Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

KOR ÖS TÁJ

_____ KULTURÁLIS MELLÉKLET

R

uzicskay György festőművész gyűjteményes kiállításé

Budapest és a többi nagyváros — köztük Párizs — közönsége után most Békéscsaba tárlatlátogatói is gyönyörködhetnek az immár több mint négy évtizedes Ruzicskay- életmű legjava alkotásaiban.

A Munkácsy Mihály Múzeum nagytermének ajtajában a belépőt két tabló fogadja. (Akadémiai tanulmányfejek, Munkástanulmányok). Bár a belső látnivalók vonzása nagy, mégis jól teszi, ha nem siet el mellettük, mert már itt meggyőződhet arról, hogy kivételes képességű és nagy mesterségbeli tuszínei a ködös Dunapartot és Ady Párizsának hangulatát egyaránt nagyszerűen idézik. A „Place de la Concorde”-t és a „Boulevard Raspail”-t nézve azaz érzésünk, hogy egy-egy verssor képi megfogalmazásai. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a művész egyszerűen illusztrátor, viszont senki sem tagadhatja, hogy az irodalmi szimbolizmus és impresszionizmus hatásait tudatosan vallja és vállalja. Ezt bizonyítja a „biofestmények” sorozata, közülük is kiemelve: Verlaine: Az ősz, Baudelaire: A romlás virágai, E. A. Poe:

forma gazdagítására, tágítására, hajlékonnyá tételére, akik csak mint a kifejezés eszközét használják, mint nyelvet, amelyet a kifejezendő eszmék követelményeinek megfelelően alakítanak.” (Liszt Ferenc)

Aki ezt a kiállítást végignézi, nem mehet el szó nélkül egy dolog mellett. És ez Ruzicskay humanizmusa. A monumentális „Tiborc” olajképtől az „Utazás a történelemben” miniatűr” grafitrajz-soro- zatig, beleértve az „Ember és a gép” ciklust. Bátor állásfoglalás a „Világosság felé” címen 1936-ban megjelentett album. (Négy eredeti rajzot is láthatunk mellette a nem éppen tökéletes nyomdatechnika ellensúlyozásaként.) Európában terjed a fasizmus sötétsége, „ős patkány terjeszt kórt”, mikor ezek a rajzok a kapitalizmus embertelenségét vádolva végkövetkeztetésként József Attila szavait bizonyítják: „Majd a szabadság békessége is eljön.”

Szólni kellene még többről is, másról is. Az „Akácfasorsok” természetfilozofikus családtörténeti ciklusáról és a „Szerelemkereső” című album 108 lithographiájáról — de hát ez az írás korántsem a teljesség igényével készült. És végezetül — mintegy zárójelben — egy megjegyzés: szívesen láttunk volna néhányat a katalógusban feltüntetett néprajzi gyűjtemény tárgyai közül.

Mázán Mátyás

önarckép

* i

; (j

Miklós István Tanya

közelmúltban vaskos levelet kaptam. Felbontottam, s egy hosz- szú írást találtam benne, amelynek első oldalán ez állt: „Az özvegy tehén bosszúja” és alatta: „Novella”. Precizitásra vall: ha netán az írásból nem derülne ki, hát ott van, hogy „novella!” A küldeményhez egy levelet is csatolt a feladó. Ezt írta: „Kedves Barátom! Nyilván meglep, hogy 25 éve nem találkoztunk, s én most megkereslek. A régi jó barátság arra ösztönöz, hogy elküldjem közlésre egyik jól sikerült novellámat Jó lenne, ha a honoráriumot a közlés előtt eljuttatnád címemre.

Üdvözöl: Zafurek Ödön, barátod”.

A sorok felzaklattak, ugyanis amióta az eszemet tudom, soha nem ismertem semmiféle Zafu- reket. Azért a megbizonyosodás kedvéért sorra vettem élettörténetem minden állomását. A grund „névsorban” nem szerepelt. Iskolatársak között sem. Gondoltam, talán hadifogságból származik az ismeretség, de ez sem stimmelt, mert — isten látja lelkem — soha nem voltam hadifogoly. Szóval világos !

Elolvastam az írást és ettem utána elegendő szódabikarbónát. Így sem sikerült megemésztenem. Persze, két használható szó akadt tjenne: „na, na”. De hát ezért a két szóért!?

Érthető, hogy őszintén kellett válaszolnom. Ez nem volt számomra nehéz, hiszen Zafurek azt írta, hogy régi barátság fűz bennünket egymáshoz.

„Kedves Döncikém!

Megkaptam a novellát és jólesett leveledből tudni, hogy huszonöt év távlatából sem kerültem a feledés homályába. Ez az igazi barátság feljogosít arra is, hogy nyíltan véleményt mondjak írásodról, amelyet nagy figyelemmel olvastam. Jó írás, látszik rajta - az avatott kéz, az alkotó elme. E nélkül a novella nélkül szegényebb lenne a világirodalom. Helyenként azonban pontatlanul használod az igekötőket és itt-ott rossz helyre rakod a vesz- szőket. Sajnos, emiatt nem tudjuk közölni.

Arról nem írtál, mivel

foglalkozol egyébként. Csak novellád témájából következtethetek: delfinidomár vagy cipőfűző- árus lennél? Ez bizony nem valami nagy karrier. Gondoltam, ha abbahagynád az írást, kifejlődhetne benned egy egészségesebb életszemlélet,. és elhelyezkedhetnél a Sóhivatalban segédmunkásnak. Persze, ez csak javaslat, de vedd fontolóra. A Sóhivatalban szabad szombat is van.

Vincze György”

■ Micsoda barátság...1

LamnH'araaiBHHaf

dással rendelkező festő műveit láthatja majd.

Ruzicskay vonalnak és színnek mestere, de mint kitűnő érzékű rendezőt és szerkesztőt külön is ki kell emelni. Példásan szigorú önkritikával válogatta műveit. A csoportosítással megkönnyíti a tájékozódást, mintegy „elébe megy” a nézőnek, ugyanakkor elkerüli mind alapos didaktizálás, mind a hivalkodó önminősítés

buktatóit. A ciklusok címei kifej ezőek, a művész és közönség kontaktusát szolgálják. A „Nagyvárosi fények” pasztelljeinek leheletfinom kék, sárga, lila

A holló, Ady: Héjanász az avaron. Festmények? A

szó klasszikus értelmében véve nem. Kompozíciók, a természet által szolgáltatott anyagok — fű, falevél, toll, acélforgács — művészi montázsai. Sajátos, egyéni és új formai megjelenítései különböző formáknak és fogalmaknak. Azok számára, akik az újítás jogosságát vagy művészi voltát kétségbe vonják, két idézet felelhet: „...az ember az anyagot a szépség törvényei szerint alakítja, tevékenységével egy »második termé- szet«-et teremt.” (Marx), „...azok vannak hivatva a

Zsadányi Lajos:

Világít az arcod

Ilikor este eloltom a villanyt az arcod akkor kezd világítani. Elbújik a nap, de a te arcod a napnál is szebb.

A csillagok elsápadnak, a Hold torz felhők mögött kuksol irigykedve, hogy ne lásson csak én, amikor világít az arcod.

etiAcvzeit

Rettenetes, hogy mennyire rabjai vagyunk a tárgyaknak. Alig lépünk be egy mészszagú, visszhangos lakásba, mely otthonunknak jelöltetett, képzeletünk máris elhelyezi benne meglevő lim-lomjainkat. Egy dohány színű heverő fotelt és olvasólámpát kíván. A régi székek huzata belesápad az irigységbe és nem kívánnak többé a régi ebédlőasztalhoz tartozni. Hiába tologatjuk őket faltól falig, a tárgyak egyre követelőzőbbek lesznek. Ide tükör kellene és képek, szőnyeg és új függönyök. Egy névnapra kristályvázát kérünk, karácsonyra alabástromoszlopos antik órát.

És amikor végre minden összeáll, és tudod, hogy hol keresd a harapófogót és „mondtam, fiam, ne hagyd széjjel a Népsportot...’’, akkor megszületik az OTTHON.

A tárgyak körülállnak és zsarnok módra rabolják idődet. Ma kis-, holnap nagytakarítás, csukd be a szemed, érzed a mosópor, padlómázak tisztaságszagát! Most már ülhetsz az alkonyodó szobában és hallgathatod, mit mesélnek kedves tárgyaid.

— Emlékszel? Emlékszem. „Ezt akkor vettük, amikor az első fizetésemelést kaptam. Ezt a konyhapénzből spóroltam meg...” Ma csupa szeretetet lihegnek a falak, nagyanya sublótja halkan reccsen, elfogadja az újonnan jöttékét.

De van úgy, hogy idegenül lépsz be a már megszokott szobába. A kályha vadul és ellenségesen ontja a széngázt, a fényes szekrényajtón homályos folt, valami vibrál a levegőben: „Eddig se szerettél, miért is mentem hozzád, nem tudsz a pénzzel bánni! _ Te

s

em!”

A fehér rózsák a karcsú fekete vázában hullatni kezdik szirmaikat. S a váza, a kedves váza „tudod, mikor ezt vettük” végigveti magát a csipketerítös fényes asztalon. Most derül ki, hogy álnok ellenségeink e dédelgetett tárgyak sokasága. „A hármas szekrényt nem adom, ha húsz ügyvédet is fogadsz a válóperhez, és enyém a televízió is...’’

Jó lenne most fűkunyhóban, fűkötényben valami ízes, illatos, sosem ismert gyümölcsöt vacsorázni... De a mosatlan edények kint a konyhában bált rendeznek. Parfümjük állott ételszag, bebúvik az ajtórésen... Ma vad és ellenséges rabtartóink a tárgyak, nincs menekvés előlük. De a reggeli napfényben meg sajnáltatják magukat. Porrongy, seprű, pohos hasú dunnák a nyitott ablakban vagy kint a kerti pádon. Kiűzettek belőlük a keserű, duzzogó álmok. „Ágyazzunk be gyorsan együtt, fiam, mert elkésünk a munkából..., a jövő hónapban veszek két selyempaplant...”

A kerti padot itt találtad a diófa alatt, egyszer talán malomkőasztal is állt előtte a vénséges kertben. Most vidám csíkos nyugágy támasztja homlokát a fatörzsnek. Nem ér rá pihenni rajta senki. Pázsitfüvet vetettünk, kaszálni kell, a rózsákon hernyók másznak. A földieper vak ember módjára nyújtogatja számtalan ujjacskáit, kaccsolni kell.

Rabjai vagyunk a földnek, ha csak tenyérnyi kér- fecske is jut belőle számunkra. Hol a fűkötény, hadd feküdjek ki a tengerpartra. Csigát, kagylót, meduzá-