Békés Megyei Népújság, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-06 / 261. szám

1968. november 6. 2 Szerda-mm A Magyar Népköztársaság kormányának állásfoglalása a VDK bombázásának beszüntetésével kapcsolatban A Magyar Forradalmi Munkás gyakoroltak az Egyesült Államok —Paraszt Kormány, az egész ma­gyar nép kezdettől fogva helye­selte és józan bizakodással kö­vette a párizsi vietnami—ameri­kai előzetes tárgyalásokat. Né­pünk bizott abban, hogy az ag­resszió erőit meghátrálásra lehet késztetni és reájuk lehet kény­szeríteni a békeszeretö emberiség akaratát. A Vietnami Demokrat!­kormányára,' követelték a Vietna­mi i Demokratikus Köztársaság bombázásának haladéktalan, vég­leges és feltétel nélküli beszünte­tését, a Vietnamra vonatkozó genfi egyezmény tiszteletben tar­tását. Kormányunk és népünk jól tudja, hogy a harc még koránt sem ért véget. Az Egyesült Álla kus Köztársaság elleni bombatá- mok agresszív köreit a tárgyalá­madások és más agresszív cse­lekmények beszüntetését a Ma­gyar Népköztársaság kormánya, országunk népe a béke erőinek sikereként értékeli — hangzik többek között a kormány nyilat­kozata. A Vietnami Demokratikus Köz­sokon is ugyanazok a célok ve­zérlik, mint a csatatereken. Sze­retnék térdre kényszeríteni Viet­nam népét, fenn kívánják tartani dél-vietnami hadállásaikat, s a nekik tetsző népelnyomó rend­szert Dél-Vietnamban. A Magyar Népköztársaság kor­társaság elleni amerikai fegyve- mánya, mint eddig, a jövőben is rés támadások feltétel nélküli jj^sz arra, hogy lehetőségeihez beszüntetése az amerikai Impe- mérten, a nemzetközi béke és biz- nalistak eszkalaciós politikája tonság érdekeinek megfelelően kudarcának beismerése. Ez min denekfelett a vietnami nép szívós és áldozatos harcának az ered­ménye. Az a kimagasló hősiesség, amelynek a testvéri vietnami nép nap mint nap ezer tanújelét ad­ja, győzelmei a csatatereken és az ellenséges légi kalózokkal szem­ben, a legfőbb gátat alkotta és al­kotja az amerikai agresszorok és csatlósaik terveinek útjában. Az amerikai imperializmus elleni küzdelemben nagy segítséget je­lentett az, hogy a szocialista or­szágok — köztük hazánk is — kezdettől fogva következetesen elítélték az Amerikai Egyesült Államok kormányának dél-viet­nami intervencióját, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni agresszív cselekedeteit és sokol­dalú politikai és anyagi segítsé­get nyújtottak az imperializmus el­leni harc élvonalában küzdő viet­nami népnek. Az amerikai impe­rialisták meghátrálásra kénysze­rítésében jelentős szerepet ját­szottak a világ békeszerető népei — köztük az amerikai nép is —, amelyek nagy erkölcsi nyomást Megkezdődtek az amerikai elnökválasztások Washington Kedden, helyi időszámítás sze­rint a reggeli órákban, megkez­dődtek az amerikai elnökválasz­tások. A 121,5 millió választásra jogosult állampolgár közül előre­láthatólag 60—73 millióan adják le szavazatukat, hogy a lelépő Johnson helyére megválasszák az Egyesült Államok új elnökét. A hírügynökségek szerint a válasz­tások hivatalos végeredményének közzététele szerdán GMT 8 óra tájban várható, amikor Alaszká­ban is összeszámolják a leadott szavazatokat. Az elnökválasztásokkal egyidő- ben kedden újra választották az Egyesült Államok képviselőházát és a szenátus 34 tagját. (MTI) Elutazott a VDK küldöttsége Kedden elutazott Budapestről a anyagi, politikai, diplomáciai és Vietnami Demokratikus Köztár- egyéb támogatásban részesítse a| sasáig Hazafias Frontjának- kül­vietnami nép igazságos harcát, a béke megteremtésére irányuló erőfeszítéseit. Kész támogatni minden olyan nemzetközi akciót, amely elősegítheti a békés kibon­takozást és a béke helyreállítását Délkelet-Azsia térségében. döttsége, amely Tran Dang Khoá- nak, a VDK Hazafias Frontja el­nöksége tagjának vezetésével a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának vendégeként három he­tet töltött hazánkban. (MTI) A vietnami néphadsereg főparancsnokságának közleménye A vietnami néphadsereg főpa­rancsnoksága kedden közleményt adott ki az imperialista agresz- szió ellen folytatott négyéves há­borúban kivívott nagy győzel­mekről. .. f,-. A közlemény egyebek között rámutat, hogy az amerikai impe­rialisták több, mint ftégy éven át folytatott , ag'ressziós háborújuk során stratégiai tervük megvaló­sítása érdekében óriási tengeri és légierőket vetettek be, igénybe vették a rendelkezésükre álló legkorszerűbb hadifelszerelést, s a VDK egész területe elleni tá­madásaik során a legbarbárabb módszerekhez folyamodtak, ame- A Kanadai Kommunista Párt | iyek tekintetében még a hitleris- Központi Végrehajtó Bizottsága nyilatkozatot adott ki abból az al­A Kanadai Kommunista Párt Központi Végrehajtó Bizottságának nyilatkozata kálómból, hogy az amerikai kor­mány beszüntette a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni bombázásokat és egyéb háborús cselekményeket. Az amerikai imperializmus sú­lyos vereséget szenvedett — mondja többek között a nyilatko­zat. — Most rá kell kényszeríteni, hogy vonja le a kellő következte­téseket, s vonuljon ki Dél-Viet- namból és Délkelet-Ázsiából. Te­gye lehetővé a vietnami nép szá­mára belső problémáinak önálló, külső beavatkozás nélküli megol­dását. (MTI) ta fasisztákat is felülmúlták. A hazájuk függetlenségéért és szabadságáért, valamint a szoci­alizmusért harcoló vietnami fegy­veres erők és nép azonban egy emberként, minden nehézséget leküzdve, szegült szembe az ag­resszorokkal és mért vereséget az imperialistákra. Pusztító háborújuk során az amerikai imperialisták azt re­mélték, hogy. megfélemlíthetik Vietnam népét és megingathatják ellenállási akaratát, azt hitték, hogy szét tudják rombolni az or­szág északi részében a szocialista rendszert, s hogy erkölcsi támo­gatást tudnak nyújtani a dél-vi­etnami bábhadseregnek és kor­mánynak. Az amerikai imperialisták azon­ban súlyos kudarcot vallottak, mind Észak-, mind Dél-Vietnam­ban. A kivívott történelmi győzelem a mi számunkra rendkívül ked­vező, az ellenség szempontjából pedig szerfelett kedvezőtlen ha­dihelyzetet idézett elő. Helyzetünk megszilárdult és erőnk mindin­kább nő. A közlemény végül a vietnami fegyveres erők és nép győzelmé­nek nagy és jelentős stratégiai fontosságát domborítja ki. (MTI) Párizsi tárgyalások A saigoni hatóságok vonako­dása miatt továbbra is bizony­talan, hogy szerdán milyen mó­don nyílik meg a vietnami konf­liktus békés rendezésére irá­nyuló négyes találkozó vagy egyáltalán sor kerül-e ezen a napon a tanácskozás megnyitá­sára. A kedd reggeli francia la­pok mindegyike igyekszik ma­gyarázatot találni a saigoni vo­nakodás következtében előállott helyzetre. Yves Moreau, a L’Hu- manitéban közölt kommentárjá­ban kifejti, az amerikaiak meg­kísérlik majd az értekezlet kü­lönböző szakaszaiban ürügyül felhasználni a dél-vietnami kö­veteléseket, hogy elleplezzék sa­ját rossz szándékukat és meg­kíséreljék elkerülni továbbra is változatlanul fenntartott délke­let-ázsiai céljaikra kedvezőtlen megoldások elfogadását. A köz­vetlen jövőt illetően Moreau megállapítja, kettős célja van annak, hogy a saigoniak nem hajlandók Párizsba elutazni: késleltetni kívánják a tanács­kozás megkezdését és vitássá tenni a Hanoi és Washing­ton között létrejött megállapo­dást, amely a négy küldöttség részvételével tartandó tanácsko­zásra vonatkozott. Lehetetlen azonban, hogy a Thieu—Ky „kor­mány” ezekkel a grimaszaival lehetővé tegye az Egyesült Álla­moknak, hogy megmásítsa erre vonatkozó szavait. Tabouis asz- szony a Paris Jour-ban az ame­rikai választási küzdelem alaku­lásával hozza összefüggésbe a saigoniak magatartását. A Figaró washingtoni tudósítója szerint amerikai kormánykörökben úgy viselkednek, mintha Thieu elnök vonakodásának nem lenne sem­mi jelentősége. A külügyminisz­tériumhoz közelálló körökből szerzett értesülések szerint a washingtoni kormány eltökélte, hogy már ettől a héttől kezdve komoly tárgyalásokba kezd Ha­noival, akár képviselteti magát Thieu elnök a párizsi Majestic szállóban, akár nem. A Combat saigoni diplomáciai körökre hivatkozva azt az érte­sülést közli, hogy a dél-vietna­mi kormány bojkottálni fogja ugyan a szerdai tanácskozást, ezt követően azonban hajlandó lesz részt venni azon. (MTI) Lapzártakor érkezett : Elhalasztották a szerdai párizsi megbeszéléseket Párizsban kedden hivatalosan bejelentették, hogy elhalasztot­ták a szerdára kitűzött vietnami tárgyú megbeszéléseket. William Jordan, a megbeszéléseken részt vevő amerikai küldöttség szóvi­vője újságírókkal közölte, hogy az Egyesült Államok ismét érint­kezésbe lépett a saigoni rendszerrel és reméli, hogy a dél-vietnami kormány később mégis elküldi képviselőit Párizsba. (MTI) Amerikai mesterkedések a KNDK ellen Az amerikai imperialisták az utóbbi időben fokozzák provpká- ciós cselekményeiket a Koreai Népi Demokratikus Köztársasáig ellen — írja keddi számában a Nodon Színműn című lap. No­vember 3-án a központi és nyu­gati frontszakaszokon hajtottak végre provokációkat a köztársa­ság északi része ellen. Kenodon térségében, amely a KNDK felügyelete alatt áll, több tucat fegyveres bandita jelent meg, s kézi fegyverekből, valamint tüzérségi fegyverekből mintegy 20 000 lövést adtaik le. Ezek az amerikai akciók — mutat rá a Nodon Színműn — ismét azt bizo­nyítják, hogy az imperialista ag­resszorok megkísérlik felizzítani a koreai helyzetet, s kirobbantani az új háborút. Mindez a köztár­saság északi része elleni veszélyes mesterkedéseik része. (MTI) Az afgán miniszterelnök Moszkvában A szovjet kormány meghívá- I Nur Ahmed Ettemadi afgán sára kedden hivatalos látogatás­ra a Szovjetunióba érkezett ü Biztonsági Tanács közel-keleti vitája Csatorday Károly felszólalása Saigoni nyakaskodás A saigoni városháza előtt\ kedden délelőtt kétezren hall- | gatták végig Do Kien-Hnieu i vételével — törvénytelen intézke­A Biztonsági Tanács hétfőn — magyar idő szerint — a késő esti órákban folytatta a vitát az Egyesült Arab Köztársaság pana­száról és Izrael ellenpanaszáról. El Kuni, az Egyesült Arab Köz­társaság állandó ENSZ-megbízott- ja felszólalásában többek között rámutatott: Izrael — a világszer­vezet határozatainak semmibe ezredes, saigoni rendőrfőnök és Ton That Thien tájékoztatás­ügyi miniszter beszédét. „A dél-vietnami békét kato­nailag kell kivívni a harctere­ken, nem pedig Párizsban vagy másutt” — jelentette ki Nhieu ezredes, utalva Thieu elnök beszédére, amelyben visszauta­sított mindennemű tárgyalást a DNFF képviselőivel. déséket foganatosít, hogy végleg magához ragadja az elfoglalt arab területeket. Az izraeli fegyveres erők az utóbbi időben mind gyakrabban folyamodnak rakéta­fegyverek használatához. Minden ok megvan annak feltételezésére, hogy az izraeli katonai vezetőség újabb általános támadásra készül az arab államok ellen — jelentet­te ki El Kuni —, majd felszólítot­ta a Biztonsági Tanácsot, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt az izraeliek megfékezésére és a közel-keleti béke helyreállításá­ra. Berard francia megbízott kö­vetelte a megszállt arab területek kiürítését és rámutatott, hogy ha­ladék nélkül teljesíteni kell a Biztonsági Tanács tavaly, novem­ber 22-én hozott határozatát. A vitában kifejtette álláspont­ját Csatorday Károly, a Magyar Népköztársaság képviselője is. Hangoztatta, hogy a Biztonsági Tanács nem most kényszerült első ízben foglalkozni- az ÉAK ellen végrehajtott izraeli agresszióé cselekmények kivizsgálásával. Az utóbbi napok eseményei azt bizo­nyítják — mondotta —, hogy Iz­rael változatlanul szembehelyez­kedik az ENSZ alapokmányával és figyelmen kívül hagyja a Biz­tonsági Tanács határozatait. Csa­torday Károly kijelentette, hogy a kialakult helyzetért a felelősség azokra az államokra hárul, ame­lyek fedezik az izraeli katonai ve­zetőséget és akadályozzák az ENSZ-határozatok megvalósítá­sát. Tekoah izraeli delegátus eddigi gyakorlatához híven azt fejteget­te, hogy az arab államok nem hajlandók békében hagyni Izraelt, s az arab államokban a tőlük el­ragadott területek visszaszerzésé­re irányuló törekvését „fenyege­tésnek” minősítette. A Biztonsági Tanács — Caradon brit küldött javaslatával ellentét­ben — úgy határozott, hogy csü­törtökön folytatja az egyiptomi és az izraeli panasz vitáját. (MTI) í miniszterelnök. Ebből az alka­lomból Moszkvában rendkívül bensőséges és baráti hangnem­ben méltatják a két ország 1921-re visszanyúló jószomszé­di kapcsolatait. A két ország politikai kapcso­latai jószomszédiak és barátiak. Bennük a Szovjetunió az ázsiai béke fontos tényezőjét látja. Konstruktív álláspontot vall magáénak Afganisztán a viet­nami—amerikai és a közelkeleti —izraeli agresszió kérdésében is, amikor szolidaritást vállal a függetlenségüket és szuvereni­tásukat védelmező országok­kal, és határozottan elítéli a provokációs akciók elkövetőit. A szovjet főváros politikai köreiben bizonyosok abban, hogy a két ország miniszterel­nöke hasznos eszmecserét foly­tat majd a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról és a két országot érintő kérdésekről. (MTI) \

Next

/
Thumbnails
Contents