Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-18 / 14. szám
S)(i3. január 18. 2 Szombat Lengyel delegáció Moszkvában Pénteken Moszkvába érkezett a Lengyel Államtanács delegációja. Tagjai: Loga-Sowinski, a LEMP Politikai Bizottságának tagja és Wodciech Jeruzelsiki nemzetvédelmi miniszter. A delegáció lengyel kormánykitüntetéseket nyújt át szovjet katonáknak a Lengyel Néphadsereg létrejöttén ele 25. évfordulója alkalmából. (MTI) „Vietnami” nagygyűlés Párizsban Párizs párizsi Mutualité-teremben -sütörtökön megtartották a párizsi és Párizs környéki dolgozók nagygyűlését, amelyet a francia békemozgalom szervezett. Ezzel kezdődött meg a vietnami szolidaritási kampány, amely január 20-ig tart. A gyűlés elnökségében helyet foglalt Tran Buu Kiem, a párizsi tárgyalásokon részt vevő DNFF-küldőttség vezetője, helyettese — Ha Van Lau, valamint az FKP Politikai Bizottságának több tagja. A gyűlés résztvevői felhívást intéztek a hivatalába lépő Nixon- hoz, amely hangoztatja, hogy „semmiféle békés megoldás nem képzelhető el, amíg az Összes külföldi csapatokat ki nem vonják Vietnam területéről”. Változások a világ térképén EUROPA: 1. Hollandia: Hollandia délnyugati partvidékén épült meg Európa leghosz- szabb hídja. A teljes hid SDS m hosszú és 34 pilléren nyugszik; a hídpálya szélessége IMS m, ebből ?,«0 m a két- pályás autóút és 2,75 m egy kerékpáros üt. 2. IMS elején Ünnepélyes keretek között megkezdték Hollandia déli részién újabb 400 négyzetkilométernyi terület kiszárítását. 1980-ra ilyen módsserrel 1« százalékkal akarják növelni az ország területét. 3. Lengyelország: Demográfiailag Lengyelország Európa lcfiatalabb országa. 13 éves és 13 évnél fiatalabb az ország összlakosságának 40 százaléka. Lengyelország után e térségben Finnország, Hollandia és Jugoszlávia következik. 4. Olaszország: 13«« elején az ország lakosságának 12 százaléka élt külföldön. A háború utáni években 3 millióan kerestek munkalehetőséget a világ különböző országaiban. Leszállt a Szojuz—4, folytatja útját a Szojuz—5 űrhajó (Folytatás az 1. oldalról) nem volt szükségük az űrhajósoíkLeonyid Kakurin, az orvostudo- | nak idegcsillapitókra. A titok mányok doktora rámutat arra. j nyitja az űrhajósok helyes kivá- hogy sem az űrhajók felbocsátá- i lasztása, ésszerű kiképzési rend- sa előtt, sem a repülés idején | szere. A Szojuz—5 folytatja útját 1 Szojuz—5 szovjet űrhajó pén- l -..en magyar idő szerint 12 órakor befejezte a 35. fordulatot a Föld körül. Borisz Volinov, az űr. hajó parancsnoka megvizsgálta a Szojuz—5 berendezéseit, elvégezte a programban előirányzott tudományos vizsgálatokat és beírta a naplóba a szükséges bejegyzése, két. A napi beosztásnak megfelelően az űrhajós megebédelt. Közérzete kitűnő, hangulata derűs. Az űrhajó berendezései kifogástalanul működnek. A kabinban a légnyomás 815 higanymilliméter, a hőmérséklet 18,5 fok Celsius. Volinov jelentette, hogy egészen annak leszállásáig rádiókapcsolatot tartott fenn a Szojuz—4 űrhajóval. A sikeres leszállás alkalmából Volinov gratulált Sata- lovnak, Hrunovnak, Jeliszejevnek, valamint mindazoknak, akiknek része van a „Szojuz” típusú űrha. jók létrehozásában. A Szojuz—5 folytatja repülését. Vlagyimir Satalovot, a Szojuz—4 űrhajó parancsnokát szülővárosa, az észak-kazahsztáni Petropav- lovszk díszpolgárává választotta. Helyszíni riport a Szojuz—4 leszállásáról Moszkva Karaganda térségében, ahol' a számítások szerint is a Szojuz—4 leszállását várták, péntekre virradó éjszaka 35 , fokos hideg volt és a sztyeppe felől erős szél fújt. A földre érő űrhajó és utasai megkeresésére jilakított csoport központjában percenként érkeztek a jelentések a Karagandától északra kiküldött helikopterekről. Egyszerre csak egy „MI—6” mintájú helikopterről befutott a jelentés: „Jön”. A fagyos ködben lebegve, ejtőernyők narancsszínű kupolája alatt megjelent a Szojuz—4, s az előzetes számítások alapján a megadott térségben leereszkedett. Ekkor már a helyszínen volt az „MI—4” jelzésű helikopter a keresőcsoport tagjaival. A leszállás után meleg bundába burkolták a A párizsi értekezlettől nem szabad gyors eredményeket várni kiszálló űrhajósokat, majd lelkesen üdvözölték őket. Mindenfelől emberek siettek a leszállás színhelyére és melegen érdeklődtek az űrhajósoktól, hogy érzik magukat. „Pompásan” — válaszolt Hrunov. „Végtelenül boldog vagyok” — mondotta Jeliszejev. — „Repülésünket annak rendje és módja szerint teljesítettük” — jelentette ki Satalov. „Most azonban nem ez a legfontosabb^ mi van Borisz Volinowal?” — Nála is minden nagyszerűen megy — válaszolták a körülötte állók. Időközben a szél még erősebbé vált. Az űrhajósokat helikopterre ültették és Karagandába szállították, ahol a „Csajka” szállóban helyezték el őket. (MTI) Folytatódéit a CSKP KB ülése Prága Pénteken — Jan Pillérnek, a KB elnöksége tagjának vezetésével — folytatta tanácskozását a CSKP Központi Bizottsága. A vitában többek között felszólalt Oldrich Pavlovsky, aki a nemzetek együttélésének kérdéseivel foglalkozott, Josef Smr- kovsky, a politikai érdeklődés és általános politikai aktivitás problematikáját fejtegette. A kommunista képviselők munkájáról a legfelsőbb népképviseleti szervekben Frantisek Krejcir szólott. Gustav Husak a nemzetiségi kapcsolatok kérdéseivel, a marxista —leninista gyakorlat érvényesítésével a politikai tevékenységben, valamint a nyugodt légkör megteremtésének szükségességéről szólott. (MTI) V párizsi értekezleten részt ve- j DNFF-küldöbtség vezető sajtóértekezletén hangoztatta, továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az Egyesült Államok és Dél-Vietnam minden eszközt felhasznál a DNFF küldöttség jogainak csorbítására. „Az amerikai kormány és a saigoni rendszer még mindig nem döntött véglegesen a politikai megoldás mellett — mondotta Tran Buu Kiem. A DNFF — folytatta — a harcmezőn és a tárgyalóasztal mellett egyaránt a dél-vietnami nép függetlenségéért és önrendelkezési jogaiért küzd. Ha Van Lau, a VDK küldöttségének helyettes vezetője kijelentette, hogy a párizsi értekezlettől nem szabad gyors eredményeket várni mindaddig, míg az Egyesült Államok nem adja fel agresszív célkitűzéseit és támogatja a saigoni bábrendszert. Ha Van Lau célzott arra is, hogy a vietnami háború politikai rendezése nehezen képzelhető el a DNFF által javasolt „békekor-* mány” létrehozása és a tárgyalásokon való részvétele nélkül. Megfigyelők a DNFF és a VDK képviselőjének nyilatkozatát úgy értékelik, hogy a vietnami nép képviselői a sikeres tárgyalások feltételeként továbbra is az amerikai csapatok kivonását jelölik meg. Saigon A dél-vietnami fővárosban csütörtökön Abrams tábornok, a Dél-Vietnamban harcoló amerikai csapatok főparancsnoka és Bunker amerikai nagykövet a saigoni elnöki palotában két órán át tanácskozott Thieu dél-vietnami elnökkel és a saigoni kormány katonai tanácsadóival. Megfigyelők úgy vélik, hogy a megbeszélésen az amerikai csapatok esetleges létszámcsökkentéséről volt szó. Nem tartják lehetetlennek azt sem, hogy a találkozó összefüggésben állt a párizsi kibővített tárgyalások megkezdésének bejelentésével. (MTI) 5. Románia: A Román Szocialista Köztársaság területét 1968 elején átszervezték. S3 megyét és 45 munlcipiu- mot alakítottak ki. S. Svájc: Befejeződött a Grande Dv- xence vízierőmű 400 millió m3 térfogatú víztárolójának feltöltése. A 700 m hosszú, 283 m magas és 200 m széles völgyzárógát a világ legnagyobb ilyen építménye. 7. Szovjetunió: Befejezés előtt áll az Európa—Ázsia autóút építése. Az Ak- tyubinszki—Uralszk közötti 475 tones szakaszon már teljesen elkészült az alépítmény, s rövidesen megkezdik a burkolását. Keleten, a Szlr-Darja völgyében Alma-Atáig, nyugaton pedig a Volgáig csatlakozik. Teljes meghaladja a 2000 km-t. 8. Gagarin nevét vette fel lenszki terület Grsatszk városa és a gzsatszki járás. 9. 19«8-ban ünnepelte fennállásának 2750. évfordulóját Örményország fővárosa, Jereván. Ugyanakkor született, amikor a latin monda szerint Róma. Az éfordulóra megjelenő statisztikából kiderült, hogy jelenleg 190 ipari nagyüzeme és «0 kutatóintézete van, 14 egyetemén és főiskoláján 45 000 diák tanul. 10. Sok éves kutatás után megállapították, hogy a Pamir-hegység évenként 50—100 mra-ei emelkedik. A tudósok számítása szerint a legutóbbi 10 000 esztendőben 5—800 m-rel lett magasabb a j „világ teteje-*. 11. Kazahsztán déli részén levő Ka- j ratau-hegységben a Szovjetunió eddigi legnagyobb foszfor’eisheiyére bukkantak. A lelőhely készletét 2 milliárd ' tonnára becsülik. Ebből 1968-ban már | kb 2 millió tonnát kibányásztak. 12. A világ leghosszabb mesterséges viziútjának, a Karakum-csatomának , építését 1968-ban is tovább folytatták. A harmadik szakaszt 1968 novemberében adták át rendeltetésének és ezzel ! 44 km-rel közelebb kerültek a végcélhoz, a Kaspi-tengerhez. 13. Kazah-hldrológusok a sós vizű Arai-tó alatt órási főid alatti édesvíz- tárolót fedeztek fel, amelyet Tlen-9an és Mugodzsar hegyi folyótból átszivárgó víz tölt fei. 14. Törökország: Megkezdték a Boszporusz feletti Európát Ázsiával összekötő függőhíd építését. Megvalósítják tehát azt a tervet, amelyet Leonardo dá Vinci javasolt 500 évvel ezelőtt II. Bajazid szultánnak. ÁZSIA: 15. Arab-öböl Emirátusainak Szövetsége: Bahrein és Katar, valamint a Szerződéses Omán hét sejksége (Abu Dhabi, Aj man, Dubai, Fujairah, Ros al_ Khaiman, Sharjah és Kaiba, valamint Umm al-Qaiwain) 1968. március 30-tól Arab-öböl Emirátusainak Szövetsége néven közős államban egyesült. A jelenleg még brit védnökség alatt álló sejkségekből az angolok 1971-re tervezik kivonulásukat. IS. Indonézia: 1968-ban negyedmillió javai paraszt kitelepítését kísérelték meg, hogy gátat vessenek a tömeges munkanélküliségnek. A 72 milliós javai lakosságból 22 milliónak a létminimumát sem képesek bztosítaiü. 17. India—fakisztán: A genfi nemzetközi törvényszék döntése értelmében megkezdték az India és Pakisztán közötti új határ kitűzését Kutsh térségében. A jelenlegi határral lényegében az 1947 augusztusa előtti helyzetet állították vissza. , 18. Japán: Az óceánográfusok a Japán-tengerben felfedezték a világ legnagyobb tenger alatti folyóját. Hossza 570 km. Tomaja-csatornának nevezték el. Eddig a 300 km hosszú Kaliforniai- csatorna volt a világ leghosszabb ismert tenger alatti folyója. 19. Kínai Népköztársaság: 1968. október 1-én átadtak a forgalomnak egy 6700 m hosszú hidat, amely Nancsing- nál (Nanking) íveli át a Jangce-folyót. A új híd, amely leghosszabb a Jangce- hidak között, gépkocsi- és vasúti forgalom lebonyolítására alkalmas. ÉSZAK- ÉS DÉL-AMERIKA: 20. Amerikai Egyesült Államok: A Kentucky állambeli Flint Ridge barlangrendszerben terjedelmes új szakaszokat fedeztek fél a kutatók. 21. Amerikai Egyesült Államok—Mexikó: A két állam 1963-ban kötött szerződése értelmében a 175 hektár területű Chamizal térséget a Rio Grande folyőnál 1968-ban átadták Mexikónak. Ezzel lezárult az Egyesült Államok és Mexikó közötti 100 éves határvita. 22. Kuba: Az ország keleti részén egy új, 200 millió m3 kapacitású duz- zasztőgátat avattak fel, amelynek vizével 40 500 hektárnyi cukornád-ültetvény öntözhető. 23. Venezuela: Felavatták az Orinoce- folyamot átíveld, 1679 m hosszú Augos- túra-hidat. Ez Dél-Amerika legnagyobb lánchídja. A híd déli oldalán fekvő Ciudad Bolivar várost (Bolivar állam székhelyét köti össze az északi oldalon Anzeategui államban fekvő Sole- dad várossal. AFRIKA: 24. Egyenlítői Guinea: 1968. október 12-én az ország 125 éves spanyol gyarmati uralom után visszanyerte függetlenségét. A Madridban kidolgozott függetlenségi alkotmány értelmében a 2034 négyzetkilométer kiterjedésű Fer- nado Póo szigetét, több kisebb szigettel egyetemben a 26 017 négyzetkilométer területű Rio Munihoz csatolták. Lakóinak száma: 263 ezer fő. 25. Szudán: Az Atbara-folyón Khashm el Girba erőműnél épül New Halfa városa. Ide telepítik az asszuáni gát létesítése miatt elöntött Wadi Halfa város és környékének lakóit. INDIAT-ÖCEÁN: 26. Mauritius: A Madagaszkártól 700 km-re keletre fekvő 1865 négyzetkilométeres sziget 1968 márciusában elnyerte függetlenségét. A szigeten évente 6—8 millió tonna cukrot termelnek, s ezzel Kuba után a második helyet foglalják el a világon. A sziget lakóinak száma 750 000 fő. ÓCEÁNIA: 27. Nauru: A Csendes-óceán térségében fekvő Nauru-szigete 1968. január 21-én függetlenné vált. Az eddigi Ausztrália—Üj-Zéland—Nagy-Britannia közös igazgatása alatt álló gyámsági terület mindössze 21 négyzetkilométer kiterjedésű, s lakéinak száma nem haladja meg a 6000 főt. A sziget a területén bányászott foszfát miatt gazdaságilag igen jelentős, a kapitalista világ foszfáttermelésében a 4. helyen áll. 28. A Tonga-szjgetcsoport új taggal gyarapodott. Az 50 méter magas új szigetecskét egy víz alatti vulkán- kitörés hozta létre. ANTARKTISZ: 29. Az Antarktisz körzetében vulkánikus kitörés következtében új mintegy 800 m hosszú sziget keletkezett. Londonban közölték, hogy a sziget Nagy-Britanniához tartozik; elnevezésére Várják a javaslatot.