Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-29 / 23. szám
196#. január 2a. 4 Szerda Beugrás a kaposvári színházban A kaposvári Csíky Gergely Színházban most játsszák Raífai Sarolta Egyszál magam című színművét, mely Békéscsabán is nagy sikert aratott. A csabai előadáson Anna szerepét Korompay Vali alakította, a tragédia felé rohanó asszony emésztő vívódását kitűnő művészi eszközökkel keltve életre. Pénteken és szombaton este beugrásra kérte fel a kaposvári színház és mint arról értesültünk, a beugrás kitűnően sikerült. Korompay Vali a kaposvári előadás Annájaként a békéscsabai színház hírét is öregbítette. Ü j napközis óvodát avattak Szeghalmon Régi vágyuk teljesült Szeghalmon az újtelepi lakosoknak: felépült az ötvenszemélyes napközis óvoda. Az új oktatási intézmény Szeghalom egyik büszkesége, amelyre a községi tanács egymillió forintot költött. Az új napközis óvodát Fapp József, a községi tanács vb-elnö- ke adta át rendeltetésének. Ünnepi beszédében külön köszönetét mondott a szülőknek, akik ötvenezer forint értékű társadalmi munkával segítették az új napközis óvoda építését, környékének rendbe hozását. Az új óvodát birtokába vette máris a legapróbb nemzedék. A korszerű óvodához óvónői lakást is építettek. Megkezdték az alföldi betyárok búvóhelyének feltárását A Kondoros! Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósága — az idegenforgalom sok éves kérését teljesítve — megkezdte feltárását, valamint restaurálását annak az épületrésznek, amely valamikor az alföldi betyárok búvóhelye volt. A nagy étteremben már elkészült az a korláttal körülzárt lépcsőlejáró, amelyen keresztül majd le lehet jutni abba a boltíves pincébe, ahol az akkori kornak megfelelő berendezéssel borozót rendez be az fmsz. E pince mögötti folyo- 1 són lehet majd feljutni abba a | hatalmas méretű kéménybe, amely a betyároknak adott búvóhelyet a pandúrok elől. „Megjártuk a halál országútiját” A Szántó-Kovács mozgalomtól — máig Járadi Sándorra sem mondaná senki, hogy hetvenöt éves. Ahogy ott ül a nagyszénási pártház egyik íróasztala előtt és rendezgeti az iratokat, olyan frissen mozog, mint egy fiatal. Vagy legalábbis úgy, mint akinek nagy gyakorlata van már az ilyesmiben. Ez az akta ide kerül, ez marad, ez ismét ide, így... egy pillanat, elvtárs, mindjárt készen leszek. Tudja, külön pártszervezet alakult a tanácsnál és az ott dolgozók most kiválnak a községi alapszervezetből. Az ő irataikat szedem össze... Váradi elvtárs gazdasági vezető a községi pártszervezetben, hetvenöt éves kora dacára pontosan és jól látja el ezt a feladatot. Portréját egy festő ecsetjére ajánlanám. Markáns, őszes keretű arca, nyugodt, sokat látott, értelmet sugárzó szeme és körülötte a finom szarkalábak meg a szája körül húzódó barázdák önként kínálnák a kép címét is: A veterán. Am, ahogy életrajzi adatai mutatiák, még ennél is több Váradi Sándor. Politikai pályafutását a Szántó-Kovács féle szocialista parasz+rnnzgalom indította el, amelynek édesapja, a szénása Székács-uradalom esvkori cselédje aktív részese volt. De adtuk át a szót az „ifjú” Váradi Sándornak. 0 — Apámnak nyolc gyereke volt és mindig szükség volt nálunk. Apám cseléd ember volt és félbéresnek beadott engem is az uradalomba. A nyomor a többi cselédnél is állandó vendég volt. Hozzánk jöttek mindig a többi nincstelenek, hogy mit tegyenek, mert apám szava tekintélyes volt a környéken. Tudták róla, hogy sűrűn jár Vásárhelyre Szántó- Kovácshoz, aki a nincstelenek prófétája volt akkoriban. Tőle olyan sai tóterméket hozott mindig apám, amiket nem volt szabad megmutatni másnak, csak a szegénvsorsúaknak. Én is olvasgattam azokat. A nyomorúságunkat írták meg benne, meg azt, hogy föld kéne a szegényembernek és nogvobb kommenoió. hogy ne forduljon éhen a család. Igaz irat volt mindegyik, a cselédek reményt és erőt merítettek belőlük. Én magam is elhatároztam fiatal fejjel, hogy életemet osztályos társaim segítségére szentelem. — Egvszer, 1909-ben, négy ikörrel szántottam aratás után és közben olvastam a könyvecskét. Nem vettem észre, hogy hátam mögött kordé áll s belőle figyel az öreg Székács. „Az anyád teremtésit. hát te mit csinálsz, miért nem a szántásra figvelszl?” Kiszállt a kordéból, kikan+g kezemből a könyvet és még jobban kiabált velem. Behívatta anámat és követpite tőle; távnh't.snn el engem a családból, különben mindkettőnknek le is út, fel is út. Elzavarta aztán édesapámat is velem együtt. Még nagyobb lett a nyomor minálunk, örültem hát, hogy katonának hívtak. Aztán kitört a háború. Térdig gázoltunk a vérben. Az olasz fronton megsebesültem és gyógyulásom után vissza sem mentem. Katonaszökevényként bújkáltam 1916-tól, aztán Orosházán elfogtak a csendőrök. Békéscsaba, gyűjtőtábor. Pokoli hely volt. Rögtönítélő bíróság elé állítottak. Egy hadbíró kérdezte: miért szökött meg? „Mert nem akarok meghalni az uradalmak fennmaradásáért, ahol csak nyomorban éltem eddig is” — válaszoltam. Úgyis mindegy volt már minden. De megmentett egy szocialista érzésű orvos, dr. Hazai Sámuel, aki mint beteget bújtatott az egészségügyi barakkban. Szervezkedtünk, az orosz eseményekről beszélgettünk be. tegtársaim között és vártuk, hogy elérjen hozzánk is a forradalom. Aztán mielőtt ideért, valóban beteg lettem és elkeseredésemre csak ágyból tudtam figyelni az eseményeket. Mikor lábra tudtam állni, már nem sokáig lehettem nemzetőr, nem sokáig szolgálhattam fegyverrel is az ügyünket. Leverték a forradalmat, a mi vidékünkön nem tartott soká. De a Tanácsköztársaság megmutatta, osztályostársaimnak, hogy van miért küzdeniük és éltette bennük a reményt, hogy összefogásunkkal megint eljöhet a mi napunk. Tettünk is érte. 0 — Megjártuk sokan a halál országútiét, míg eljutottunk a fel- szabadulásig. Apám nyomdokain 1927-ben Nagyszénáson befizető csoportot alakítottam a szociáldemokrata párt égisze alatt és csoportunk a VÖRÖS SEGÉLY-nek gyűjtött, hogy segítsük a letartóztatott és emigrációban élő elvtársakat. 1931-ben legális működést engedélyeztek az SZDP-nek, én lettem egyik vezetője. 1943-ig I működtünk, mi régi kommunis- I ták a szoc, dem. párt fedőneve alatt. Ellenzéki jelölteket állítottunk, illegális sajtót térj észt et- I tünk, szervezkedtünk. Birkás Imrével és Keresztes Mihállyal szegény lányom segítségével tartottuk a kapcsolatot. Ö az orosházi gimnáziumba járt és hozta-vitte az illegális iratokat, üzeneteket. Nem tudom hányszor vertek véresre a csendőrök, tartóztattak le, dúlták fel a lakásomat. Legutoljára 1944. április 6-án, amikor kislányom éppen fontos üzenetet hozott Orosházáról a közel eő le- tartóz+Mácnk miatt, törtek be hoz. zám. Ott ütlegeltek a ’akásomon. Lányom a csend őröknek ugrott és védett. Azt hitte szegény, hiszen felfogta már régen, hngv miiven dolgok folvnak hnsá-tv.an. azt hitte, elhurcolnak és kivégeznek. Mikor elvittek, őt is durván bántalmazták. Aztán futott mindenkihez, hogy megmentsen. Sírt, könyörgött a hivatalokban és a végén idegösszeroppanással vitték a kórházba. Nem bírta ki a fájdalmat a szíve. Három hét múlva meghalt. Letartóztatásomkor láttam utoljára. A csendőrség engem internálóiáborba küldött, Hajdúnánásra. Sok nagy emberrel voltam együtt. Ott volt Veres Péter is. Onnan szöktem meg aztán, amikor Németországba akartak hurcolni bennünket. Itthon párttitkár, aztán községi bíró, aztán Vésztőn párttitkár lettem, hat évig voltam állami gazdasági igazgató, aztán falumba jöttem, mert betegség döntött ágyba. Kértem is nyugdíjaztatásomat most 13 éve, megadták, de utána ismét titkárnak választottak itthon, most meg gazdasági vezető vagyok a községi pártszervezetben ... o Még hosszú évekig legyen az, Váradi elvtárs, erőben és egészségben! V. D. Kevesebb műtrágya nagyobb termés Új utakon a talajerőgazdálkodán Tizenkét év gyakorlati munkája arra ösztönözte Varga Sándort, a Körösök Vidéke Tsz-Szövetség talajerőgazdálkodási szaktanács- adóját, hogy a tápanyaggazdálkodásban a hagyományoktól eltérően új utakat keressen. Elképzelését annak idején a Mezőberényi Gépállomás laboratóriumában, majd az Országos Talajjavító Vállalat szarvasi kirendeltségén, most pedig a tsz-szövetségben alakította, formálta úgy, hogy annak hasznát elsősorban a termelőüzemek láthassák. Egy cél vezette: az eddiginél kevesebb műtrágya-felhasználással nagyobb termés elérése. Nyilvánvaló, hogy a talajerőgazdálkodás eredményének fokozásáról van szó. Módszerét az Országos Talajjavító Vállalat annak idején újításnak fogadta el. Azóta több üzemben, így az újkígyós! Aranykalász Tsz-ben, a Hidasháti Állami Gazdaságban igen jó eredménnyel hasznosítják. Tavaly a kondorost Dolgozók és a Lenin, a békéscsabai Május 1 és a Lenin, a vésztői és a kamut! Béke, a gyomai Győzelem és a csárdaszállási Petőfi Tsz már alkalmazta is. A módszer lényegét a következőkben foglalta össze: korábban általános gyakorlat volt, hogy a tápanyag-utánpótlást a talaj tápanyag-ellátottságához mérték. Most viszont előtérbe került a növény tápanyagigénye, a tervezett termés eléréséhez szükséges tápanyagszükséglet biztosítása. Az újkígyósi Aranykalász Tsz-ben öt éve tápanyagmérleg alapján gondoskodnak a növények trágyázásáról. A Hidasháti Állami Gazdaságban, amióta a tápanyagmérleg alapján pótolják a szükséges anyagokat, az újkígyósihoz hasonlóan megszűnt a nagyobb hozamingadozás. A korábbi években az OMMI foglalkozott és ma is foglalkozik a talajerőhelyzet felmérésével, csakhogy kapacitás hiánya miatt sok termelőszövetkezeti igényt sorba kellett állítaniuk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy üzem csak hosszú késéssel juthat hozzá a nagyon sürgős segítséghez. Varga Sándor módszere tulajdonképpen az OMMI kapacitását hívatott pótolni sajátos, egyszerű üzemi eszközzel. Tavaly, az év második felében szövetkezeti vezetők társaságában ismertette módszere lényegét, amelyre a termelőszövetkezeti vezetők úgy reagáltak, hogy csak 100 ezer hold termőföld tápanyag-mérlegének felállítását kérték a szaktanácsadótól. A Bikali Állami Gazdaságban — kísérletképpen — már évek óta követik Varga Sándor módszerét, melynek eredményeként a korábbinál lényegesen kevesebb műtrágyát használnak fel, ugyanakkor növekvő átlagtermést érnek el. Érthető ez, mert az amúgy is korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló műtrágyát olyan növények alá adagolják, amelyek azt a legjobban — gazdaságossági szempontból — meghálálják. Az új módszer annyira megtetszett a termelőszövetkezeti szakvezetőknek, hogy arra inspirálták a tsz-szövetséget: rendezzen be Békéscsabán egy talajvizsgáló laboratóriumot. Itt négyévenként meggyőződhetnek a termőtalajban végbement tápanyagkészletek változásáról, esetleg a felhalmozásról, hogy a műtrágyaadagokat ennek alapján — gazdaságosan — tudják értékesíteni. Itt valami tévedés lehet. Az iránytű szerint, mi állandóan északkeletre megyünk. Tehát, ha Brazíliában voltunk, nem mehetünk az észak-amerikai partok felé. — De az Amazonasz vidékéről észak felé repültünk! — figyelmeztette Imre. — Igen, de csak a Szrgassző tengerig! Nézd csak itt a térképen! Mi a Ráktérítő vagy legfeljebb a 25—26. északi szélességi fokig mehettünk. Azóta állandóan kelet-északkelet felé megyünk. Számításom szerint hamarosan fel kell tűnni a portugál vagy spanyol partoknak. Tehát mi már Európa közelében kell, hogy járjunk, és alig száz méterre vagyunk a tenger szintjétől, nagy sebességgel megyünk, nem várhatjuk, tehát aput a Bahama-szigetek felett kétezer méter magasan. — És mi nem vettünk semmiféle üzenetet. Nem értem, apu miről beszél. Valami távirányítást is említett. Az mi? — Nézd. ez a eomb itt a távirányító váltója, ha ezt lenyomom, többé nem mi kormányozzuk a gépet, hanem a beépített automatikus szerkezet, amely hazulról rádión át irányítható. — Ö, miért nem jutott ez eszünkbe tegnap! — sóhajtott a kis szőke fiú orrát dörzsölve. — Akkor még jó volt a rádiónk, és könnyen haza kerülhettünk volna. — Mert tegnap sem tudtuk, hogy apuék összeköttetésben vannak velünk. Tegnap ők hallottak bennünket ma meg mi őket, és egyikünk sem tudja a (21. rész) — És tényleg tudod? — nézett kíváncsian bátyjára Imre. — Őszintén szólva most kezdem lassan érteni az összefüggéseket — vallotta be Gábor. — Csak azt szeretném hallani, hogy mit tudnak még rólunk? — Talán majd erről is szólnak — reménykedett Imre, és figyelte tovább a közvetítésit. A következő képeken ismét az Atomfizikai Kutatóintézet laboratóriumát látták, amint a képvevő előtt ülő anyjukat és Te- mesj őrnagyot körülveszik a riporterek. De ezúttal nem a Ra- toplan sugároz képet, hanem a D—24-ről jelent édesapjuk. — „Végre újabb hír a Ratoplanról! Mi ugyan még nem találtunk rájuk, de biztos jelenté, sek vannak, hogy a brazíliai Egészségügyi Telepről észak felé repültek. Sajnos üzenetünket, hogy értük megyünk vagy nem hallották, vagy félreértették, mert a brazil repülők szerint menekülésszerűen, nagy magasságba emelkedve szinte úgy' szöktek meg előlük.” — Ez így is volt! — simogatta idegesen haját Gábor. De apja a képvevőn át folytatta: — „Később látták a Ratoplant a Nagy-Antillákról is, amint az észak-amerikai partok felé tartanak.” Gábor ijedten ugrott fel, és az iránytű fölé hajolt, de azért füle apja szavaira figyelt: — Közvetve, egyik amerikai rádióállomáson keresztül — amellyel összeköttetésbe kerültünk — üzenetet küldtem a fiúknak, hogy a Bahama-szigetek felett várjanak meg. A fiúk úgy látszik felfogták az üzenetet, mert a legutóbbi jelentés szerint már meg is érkeztek, és az egyik lás sziget felett kétezer méter magasan várnak ránk. Mi irányt változtatva, teljes sebességgel megyünk a megadott cél felé, és számításom szerint egy órán belül elérjük a gépet. Remélhetőleg legközelebb már a fiúkkal való közvetlen összeköttetésről tudok beszámolni. Ha sikerül a fiúkkal újabb üzenetet váltani, átveszem a távirányítást innét a gépről, és azonnal megyünk haza. Ha alkalmas leszállóhelyet találunk a D—24-nek, átszállók hozzájuk és magam vezetem haza a gépet.” A közvetítés véget ért. Gábor még mindig ott állt az iránytű előtt. — Ez érdekes híradás volt, csak az a hiba, hogy nemértem.
