Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-31 / 306. szám
1968. december 31. 2 I Keid I Biztonsági Tanács előtt a belrúli repülőtér ellen végrehajtott izraeli támadás Az eredetileg magyar idő szerint vasárnap 2 órára tervezett időpont helyett a Biztonsági Tanács csak majdnem három órával később kezdte meg a beirúti repülőtér ellen intézett izraeli támadás ügyének megvitatását A késés oka az volt hogy egyes nyugati küldöttségek megpróbálták a súlyos agresszió helyett általában a közel-keleti helyzet megtárgyalását felvetetni a napirendre. Az első felszólaló, Libanon kül. dötte, részletesen ismertette az izraeli légitámadás lefolyását. Az okozott károkat mintegy 50 millió dollárra becsülte és felszólította a Biztonsági Tanácsot, hogy „fogadja el az izraeli kihívást, amely az ENSZ alapokmánya elveinek és célkitűzéseinek a kirívó megsértése”. Izrael elítélése nem elegendő — hangsúlyozta a libanoni küldött. Ezután az izraeli delegátus a korábbi hivatalos Tél Aviv-i nyilatkozatoknak megfelelően, megpróbálta igazolni az agrassziÓ6 lépést Arra hivatkozott, hogy az Athénban az El A1 légitársaság gépe el. len intézett támadás elkövetői anADftFF újévi parancsa Saigon Az újév tiszteletére kiadott tűzszünet! parancsában a DNFF katonai bizottsága a többi között megállapítja; „az amerikai katonák újévkor szabadon részt vehetnek családi vagy nyilvános összejöveteleken és ünnepségeken, azzal a feltétellel, ha kis csoportok, ban és fegyvertelenül jelennek meg. A DNFF fegyveres erőinek szigorúan meg kell tartaniuk a tűzszüneti előírásokat, ám legyenek mindig résen és álljanak készen ellentámadásra, ha az ellenség semmibe veszi a megszabott fél tételeket”. (MTI) LAPUNK SZERKESZTŐSÉGÉNEK MUNKATÁRSAI AZ ALÁBBI TÁVIRATBAN KÖSZÖNTÖTTÉK AZ ÜJ ÉV ALKALMÁBÓL A GÖRÖG HAZAFIT, ÜJSAGlRÖT, AKI A KATONAI DIKTATÚRA BÖRTÖNÉNEK JELENLEG ÚJRA A LAKÓJA: TAVIKAT MANOLISZ GLEZOSZ Görögország Averof — Börtön Athén Az új esztendő alkalmával köszöntjük és üdvözöljük önt, a görög nép nagy hazafiját, a haladó emberiség bátor harcosát. Meggyőződésünk, hogy az emberi haladásért kifejtett tevékenysége győzelemhez vezet, s kívánjuk, hogy az új esztendőben újra szabadon harcolhasson a görög nép és a haladó világ javáért. BÉKÉS MEG VEI NÉPÚJSÁG KOLLEKTÍVÁJA Francia javaslat a közel-keleti probléma megoldására Debré francia külügyminiszter hétfőn reggel nyilatkozatot adott a francia rádiónak és ebben módosításokat és kiegészítéseket fűzött ahhoz a vasárnapi indítványához, hogy a négy nagyhatalom közös megállapodással juttassa érvényre a Biztonsági Tanács 1967. november 22-ón hozott közel-keleti határozatát. Hétfőn Debré azt javasolta, hogy a négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország —, valamint az EAK, Jordánia és Izrael előzetes tárgyalásokon és megbeszéléseken nagy vonalakban dolgozzon ki irányelveket a közel- keleti válság megoldására. Ezután következhetnék a négy nagyhatalom tanácskozása. Ha a négyek és az érdekeltek már kidolgozták a megállapodást, a nagyhatalmaknak kellene garanciát adniuk arra, hogy azt végre is hajtják. Franciaország kész vállalni a felelősség rá eső részét — jelentette ki Debré. (AFP) nak a szervezetnek a tagjai, amely a libanoni kormány beleegyezésével és tudtával tevékenykedik országában. Az izraeli légitámadást élítélte az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia és Franciaország küldötte. Kijelentették, hogy a „megtorlás” mértéke nem áll arányban a Palesztinái Felszabadítás! Front harcosainak az akcióival. Malik szovjet delegátus felszólalásában hangsúlyozta: Izrael újabb agresszió® lépéséről van szó, s a kérdést ennek a fényében kell mérlegelni. Ezt a durva giengszter-sitílusú bűntettet semmiféle módon nem lehet igazolni. Izrael előre kitervelt, szándékos lépéséről van szó, amelynek az a célja, hogy tovább bonyolítsa a közel-keleti helyzetet és megtorpedózza a politikai rendezést célzó ENSZ-erőfeszitéseket. Malik rámutatott, hogy Izrael agresszióé politikája összefüggésben áll bizonyos magas pártfogóinak a tevékenységével. Nem véletlen, hogy a beirúti repülőtér ellen Intézett támadásra azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok megígérte 50 Phantom tfpu- I sú vadászbombázó szállítását Izraelnek. Ä tudományos világ középpontiában az Apollo—8 Houston | józási hivatal, a NASA a felvéte- Az Apollo—8 három holdkerülő lek közül tizenhármat közzétett. Tito aiyilqtkogcstc*: Nincs semmiféle fordulat Joszip Broz Tito jugoszláv köz- társasági elnök Brioniban fogadta Zdravko Vukovicsot, a belgrádi rádió-televízió vezérigazgatóját és válaszolt néhány kérdésére. Az első kérdés arra vonatkozott hogy Tito elnök november végén Jajceban megtartott nemzetközi sajtóértekezletén elhangzott, hogy Tito elnök november kommentátorok úgy magyarázták, mintha a jugoszláv külpolitika irányában egyfajta fordulat vagy változás következett volna be. Tito elnök válaszában katego. rikusan hangsúlyozta, hogy szó sem lehet semmiféle fordulatról, vagy más irányvonalról és az ilyen kommentálások teljesen alaptalanok. utasa: Borman, Lovell és Anders hazaérkezése után csupán néhány órát tölthetett családi körben, mivel délután már be kellett vonulniuk a houstoni űrkutatási központba, ahol a bátor űrutasokra kemény munka vár: 10—14 napon keresztül alapos vizsgálatnak vetik alá őket, válaszolniuk kell az űrkutatással kapcsolatos tudományágak számos szakértőjének kérdéseire. Hangszalagra diktálják a történelmi űrutazás során szerzett benyomásaikat, az Apollo—8 repülésével kapcsolatos megfigyeléseiket ás szinte percről percre újból végigélik a 147 órás űrutazást. Ez a munka már vasárnap megkezdődött, amikor az űrhajósok kétórás újabb orvosi vizsgálaton estek át, majd két órán keresztül a szakértők kérdéseire kellett válaszolniuk. Ezután levetítették előttünk a repülés során készített felvételeiket és ezekhez kellett Néhány órával azután, hogy a három űrhajós előtt levetítették a felvételeket, az amerikai űrhaOsatorday Károly, hazánk kép- .... viselője különösen brutális ag- falazatokat fűzrnuk. ressziónak nevezte az izraeli ak- Néhány óraval azután, cdót és szigorú ENSZ-intézfkedéseket követéit. India és Algéria küldötte is megbélyegezte az izraeli légitá- ]| madást. A Biztonsági Tanács ülését magyar idő szerint hétfőn hajnali 4.50 órakor elnapolták. A Tanács kedden, magyar idő szerint hajnali 3 órakor folytatja a vitát. (Reuter) A színes felvételeken a Hold felszíne sárgás-szürkének látszik, a kráterek élesen kirajzolódnak. Az egyik felvételen, amely akkor készült, amikor az Apollo—8 a Hold túlsó oldalán száguldott az űrben, az előtérben az óriási Holdkorong látszik, míg a Föld a háttérben szerényen „statisztál”. Az Apollo—8 pilótáinak csupán újévkor engedélyeznek egy kis pihenőt, amit családjuk körében tölthetnék, majd a houstoni űrkutatási központban folytatniuk kel] a munkát, amelynek során tapasztalataikat átadják majd más amerikai űrhajósoknak. A Reuter szerint legalább húsz űrpilótát vonnak be ebbe a tapasztalatátadásba. A Time amerikai hetilap hétfőn a Hold országútját megjárt három űrhajósnak ítélte „Az év embere” címet. (MTI) Szovjet tudós a bravúrról Az Apollo—8 továbbra is a szovjet tudományos körök érdeklődésének előterében áll. Petrov akadémikus a Pravda hétfői számában hangsúlyozza: az Apollo—8 sikeres űrrepülése az amerikai űrtudomány és technika, valamint Bormann, Lovell és Anders bátor űrhajósok kimagasló eredménye. Petrov akadémikus emlékeztet arra, hogy a második kozmikus sebességgel repülő ürberendezés Földre való visszatérése problémájának megoldásában az első nagy lépést a Szonda-—5 és a Szonda—6 szovjet űrállomások útja jelentette. A szovjet tudós véleménye szerint „a Hold és a bolygók tanulmányozásának további nagy feladatait automatikus berendezésekkel fogják megoldani, ami azonban nem zárja ki az ember vezette űrhajók repüléseit”. (MTI) : írta: Infláció Latin- Amerikában Külföldi hírszolgálati Á Dorogi Szénbányák Igazgatósága föld alatti bányamunkára keres csillés munkakörbe 18—45 év közötti férfiakat, téli szezonra szerződéssel is felveszünk. Kereseti lehetőség havi 2000—2200 forintig. Szezonális munkarend: ingyen munkaruha és lábbeli. Családfenntartónak havi 5 q szén vagy annak értéke. Hűségjutalom és nyereségrészesedés az előírt feltételek teljesítése esetén. Munkásszállás és étkezés térítés ellenében. Jelentkezés, részletes felvilágosítás félfogadási napokon a városi és járási tanácsok munkaügyi csoportjainál, a községi tanácsoknál, továbbá Dorogon, a Dorogi Szénbányák munkaügyi osztályán személyesen vagy Írásban. Dorogi Szénbányák Igazgatósága 0 gazdaságirányítási reform első esztendeié gazdaságirányítási reform beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nem vezetett átmeneti visszaesés- re sem a tervszerűség gyengíté- irodakjsére. Néhány pozitív hatása a jelentése szerint a latin-amerikai } vártnál hamarabb jelentkezett, országokban az idein az infláció jelentette a legnagyobb és legsúlyosabb gazdasági problémát. Az infláció különösein Chilében, Uru- guayban, Peruban és Brazíliában akadályozta a gazdaság menetét. Mutatkoznak a társadalmi kezdeményezés kibontakozásának első eredményei. Megindult a termelési struktúra egészséges átalaiparra is kedvezően hatott az új gazdasági mechanizmus bevezetésének előkészítése. Az iparvállalatok 1967-ben viszonylag nagy önállósággal végezték a gyártmányprogramozást, noha tervezési önállóságuk átfogóan csak 1968. január 1-től érvényesül. _ Az új gazdaságirányítási rendkulása. Ésszerűbben, kevesebb bü- szerben a kifizetett munkabérek rokratlkus megkötéssel fejlődik a megfelelően alakulnak. Az átlag- népgazdaság. Erősödnek a terme- bér mintegy 3 százalékkal ernel- lés és a fogyasztás kölcsönhatásai. Mindez fokozatosan és a jobb gazdasági hatékonyság útján megy végbe. Az első tapasztalatok ! I igazolják a reform alapjául szol- i gáló elképzeléseket. A gazdaságirányítási reformra kedvező körülmények között került sor. A nemzeti jövedelem átlagos évi növekedése az 1980— 1966 közötti időszakban 5,3, 1967- ben pedig 8 százalék volt. Ez az ipar 9 százalékos, az építőipar 14 százalékos fejlődése mellett jött térés a termelékenységi arány létre. 1967-ben 2 százalékkal csők- romlásához. A gazdaságirányítási kent ugyan a mezőgazdasági tér- reformmal párhuzamosan két — melés az előző évhez képest, de ettől független — tényező is je- figyelémbe kell venni azt is, lentkezett, ami az egyértelmű ál- hogy 1966-ban a mezőgazdasági iásfoglalást megnehezíti. Az egyik termelés 7,7 százalékkal haladta a rövidített munkahétre való átző területeken jelentős számú új munkaerő bevonását eredményező iparosítás útját járják. Ezzel függ össze, hogy a termelékenységi arány romlása a vidéki iparosítás miatt következett be, hiszen a budapesti ipar a termelés növelését 100 százalékosan a termelékenység javításával biztosította. Az új gazdaságirányítási rend- , . szer feloldotta a termelőeszközök középén foganatosítottunk. Az kereskedelmi forgalmának koriáCsikós-Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke Az 1968-ban bevezetett magyar ságban 1966-ban, illetőleg 1967. tait, az állam csak ott korlátozza á szabad áruforgalmat, ahol az egyensúlyt átmenetileg nem lehet biztosítani. Az 1968. évi tapasztalatok szerin a termékforgalmazás új rendje általában bevált és a fennmaradt kötöttségek szűkítésére hamarabb kerülhet sor, mint azt korábban feltételeztük. 1969-ben a termelési (szerződéses) kötelezettségét a termelési érték 15 százalékáról 10 százalékára, a kedett, ami megfelel a szokásos monopol-forgalmazást az árufor- növekedésnek. Viszont a termelés galmi érték 20 százalékáról 10 emelkedése a foglalkoztatottak százalékára, az úgynevezett keret számának a kívánatosnál nagyobb gazdálkodásba bevont termékek mérvű növekedésével valósult körét az áruforgalom 15 száznlé- meg. 1968-ban a termelékenység káról 8 százalékára csökkentjük, javulása az ipari termelés emel- Mindez nem jelenti azt, mintha kedésének csak 60 százalékát biz- a termelési eszközök forgalmának tosítja. Ez kedvezőtlenebb annál, szabaddá válása nem vetett vol- mint amit az elmúlt években na fel eléggé jelentős problémá- megszoktunk. Fel kellett vetődnie, kát. De ezek részben függetlenek mennyiben járulhatott hozzá az az alkalmazott gazdasági mecha- új irányítási rendszerre való át- nizmustól, részben pedig — megítélésünk szerint — leküzdésük is könnyebb, ha a vállalati gazdáko- dás még meglevő kötöttségeit tovább szűkítjük. Ügy véljük, a Probléma megoldásának kulcsa az új gazdaságirányítási rendszerbevezetésével működésbe hozott emelőkben van; végső soron az meg a korábbi 5 év átlagát. Az térés, A másik, a már évekkel , „ -----------« új gazdaságirányítási rendszer po- ezelőtt meghirdetett vidéki ipar- esST<'rű vállalati magatartásban és ♦ zitív hatásai már az 1967. évi telepítési politika végrehajtásának azokban a korlátokban, amelye- I eredményekben tükröződtek. A meggyorsulása. Az Ipari fejlődés- ^®t a népgazdasági lehetőségek ♦ gazdasági reformmal összefüggő ben elmaradott és jelentősebb állítanak a vállalati döntések elé. ^ néhány intézkedést a mezőgazda- munkaerő-tartalékokkal rendelke- A külkereskedelem és így a