Békés Megyei Népújság, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-08 / 32. szám
Felszakadozó felhőzet Várható időjárás ma rs- tig: éjszakára átmenetileg: felszakadozó felhőzet. Szombaton újabb felhősödés, több helyen hószállingózás, havazás. Éjjel gyenge légáramlás,* napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Az éjszakai lehűlés erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5— mínusz 10 fok között, a tartósan derült helyeken mínusz 10 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—mínusz 4 fok között. Évforduló Száz éve, 1869. február 8-án született Lázár Béla író és műtörténész. Budapesti, németországi majd párizsi egyetemi tanulmányai után gimnáziumi tanár lett Irodalmi pályáján kritikusi és szépirodalmi munkássággal indult. Több fővárosi lap állandó munkatársa volt. Pedagógiai tevékenységét rövidesen teljesen felcserélte az irodalommal. Emellett sorozatosan rendezett képzőművészeti kiállításokat és hosszú ideig volt az Emst Múzeum igazgatója is. Szerkesztette a Magyar Kritika, valamint a Modem Képzőművészet című folyóiratokat. Úttörő jelen, tőségű monográfiákat írt Paál László, Munkácsy Mihály, Sziny- nyei-Merse Pál, Gyárfás Jenő, Fadrusz János, Zichy Mihály, Gauguin, Courbet, életművéről, valamint az impresszionizmusról. — OLVASÓINK FIGYELMÉBE. A Téli utazás az NDK-ban című folytatásos útleírás soron következő fejezete anyagtorlódás miatt lapunk mai számából kimaradt. — FEJTÖRÖVERSENY. Február 9-én, vasárnap délelőtt 9 órakor Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában farsangi népszokásokról fejtörőversenyt rendez a pajtás klub. Halálos baleset Debreceni Sándor 26 éves segédmunkás a gyomai vasútállomáson rossz vonatra szállt, s tévedését csak akkor vette észre, amikor a szerelvény már elindult. A fiatalember leugrott a vonatról, de olyan szerencsétlenül esett, hogy sérüléseibe belehalt. Köszönetnyilvánítás. Fájó szívvel köszönetét mondunk a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem és drága jó édesapám temetésén részt vettek, sírjára koszorút helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Járási Tanács Eü. Csoport főorvosának, orvosainak és dolgozóinak, a Járási Tanács V. B.-nek, és a járási pártbizottságnak, az Almáskamarás község nevében búcsúztató Sallai Mtsz elnökének, a tanács, a párt- és a tömegszervezetek vezetőinek és a község minden dolgozójának, akikért munkáséletét áldozr ta és akik részvételükkel fájdalmunkat enyhítették. özv. dr. Déri Sándorné és kisfia Almáskamarás ______ — MÜVESZTALÁLKOZÖ. a TIT Művészeti Szakosztályának rendezésében 1969. február 12- én, szerdán este 7 órakor a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában Somogyi József szobrászművész találkozik a megye képzőművészeivel és a képzőművészek barátaival. — PARKOSÍTÁS. Körösladány- ban az idén a község parkosítására 50 000 forintot terveznek fordítani. Ebből az összegből a község központjában új parkot létesítenek. ■ • ■ 9 ■ 11 j Egy pillanatra I : Egy korszerű benzinkutat ■ Építenek Hortobágyon ; Reméljük, hogy e terv nem ‘ [lesz S ; Délibábos tarka álom ■ ■ S Tankolhat sok úrvezető -= “ S De, vajon az űrlovasok? ■ Ok is kapnak lovaiknak ■ Állandóan friss abrakot? — SZALAGAVATÓ BÁL. A Békéscsabai Űj Gimnázium és Szakközépiskola KlSZ-szerveze- te és szülői munkaközössége szerdán este nagy sikerű szalagavató bált rendezett a megyei művelődési házban, melyen a társiskolák növendékei is részt vettek. — KIK A LEGERŐSEBB DOHÁNYOSOK? Világviszonylatban az amerikaiak a legerősebb dohányosok, az évi átlagfogyasztás 3860 cigaretta. Őket követi Anglia 2830 darabbal, majd Írország, Svájc és az NSZK. — BÉKÉSCSABAI CIKKEK A PRÄGAI KIÁLLÍTÁSON. A Hajtómű- és Felvonógyár a márciusban megrendezésre kerülő Prágai Ipari Kiállításon több termékét is bemutatja. A békéscsabai gyáregység a festékszóráshoz használatos olyan új műszereket, berendezéseket készít, amelyek eddig még nem kerültek forgalomba. A kiállításon ezeket mutatják be. — TISZTASÁGI MOZGALOM. Az elmúlt évben megyénkben tovább szélesedett a tisztasági mozgalom. Ennek eredményeként a vöröskeresztes aktívák 67 936 lakóházat értékeltek, s ebből 13 539 érte el a „Tiszta udvar, rendes ház” megtisztelő címet. Mezőgazdasági kőnyvkíállítás A mezőgazdasági könyvhónap alkalmából február 8-án, szombaton délelőtt fél 11 órakor könyvkiállítást nyitnak a békéscsabai megyei művelődési házban. A ház és a könyvesbolt közös kiállításán több mint 300 féle mezőgazdasági szakkönyvet mutatnak be. — INGYENES JOGI TANÁCSADÁS. Február 8-án, ma délelőtt Békéscsabán, a Szabadság tér 17. III. em. 12-es szobában ingyenes jogi tanácsadást tart a Békés megyei Népújság jogtanácsosa. — KÁRTÉRÍTÉS. Az év első hónapjában megyénkben a károsultaknak összesen 3 millió 197 ezer forintot fizetett ki az Állami Biztosító. — KULTURÁLIS VETÉLKEDŐ. A füzesgyarmati művelődési ház február 9-én, vasárnap délután 2 órakor rendezi meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója tiszteletére kiírt kulturális szemlét. Filmvetítés uyereménykifizetéssel A dombegyházi mozi történetében alighanem egyedülálló lesz az a filmvetítés, amelyet kedden este 6 órakor tartanak. A „Hét katona meg egy lány” című film bemutatása előtt adják át a község pillanatnyilag legszerencsésebb emberének, Papp Andrásnak a 13+1-es totó telitalálatért járó 296 ezer forintot — HELYESBÍTÉS. A múlt év december 29-i számunkban megjelent „Kincs az iszapban” című cikkünkben egy 30 év körüli férfi tette Gyomán kerékpárja mosása közben azt az egyébként helyénvaló kijelentést, hogy „pocsék ez a vízkive- vö hely”. Következésként nem azonos a 60 éves R. Nagy Lajossal, a községi tanács tagjával, akinek a fenti kijelentést tulajdonították. Fiatal házasok tanfolyama Érdekes kezdeményezés született a szarvasi járásban. Gyomán, a helyi művelődési házban megszervezik a fiatal házasok tanfolyamát. Minden pénteken este 6 órakor különböző előadásokon vehetnek részt - a hallgatók. Az első foglalkozást február 14-én tartják, ahol a család szerepéről Rózsa Béla szociológus, a járási tanács vb elnökhelyettese tart előadást. Február 21-én a családi nevelésről Bencsik Endre pszichológus tart előadást. Ezt követően még három alkalommal lesz foglalkozás a tanfolyam keretében, s többek között dr. Vu- kovich Lajos nőgyógyász, valamint dr. Árvái József, a fiatalkorúak ügyésze is tart tájékoztatót. A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat tervezői csoportvezetőt, előkészítő csoportvezetőt, árelemzőt, munkavezetőket, elektrotechnikust, valamint kubikosokat, segédmunkásokat keres azonnali felvételre. Fizetés megegyezés, illetve teljesítmény szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat személyzeti vezetőjénél. BÉKÉSCSABA, ALSÖKÖRÖS SOR 2. Nőtt a taglétszám, példamutató véradók Gyulán, a bútoripari vállalat Vö- röskereszt-alapszervezete a napokban tartotta vezetőségválasztó gyűlését. Az aktívák virággal, ízléses dekorációval tették hangulatossá és ünnepélyessé a vezetőségválasztást. A gyűlésen részt vettek a vállalat vezetői, a párt- és a szakszervezet képviselői is. A beszámolóból kiderült, hogy ez az alapszervezet igen jól dolgozott. Különösen fontosnak tartotta a felvilágosító munkát, mivel az üzemben számos egészségre ártalmas munkahely van. Felhívta a vállalatvezetők figyelmét, hogy szükséges lenne egy bőrgyógyászszakorvos rendszeres látogatása, s részére rendelési idő biztosítása. Az alapszervezet munkája nyomán az elmúlt évben a dolgozók — élükön a vállalat vezetőivel — példát mutattak a véradásban. A beszámoló szólt arról is, hogy 24 fővel nőtt a taglétszám az elmúlt évben, ami szintén a jő munkát bizonyítja. Az alapszervezet Gyulán elsőnek nyerte el az Üzemi Mintaszervezet címet. A beszámoló után élénk vita következett, melyben többen elmondták véleményüket és javaslatukat. Ezt követően megválasztották a vezetőséget. Gyulavári Lajosné beszámol a vezetőség munkájáról. A Vöröskereszt-vezetöségv álasztó gyűlés szünetében. JOOOOQOOOOQOQOOOOOOOOOOOOOOQOOQOOOOCOOOQOOCCOOOC Tanácstagok a kisdobosokért Kedves levelet kapott szerkesztőségünk a kétsopronyi kisdobosoktól. Közük velünk, hogy a körzetükben két tanácstag igen lelkiismeretesen dolgozik, segít a környék lakóinak a különböző gondok megoldásában. Az általa- nos iskolások sokat szenvedtek az iskolához vezető út miatt. „Dűlőutunk olyan volt — írják a pajtások —, hogy cuppogott a sár a lábunk alatt. A tiszta iskolába sokszor sáros csizmával érkeztünk. Szedlják Jánosné és Horváth Ilona tanácstagok Békéscsabáról szereztek salakot és több napon át a dűlő lakóival együtt megjavították az utat. Ma már salakos úton járhatunk az iskolába. Ezúton mondunk köszönetét a mi két tanácstagunknak áldozatos mun. kájáért.” — fejeződik be a levél, s ehhez különösebb kommentár sem kell. — VILLAMOSÍTÁS. Az idén a szarvasi városi tanács jelentős összeget fordít a külterületi Mo- tyói Szőlők villamosítására, ösz- szesen 120 ezer forint ráfordítást tervezett erre a célra. — AZ ÉLELMES. Egy idős ember a pisai ferde toronynál napokon át nyugta ellenében dL jat szedett be a külföldi autó- tulajdonosoktól, akik megálltak a toronynál. Az egyik kíváncsi turista, miután fi2«tett, elolvasta a nyugtára nyomtatott szöveget: Igazolom, hogy ön biztosította az autóját arra az esetre, ha a torony leomlana. — NAGYOTHALLÓ KÉSZÜLÉKET IS JAVÍT A GELKA. Január elsejétől a békéscsabai GELKA-szerviz az SZTK-val megkötött megállapodás értelmében nagyothalló készülékeket is javít. Az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy így hamarabb kerüljenek vissza tulajdonosaikhoz, a javítás után a készülékek, azelőtt ugyanis Budapestre kellett küldeni. A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazga. tóság közlése szerint Hatvanban, a Vörösmarty Mihály városi művelődési házban megtartott 6. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 2, 42, 70, 71, 82 Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, ÜL em. Telefon: 12—196. 12—296. Kiadja a Békés megyei Eapkladó VáUalat, Békéscsaba. n„ Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021. U—OSI. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dil egy hónapra 17.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 2S ősi