkásképzésben részt vett érettségizett fiatalok száma. A szakmunkásképzés számszerű növekedését és a minőségi követelmények emelkedését az elmúlt években nem követte hasonló ütemben a képzési feltételek javulása. Az Ipari tanuló tanintézetek rendkívül zsúfoltak, és többségükben két műszakos oktatás folyik. Az egy tanteremre jutó tanulók száma a korábbi 45 főről 141 főre emelkedett A délutáni műszakban tanulók aránya megközelíti a 40 százalékot. Jellemző adat, hogy amíg 1960—65 között a középiskolákra fordított beruházások értéke 75 százalékkal, addig a szakmunkásképzésre fordítottaké csak 13 százalékkal emelkedett, miközben a szakmunkásképző-intézetekben a tanulólétszám növekedése már ez idő alatt is nagyobb volt, mint a középiskolában. A szakmunkásképzésben rendkívül kevés a kollégiumi férőhelyek száma. A kollégiumok csak a tanulók 11,3 százalékának biztosítanak elhelyezést. Jelenleg ötezerrel kevesebb ifjúmunkás számára jut hely a kollégiumokban, mint 1950-ben. Az ipari tanulók 4,3 százaléka albérletben lakik, több mint 40 százalékuk pedig 50 kilométeres körzetből jár oktatásra. A tanműhelyek sok vállalatnál nincsenek kellően felszerelve. A fiatalokat a gyárakban gyakran a legrosszabb gépekre rakják, használt, elavult szerszámokat kapnak. Így nem csoda, hogy nehezen illeszkednek be a kollektívába. Keresik a helyüket, azt a munkahelyet, ahol jól érzik magukat. Ezért gyakori a vándorlás, a munkahely változtatása. Figyelmeztető, cselekvést sürgető jelek ezek. A munkásifjúság gondjainak feltárása, e gondok megoldása társadalmunk alapvető érdeke. Amikor a közösségi élet különböző fórumain ismételten napirendre kerülnek az ifjúság körében tapasztalható nyugtalanító tünetek, akkor az ilyenkor szokásos ítélkezéssel járjon együtt azoknak az okoknak tárgyilagos és sokoldalú számba vétele is, melyek a nem kívánatos tüneteket kiváltják. Csak ez az alapál’ás vezethet azoknál? a módozatoknak a felkutatásához és megtalálásához, amelyekkel a munkásifjúsá- gunk helyzetén is érezhetően változtatni lehet Lukács Vince Felemás kultúra Versmondók járják a megyét Márai Enikő és Fodor Tamás. Hat napon át két fiatal előadó művész megyénk összesen húsz irodalmi klubjában szerepelt illetve szerepel az angol—amerikai irodalomból összeállított műsorral. Márai Enikő, a Budapesti Thália Színház tagja bölcsész diplomával a zsebében az Egyetemi Színpadról indult, de még most is állandó szereplője az Universitas Együttesnek. Fodor Tamás elsősorban mint szinkronszínész ismert, „mellesleg” pedig az Egyetemi Színpad műsorait rendezi, illetve játssza. Csaknem egyhetes Békés megyei turnéjuk annak a hatrészes irodalmi műsornak egyik része, amellyel a szép szó kedvelőit, elsősorban a fiatalokat ismertetik meg egy-egy nemzet lírájával és szépprózájával. Az eddigi bemutatók mindegyike jól sikerült; nemcsak szép számú közönség, hanem értő közönség előtt hangzottak el a versek, s a sikerben a fiatal előadók produkciója mellett része van annak az évek óta tartó mozgalomnak, amely a verset értő és szerető törzsközönség kialakítását szorgalmazza. (brackó) Egyik nagyközségünkben — tekintsenek el a névtől — hallót- tam az alábbi, inkább elszomorító, semmint vidám sztorit: Reprezentatív műsorral rukkolt ki a kultúrház a közelmúltban, melyre meghívták Budapestről a hires táncdalénekes- nőt is. Nagy volt a siker, egy valami mégis beárnyékolta a fényes estét. A műsor szünetében az énekesnő odasúgta az egyik lelkesen gratuláló kultúr- munkásnak, hogy neki bizony sürgősen ki kellene menni valahová. A derék népművelő agyában fölrémlett, milyen elszomo- rítóan néznek ki az egyébként szép kultúrotthon elhanyagolt mellékhelyiségei, és kínos zavarában azt füllentette: különböző építési munkálatok miatt átmenetileg éppen nem használhatók. Mit volt mit tenni, a jegyszedő néni előkerített valahonnan egy vödröt Nem a csattané kedvéért meséltem el ezt a szomorú históriát", hanem azért, mert számos községben, sőt városban is megtörténhetett volna. Akik gyakran megfordulnak a megye kulturális intézményeiben, vendéglátó üzleteiben, tanúsíthatják, hogy így igaz. Hányszor, de hányszor bosszankodhatunk amiatt, hogy az önmagát elsővagy másodosztályúnak hirdető — és ilyen árat számító! — ven. déglőben, eszpresszóban mindent megtalálunk az egyenruhás pincértől kezdve, a jó zenekaron át a csillogó-villogó berendezésig, de ha kinyitjuk az ajtaját azoknak a bizonyos helyiségeknek, akkor... Nem hiszem el, hogy éppen a takarítószemélyzet munkabérén lehet megtakarítani a nyereséget. Mint ahogy nem hiszem el Szentiványi Kálmán, a Magyar írószövetség tagja a tótkomlósi Viharsarok Tsz meghívására író— olvasó-találkozón vett részt a tsz központjában. Az utóbbi években többször járt az író megyénkben. A tótkomlósi Viharsarok Tsz tagjai már ismerősként üdvözölték. Örömmel tettem eleget a tsz meghívásának. Szeretnék közeazt sem, hogy a paplrtörülközöt, olcsó szappant is azonnal ellopnák a vendégek. Mert ilyen kifogásokat hall az ember leggyakrabban. „Fogalma sincs róla uram, hogy a részegek milyen vandál pusztítást végeznek” — mondta nemrégiben egy üzletvezető. Ebben már van valami. De vajon hol ittasodott le a mindent összerondító, törülközőt tépő, tükröt törő ember a sárga agyagig? Többnyire éppen ott, ahol később galibát csinál. Ittas embert pedig nem szabad kiszolgálni. Ez törvény! Es a kultúrhá- zak mellékhelyiségeit is a duhajok miatt nem lehet rendben tartani? Hogyan kerülhetnek részegek ide? Nem, nem lehet mindent rájuk, és a mániákus rongálok, falra firkálók —, mert akad azért ilyen is — rovására írni. Sokkal inkább az az ok, hogy egyesek bukszájából azonnal kifogy a pénz, ha olyan beruházásról van szó, ami nem növeli a bevételt, ha olyan dolgozónak kellene bért fizetni, aki „csak" takarít. És meg is spórolják a forintokat, mert tehetik. A vendéglő nyugodtan kiakaszthatja az aranybetűs táblát: l. osztály, II. osztály és a kultúrotthon is viselheti büszke nevét akkor is, ha a kultúráltság, tisztaság csak azokig a kis ajtókig tart, A bevezetőben említett község kulturházában időközben rendbe hozták a mellékhelyiséget és fogadkoznak, hogy ezután tisztán is tartják, nem akarnak még egyszer szégyenkezni messziről jött vendég előtt. Es azok előtt, akik nap mint nap megfordulnak ott, vajon nem volt okuk szégyenkezni? lebbről megismerkedni a tanyavilággal. Izgalmas feladatnak tartom a formálódó paraszti élet megörökítését — mondotta az író a találkozón. A Viharsarok Tsz a jövő évben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. A termelőszövetkezet tagjai arra kérték az írót, hogy írja meg történetüket. S. J. Békés Dezső író a tótkomlósi tss-ben WWVN/VWWVAiVWWS^/VWNA/WVrfWVWWVNA/VWWS^AAAA/WWWAA/WWWWWW Pipálgatok Feleségem vacsora közben figyelmeztetett, hogy kedden délután ötkor lesz a közeli iskolában a tanácstagi beszámoló. — Ne felejtsd el. hiszen sok panaszunk van. — De mennyi! Többek között az esőcsatorna is. — A tejfiókot se felejtsd el — szólt a feleségem... Egy papírra felírtam, hogy a hozzászólások után miről fogok majd beszélni. Itt van például a lépcsőház... A kapu alatt, a magasföldszintre vezető lépcső második kockája évek óta sérült. Hiába kértük a házkezelési igazgatóságot, nem javították meg. Ezenkívül szóvá akartam tenni a második emeleti homályos villanykörtét, a tejfiókot, ahol a kifli Í mindig „éppen kifogyott”, az autóbuszt, amely hébe-hóba jár, a háztető esőcsatornáját, amelyből esős időben vastag sugárban ömlik a víz. Kedden azután a tanácstag beszámolt az örvendetes fejlődésről, az új rendelőintézetről, a tatarozott postáról, a megnagyobbított Röltex- fiókról, a könyvtár bővítéséről, a létesítendő önkiszolgáló csemegeüzletről és a népi ellenőrző bizottság működéséről. A hozzászólások következtek. Jelentkeztem, de az első sorban ülő nő megelőzött. Egy házban lakunk és így nem is csodálkoztam, hogy az örökké halványan égő villanykörtét tette szóvá. Nagy derültséget keltett, amikor megkérdezte, hogy hol gyártanak olyan körtét,, amely új korában is halványan pislákol. — A végén ő maga oldotta meg a rejtélyt, közölve, hogy a hatalmas lépcsőházba 100-as körte helyett mindig csak 15-öst csavarnak be. No, a villanykörtét lelőtték, erről nem beszélhetek — állapítottam meg, és a kezemben levő cédulán kipipáltam. A nő leült és nyomban felállt egy férfi, akit gyakran láttam, amint kutyáját sétáltatta az utcán. A tejfiókról és a kifliről beszélt. Kipipáltam a kiflit. Megint jelentkeztem, ismét megelőztek. A csepegő esőcsatornát panaszolta el a szomszédom. A házfelügyelőm ugrott fel és így szólt: — Kérem, az autóbusz olyan ritkán jön, hogy szakálla nő az embernek várakozás közben! Mit tehettem, kipipáltam a buszt is. No, még hátra van a postaláda, gondoltam reménykedve, de egy fürge nő már beszélt is, természetesen a postaládáról, amely eddig éppen annak a háznak a falára volt erősítve, ahol ő lakott, és így közelről érintette, hogy most száz métert kell a levelekkel gyalogolnia. Kipipáltam a cédulámon a postaládát is. A mellettem ülő fiatalember ebben a pillanatban elővette cigarettatárcáját, rágyújtott és engem is megkínált. — Gyújtson rá — mondta kedvesen. — Köszönm. nem kérek — válaszoltam bosz- szúsan —, már több mint másfél órája Pipálok... Palásti László
