Békés Megyei Népújság, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-17 / 39. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Cs. Pataj Mihály tárlata Békéscsabán Dér Endre József Attila díjas író megnyitó szavai Koszta Rozália Kis ház Zsadányi Lajos: SÁRKÁNYOK ÚSZNAK Sárkányok úsznak az égen nem felhők lángtorkú szörnyetegek tfizet fújva keresik a Napot amely elbújt egy váralakú felhő mögé Parazsak, parazsak nomád fények Tüzes táltosok égek, égek. Kezem kitárom forró Szélnek, tisztító máglya, behned élek! Zegernye és a pszichológia Néhány évtizeddel ezelőtt összefogott három kisdiák. Elhatározták, hogy diáklapot szerkesztenek. Nyomda híján kézzel írottat. Egyikük a félköríves „f ej lécet” rajzolta meg: telt, határozott, s könnyed-vonalú betűkkel írta a lap tetejére: „Diákújság”. A másik kettő a cikkek címeit rajzolta az egyetlen példányban megjelenő, kézzel írott újságra ős saját fogalmazása írásokkal máCs. Pataj Mihály solta tele a négy apró oldalt Állandó rovata is volt a lapnak, A jövő reménységei címmel. Ez rendszerint interjúkat tartalmazott — egy-egy csabai diákról szólt, aki példaadóan kitűnt valamiben a társak közül. Akár a tanulás valamely ágában, akár a sportpályákon vagy éppen szavaló-vetélkedőkön. A diákújság szerkesztői — illő szerénységgel — természetesen mindig másokról írtak e rovatban, de titokban azért abban reménykedtek, hogy őket is a jövő reménységeiként tartja számon az „alma mater” egy- egy tanára. A három egykori barát napjainkban is összefogott: egyikük — akinek alkotó munkásságát jöttünk ünnepelni — festőművészete elért eredményeit igyekszik bemutatni szülővárosa közönségének. A másik — a festőként, könyvtárosként, lelkes lokálpatriótaként egyaránt kiemelkedő „öregdiák”: Lipták Pál — e kiállítás rendezésére, összeállítására vállalkozott Harmadikként én szándékozom elmondani néhány szóval — ezekben az ünnepi pillanatokban —, hogy Cs. Pataj Mihály festőművésznek, az egykori csabai diáknak bizony jogosan ott lett volna a helye — akkortájt — a „jövő reménységei” rovatban.. A beteljesült remények bizonyságaként hadd említsem mindjárt, hogy a Szegedi Tanárképző Főiskola adjunktusát rangos alkotóként tartja számon a nagyon igényes szerkesztők által összeállított „Művészeti lexikon” — amelynek lapjaira csak komoly eredmények birtokában lehetett rákerülni. Művészünk a lexikon szerint Rudnay Gyulának, a magyar műtörténet nagy alakjának, a lelkesült kedélyű, a regényes magyar alföldi atmoszférát képekbe mentő, romantikus' alapállásból is valóságos élményekbe kapaszkodó mesternek tanítványa. Tegyük hozzá: aki- állítás képednek tanúsága szerint: méltó tanítványa, aki mestere nép. és tájszeretetét meg nem tagadja, de aki a lobogó indulatokat dokumentáló, heves ecsetkezelést az értelem szigorával képes pallérozni. A meleg-puhán lírai színritmikát s a fény-árnyék kontrasztokat logikai rendszer szerint, építkezőén válogató, a lényeget a dolgok felülete mögötti összefüggések szerint csoportosító képszerkesztéssel fogja együvé, s hozza szerencsés szintézisbe. A költői finomságú színskála tehát a rit- musosan mértanias kontúrok határozottságával felesel az itt látható képeken, s ez megragadó, sajátos feszültséget teremt minden egyes négyzetcentiméteren. Feltétlenül „tájjellegű” e piktura — ha úgy tetszik —. de nem a szó rossz ízű értelmében, hiszen a táj, a szűkebb pátria, az Alföld szeretetének érzékeltetésén túl a jelképek világába lendül: érett .filozófiát hordoz tehát, színdús, korszerű festői nyelvezettel jelenítve meg gondolatait. Ügy hisszük, ez a költészetté emelt s ugyanakkor az értelem erejével feszítetten összefogott jelrendszer hamar megtalálja az utat a szülőföld közönségéhez, hasznosan járulva a vérbelien korszerű, mégis érthető ábrázolóművészet és a tárlatlátogatók kapcsolatának, a közízlés fejlesztésének elmélyítéséhez. A kiállítás „szakszerű” értékelése a műtörténészek feladata lesz, a mi szerepünk pedig, hogy örüljünk városunk művészfia megérdemelt sikerének, s hogy megköszönjük a megye, a város s a kitűnő Kner Nyomda szerető támogatását: e kiállítás létredajká- lását A Pitiaki Egyesült Sport Egyesülés labdarúgó-csapatának ügyintézői nagyjából sejtették, miért nem megy a játék Zegemye Dodinak, népszerű csatár-üdvöskéjüknek, de azért még megpróbálkoztak az újonnan szerződtetett pszichológus bevetésével is. Hátha a lélek legmélyén tanyázik a formahanyatlás oka, mely szerint újabban a cseleit egy villanyoszlop se venné be, lövéseit egy légy is kivédné, s nem kétszer, se háromszor jól hallatszott, amint állva horkol a pályán vagy sérülést mímelve hordágyon viteti magát a kocsmába. S közben a tét nagy volt — a csapat följuthatott a sehányadik osztályból a valahányádikba, de ki is eshetett — ilyenkor egy kulcsember hanyatlása mindent jelenthet. Ég most az ifjú pszichológus, Csűr Elek, tűnődve meredt Zegernye kockafejére, róka szemére, vigyori szájára, majd tekintete leszaladt az okkersárga nyakkendőre, amelyen lila nyulak fogócskáztak. Ügy, hogy jobb híján rögtön ezzel is kezdte a beszélgetést: — Szép nyulak! Lila nyulak! Izgalmát palástolva leste a választ, az első hírt, amellyel a tudat alatti jelt ad magáról. Erre azonban nem került sor. Dodi elégedetlenül legyintett: — Jó, jó, hagyjuk anyulakat! Ha tud valami újabbat mondani, halljuk! A nagyfőnök is rájöhetne, miről van szó. A nagyfőnök Stirkác úr, a sportkör elnöke. Csűr mellőzte a felszólítást, témája felé próbálta terelni a beszélgetést — Mondjon valamit a gyerekkoráról! Ha meglátta a bilit, mi jutott eszébe? Zegemye komor arca kissé főiderült. — Hehe, egyszer a fejemre húztam. Szerencsére üres v°lt. A gyerekkoromról Pedig jobb nem beszélni. Apám mindig fenyegetett, kettétöri a sípcsontom, ha még egy cipőt szétrúgok. Most persze jól jön neki a havi apanázs. Előtérben az apa személye, innen már csak egy lépés az anyához — Csűr úgy érezte, helybén van. Tovább verte a vasat! — És az anyja persze védte! Elvégre az anyai érzés... Dodi közbevágott: — Mi az, hogy védett — mint a kis oroszlán. De alapjában az öregnek is igaza volt. Miből sejthette volna, hogy menő focista leszek. Neki az ulti volt mindene. Aha, ez érdekesnek tűnik, máris jött a keresztkérdés: — Almában nem verte meg néha az apját? Például az ultiban! S ha megverte, volt-e bűntudata? Eszébe jutott-e, hogy mégiscsak vér a véréből. Mert az álom... A páciens most már végképp nem bírta tovább. — Na. csak ne nagyon emlegesse az álmot! Ha tudni akarja, nem erről álmodtam, amikor idejöttem. Hol van a beígért kégli? Hol a kanyiló? He? A professzor nem kapcsolt rögtön — kégli? kanyiló? Ja persze, a lakás, meg a pénz. De nem hagyta magát kilendíteni az eredeti tárgytól. Azaz variálta a saját kiindulópontját. S egy pillanatra Freud is eszébe jutott — vajon tetszene-e neki a bonyolítás? Az analízis felé vezető tekervényes út. És azt kérdezte: — Most is egy lakásban lakik az apjával? Esetleg egy szobában! Zegemye csaknem fel- üvöltött. — Hallja, ember! — egy szobában az apámmal, amikor már a válogatottban is kombinálnak! De a lakás fennáll! Csakhogy nem lakótelepi izéről volt szó, hanem villáról! Ég ezt pont akkor teszik velem, amikor három helyre is hívnak! Csűr elcsüggedt. A másik megsajnálta, hiszen alapjában véve olyan rendes ficr kónak látszik, hogy érdekli őt a család, hát még ha tudná, milyen csinibaba nővére van! Na, majd egyszer bemutatja neki, de most egyelőre azt mondta: — Szóval, szépségem, hagyjon engem lógva. Inkább őket psziche-macerál- ja, hogy adják meg, ami jár, mindjárt ötösével lövöm a gólokatAmaz letőrten sóhajtott, de Zegernye megvigasztalta: — Magának is megéri, ha minden „allrájt”, bedobhatja a köztudatba, hogy a pszichologizálása miatt megy újra a foci... Nagy S. József Kovács Lajos versei: Könnyek nélkül Ne gyilkold a galambokat Szívedben, Nézd szárnyak sahanását Ahogy az égbe fúródnak Szeresd magad mámorosán Ne lőj a madárra Mert szíved vére elfolyik A főid mohó barlangjaiba S a lány nem tudja összegyűjteni Csak könnyet ad Szikkadt ereidbe. A Távoli Füst marja szét Csillag-magányom Ócska kéményből szálló Korma vigyen Hozzád Töröld szádra S a tükörben meglátod hogy fehér vagyok Naplemente
