Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-10 / 289. szám
W68. december 10. 3 Kedd látogatóban Varga László fafaragó népművésznél A szarvasi műúttól mintegy 80 méterre van a tanya Csabacsűd alatt. Jó szemű ember szinte belát abba a kás műhelybe, amelyben Varga László, a népművészet mestere végzi alkotómunkáját. A kis alkotóműhelyben az ablak előtt áll. A munkapad, a hátsó fáinál öreg eszterga, a bejárati ajtóval szemben dikő, háziszőttes pokróccal takarva, a bejárat mellett faragott láda. Forgácsillat keveredik a cigaretta füstjével. A maholnap 50 éves Varga László 11 éve foytatja hivatásos művészként a fafaragást. Ez alatt az idő alatt számtalan kompozícióban örökítette meg az alföldi parasztember jellegzetes figuráját Alkotásai a mai és tegnapi valóság ötvözete. Figuráinak alakja, arca a nehéz mozgás- motívumokban is határozott, biztos tartást fejez ki. vű csökkentése — amely az előző években még adott lehetőséget elmélyültebb munkára — ma nem teszi lehetővé, hogy kiállításra is készüljön az ember. Naponta legalább két figurát kell megcsinálnom ahhoz, hogy anyagi szükségleteimet biztosítsam. Higgyék el, nem panaszként mondom, de furcsa, hogy például februárban 13 új alkotásomból, amelyet a zsűri mind elfogadott, j egyetlen egyet sem honorált al- I kötői díjjal. Amikor a kis gyalogösvényen kifelé ballagunk, elgondolkozunk a hallottakon, azon is, amit Varga László mondott Vajon jó-e, ha a népművészet ipari tevékenységgé változik?... Terven felül 500 mázsa hal A gyomai Viharsarok Halászati Tsz tagjai túlteljesítették éves tervüket. Csupán a Körösökből, holtágakból és egyéb természetes vizekből a tervezett 2500 mázsa hal helyett eddig több mint háromezer mázsát fogtak. A halastavakból a tervezett 1500 mázsa helyett év végéig legalább 1800 mázsát várnak. Örvendetes, hogy a hagyományos nemespontyokon kívül az idén sok angolnát, növényevő halat is fogtak a Viharsarok Tsz tagjai. A körösi halászok — akik adott esetben előszeretettel alkalmazzák a fejlett elektromos halászati módot — előszedték a legősibb halászati eszközt, a ke- cét is. Öreg halászok tanítják a fiatalokat a halászbárkából ősi módon való zsákmányszerzésre. a. (Botyánsski) A tejnek öt évvel ezelőtt jártunk nála. Akkor még csak népművész veit. 1965-ben kapta meg a népművészet mestere címet. Az eltelt 5 év munkájáról érdeklődünk. — Mennyit dolgosak naponta? — Tiz-tizenkét órát ülök a munkapadnál. Csodálkoznak? Pedig ez a valóság. Sőt esetenként a feleségem is besegít. Ahhoz, hogy négy gyereket felnevelhessek, bizony keményen kell dolgozni. — Mik a további tervei? Gondolt-e kiállítás rendezésére? — Sajnos, kiállításra nem gondoltam az utóbbi időben. Különösen ebben az évben szinte mechanikussá, robottá vált a munkám. _ 7? — Az alkotói díjak nagymérMerre fejlődnek a mezőgazdasági gépjavító állomások? Az egykori gépállomások az utóbbi húsz esztendőben igen jelentős fejlődésen mentek át. A parasztságnak az a része, amelyik a felszabadulás előtti években is szerette a gépet, ült traktorra a gép- és traktorállomások létrejöttével. A Hof- f er-trak tortól a sormotor kezeléséig, az egyszerű munkagépektől a bonyolultabb szerkezetű gépek hasznosításáig jutottak, amikor a gép- és traktorállomásokat gépjavító állomásokká szervezték. Merre, milyen irányba fejlődjenek tovább ezek az üzemek? Erről a kérdésről manapság gyakran beszélgetnek a termelőszövetkezetek területi szövetségeiben. Jelenleg ugyanis a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat egyes üzemeiben iparszerűen új gyártmányokat állítanak elő. Főként olyan gépeket, berendezéseket csinálnak, amelyek nem minden esetben mezőgazdasági érdeket szolgálnak. A két tsz-szövetség a továbbiakban is számít a mezőgazda- sági gépjavító állomásokról eddig kiáramlott segítségre. Ezért azt javasolják a felettes szerveknek, hogy a szaktanácsadás mellett olyan irányban fejlesz- szék az egyes üzemek termelését, melyek a mezőgazdaságnak hasznosak. Az ipar ugyanis nem győzi a Mezőgazdasági gépigények ellátását. Jó lenne, ha a gépjavító állomások profiljuk kialakításánál a termelőüzemek ilyen igényét is figyelembe vennék. — Kik. időben kell érkeznie... A kétegyházi Béke Tsz eleki úti melletti szarvasmarha-tenyésztő telepét elátkozott helynek titulál- j ják az ott dolgozók. Hogy a ma- I guk tulajdonáról miért beszélnek így, annak a következő a magyarázata: Évekkel ezelőtt két istállót építettek ide jó közel egymáshoz. Mivel az alomszalmának, szilázsnak, szénának, répaszeletnek nem csináltak külön tárolóhelyet, a két istálló közötti területet használ- i ják erre a célra. A két épület között most tó van. A sár feneketlen. Csak hosszított szárú gumicsizmában lehetne rajta átgázolni. A takarmányosok traktorja, pótkocsija felfekszik a víztükörre Halat kellene bele telepíteni — mondotta valaki tréfásan, még az is megélne. És ami sajnálatos: ebbe a sárba rakják a feletetésre váró takarmányt! A tsz ellenőrző bizottságának bizonyára érdemes lenne szétnéznie, kis számadást készítenie arról, hogy a sárba taposott alomszalma és takarmány milyen értéket képvisel. Hátha ők tudnának valamilyen megoldást ajánlani a tó lecsapolására az alig 30 méterre húzódó csatorna felhasználásával. A tehenészet dolgozói, ideértve a takarmányosokat is, a feneketlen sár miatt mondották elátkozott helynek a közös gazdaság előbb említett területét. Ez azonban csak szóbeszéd, mert mindennap valamennyien munkába állnak és hallatlan erővel serénykednek. Mostanában előfordult, hogy a traktor után nyomták a pótkocsit, mert az alomszalmának meg a tömeg-1 takarmánynak időben az istállóhoz kellett érkeznie. A takarmányosoknak hetenként 6 napban állapították meg a telep ellátásához szükséges munkaidőt. Ök azonban a hetedik napot is munkában töltik. Szabadnapot nem kapnak. Az egyik traktoros 20 hét óta mindennap dolgozik. Amikor több társával megállapodott abban még a nyáron, hogy napközben elmegy, levágja a háztáji lucernát — odahaza tehenet tart —, a kérdéses napra anyagilag megrövidítették. Váltóst is beállítottak a tehe-1 nészetbe. így ott a heti pihenőnapot megadják. A szabadságolással viszont probléma van. Az egyik tehenész panaszolta, hogy kukoricatöréskor elengedték hat napra. De másnap már ott volt az utasítás: jöjjön dolgozni! És ő visszajött, mert szereti munkahelyét, a termelőszövetkezetet. (A tsz vezetősége ezekben a napokban vizsgálja meg, hogy az alapszabályban előírt szabadságolásokat az egyes munkahelyeken miként valósították meg.) Legtöbbet foglalkoznak bérezésükkel. Mióta áttértek a tej zsír- százaléka utáni premizálásra, minden átadásnál vita van. A brigádvezető meg a tsz tejházának dolgozói 4—4,5 százalékos zsírtartalmú tejet vesznek át a fejőktől. Amikor ezt az igen magas zsírtartalmú tejet a községi csarnokban átadják, lecsökken az értéke 3,5—3,7 százalékra. Miért? Hol a hiba? Ki mér rosszul? A tejházban értékelik-e túl a tejet vagy pedig a csarnoki ellenőrzés a jó? Ezzel a témával súlyánál fogva most már úgy is foglalkoznak, hogy a csamokost felkérik, nézzen szét a tsz tejházában, adjon szakmai segítséget. A szövetkezet elnöke szerint azért fordult elő az utóbbi időben több észrevétel a tehenészet dolgozóinak körében, mert az állat- tenyésztést vezető szakember lemondott. Ezt a magyarázatot a tehenésztelep dolgozói nem fogadják el. Munkájuk, a szövetkezettel összefüggő személyes problémájuk intézésére elsősorban a tsz vezetőségébe választott társaiktól várnak segítséget. * A telep melegedőjében fejeztük be a beszélgetést. Amikor elővettem a tollat meg a jegyzetfüzetet, hogy a diskurálás résztvevőit feljegyezzem, az volt a kérésük, hogy az újságban maradjanak névtelenek. Kérésüket azzal indokolták, hogy nem szeretnék, ha a vezetőség bármelyik tagja éreztetné velük a kimondott szó következményét. Szolgálhat ez tanulságul? Igen. A tsz vezetőségének még sok a tennivalója a szövetkezeti demokrácia fejlesztésében. Különösen az emberek szövetkezeti tagsága és a tulajdonosi kapcsolat értelmezése, ennek a gyakorlatban való megvalósítása jelentheti a vezetői munka legnagyobb fehérfoltját Kétegyházán. Mindezek azt példázzák, hogy a kétegyházi Béke Tsz tehenésztelepének dolgozói csak szóbeszédben titulálják elátkozott helynek saját munkaterületüket. A takarmányosok és a tehenészek ugyanis mindennap munkába állnak, a feneketlen sár ellenére is teljesítik kötelességüket. Ök nem hiányozhatnak, nem Hallatszhatnak, mert a tejnek időben a csarnokba kell érkeznie. Dupsi Károly Káros ambíciók I két évtizede kibontakozott, j s azóta hazánk termőföldjelinek többségére kiterebélyesedett szövetkezeti mozgalomról sok szó,' esett és számos újságcikk, tanulmány jelent meg az idén a jubileumi esztendő alkalmával. A sza- vak is, az írások is a paraszti fel- emelkedés felé vezető ösvény taposott: a városi és falusi kommunistákat, pártfunkcionáriusokat,! üzemi munkásokat, népnevelőket,! alapító tagokat méltatta elsősor-! ban. Csak sűrítve és általánosítva férne vaskosabb könyvbe is azoknak a neve és folyamatos, pihenés nélküli tette, tervezgeté- se, ösztökélése, akik legtöbbet1 küzdöttek csupán megyénkben a kezdet nehéz időszakában és az- [ után is. A sor elején ott voltak a párttitkárok, a pártvezetőségi tagok, az elnökök, az igazgató- sági tagok, a brigád- és munka- csapatvezetők. Többségük aztán is hű maradt a kezdetben kicsiny, kezdetleges eredményeket felmutató és csak filléres jövedelmet osztani tudó közöshöz, ha tévelygésük, botlásuk vagy alattomos intrikák miatt leváltották őket] alacsonyabb-magasabb tisztségükről. Mindössze két évtizedre visszanyúló történelmi idők ezek. A feledés leplét azonban nem szabad ráhúzni a kezdetben küzdők tetteire, sem most a jubileumi évben, de később sem. ök rakták í le a társas-gazdálkodás alapjait, amelyeken immár modern, mind nagyobb eredményeket produkáló, mind magasabb jövedelmet, jóié- i tat biztosító nagyüzemi gazdasá-j gok gyökereztek meg kiszakítha- tatlanul. Hazánk, s benne megyénk mezőgazdaságának révbe juttatásában sokfelé oszlik az ér-1 dem. Bárhogyan rangsoroljuk a mezőgazdaság megújhodásáért fá- radozókat, első helyre a szövetkezeti párttitkárok kívánkoznak, akik az egész napi termelőmunka közben érvek sokaságával győzködték az előre, a holnapba nem iátokat, biztatták, lelkesítették a csüggedőket. Esténként pedig nem hazafelé vonszolták fáradt testüket, hanem a szövetkezeti és a pártirodába, ahol pirkadatig tervezgették, vitatták a hogyan to- vábbot, s gördítgettékaz akadályokat a harmat-gyengén előredöcögő, bicegő közös útjából a szövetkezet legtettrekészebb tagjaival, vezetőivel. Túlzott volt, amit tettek, amit; a kezdeti években tenniük kellett. Most már lényegesen könnyebben tudják ellátni feladatukat a szövetkezeti párttitkárok. A fejlődés lehetővé tette, hogy a közös dolgok nagy részét nappal összehívott vezetőségi üléseken, párttaggyűléseken, közgyűléseken tárgyalják meg. Néha túlzottan gyakoriak a tanácskozások, amit aztán még tetéznek a felsőbb párt- és tanácsi szervek értekezletei, szövetkezeten kívülre szóló megbízatásai. Ezek következtében egyes párttitkárok szinte elszoktak a határ rendszeres látogatásától, a kint serénykedő, s az élet diktálta váratlan kérdéseken, eseményeken rágódó emberekkel való beszélge- ; téstől, vitatkozástól. Ismertem | olyan termelőszövetkezeti pártit-1 kárt, aki szinte a küldönc szereiben, akkor szoktassák le az ilyen időtöltésről. A korábbi tapasztalatok szerint többszörös kár származott már az ilyesmiből. Az is, hogy elmaradt a szövetkezetben a párttitkár irányító munkája. Ennél nagyobb kárt, okozott az, hogy az illető jövő-menő elvtárs rászokott a szövetkezet gazdasági vezetőinek távollétükbeni bírálatára, mitöbb, szapulására a különböző szervek, s aztán mind több párttag és szövetkezeti gazda előtt, A tsz-összejöveteleken túlzott bőbeszédűséggel igyekezett villogtatni jól tájékozottságát a gazdálkodás irányáról, az új mechanizmusról és sok minden másról. Azaz, nagyobb tudást igyekezett fújni, mint az egyébként jól képzett és sok tapasztalattal rendelkező elnök. Nem mértük fel, hányán estek ilyen hibába a megyében. Azt viszont tudjuk, hogy néhány szövetkezetben elhivatottság ébredt a párttitkár elvtársakban arra, hogy az elnöki székbe kerüljenek, s másokkal is egyen gettették ennek a lehetőségét. Egyik-másik szövetkezetben a gazdasági év kellős közepén hetekre, hónapokra szóló huzavona és bizonytalanság támadt az ilyen ambíciótól. Ahol hirtelenjében sikerült, ott kívülről választottak új elnököt az intrika miatt lemondott helyett, máshol jó ideig a kevesebb képzettséggel és tapasztalattal rendelkező elnökhelyettes birkózgatott az irányítás sok irányú gondjával, bajával. Az ilyen kényszercserékből származó kár csak a zárszámadás után derül majd ki teljes részletességgel. Miért bolygatjuk márts ezeket a többnyire régebbi és többé-ke- vésbé rendeződött eseteket? A tanulság levonása, a felelősségérzet felkeltése miatt. A tanulság többek között az, hogy az irányító szervek is igyekezzenek a jövőben jól megismerni a szövetkezet gazdasági irányítóinak képzettségét, rátermettségét, munkájának értékét, s ne ítéljenek hallomásból, ne adjanak még tápot sem, nemhogy biztatást a minden gazdasági sikert önmagának vindikáló, túlzott ambíciózisba esett szövetkezeti párttitkárnak. Az említett esetekben elsősorban a szövetkezeti kómmunistákra kellene hárítani a felelősséget, ám nem bizonyos, hogy meg tudták volna akadályozni a túlzott ambíciótól fűtött intrika folyamatát, kifejlődését. Azért nem bizonyos ez, mert'■eléggé erős még az a nézet, hogy „hiába erőlködünk, azzal szemben, aki jól fekszik az irányító szerveknél”. A túlzott, sok esetben felesleges „beszaladgálások” keltik ezt a látszatot a valósággal ellentétben. Irányító szerveik ugyanis mindenkit csak végzett munkája, helytállása szerint becsülhetnek. Nem tűrhetik, hogy egyeseket megrészegítsen a hatalmi vágy és abba a tudatba í'ingassa, fárassza magát, hogy elnök legyen. Csupán attól a téveszmétől hajtva, hogy elnökként többet használna a közösnek annál, hogy mint párttitkár, szívvel-lé- lekkel segítse a rátermett elnököt, a gazdasági vezetőket a tervek elkészítésében, az adódó feladatok megoldásában pére vállalkozott: mindenféle apró-cseprő üzenettel vagy kér-! déssel. kéréssel szinte ingajárat-! ban volt a különböző irányító: szervek, vállalatok és a szövetkezet irodája között. Vannak-e még ilyen párttitkárok most, a legutóbbi vezetőség-! választás után is? Ezt a termelő- j szövetkezetek kommunistái álla- ] pítsák meg elsősorban. Ha úgy | látják, hogy a titkár szenvedélyesen jön-megy mindenfelé, csak éppen a szövetkezet határában és a szövetkezeti gazdák közé nemit kommunista szerénység most is követelmény és ezután is az marad a párt minden egyes tagja, de még inkább a párt funkcionáriusai számára. Az érintett esetek azt bizonyítják, hogy az utóbbi időben nem kapott elég hangsúlyt ez a követelmény, s leginkább az elhatalmasodott szerénytelenségből származó bonyodalmak megoldása közben vagy csak után került napirendre a szövetkezeti alapszervezet párttaggyűlésén és közgyűlésén. Kukk Imre
