Békés Megyei Népújság, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-17 / 39. szám
Egy kísérlet jegyzőkönyve Fényes szelek ILYENNEK KÉPZELEM az első utat a szeles tengeren. Elragadtatás és rettenet keveréke. Mi Jancsó Miklós titka, ámeUyel ezt a kettős érzést képes ránk kényszeríteni? A Szegénylegények és még inkább a Csillagosok, katonák óta erről ismeri őt az ország. Mármint azok, akik megnézik a filméit. Hiszen nem népszerű rendező. Megkínozza a nézőt, töprengésre, munkára szorítja. Jancsó erőteljes és erőszakos művész. Egyik titka bizonyára a sajátos jancsói látásmód és formanyelv. Merőben új, maga taposta utakon jár. Nincs elődje, akit követhetne, s követői sincsenek még. Szemére is vetik, hogy önmagát ismétli. Pedig legutóbbi filmje, a Fényes szelek után azt mondanám inkább — bármennyire furcsa is a* ő esetében ez a szó: — óvatosan tovább lép minden alkalommal. Keresgéli a határt, ameddig ezzel a „lehetetlen, filmazerűtlen" stílussal elmehet A „snitt", a filmművészet e jellegzetes kifejezőeszköze, számára szánté kényszerűség, amelytől valósággal irtózik. Már várom azt a filmet, amely egyetlen vágásból' .áll csak. Azt mondják, Jancsó Miklós rendkívül gyorsan dolgozik, de ez a fűm majd egyetlen forgatási ■ napon készül eL A rendező elindítja a jelenetet, s attól fogva a felvevőgép le sem hunyja a szemét nem áll meg, csak hátrál, kereng, közeledik, másfél órán át egyvégtében, hallatlan feszültséget keltve mégis — vagy éppen ezért JANCSÓ másik «fka a sajátos gondolkodásmód, ö maga így fogalmazta meg: A film rövid műfaj. Nincs ideje válaszolni. Be kell érnie a kérdésfeltevéssel. Ez nyilvánvalóan tévedés. De ha vallja, mindenesetre következetesen kitart mellette. Kérdést kérdésre halmoz, s ez a másik oka annak, hogy művei nyugtalanítóak, gondolkodásra, egyszersmind ellenkezésre ingerelnek és annyiféleképpen érthetők. A sajátos jancsói — és az állandó szerzőtársa. Hemá_ di Gyulára jellemző — gondolkodásmód látszólag az új műben, a Fényes szelekben bosszulta meg magát leginkább. Már a kiindulópont is vitát kavart Azt mondták, Jancsó Miklós a népi kollégistákról készített filmet S a bemutatót felhördülés követte: Jancsó meghamisította a történelmet megrágalmazta a NÉKOSZ-t A TÖRTÉNET ugyanja nagyon röviden a következő: Egy csapat kollégista vitára hívja ki egy papi gimnázium növendékeit Meg akarják győzni őket mert elszántan hisznek a marxizmus eszméinek erejében. De a kísérlet meghiúsul a di áikok sunyi közönyén. Ekkor a kollégisták közül az erélyesebbek jutnak vezető szerephez, a mindinkább szélsőséges, terrorisztíkus eszközökhöz nyúlnak. Ám közbelépnek a kollégiumi központ embe_ rei, megakadályozzák a további kilengéseket De ők sem meggyőzéssel, hanem ehelyett taktikázással, s parancsszóval érik el a céljukat A történet valóban a NÉKOSZ megrágalmazása, ha elhisszük, hogy igazán a NÉKOSZ-ról szóL Mert egyrészt a NÉKOSZ nem ilyen terrorszervezet volt Másrészt pedig az ellenfél sem megfélemlített birkanyáj, hanem többek között Mindszenty hercegprímás által is pásztorlevelekkel uszított tömeg. A Fényes szelek azonban nem a NÉKOSZ-ról szól. Jancsó Miklós és Hernádi Gyula ismét a hatalomról elmélkedik, s ezzel kapcsolatban mega tartásformákat és a magatartás lehetőségeit kutatja. Végre akartak hajtani egy kísérletet, a történelmileg sok lehetséges kö_ zül az egyiket, nevezzük x/n-edik kísérletnek, fedőneve: Fényes szelek. Szükségük 'volt hozzá egy „tenyészetre”. Fiatalokból álló aktív csoportra, aktív történelmi időszakban. A választás kézenfekvő: NÉKOSZ, 1948. S EZZEL megkezdődött a kísérlet. Milyenek ennek a csoportnak a belső törvényei? Hogyan működnek ezek a törvények, amikor kölcsönhatásba kerülnek a külső környezettel? Hogyan viselkednek a csoport egye- dei? Milyen hatásra hogyan reagálnak? És hogyan viselkednek a környezet különféle elemei a csoport mozgása nyomán? A történet alakulását végeredményben válasznak is kellene tekintenünk a feltett kérdésekre: Egy bizonyos helyzet egy bizonyos következménnyel jár. A válaszok azonban éppen a kísérleti jelleg, a helyzeteknek a konkrét történelmi körülményekből való kiszakítottsága miatt nem valóságosak. A film tehát nem azt mondja, hogy: ez és ez volt a hiba, így kellett volna. Hanem: ilyen helyzetben es la lehetaégea Ha ennyire esetleges a válasz,' minek kellett akkor a , kísérletet elvégezni? Azért — mondja Jancsó —, mert minden kísérlet új ismeretet Jelent és kizárja ugyanannak a tévedésnek a további lehetőségét. S talán figyelmeztetés is: Vigyázat! Veszély! AKI TEHÁT történelmi tablót várt, annak csalódnia kellett A történelmi tabló más műfaj. Olyan, mint a Fényes szelek előtt vetített remekművű modem kis- film. A címe Vörös május. 1919. május elsejéről szól. Egyik alkotója szintén Jancsó Miklós. Mester László Varga Zoltán: Huszonhárom Huszonhárom táltos fújva önfény étól megvakulva vágtat velem a világon patájuk kő. szemük álom huszonhárom» Huszonhárom vas-kemence tüzes nyelvet ölt nevetve füstvirág nyit puha ágon szirmai közt ragyogásom huszonhárom» Huszonhárom holdas angyal ércbezárva, jégsisakkal őrzi kemény hallgatásom panaszukat elkiáltom huszonhárom» Huszonhárom sziklafallal bekerítve — vakharaggal űzöm erdőn, vízmosáson farkasfogú ifjúságom huszonhárom» Huszonhárom évem súlya homlokom a mélybe húzza égberöpít pilleszárnyon játszik velem Ifjúságom Szaporodik forradásom huszonhárom» Katsányi Pál Illusztráció ajdnem utolsónak emelték le a lécekből összetákolt ketrecet, pedig az elsők között kellett volna kikerülnie a különleges árukat szállító vasúti kocsiból. Néztek is nagyot az állomás dolgozói, hogy milyen sok más csomag alatt kényszerült lapulni a sarokban az a gyönyörű állat Szemük-szájuk elállt az ámulattól: — Még Ilyen kutyát! — Nem mindennapi dög! — Kié lehet? Körülfogták és nézegették. Vitték volna a raktárba, de a kutya mindig odakapott ahol valaki a ketrec felé nyúlt Nem látszott pedig vadnak. Ápolt jól nevelt állat benyomását keltette, de most bizonyára fölzaklatta a hosszú utazás és annak körülményei, hogy így viselkedett. Pedig nem ingerelte senki.: inkább csak simogatták volna. Mégis, mikor úgy érezte, hogy a kelleténél már többen csodálják, feszített egyet nemes testén, é* a szétpattanó ketrec résén, a szétrebbenő nézők közül — usgyi! — kiutat keresett a rakodótelepröl, és mintha puskából lőtték volna ki, elhúzott a malom mellett. Az összegyűltek közül csak a vasutasok tudták kellőképpen értékelni a helyzetet, aminek — leszámítva a kísérő szavakat, egyikük így adta rövid értelmezését: — Na, ezt is szállíthatjuk háztól házig! A ztán összenéztek, hogy mitévők legyenek, mert a szabályzat ilyen esetekre nézve nem intézkedik. Márpedig az áru megérkezett, a szállítólevelet átvették, hiány nem volt. De hogy a kutya nem jön vissza, az bizonyos. Nem azért ment el. És ha nem jön vissza, őket terheli a tulajdonos követelése meg a szolgálati szabályzat paragrafusai is. Miután a kíváncsiak szétszéledtek, az egyik szemfüles rakodó állt elő. — Nincs sok gatyázni- való idő, mert az áru gyorSáru és ellenőr is jöhet.. Nincs mese, fogunk egy kutyát és becsomagoljuk! — Micsoda? — Hol? — Nem úgy van az! — nézték nagyot a többiek. De a javaslattevő mér készen is volt az elgondolással. — Minden reggel itt szoktam látni egy tarka kutyát a BARNBVÁL mögött, amint ennivalót keresgél, Ma is biztosan el* jön. Megfogjuk és kész! — Te csak azt hiszed, hogy olyan könnyű megfogni egy idegen kutyát! — Bízzátok csak rám! Hozza mindenki a réggé-1 Újét! Egymásra néztek a többiek: — Ez mégiscsak sok! — Hozzátok, hozzátok, legjobb a kolbász meg a szalonna! Ha valaki sajnálja, majd az egész heti reggelijét levonják a kutyára. Ez hatott. Előkerültek a vékony és vastag kolbászok, szalonna és húsdarabok, és mire mindenki elfoglalta a kijelölt lesállást, megjött a brigád játékos kedve is. Csak mások ne vegyék észre! A tessék-lássék kedvéért egyikük-másikuk néha végigsétált a raktáron, de valamennyiük teljes figyelme az utca vége felé irányult, ahonnan — társuk állítása szerint — jönni szokott a kutya. s a kutya jött is. I r* Futva érkezett, fa majd a sarkon megállt, körülszaglászott, és miután megnyugodott, óvatosan keresgélve közeledett Nem tűnt föl neki, hogy míg máskor ínségfalatokat is csak nagy ritkán talál, most választékos, minőségi menü fogadja. A felszolgálók azonban vigyáztak rá, nehogy túlságosan hamar megelégelje a reggelit: apró falatokkal csalogatták egyre közelebb a raktárhoz, míg egyszer csak becsukódott mögötte annak ajtaja... — Hozzál még colos szeget! — Na, komám, te aztán nem szabadulsz ki! —foglalatoskodtak körülötte megnyugodva az állomás raktári dolgozói, és szépen elhelyezték a többi továbbszállítandó áru közé. Hogy majd elmegy „háztól házig”. De nem ment. Mert alig telt el egy jó félóra, egy idős úriember környékezte meg a raktár bejáratét. A bentieknek azonna] föltűnt, és érezték is, hogy ez nem lehet más, mint a kutya gazdája. De melyiké? Lajos bácsi, a rangidős, félre tessékelte hirtelen zavarba jött társait, és magára vállalta a félfogadást, nehogy a többiek elrontsák a dolgot. Aztán — mintha csak úgy mellékesen tenné, a kijárat felé taszított egy üres kocsit, de utána is ment. Éppen az öregúr elé. Az egy kicsit félrelépett, de határozottan köszönt: — Jó napot kívánok! • — Jó napot!— fogadta a köszönést Lajos bácsi, és jól szemrevételezte az öreget — Kérem, én a kutyám... — Ja, a kutyája... Tessék jönni! Karon ragadta és bekísérte a jövevényt a raktárba, a jói leszögelt ketrecben levő kutyáig. Az idős úr csak szuszogott, és amikor megpillantotta a ketrecben a kutyát, csak any- nyit mondott: — Kérem, ez nem az én kutyám... Lajos bácsi' persze erre el volt készülve, de annak is tudatában volt, hogy most a vasút becsületét kell megmentenie. — Hogyhogy nem az ön kutyája? Uram! Tessék, itt a szállítólevél! Itt a csomag címzése! Egyezik ugyebár? Tartalma: kutya. Egyezik ugyebár? Fogja, és vigye a kutyáját, uram!... — De kérem, ez nem az én kutyám... — Kérem, uram, minket nem érdekel, hogy kinek a kutyája, jött és kész, vigye, ahova akarja, mert nekünk más dolgunk is van... A többiek, akik élvezettel figyelték Lajos bácsi meg- győződéses harcát, majd megpukkadtak a visszafojtott nevetéstől. — De kérem... — Kérem, semmi, de kérem, fogja a kutyáját és vigye, ahova akarja...! Erre már kihúzta magát a kutyás úr: — Beszélhetnék a raktár- főnökkel? — Kérem — vakarta meg a fejét Lajos bácsi —, lehet, hogy itt van. Tessék jönni. Most következtek a nehéz percek. Mert ha minden kirákit A ienüi JA diját derül, végük van. Menthetetlenül fegyelmit kapnak» raktárfőnök véletlenül éppen az irodájában volt. Lajos bácsi sietett előadni a történteket, elhallgatva a valódi kutyát, kiemelve az idős úr erőszakosságát és a rengeteg munkát, amit a kutya-ügy hátráltat. Mire a kutyás úr megszólalhatott volna, a raktárfőnök már állást is foglalt a kérdésben, mondván: — Kérem, uram, hozzánk ez érkezett, a szállítólevél és a címzés megegyezik. A csomagban kutya van, vigye, ahova akarja, ne hátráltassa rakodóink munkáját. És mert termetre jó más- félszerese volt a nyugdíjas öregúrnak, még rá is tette hatalmas főnöki tenyerét annak vállára, hogy alkalmasint kipenderítse uralkodói szobájából. De a tulajdonos megint csak okoskodott: — Beszélhetnék az állomásfőnökkel? Mert a kutyám... Most már ketten tuszkolták kifelé. Lajos bácsi izzadva, a raktárfőnök ártát- lan gyanútlansággal. A főnöknél már a raktárfőnök volt az előadó, és ő még Lajos bácsinál is színesebben, tragikusabban adta elő a történteket, miszerint a nyomorult kutya miatt éppen a vasutasnapi prémium marad el, és ott egye meg a fene azt a rohadt kutyát a gazdájával együtt...! A tulajdonos — nyugdíjas öregúr — itt összeszedte minden erejét, és kö- nyörgő-kiáltó hangon így fejezte be a történetet: — Hallgassanak meg végre! Ez nem az én kutyám. Az én drága kutyám — nem ilyen gubancos, most nyert országos szépségversenyt éppen — már régen otthon van... Én csak a ketrecért jöttem! A raktárosok bizony el- röstellték magukat, és az ügyből csak azért nem lett bonyodalom, mert még most is nevet rajta az egész környék. A KUTYA Beck Zoltán tárcája
