Békés Megyei Népújság, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-24 / 45. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Ot hónap a szovjet színházi világban „Féltő Joliddal segítik színpadra az új darabokat—" Miszlay István öt hónapot töltött a Szovjetunióban, hogy Moszkva, Leningrad és néhány köztársaság színházi életét tanulmányozza. Kiküldetése számunkra is esemény, lévén Miszlay a Békés megyei Jókai Színház főrendezője. Mikor is utazott el1 — Szeptemberben. Az út hathónaposnak ígérkezett, a Tanácsköztársaság jubileuma miatt azonban egy hónappal előbb jöttem haza, s már meg is kezdtem Sándor Kálmán A harag napja című drámájának próbáit. Kik utaztak akkor a Szovjetunióba? — Filmesek, zeneművészek és a színházak képviseletében én. A magyar— szovjet kulturális csere, egyezmény az alapja ennek a tanulmányútnak, különben, amint hallottam, hamarosan három szovjet rendező érkezik Magyarország, ra. Lehet, hogy Békéscsabára is ellátogatnak. Mi volt a feladata? — Előadásokat nézni, ismerkedni a szovjet színházak munkájával, törekvéseivel, műsorpolitikájával és szervezeti felépítésével. A friss, új szovjet drámákat kísértem fokozott figyelemmel. Persze, ott sem születnek könnyen jó és mai művek. A bemutatókat élénk vita kíséri, újságok cikkeznek az előadásokról, találkozókon csapnak össze a pró és contra álláspontok. Mondhatom, életre szóló élményt gyűjtöttem, és a ha- *tás, mely elementáris erővel sugárzik színházaikban, lenyűgözött. Milyen hatásról van szó? — Először is: az a hihetetlen energiájú törekvés arra, hogy a színház betöltse nagy tisztét a társadalom életében, másodszor: az előadások hallatlanul fegyelmezettek, a rengeteg színház mind zsúfolt, az emberek sorban állnak a jegyekért, és senki nem fél a tévé konkurrenciájától. Miért? — Mert jók a színházak. Az ifjúság például ólyan tömegekben jár az előadásokra, amire nem is gondoltam. Igaz, a Szovjetunió, ban az 500 prózai színház mellett 130 ifjúsági működik. Ezek külön társulattal rendelkező, önálló színházak. Ügy is mondják odakint, hogy ezek az „if jú nézők színházai”. Ha azt kérdezném, hogyan összegezte tapasztalatait a szovjet színházi életről, a válasza mit tartalmazna? — Az összegezés előtt, csak felvázolva: moszkvai,' leningrádi, észt, lett, litván, örmény és grúz színházakban jártam. Száznyolc előadást láttam, nemcsak prózát, operettet, operát, balettet és irodalmi estet is. Vendég voltam a Moszkvától 300 kilométerre levő jaroslavi színházban is, mely az orosz színjátszás bölcsője volt, és 1750- ben alapították. Nagy meglepetésemre éppen Heltai Jenő: Néma levente-jét játszották. Ezer kilométerek távolából egyszerre honvágyam támadt... Az összegezés. Műsorpolitikájukban szinte az orosz klasszikusok reneszánszát élik, népi, nemzeti drámáik új fényt kapnak az új előadásokon. Ezek képviselik a programok gerincét. Ugyanakkor féltő gonddal segítik színpadra az új, a kor problémáit elemző darabokat, a külföldi klasszikusokat és a külföldi modemeket is. Az egészben a színházi szakember számára az is érdekes, mindezt hogyan csinálják? Két ellentétes pólust figyeltem meg, Az egyikre a moszkvai Művész Színház stílusa a legjellemzőbb. Ez a színház a maga színész-centrikus világával, nagy együttes játékkal, realista játékstílusával a színházi élet lényeges meghatározója. A másik pólus fókuszában a moszkvai Taganka Színház áll Mindenki fiatal ebben a színházban, öt éve alakult. Főrendezője a kitűnő Ljubi- mov, akinek híre (és az előadások híre) már szétfutott Európában. A Taganka totális színház, műsora a lehető legmodernebb. Minden darabot láttam, amit szeptembertől februárig bemutattak. Moliére TarKép a Néma levente jaroslavi előadásáról. tuffe-je óriási élmény, a Moliére-i gondolat pengeéles felvetése: milyenek a mai Tartuffe-ök? Maja- kovszkij-estjük felejthetetlen volt. A moszkvai Kor- társ Színház is a Taganká- hoz hasonlítható. Modem színház, művészei 30—35 évesek. Előadásaik olyan intenzíven késztetik állás- foglalásra a nézőt, hogy az előadások sugallta gondolatoktól napokig nem szabadul. Igazi politikus vitaszínház! Efrosz neves rendező színháza, a moszkvai Maloj Bronojon a másik jellemző jelenség. Efrosz rendesésed körül viták, viharok kavarognak; leginkább a fiatalok érzelmeit- gondolatait fogalmazza meg művészi erővel, hitelesen Az összegezés? Nem fogalmazható meg percek alatt. Gondolatsorokat kell összesíteni, végigtekinteni és hozzátenni ezekhez az érzelmi hatások erejét. És ha ez megtörtént? — Akkor a következőket mondhatom. A szovjet színházi életre alapvetően az orosz klasszikusok végtelen szeretete és a fiatalok új stílusa, törekvése jellemző. Az a nagyszerű, ahogyan a kettő kiegészíti egymást. Hogy egyik a másik nélkül nem lehet meg. S a harmadik jellemző, futólag már említettem: idősek, középkorúak és fiatalok tömege jár színházba. Láttam Lenin gr ádban a nemrég alakult Revüszínház előadását, 4200 nézőt fogadhat, zsúfolva volt. Moszkva 30 prózai színházában is estéről estére ez a helyzet. Gondoljuk, nemcsak előadások megtekintése volt egyetlen úticélja? — Nem, mert az 1970-ben sorra kerülő magyar drámai fesztivál előkészítésében is segítettem. Amikor december elején pár napra hazajöttem, a Művelődés- ügyi Minisztérium Színházi Főosztálya megbízott, hogy vigyek ki magammal magyar darabokat, ismertessem meg azokat hivatalos személyiségekkel, színházi rendezőkkel, mintegy előkészítve a drámai fesztivált. A Tóték, Raffai: Egyszál magam, Ilyés Gyula, Németh László, Darvas József, Hubay Miklós darabjait adtam át fordításra, és beszélgettünk ezekről hosz- szasan. A tervek szerint nemcsak moszkvai, leningrádi színházak, hanem más, vidéki színházak is játszanak majd magyar darabokat a fesztivál idején. Meghívásokat kaptam, vendégrendezésre, s jó lenne azt is megvalósítani, hogy egy orosz klasszikust szovjet vendégrendező vigyen színpadra itt, a csabai színházban... Hallottuk, hogy a moszkvai rádió magyar adásaiban is szerepelt. — Irodalmi összeállításokat csináltunk, izgalmas, újszerű munka volt. S az ösztöndíj mellett ez a honorárium igen jól jött. Különös, érdekes tapasztalat, valami meghökkentő? — Minden az, ha az ember a szovjet színházak világát vizsgálja. A végtelen művészetszeretet, a színpad tisztelete és a nézők megbecsülése, a tettvágy, hogy a színház a társadalmi haladásnak aktív tényezője legyen. Érdekes? Talán az a nagy versenyzés, amit Moszkva és Leningrad színházai között tapasztaltam. Persze, az eredmény mindig a fejlődés javára szolgál... És most, itthon? — A harag napját rendezem. Ennyi élmény birtokában, azt hiszem, nagy feladatok megoldására ösztönzőm majd színészeinket. Es az ünnep, a jubileum is kötelez. Sass Ervin Fiiadéi fi Mihály: CSEND Fanyar mosolyod legeltet • a csendben, mint folyó hűvös kavicsát a szélídfényű Nap— Hallgatunk és szótlan sziklák titkukat, rejtjük a belénk kövült perceket... HAVAZAS Künn hó esik... Valami nosztalgia s nyugalom száll meg... Most úgy emlékezünk jó nagyanyáink kávésfindzsáira, és úgy vágyunk egy szívünkre akasztható derűs interieur-re... Künn hó esik. Kezünk a fegyver ravaszán. És nem köthetünk különbékét. Póka üyörsry Nő, virággal /. Ojszlender: K ÉN YSZER KÉPZET inden alkalommal, amikor az utcán meghallom a rendőri sípszót, azonnal odanézek, hogy nem nekem szólta e? Amikor pedig este későn találkozom a hatalom képviselőjével — közönyös arcot vágok, és dalocskákat fütyörészek. A szemem sarkából pedig figyelem a rendőrt: milyen hatást gyakorolhatok rá? _Hogy miért? Állandóan bűnösnek érzem magam. Lehetséges, hogy ezt a kellemetlen tulajdonságomat még valamelyik távoli ősömtől örököltem? Nemrég megtaláltam ostoba félelmen okát. Ez pedig apróságból adódik. Íme: Néha ott is átkelek az utcán, ahol nem szabad. A múltkor csikket akartam bedobni az egyik hulladék- gyűjtőbe, és az melléesett. Ha a villamoson utazom, elfeledkezem, hogy az ajtóhoz támaszkodni tilos; a vonaton pedig kánikulában nem állom meg, hogy ne könyököljek ki az ablakon. Nincs annyi pénzem, amennyit büntetésképpen fizetnem kellene. Így hát, hogy ne féljek, egyetlen lehetőségem maradt — kikerülni a rendőröket, hogy még csak ne is lássam a törvény eme képviselőit. Ilyen előzmények után a napokban találkoztam egy szép lánnyal, aki pontosan olyan volt, mint amilyenről álmodoztam. Azonnal a nyomába szegődtem. Felsegítettem a csomagját a villamosra, zsebkendőmmel letöröltem az ülőhelyet, leszállásnál nyitottam az ajtót, átszálláskor virágcsokrot vásároltam neki. A trolibuszon fizettem a menetjegyét A harmadik megállónál azonban a szépséges kislány megszólalt: — Ha nem hagy békén, azonnal rendőrt hívok! És én távoztam. Hát tehettem egyebet? Fordította; Sigér Imre \ í
