Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-06 / 235. szám
1968. október 6. 7 Vasárnap Az elmúlt napokban Gyulán részt vettem egy értekezleten, amely az ifjúság nevelésének gondjait, lehetőségeit vitatta meg. A járási tanács végrehajtó bizottsága hívta egybe a járás községeinek politikai, gazdasági, állami és társadalmi vezetőit. Elmondhatjuk, hogy ilyen összetételű fórum megyénkben a járások között elsőként merte fel a tíz évvel ezelőtt megjelent kormányhatározat óta végzett ilyen irányú tanácsi munkát. Amellett, hogy részt vettek a községi tanácselnökök, párttitkárok, az értekezlet fontosságát növelte, hogy azt a párt járási végrehajtó bizottságával közösen rendezték Arany Tóth Lajos, a járási pártbizottság első ■ titkára és Barna Pál, a járási 1 tanács elnöke tartott referátumot. Legfőbb célja ennek az értekezletnek az volt, hogy az ifjúság körében végzendő munkákban hogyan tovább? Erre adtak választ az elkészített intézkedési tervek és mindaz, ami ott elhangzott Röviden összefoglalva ilyenformán mondta ki az értekezlet a teendőt: nagy gondot kell fordítani az ifjúság proletárintema- cionalista szellemben, az igazi hazaszeretetre való nevelésére. Ennek érdekében elő kell segíteni, hogy az ifjúság megismerje a nemzetközi munkásmozgalom történetének legfontosabb állomásait és megismerje saját hazáját, annak szocializmust építő munkáját. Ehhez pedig az egész társadalom hatékony segítségére van szükség. Ez igaz, azonban ezen az értekezleten e tág fogalmon túljutottak. Az ifjúság nevelése három helyen történik: a szülőházban, az iskolában és a munkahelyen. Ezt valahogy úgy mondták ki: legfontosabb mindhárom esetben a meggyőződésen alapuló nevelés. Ebben kell segíteni mind a tanácsnak, mind a társadalmi szerveknek. A szocialista meggyőződés nem hiányozhat a nevelésből. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert vaunak sok arcú emberek. Bevallom, ez esetben a pedagógusokról esett legtöbb szó. Minden bizonnyal azért, mert rájuk van bízva, hogy a tudás, a meggyőződés alapjait plántálják a jövő nemzedékbe. A kérdés rendkívül bonyolult. Ha a pedagógus, aki az iskolában a materialista anyagot adja le a diákoknak, amit a tankönyv előír, ő viszont magánéletében az iskolán kívül már nem ragaszkodik hozzá, a diák nem tudja, hogy az iskolán kívül vagy belül higy- jen a tanítójának. Egy másik típus, a látszat embere, aki magánéletében is kerüli, hogy valamiben is önállóan megnyilatkozzék. De vajon, mire jó ez? Megnyugtató-e ez az ifjúság nevelésében? Aligha. Egyre inkább olyan pedagógusokat igényel a fejlődés, akik az állandó tanulás révén nemcsak érzelmileg, hanem értelmileg is a szocialista világnézet talaján állnak. Igaz, van már sok olyan nevelő, aki a tanultakat és az általa is elfogadottakat őszintén magáénak vallja és hirdeti azt. Számuk azonban lehetne több is. Sok szó esett az iskola és a szülők nevelésének különbözőségéről. Egy elmondott példa azt mutatta, hogy az otthoni tévelygést is helyrehozhatja az iskola. Az egyik tanártól a tanítványa megkérdezte: Mit tegyek otthon, mindig azt mondják, nem igaz az, amit itt hallok az iskolában. Ök mór idősek, jobban tudják, mi, hogy van, másképp látják a világot, a hazafiságot. Kinek higy- gyek? A tanár dicséretére legyen mondva, hogy megtalálta a helyes választ. Viszont van ez fordítva is, amikor a szülőknek kell helyre, hozni a gyermek lelkivilágát. Nagyon sok függ tehát a nevelő, a szülő egyéniségétől. Mit ér a magunk meggyőződése, ha fiainkat, leányainkat, tanulóinkat nem tudjuk a szocialista világnézetre nevelni. Ennél a kérdésnél nagyobb önvizsgálódásra van szükség! A vita során merült fel azoknak a fiataloknak a sorsa, akik az iskola után munkahelyet foglalnak el. Ezután már ott élik le életüket. A munkahelyen jelentkezik igazán, hogyan bocsátották útjára a szülők és nevelők a fiatalokat. Határozottan nehezebb itt a velük való foglalkozás. Nem nevelhetnek a munkahelyek sem kétarcú embereket, mert a két „Én" közül az egyik csak képmutató lehet. Tagadni nem szabad a fiatalok előtt a célt, azt, hogy előbb-utóbb mindenki — a műveltségének növelése útján — belátja a szocialista világnézet kétségbevonhatatlan igazságait. És ha az öreg „szaki” is így cselekszik, gyorsabban eljut az ifjú „szaki” az igazsághoz. Valaki így jegyezte meg: nem könnyű, de nem lehetetlen megismertetni a fiatalokkal, hogy helyzetük, a haza iránti szeretetük szorosan összefügg munkahelyük eredményeivel, jövőjével. Csak éppen bátran, őszintén kell hozzájuk szólni. A következtetést levonni nem könnyű. De természetesen a művelődés, a megértés gyorsasága attól függ, hogy mi, felnőttek, akik nevelünk, mennyire tettük magunkévá a szocializmus építésének értelmét. A mi hazánk fogalma nemcsak rajongás tárgya. E fogalomba beletartozik, nemcsak a Gyulai Vár, nemcsak a Körös, hanem Budapest is éppúgy, mint az Inotai Erőmű, vagy a Biharugrai Halgazdaság. Nemcsak a Szarvasi Arborétum, hanem a Békéscsabán épülő toronyház is, a toronydaruval együtt. Vagy éppen az Orosházi Üveggyár. Mindezeknek a hőse az ember, aki e csodálatos alkotásokat létrehozza. Erről halljanak minél többet a mi fiataljaink. Ezt tanulják meglátni, érette dolgozni és nagyon szeretni. E feladatok megvalósítását célozta ez az értekezlet. Megvalósításához a KISZ segítségére elengedhetetlenül szükség van. Elgondulásunkat így öntötték formába a kormányhatározatnak megfelelően: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség az egész magyar fiatalság képviselője. Tehát a KISZ amellett, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt ifjúsági szervezete, egyben a magyar ifjúság tömegszervezete is. Ebből következik az az alapvető feladat — állami és nem állami szervekre egyaránt —, hogy a szervek a döntésük alá tartozó minden olyan kérdést, amely az ifjúsággal kapcsolatos, a KISZ- szervezettel meg kell, hogy tárgyalják. Nélkülük, fiatalokkal kapcsolatos döntés ne szülessék. Rocskár János Kiváltság helyett több megbecsülést ■Szovjetunióban tanult szakemberek találkozója Békéscsabán A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei Elnöksége hosszas előkészítő munka után csütörtökön, a TIT-klubban rendezte meg a Szovjetunióban tanult szakem- bek Békés megyei találkozóját. Csaknem ötvenen, a mezőgazdaság, az ipar, a társadalmi szervek és a fegyveres erők különböző területeiről tettek eleget a meghívásnak. Többen, akik az Oleg I Kosevoj iskolán tanultak, 10—15 év után találkoztak újból és meglepődve tapasztalták, hogy milyen sokan dolgoznak közülük a megyében. A barálti találkozón megjelent Nagy János, a megyei tanács vb- elnökhelyettese, valamint a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Vichnál Pál, a Hazafias Népfront és az MSZBT megyei Elnöksége nevében köszöntötte a volt ösztöndíjasokat. Hangoztatta, hogy .a munkások és parasztok gyermekei, akik sok nehézséget gyűrtek le mind politikai, mind szakmai téren, példamutató igyekezettel bizonyítják a szovjet tudomány élvonalbeli szerepét. A találkozó céljáról elmondotta, hogy az MSZBT a jövőben közvetlen kapcsolatot kíván tartani a volt ösztöndíjasokkal, egyben fórumot biztosít számukra. A személyes ismerkedés, a rendszeres politikai és szakmai találkozók szervezése mellett a jövőben a párt,- állami és társadalmi szervek részéről is több figyelemmel, nagyobb segítőkészséggel értékelik tevékenységüket. Ugyanakkor, a magyar—szovjet barátság erősítéséhez, a Szovjetunió sokoldalúbb bemutatásához gyakoribb közreműködést várnak. A rövid bevezető előadás után mindenki sorban bemutatkozott, elmondotta, hogy hol tanult és jelenleg milyen beosztásban dolgozik. Jó érzés volt tapasztalni, hogy a politikai, szakmai ismeretek gyarapítása mellett két alapvető dologban nem változtak. Megtartották azt, amire a szovjet egyetemeken és főiskolákon nevelték őket: a szerénységet és az őszinte szókimondást. Mutatja ezt az is, hogy többségük felelős társadalmi megbízatásokban is részt vesz. A felszólalók hangoztatták, hogy igyekezetünk és munkájuk mellett jó lenne, ha nemcsak a politikai, hanem a fel-obb szakmai körökben is — a diplomaszerzés helyétől függetlenül — egyenlő elbírálásban részesülnének. Nem gondolnak semmilyen megkülönböztető bánásmódra, előnyök szerzésére, azonban szót emelnek az egyre ritkuló, de még mindig tapasztalható idegenkedéssel szemben. Kirívó példaként emlegették, hogy Mezőhegyesen, a magyar mezőgazdaság egyik fellegvárában, ahol az ötvenes évek végén öt Szovjetunióban tanult szakember dolgozott, ma már csak egy van. A többiek keserű szájízzel „gazdagodva” egy tapasztalattal más helyre mentek, ahol vezető beosztásokban elismerést és tekintélyt vívtak ki. Ülésezik a TIT nemzetközi szakosztálya Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában aktóber 8-án 9 órai kezdettel tartja ülését a Nemzetközi Szakosztály megyei elnöksége. Napirenden szerepel az első fél év értékelése és a külpolitikai tájékoztatás további szélesítése. Megvitatták azt az elképzelést, hogy az 1968—69-es évben hogyan lehetne a TIT-előadás- sorozatokba több általános érdeklődést kiváltó nemzetközi témát beilleszteni. Végső soron a sok felszólalásból alaphangként kicsendült az, hogy a kezdeti nehézségek, az egyes helyeken tapasztalható kispolgári'előítéletek ellenére is helyüket megtalálták és becsülettel dolgoznak. Remélik, hogy a jövőben, az MSZBT lehetőséget teremt baráti, szakmai véleményéi tapasztalatcserékre egyaránt. —tai. Egy szál magam Raffai Sarolta színműve a Jókai Színházban Pénteken este 7 órakor Raffai Sarolta: Egyszál magam című — az elmúlt színházi évadban, Kecskeméten nagy sikerrel bemutatott — színművével nyitotta évadját a Békés megyei Jókai Színház. A színművet Máté Lajos rendezte, főbb szerepeit Korompay Vali, Szoboszlai Sándor. Keresztes Pál, Szentirmay Éva és Cserényi Béla alakították. Az író kíméletlenül és őszintén vall élményeiről, tapasztalatairól, s ez az őszinteség a színmű nagy varázsa, ereje. Az előadás illő évadkezdés volt, sikere megérdemelt. A járási osztályvezető és az igazgató — Keresztes Pál és Szoboszlai Sándor. Anna, az igazgató felesége és Vidner igazgatóhelyettes — Korompay Vali és Cserényi Béla. A pillanat, amikor minden végleg összeomlik — Szoboszlai Sándor, Dávid Ágnes és Korompay Vali. (Fotó: Demény;
