Békés Megyei Népújság, 1969. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-15 / 38. szám
196*. február 15. 3 Szombat 9> A kilencedik y> A* új lakók már Hasai Júlia vezet« felügyelete alatt tanulnak. Fotóc Molnári István A Békás megyei Népújság hasábjain már jelent meg olyan címmel riport: „Kuitúrház-ava- tás”. Viszont ilyen aímmel még nem: „Tanyasi diákotthon-avatás”. Pedig már a kilencedikéit üdvözölték február 6-án Békésen. Mielőtt vázlatosan bemutatnánk a diákotthont és az avatási ünnepséget, hadd idézzük Deák Ferenc elvtárs, a megyei művelődésügyi osztály helyettes vezetője szavait: „Ezt a kilencediket is saját erőnkből, már úgy értem, hogy a megye járásainak, községeinek erejéből, hoztuk létre: de reméljük; hogy a tizediket a Művelődésügyi Minisztérium is támogatja. Nem csupán erkölcsileg anyagilag is...” Ha az ember arról írhat, hogy kultúrházat avatnak, akkor szükségszerűen arra gondol, hogy a kultúrház látogatói, állandó tagjai munkaidő után látogatnak oda; művelődési, önnevelési céllal, szándékkal. A tanyasi diákotthonok lakói mások: nékik ez a hely nem csupán munkahelyük: — otthonuk, lakásuk, családi körük is. Nos, a kilencedik tanyasi diákotthon, amely Békésen nyitotta meg tanulószobáját és hálószobáit, és természetesen ebédlőjét is, a 31 kisleány- és fiúgyermek előtt, — ez minden vonatkozásban bírja az „otthon” fogalmát. Az avatás pillanataiban látni kellett volna sokaknak Hajdú Károlyt — a békési 4-ea számú általános iskola igazgatóját —, aki igyekezett legyűrni az átadás pillanatainak meghatódottságát. Vagy Hazai Júlia diákotthon-vezető nevelőt, aki egy sebész-or- vosasszisztens tisztaságával és nem csinált anyáskod ássál segített „megvackolni” a tanyavilágból elszakadt, de nem „idesza- kadt” kisgyermekeknek. Gellén Jancsika simogatja a vadonatúj takarót a vadonatúj ágyikón a sarokban. Ötödikes, friss eszű legényke. Értelmessége bizonyíték arra, hogy a hidad i iskola, amely ebben a tanévben örökre becsukja kapuit, elegendő alapot adott ahhoz, hogy képességei ezek után a kulturált környezetben maximálisan realizálódhassanak. Kicsit meghatódom* mikor ezt mondja: „Mink már harmadikán begyöttünk az én anyukámmal. Biciklivel. Négy kilométert toltuk, mert, te tudni, sok volt a pakk. Nem, nem sírtam.- hát egy li majdnem...” simogatja, 1 hogy zavarában, a vadonatúj takarót az ágyikóján. Kár, hogy felnőtt fejjel nem tudjuk tölcsér rel a fejébe tölteni: mit kapót korában... nagyon tetszett még a megnyugtató elhelyezése után az a kedves, fölszabadult hangulat, amely jellemezte mind a diákotthon létrehozóit, mind pedig annak közvetlen nevelőit. Mintha a kis új lakókkal együtt pluszörömként átélték volna azt az időszakot, amely az ő életükből hiányzott ; ők még tanyasi diákotthon lakói sem lehettek... T, r. Kongresszust tartanak a nemzetiségi szövetségek Tavasszal rendezik meg kongresszusaikat a hazánkban működő nemzetiségi szövetségek — így a délszláv, a szlovák, a német és a román szövetség. A tanácskozásokon felmérik a szövetségekben tömörülő mintegy félroíl lió nemzetiségi dolgozó helyét társadalmi életünkben és résévé telét az ország szocialista építésében. A szövetségek egyik központi feladatuknak tekintik a nemzetiségi kultúra ápolását. Jelenleg hazánkban 30 német, 25 szlovák, 30 délszláv és 7 román kultúr- csoport működik. Tevékenységükhöz az állam jelentős anyagi támogatást biztosít A nemzetiségi dolgozók kongresszusai mélyrehatóan elemzik majd a nemzetiségi iskolák és a pedagógusképzés helyzetét. Országosan 42 nemzetiségi óvoda áll a legkisebbek rendelkezésére. Kétszázötvennégy általános iskolában több mint 18 200 diák tanulja anyanyelvét heti háromnégy órában. Az úgynevezett kétnyelvű iskolákban — 23 tanintézetben — csaknem kétezer diáknak 156 pedagógus oktatja a humán tárgyakat anyanyelvén, a reál tárgyakat pedig magyarul. Furcsa helyzetbe került Békéscsabán egy fiatalasszony. Szövetkezetben dolgozott, szerződéses munkaviszonyban. Maga sem gondolt arra, hogy ha a legutóbbi szerződése lejár, elbocsátják Hiszen még eddig mindig megújították a szerződést, munka volt bőven. Ám eljött a tél, s a szövetkezet cikkei iránt csökkent a kereslet. Jó néhány embernek tehát megszüntették a munkaviszonyát. Köztük volt a fiatalasz- szony is. Kérte, maradhasson, de azt már nem merte megmondani, hogy Idsbabát vár. így történt, hogy munkakönyvvel a kezében, néhány hónapja sarjadó új élettel a szive alatt, elindult munkát keresni. Volt is bőven az üzemeknél, vállalatoknál, hiszen kell a munkáskéz. De... A munkakereséssel elkezdődött kálváriája is. Kormányunk messzemenőkig biztosítja a kismamák védelmét, s rendeletben írja elő munkalehetőségük biztosítását. Ám rendelet ide, rendelet oda, akadt bizony nem egy ajtó, amely becsukódott előtte, mikor közölte, hogy terhes. Félreértés ne essék, egy szó sem hangzott el arról, hogy azért... Csupán nem volt számára „megfelelő” munkakör. A sok kilincselés után végül mégis akadt egy emberséges ember, aki nem féltette a termelést. A fiatalasszonyt felvették. Mondanom sem kell, milyen örömmel indult első nap a munkába. A sok-sok csalódás bizony már igencsak elkeseredetté tette. Boldog volt hát, hogy ismét Kálváriája azonban ezzel mégsem ért véget. Az üzemben sok nő dolgozik. Az ember úgy hinné, hogy megértőén, szeretettel fogadták. Nem így történt. Akihez beosztották, szívesen vállalta a betanítást, készsége-- sen felajánlotta a segítséget is. Ám milyen furcsa: nemcsak egyes gazdasági vezetők szemléletével van néha baj. Akadnak szép számmal munkások is, akiit hasonlóképpen gondolkodnalz. Ebben a történetben éppen — nők. A fiatalasszony — mivel új ember —, hamar feltűnt, no meg azért is, mert már jól látszott alakján az állapota. A megjegyzések már az első nap nem maradtak el. „Hogy került ide...?” „Na, hiszen! Jól nézünk ki, ha már terhes nőket is felveszünk ...” A legjobban egy középkorú nő hangoskodott. — Mit képzel? Hogy mert idejönni? Azt hiszi, kisdedóvó egy üzem? Bizonyára protekciós, valaki ide dugta. A megjegyzések további idézete fölösleges. Ez az asszony és még néhányon bizonyára elfeledkeztek arról, hogy ők is édesanyák, nekik is fájt volna az ilyen fogadtatás annak idején. A fiatalasszonynak nagyon rosszul esett, s azóta is össze- szoritott fogakkal dolgozik. Es rosszul esett nekünk is, akik sokszor emelünk szót a nők, kismamák védelmében, s írásaink élét legtöbbször a férfiak felé fordítjuk. Lám, ez a példa bizonyítja, hogy a nők sem mindig angyalok. kereshet. (Kasnyik) A GYULAI VAS-, FÉM- ÉS GÉPIPARI KTSZ exportmunkára esztergályos szakmunkásokat vesz fel. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés: Gyula, Blanár L. u. 3. Zárszámadási tanulságok E z a második esztendő, amikor az államhatalom helyi szervei nem szólnak bele a termelőszövetkezeti zárszámadások készítésébe. A gazdaságirányítás új rendszerében önálló vállalatoknak tekintjük a termelőszövetkezeteket. így, ennek jegyében készíthetik a gazdaság, év eredményeit magába foglaló zárszámadásaikat. A tsz-ek vezetősége és közgyűlése tehát mindenféle külső — operatív — beavatkozás nélkül foglal állást a jövedelem felosztásában, a részesedési és a felhalmozási alapok képzésében. Sok vita volt és ez a vita még jelenleg is tart azon, hogy mikor helyes a felhalmozási és a részesedési alap aránya. A kérdés megválaszolásában irányadó a párt és a kormány több ezzel kapcsolatos határozata, melyek azt ajánlják, hogy a Isz-ek a részesedési alapra fordítandó összeg növekedését kettő- négy százalékban állapítsák meg. Hogy miért ennyit, annak valószínűleg az a magyarázata, hogy a bérből és fizetésből élő munkások és alkalmazottak évi jövedelme állatában 2 százalékkal növekszik. Árualap, árufedezet ennyire van, illetve az ipari árualap növekedése még elbírja a paraszti jövedelmek 2—4 százalékos növelését. Mi legyen a tsz-ek jövedelmének többi részével? A kormány állásfoglalása és ajánlása szerint kerüljön a felhalmozási alapok valamelyikére a termelés biztonságának továbbfokozására, beruházásra, korszerűsítésre, valamint tartalékra. Az 1968-as esztendő az aszály ellenére is jó éve volt megyénk termelőszövetkezeteinek. A megye déli részében gazdálkodó tsz- ek általában teljesítették termelési tervüket. Néhány helyen egyes fontosabb ágazatok a tervezettnél nagyobb bevételt adtak. A megye északi részében az úgynevezett gyenge közgazdasági adottságú tsz-ekben 20—30 százalékos termésnövekedést, bevételi többleteket értek el. Érthető tehát, hogy napjainkban egyre többször szóba kerül a részesedési és a felhalmozási alap képzésének gondolata. A megyi tanács vb pénzügyi osztálya az 1968. évi gazdálkodás színvonalából, a jövedelem felosztásából bizonyos tendenciát figyelt meg. A megye különböző részében gazdálkodó 17 tsz adatait gyűjtötték össze, vizsgálták meg Megállapították, hogy az 1967. évi fejlesztési és részesedési alapot bázisnak véve, mosit 9 százalékkal nagyobb összeg jut erre a célra Ebből az összegből — ugyancsak a bázisévhez képest — a részesedési alapot általában 10—15 százalékkal, a fejlesztési alapot pedig csupán 3—4 százalékkal növelik. Tendenciájában tehát megfigyelhető, hogy a felhalmozási alapot a jelentős bevételi többlet ellenére is — a murányi Lenin és a nagykamarás! Ságvári Tsz kivételével — valamennyi vizsgált gazdaságban csökkentették. V ajon egészséges-e a tsz-ek jövedelemfelosztásában tapasztalható törekvés? — kérdeztük Bokor Ádámot, a megyei tanács vb pénzügyi osztályának tsz- csoportvezetőj ét. — A tsz-ek önálló vállalatok, saját javaikat legjobb belátásuk szerint osztják fel. Tény, hogy a fejlesztési alapot a mostani zárszámadásnál arányaiban jóval megelőzte a részesedési alap képzése. Ez kockázatos „játék”, különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy több tsz-ben az 1968. évi részesedés növeléséhez hozzányúltak az 1967-ben képzett biztonsági tartalékhoz. Íme, néhány példa: A medgyes- bodzási- Egyetértés Tsz-ben a' tagok részesedését 1967-hez képest. 2,3 millió forinttal növelték. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy 1 millió 237 ezer forintot a biztonsági alapról is igénybe vettek. Ugyanakkor a felhalmozási alap képzésben 3,2 százalékkal maradtak le az 1967. évi színvonaltól. Az okányi Petőfi Tsz-ben kereken 34 százalékkal növelték a részesedési alapot' s az 1967. évi 18,2 százalékos felhalmozási arányt 16,6 százalékra csökkentették. A személyes jövedelem aránytalanul magas növelése után 120 ezer forint regulativ adót fizettek be. Az okányi tsz esetében a kép teljességéhez tartozik, hogy 1968- ban gyenge tsz-ként rajtolt. Tagjainak évi jövedelme — átszámít - va a 180 tízórás eszmei munkanapra — 12 ezer 125 forint. Ez lényegében nem sok. Csak hát a 34 százalékos jövedelemnövekedés és a biztonsági alapok képzésének alacsony színvonala elgondolkoztató. K étségtelen, a tag szemében az a jó tsz-veaető, aki a jövedelem tekintélyes részét részesedés címén kiosztja. De mi lesz holnap? A termelési elképzelések realizálására hitelt kérnek. Ebben az esetben azonban már a hitéit 6—7 százalékos kamattal együtt kell kigazdálkodniuk. S ha valamilyen oknál fogva a gazdálkodás útjába akadály gördül, akkor a tsz vezetői és tagjai biztonsági alap hiányában együtt panaszkodhatnak. A közgazdasági szemlélettel rendelkező tsz-vezetők jól tudják, hogy pénzügyi szerveink miért ajánlják a felhalmozási alapok megkülönböztetett gonddal való kezelését. Ez még a józan paraszti ésszel is érthető, hiszen a gazdasági növekedés, a föld termékenységének fokozása, az eszközellátottság, a munkaerő mennyisége és minősége, a vezetés színvonala csalt ebből finanszírozbató kellő módon. A leggyorsabban fejlődő tez-ékben az álló-és forgóvagyon nagysága általában kétszerte nagyobb, mint a gyengén fejlődő üzemekben. Ha a mostani zárszámadások során eltekintenek a felhalmozási alapok előző évi színvonalának tartásától — arányaiban —, sőt növelésétől, akkor 1969-ben hogyan szervezik meg az egyszeri újratermelését, a bővített újratermelésről nem is beszélve. Ha a felhalmozási alapok arányaiban és abszolút számokban is csökkennek, milyen módot találnak nagyobb beruházások szervezésére, államilag támogatott törekvésekre — szarvasmarha-, sertéstelep építésére és öntözésfejlesztésre —, amikor a hitelek megszerzésében döntő a saját erő részaránya és a hitelvisszafizetés rövid idejének garantálása. Csökkentett és évről évre csökkenő felhalmozási alapokkal egyáltalán nem valósítható meg a műszaki, technikai színvonal emelése. Az ilyen üzemgazdasági politika elkerülhetetlenül a fizetőképtelenséghez vezet. n z 1968. évi tsz zárszámadások legfőbb fogyatékossága — néhány kivételes esettől eltekintve — az előrelátás, a közgazdasági szemlélet hiánya. Ügy gondoljuk, termelőszövetkezeti gazdáink joggal támasztanak olyan követelményt saját közösségük elé, hogy évről évre fokozatosan és állandóan gyarapodó bevételt biztosítson. Ennek pedig nélkülözhetetlen feltétele, kelléke az álló- és forgóeszközök ellátottságának állandó növelése. Ez az, ami az eddigi zárszámadások jelentős részében nem' kapta meg a neki járó rangot. Dupsi Károly
