Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-18 / 14. szám
1969. január 18, 4 Szombat A romániai írók Ady-ünnepségekre készülnek A romániai írószövetség, a művelődési és művészetügyi állami bizottsággal (Művelődési Minisztérium) karöltve Ady-emlékhétre készül a költő halálának ötvenedik évfordulója alkalmából — mondotta az MTI tudósítójának Méliusz József, s romániai író- szövetség alelnöke. Január 22-én megnyitó ünnepség lesz a román fővárosban, a köztársasági palota kistermében. Január 26-a és 28-a között Szat- máron, Zilahon, Iasiban, Craio- ván, Sepsiszentgyörgyön, Maros- vásárhelyt, Kolozsvárott és Temesváron lesz ünnepség. A záró- ünnepséget Nagyváradon tartják 29-én. Pályázat Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Kohó- és Gépipari Minisztérium pályázatot hirdet a lakóházi személyfelvonók típuscsaládjának megtervezésére. A részletes pályázati kiírást január 20-tól vehetik át az érdeklődők az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium gazdasági hivatalában (Budapest, V., Beloiannisz utca 2—4. földszint 6.), s az elkészült pálya terveket június 20-ig kell elküldeni a Budapest 119. postafiók 8. címre. A legjobb pályaművek díjazására és megvásárlására összesen 300 ezer forintot irányoztak elő. A legnagyobb díj elérheti a százezer forintot. Évről évre jobban gazdálkodik a nagybánhegyesi Zalka Tsz Frank Ferenc elvtára felasólalt a xársxámadáai köxgyűléaen Megyénk déli részén elsőnek a nagybánhegyesi Zalka Máté Tsz tartotta mgg zárszámadási közgyűlését. Amint a tsz szövetségtől megjelentek mondották, eredményük is elsőnek mutatkozik a mezőkovácsházi és az orosházi járásban. Mintha csak ragaszkodnának az évszámokhoz, 1966-ban 66 forintot, 1967-ben 67 forintot, s most, 1968 eredményeként 68 forintot osztottak munkaegységenként. Nagy Mihály bácsi meg is kérdezte felszólalásában, hogy honnan kerítette elő a vezetőség a 8 forintot, mert ők úgy tudták, hogy csak 60 forint jut majd. Veraj János elnök válaszában elmondotta, hogy a nagy nyári aszály idején még 30 forint munkaegység-értékkel is kiegyeztek volna, mert annyi sem mutatkozott. Aztán segített is, rontott is a sok eső. Még nagyobb lett volna akiesés, ha a szövetkezet tagjai nem szállnak szembe kettőzött szorgalommal a természeti csapásokkal. Egész évben egymást biztatva, bátorítva, egymás munkájának minőségét ellenőrizve dolgoztak. Sem maguknak, sem másoknak nem engedték meg, hogy kárba Az üzemi „vakságroi” E gy-egy üzemben, egy-egy munkahelyen az emberek éppúgy megszoknak, természetesnek, környezetükbe, életükbe illőnek éreznek mindent, mint, mondjuk, az otthonukban. A fent említett „vakság” tulajdonképpen ebből a megszokásból, a sok-sok beidegzésből adódik. Az „így van” megállapításhoz azután könnyen kapcsolódik még valami: „így van jól”. Múlnak a hetek, hónapok, esztendők; az idő valahogy megkövesíti a dolgokat, igen, így van jól, nem is lehetne, nem is lenne jó másként. Pszichológiai tény: például az emberek, vezetők olykor nem veszik fezre egy műhelyben a közvetlen baleseti veszélyt, napról napra elsiklik fölötte a tekintetük. Csodálkoznak, mikor a jövevény rámutat: oda védőrács kellene, sürgősen, amíg baj nem történik.' Persze, nemcsak a munkásvédelemben találkozhatunk ilyenféle „vaksággal”. Ott kísért mindenütt a hétköznapok során a megszokottsóg. s párban jár vele a „nem látja a fától az er- dőt”-féde mentalitás. Sok összetevője van az effajta látásgyöngülésnek: a nagyfokú dekoncent- ráltság, a specializálódás éppúgy, mint a kényelmesség, a pillanatnyi praktikusság keresése, a járt úthoz való ragaszkodás. Ami a legdöntőbb az egészben: a változtatás, a jobbítás igényének hiánya. Ez pedig a meglevő állapot gondolkodás nélküli elfpgadásban, tudomásulvételben, az állandóság túlzott tiszteletében gyökerezik. Gyakran a friss szemekre, a változtató szándékokra, a fiatal — vagy fiatalos gondolkodású — kezdeményezőkre is rá akarják tukmálni a „helyi látásmódot”. így van ez jól, mit akartok? — mondják. A legbosz- szantóbb az. amikor sokra képes, tudás és rátermettség alapján nagyra hivatott jó kritikai érzékkel megáldott szakemberek is salabakter módjára viselkednek. Természetesen gyára, közössége, embere válogatja, hol, milyen a reagálás a gyári, munkahelyi vakság előfordulásaira. A beszűkülés, a szemedenzőség, a „nem lát tovább az orránál” vesszen egy szemnyi vagy egy kilónyi termés is. A vezetőség beszámolójában csak úgy záporozott a dicséret a növénytermesztésben, a gépeken és a műhelyekben dolgozókra. Idejében vetettek, műveltek meg és takarítottak be mindent. Búzából 16,8, árpából 18, kukoricából 23, cukorrépából 223 mázsát termeltek holdanként. Nagy Mihály bácsi is elismeréssel szólt mindenről, de arra kérte a traktorosokat, hogy az eddiginél is jobb talajmunkával könnyítsék meg a növénytermesztők dolgát. A zárszámadási közgyűlésen megjelent és felszólalt Frank Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, ehhez hozzátette, hogy a magasabb termésátlagok érdekében is javítsák a talajmunkát. Igaz ugyan, hogy a nagybánhegyesi Zalka Tsz előkelő helyet foglal el a megye 138 termelőszövetkezete között. Termés- eredményei azonban a jó talaj- adottságok ellenére alig haladják meg a megyei átlagot. Ez ugyanis búzából 15,2, kukoricából 20, cukorrépából pedig 213 mázsa. Az első szövetkezetek alakulása, de még a megye mezőgazdaságának átszervezése idején is kevesen hittek ilyen eredmények elérésében. Nagy volt az elkeseredés megye- szerte a tavalyi aszály idején. Szerencsére mindebből több termett a vártnál. A hasonló aszályos 1933-as évben 4,3 mázsa, s az 1954-es évben 5,7 mázsa búza féle rövidlátás kétségtelenül még| termett a tavalyi 15,2 mázsás megyei átlaggal szemben. A kollektív szellemi és anyagi erő eredménye ez is — hangoztatta Frank elvtárs —, s az is, hogy a megye termelőszövetkezeteinek zöme immár jól gazdálkodik és egyenletesen fejlődik. Veraj János válaszából, de a mindig elég gyakori. Nem véletlenül szólunk mostanában sokat s egyre többet az üzemi demokrációról. Ez ugyanis a meglátás és észrevétetés igényét is jelenti, a maga helyén — éppen a „több szem többet lát” igazságánál fogva — kitűnő fegyver a gyári vakság ellen. Kitűnő, de mégsem eléggé hasznosított A töprengés láncreakciója messzire visz ebben a témában. Sokféle megnyilvánulását tapasztalhatjuk még Van, aki a forintnál nem lát tovább, vannak vezetők, akik túzokot áldoznának fel egy soványka verébért Mások azon vitatkoznak, hasznosnak mondható-e az az újítás, amelyik a dolgozók egészségvédelmét, balesetvédelmét szolgálja, s nem fiadzik közvetlenül nyereséget. Némelyek az anyagi ösztönzésben nem differenciálnak kellőkép. Egyesek a gyárkapun túlra, a piacra nem figyelnek eléggé, görcsösen erőltetik már nem rentábilis termékek előállítását Mások a tanulástól, tapasztalatgyűjtéstől sajnálják az időt fáradságot, aztán szívják a fogukat, ha túl sok lesz a „tanulópénz”. Sok esetben a munkás, alig vagy csak igen keveset tud arról, hogy az általa végzett műveletek előtt s azt követően, mi is történik. Nem érzékeli a termelési folyamatot, saját munkájának helyét az egészben, ami szintén gátja lehet ötletnek, kezdeményezésnek. E gy-egy dologba beleszokni, az ismeretlentől idegenkedni emberi dolog. Emberi gyöngeségekből táplálkozik a gyári, hivatali, munkahelyi vakság is, de ezek a gyöngeségek nem legyőzhetetlenek. A recept: a demokratizmus, a kritikai szellem élesztőse és szüntelen táplálása. Mert több szem többet lát, több koponyában több neuron munkálkodhat a közös célért; együtt kell megnézni, megvilágítani és jobbítani a dolgokat. (S.) vezetőség beszámolójából sem csendült ki elbizakodottság. Az állattenyésztésnek ugyan a tavalyelőtti 9,3 millió helyett 13,2 millió forint volt az árbevétele. De igaza van Karkus Jánosnak, hogy ezzel még nem lehetnek megelégedve. Nem, mert még több mint 6 millió forinttal marad le a növénytermelés árbevételétől. Mégis közelednek ahhoz a célkitűzéshez, hogy az állattenyésztés hozamértéke elérje s aztán túlhaladja a növénytermelést. Ehhez már csaknem biztosították a szükséges férőhelyeiket és csaknem kialakították a megfelelő törzsállatállományt. Sokat javult az állat- gondozók hozzáértése, felelősség- tudata is. Bizonyság erre, hogy az 1967. évi 5,1 kiló takarmány helyett tavaly 4,2 kilogrammot használtak fel egy kilogramm hús előállításához. Lényegesen csökken' tették az állattenyésztés más költségeit és az elhullás arányát is. Növekvő eredményesség és gyarapodás jellemzi a szövetkezet valamennyi üzemágát. Csupán egy év alatt 36,1 millióról 48,2 millió forintra növekedett a tsz közös vagyona, s nagyon jelentős az, hogy ebből 32,5 millió forintot tiszta vagyon képezi. A saját termelési alap csaknem 21 millió forint értékű. Ebben a szövetkezetben nemcsak pufogtatják minden évben a kicsit jobban, kicsit többet jelszót. Az 1967. évi egy holdra jutó 11072 forint halmozott érték tavaly 12 201 forintra alakult Minden bizonnyal tovább növelik ezt az eredményt az idén is. Ez az akarat csendül ki a közgyűlés hangulatából. A szövetkezet vezetői és tagjai rászolgáltak arra az elismerésre, amit Frank elvtárs tolmácsolt a megyei pártbizottság nevében az eddigi kimagasló munkájukért. K. I. Filmek a Tanácsköztársaság évfordulójára A MAFILM stúdióiban több olyan filmalkotás befejező munkálatain dolgoznak, amelyek témája a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának állít emléket. Pille Máriáról, a tiszai révészlányról segy Tisza-vidéki kisváros direktóriumáról szól Markos Miklós új játékfilmje, amelyet Pokolrév címmel forgattak. A történet valóságmag- vát Markos Miklós novellává dolgozta föl. Ugyanebből a témából írt kisregényt Galambos Lajos is, s a kettőjük munkájából született meg a forgató- könyv. A hírhedt fehér-különítményes Prónay Pál naplóját Máriássy Félix rendező filme- síti meg. Az Imposztorok címmel forgatott játékfilm műfaját történelmi groteszkként határozták meg. Gyöngyösi Imre. fiatal rendező első játékfilmje egy ma is a nép száján élő balladából kerekedett filmmé: Simont, a katolikus papot megölték a darutollasok, mert a Tanácsköztársaság direktóriuma mellé állt. Az utolsó hídfő címmel színes dokumentumfilmet készített Szolnok város tanácsának Végrehajtó Bizottsága a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója tiszteletére. A MAFILM nyolcas stúdiójának stábja megkezdte a forgatást. Felelevenítik a többi között az 1919. május 3-iki szolnoki csatát, amelynek során a proletárhatalom vöröskatonái hősies küzdelemben visszafoglalták a Tisza-parti várost az intervenciós csapatoktól. (MTI) 12. RÉSZ Az újságírók valóságos versenyfutást rendeztek. Galambos főmérnök alig győzött nyomukban maradni. Szerencsére a rádió megismételte a hírt, így saját fülükkel is hallhatták: „Rendkívüli hírt közlünk. New Yorkból jelentik, hogy a Cape Town — New York-i magassági utasgép az Atlanti-óceán felett a Ráktérítő magasságában találkozott a tegnap délután Magyarországról eltűnt atomrepülővel, a Ratoplannal. Galambos János, a világhírű atomkutató főmérnök új típusú repülőgépéről — amelyet egész éjjel eredménytelenül kerestek — hat óra után ez az első biztos hír”. — Köszönjük! — suttogta maga elé a főmérnök. — A gép tehát megvan. De a fiúk? Mi van a fiúkkal? És a gép is oly messze az óceán felett! És se magasságot, se irányt nem közöltek! Jó hír, mennyi mindent mond, és mégis milyen keveset. Tekintete a rádiótelefonra esett. Igen. Beszélnie kell a szemtanúkkal. És máris hívta: — Kérem New York-ot. • — Yes, yes! Igen, igen, én láttam! A gépben világosság volt, de mást nem tudtunk kivenni, mert gyorsan eltűnt a szemünk elől. — Merre repült? — Délnyugati irányban keresztezte utunkat. — Magasság? — Hatezer-ötszáz! — Nem próbáltak kapcsolatot keresni vele rádión? — De igen. Sajnos eredménytelenül. — Köszönöm, Mister! Galambos főmérnök csalódottan tette le a kagylót. — Miért repülnek ezek Dél- Amerika felé? — motoszkált fejében. — Mi a céljuk ezzel? Vagy eltévedtek volna? Csak nem történt valami bajuk? És miért nem jelentkeznek? Csak nem volt más is a gépen, aki átvette a vezetést? Vagy kor- mányozatlanul száguld a gép a levegőben ? Száz megannyi kínzó kérdés! És mindegyik válaszra vár! Pedig választ kell kapni rá! Választ, mégpedig sürgősen. Gyerünk a rakétához! Kapcso- 'atot kell teremteni a géppel! Ebben a pillanatban jelentkezett Benedek. — Halló, örömhír! Megvannak a fiúk! — Hol? Merre? — Most beszéltem Rio de JaneiróvaL Hallották a New York-i jelentést, és megkeresték a gépet — No és? — Megtalálták! A fiúk jól vannak! Képriportot vettek fel a gépről. Tíz perc múlva Pernambuco kábelen továbbítja Lisszabonnak. Onnét öt percen át sugározzák nektek. Kapcsoljátok Lisszabont! — Köszönöm, Lacikám! — Semmi, semmi. Mi is örülünk. És megyünk haza! XIII. FEJEZET Kínos tíz perc volt. A nagy képvevő körül ott szorongott megint mindenki. Három óra felé járt már az idő, de a hír a bóbiskolók szeméből is kifújta az álmot. Közel tízórás várakozás és izgalom után újból felvillanyozódva tapadtak a szemek a képüvegre. Türelmetlenül várta Galambos főmérnök is az adást, mert addig nem akarta elhinni a hírt, míg saját szemeivel meg nem győződött. A rádióriparter sajnálta, hogy adási szünet van, de azért oly lázasan készülődött, mint egy menyasszony, hogy minden képet, szót megörökítsen a reggeli adás számára. Viszont az újságírók örvendeztek, hogy most megelőzhetik képes kollégájukat. De a közvetítésre várni kellett. Hallották, hogy egymás után jelentkeznek a különféle adók, mert hallották a jó hírt, és ők is közvetíteni akarják a képriportot. Különösen a nyugati képhálózat adói kérték biztosra i
