Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-25 / 251. szám

1968. október 25. 2 Péntek Amerikai választási hadjárat A választások napjának köze­ledtével mind élesebb a választási beszédek hangja. Nixon és Hum­phrey a legjelentősebb államok, New York, Pennsylvania, Texas, California és Ohio államban utaz­gat, figyelembe véve, hogy a no­vember 5-i választások eredmé­nnyé az itteni szavazatokon múlik. ' ííixon beszédeinek kedvenc témá­ja a személyi biztonság, a bűnö­zés elleni harc, a zendülések és • •tüntetések megakadályozása. Ál­landóan hangoztatja, hogy Humphrey megválasztása esetén az Egyesült Államokban 1972-ig ’ duplájára emelkedne a bűnözések száma. 1 Humphrey Los Angelesben két nagygyűlésen találkozott a vá­lasztókkal. Az egyiket Los Ange­les néger negyedében tartotta, ahol 1965 nyarán az emlékezetes faji zavargások voltak. A válasz­tási gyűlést megnyitó néger veze­tők úgy mutatták be Humphreyt, mint a három meggyilkolt politi­kai vezető — Kennedy elnök, Ro­bert Kennedy szenátor és Martin Luther King — szellemi örökö­sét. Humphrey kijelentette, hogy Nixon és Wallace törvényen és renden „a feketék fékentartását” érti. A másik gyűlésen Humphrey Diáktüntetések Jordániában Jeruzsálem A Jordán folyó nyugati partján fekvő megszállt területek tanuló- ifjúsága szerda óta sztrájkokkal és ■ Kádár János, az MSZMP Köz- tüntetésekkel tiltakozik az izraeli ponti Bizottságának első titkára, hatóságok jelenléte ellen. Az UPI csütörtökön Óbudára, a Budapesti Harisnyagyár központi telepére Kádár János látogatása a Budapesti Harisnyagyár központi telepén utóbb Ramallan, Albireh, Nab- tusz, Dzsenin, Tulkarem és Kal­látogatott. Részt vett a látogatá­a Los Angeles-i mexikóiaknak j kilja városokban történtek inéi- 1 8011 Németh Káioly, az MSZMP Ígért több munkalehetőséget meg­választása esetére. Humphrey nagy jelentőséget tulajdonít a Los Angeles-i négerek és mexikó­iak szavazatainak, hiszen Robert Kennedyt ebben a városban ép­pen győzelmének bejelentésekor gyilkolták meg. Wallace, az úgynevezett ameri­kai függetlenségi párt jelöltje vá­lasztási hadjáratának színhelyét északra helyezte át a déli álla­mokból, ahol mint mondotta, győ­zelmét biztosra veszi. (MTI) densek. A legnagyobb tüntetés Ra- Politikai Bizottságának póttagja, mallahban za jlott le, sok száz diák a Budapesti Pártbizottság első és diáklány Nasszert és az A1 Fa- titkára és Grosz Károly, az tah Palesztinái felszabadulási szer- MSZMP Központi Bizottsága agi- vezetet éltető jelszavakkal vonult, tációs és propaganda osztályának Kl SLZ UtCäKTd. A rendőrség közbelépett, szét- ■ szórta a tüntetőket és további uta- ; sításig kijárási tilalmat rendelt el. Dzseninben is kijárási tilalmat léptettek hatályba. Letartóztatá-1 sokról nem érkeztek hírek. (MTI) j Várhatók-e új fejlemények a vietnami válságban? Johnson elnök szerdán este ma­gához kérette Rusk külügyminisz­tert, Clifford hadügyminisztert és Wheeler vezérkari főnököt, hogy zárt ajtók mögött tanácskozzon velük. A magas rangú személyisé­gek a Fehér Ház egyik mellékka­puján át érkeztek, hogy elkerüljék a főbejárat körül hemzsegő újság­írókat. Az elnök szóvivője a titkos ta­nácskozásról nem volt hajlandó hyilatkozni, az újságírók azonban t kiemelik, hogy a megbeszélés, témája nem lehet kétséges, né­hány órával azután következett be, hogy Párizsban véget ért az Egyesült Államok és a VDK kül­döttségeinek 27. ülése. ' Megfigyelők nagy jelentőséget tulajdonítanak a vietnami kül- döttségvezető azon kijelentésének, hogy a helyzet kulcsa Washington kezében van. Számítanak arra is, fiogy a francia fővárosban folya- matban levő megbeszélések üteme meggyorsul, még abban az eset­ben is, ha a hivatalos szóvivők nem tájékoztatják a sajtót min­den egyes találkozóról. ; A hivatalos Saigon Washington­hoz hasonlóan hallgatásba burko­lódzik. Azonban Thieu dél-viet­nami elnök szerdán este ismét fo­gadta Bunker amerikai nagyköve­tet. Az elnök és az amerikai dip­lomata nyolc nap alatt hatszor folytatott eszmecserét. A vietnami harci tevékenység minimálisnak mondható. (MTI) Csaknem 4 millió kiesés miatt London A brit iparban ez év első kilenc hónapjában a sztrájkok következ­ményeként összesen 3 874 000 munkanap-kiesés mutatkozott. Ez sokkal több, mint 1962 óta bár­melyik évben. Csupán a motor­iparban 782 000 munkanap-kiesés volt, s ez a hivatalos becslés sze­rint a brit kivitel értékét 60 mil­lió font sterlinggel rövidítette meg. (MTI) helyettes vezetője is. Kádár elvtárs tíz óra után né­hány perccel érkezett az üzembe, A bejáratnál Bihari László, a III. kerületi pártbizottság első titká­ra, Horváth István, a Budapesti Harisnyagyár vezérigazgatója és Dobos Sándorné, az üzemi párt- bizottság titkára köszöntötte Ká­dár Jánost, akinek virágcsokorral kedveskedtek a kiszisták. A fogadtatás után a házigaz­dák kalauzolásával a Központi Bi­zottság első titkára üzemlátoga­tásra indult. A központi gyáregység művelő­dési termében szocialista brigád­vezetőkkel találkozott Kádár Já­nos. Dobos Sándorné bevezetője után rövid beszámolók hangzot­tak el a gyár munkáskollektívái­nak életéről, arról, hogyan tel­jesítik a párt megalakulása kö­zelgő 50. évfordulójának tisztele­tére tett vállalásokat, majd a Köz­ponti Bizottság első titkára szólt az egybegyűltekhez. Délután munkásgyűlést tartot­tak a művelődési teremben, ame­lyen részt vettek a többi gyár­egység dolgozóinak képviselői is. Dobos Sándorné üdvözölte a meg­jelenteket. Horváth Istvánja Bu­dapesti Harisnyagyár vezérigaz­gatója beszámolt az üzem helyze­téről, gondjairól és terveiről, majd Kiss Gyuláné, a Hámán Kató if­júsági szocialista brigád vezetője szólt a szocialista brigádmozga­lom helyi eredményeiről. Ezután Kádár János mondott beszédet. (MTI) Magyar-finn közlemény Ahti Karjalainen, a Finn Köz- Fock Jenő. a Minisztertanács el­társaság külügyminisztere Péter nöke és Kállai Gyula, az ország- Jánosnak, a Magyar Népköztár- j gyűlés elnöke. Elutazott Budapestről flő ti Karjalainen Athi Karjalainen finn külügy­miniszter feleségével és a kísére­tében levő személyiségekkel csü­törtök délután elutazott Buda­pestről. A Ferihegyi repülőtéren Péter János külügyminiszter bú­csúzott finn kollégájától. Ahti Karjalainen válaszul is­mételt köszönetét mondott a meg­hívásért és a mindvégig szívélyes magyarországi vendéglátásért. A vendégek búcsúztatására megjelent a repülőtéren Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes, to­vábbá a Külügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium •KÍCCOOCOQCgCQOOOOCCOeOCCOOOOOOOOOQOCOQOOOOOOOOOe Kulcsár G/őző a magasban több vezető beosztású munkatár­sa. Ott volt Érdem Olavi Raus- tila, Finnország budapesti nagy­követe. (MTI) saság külügyminiszterének meg­hívására október 21-től 24-ig fele­sége társaságában hivatalos láto­gatást tett Magyarországon. A külügyminisztert útjára elkísérte Pentti Uusivirta, a külügyminisz­térium gazdaságpolitikai főosztá­lyának helyettes vezetője, Matti Tuovinen, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője és Kari Holopainen attasé. A látogatás során Karjalainen külügyminisztert fogadta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, K CSEMIDOK levele Svoboda köztársasági elnökhöz Prága j A CSEMADOK Központi Bi­zottsága levelet intézett Svoboda köztársasági elnökhöz, amelyben meggyőződését fejezi ki, hogy az államjog elrendezése, valamint a nemzetiségek helyzetére vonatko­zó törvények a nemzetek és nem­zetiségek kapcsolatainak igazsá­gos elrendezését jelentik, megerő­sítik a szocialista rendszert, nagy mértékben hozzájárulnak az or­szág konszolidálódásához és a nép egységéhez. A levél a továbbiakban hangsú­lyozza: „A Csehszlovák Köztár­saság számunkra ugyanolyan drá­ga, mint tiszteletünk és szerete­tünk ezen állam nemzetei és nem­zetiségei iránt. Az elmúlt 50 év tapasztalatai alapján kijelentjük: emberi életet akarunk és kívá­nunk Dél-Szlovákia lakosai szá­mára. Elítélünk mindenkit, aki e gondolattal szemben áll, legyen az magyar vagy szlovák. A levelet megküldték Smrkovs- kynak, a nemzetgyűlés elnökének és kérik, hogy a nemzetgyűlés olyan nemzetiségi törvényt fogad. jón el, amely teljes mértékben biztosítja egyenjogúságukat és e törvényt október 28-án a föderá­ciós törvénnyel együtt tárgyalja meg a nemzetgyűlés. (MTI) Ahti Karjalainen külügyminisz­ter és Bíró József külkereskedel­mi miniszter 5 éves hosszú lejára­tú kereskedelmi megállapodást írt alá, és eszmecsért folytatott a két ország kereskedelmi kapcsolatai­nak szélesítéséről. Ahti Karjalainen és Péter Já­nos megbeszélést folytatott az idő­szerű nemzetközi kérdésekről, va­lamint Finnország és Magyaror­szág közötti hagyományos kapcso­latok fejlesztéséről. A nemzetközi kérdéseket érintő megbeszélések során a külügyminiszterek külön figyelmet szenteltek a teljes és hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett történő leszerelés nagy je­lentőségének. A finn kormány nevében Kar­jalainen külügyminiszter meghív­ta hivatalos látogatásra Finnor­szágba Fock Jenő miniszterelnö­köt és Péter János külügyminisz­tert. A magyar fél a meghívást köszönettel elfogadta. A látoga­tások időpontját később határoz­zák meg. (MTI) A szoviet lakosság forrón köszönti a szovjet hadsereg Csehszlovákiából visszatérő alakulatait Moszkva A Krasznaja Zvezda csütörtöki száma első oldalas tudósításban számol be arról a szeretetteljes fo­gadtatásról, amelyben a kalinyin- grádi határterület dolgozói része­sítették a hazájukba visszatérő szovjet katonákat, akik Csehszlo térő katonai egység parancsnoká­nak ősi orosz szokás szerint ke­nyeret és sót nyújtottak át a ka­tonai menetoszlop harckocsijait és járműveit virággal díszítették. A terület székhelyén, Kalinyin- grádban éljenző sorfal között ha­vákiában internacionalista köte- ] ladtak a szovjet katonák. A háza- lességüket teljesítették. A vissza-1 kát ellepték az üdvözlő feliratok. A BIA közleménye Prága Mint a BTA közli, a Beszterce­bányáról távozott első alakulatok Az EAK vadászgépeinek légigyőzelme A párbajtőr egyéni számában Kulcsár Győző szerezte meg az arany­érmet. Képünkön vezetők és versenyzők boldogan emelik magasba bajnokunkat. Telefoto — AP-KS Az egyiptomi rádióállomások szerdán a késő esti órákban adá­sukat megszakítva ismertették a fegyveres erők főparancsnoksá­gának rendkívüli közleményét, amely szerint az Egyesült Arab Köztársaság légierejének vadász- repülőgépei Ismailia térségében megsemmisítettek három izraeli repülőgépet, egy negyediket pe­dig megrongáltak. A korábbi közlemény két gép lelövéséről, s egy gép megrongálásáról adott hírt. A főparancsnokság szóvivője elmondotta, hogy izraeli gép ha­tolt be Ismailia fölött az EAK légiterébe, de egyiptomi MIG-ek lecsaptak rájuk. Mohamed Favzi, az EAK hon­védelmi minisztere fogadta a győztes egyiptomi pilótákat, s ki­fejezte személyes elismerését kö­telességük hősies teljesítéséért. után — az október 16-án aláírt egyezménynek megfelelően — szerdán elhagyták Prágát és haza­utaztak azok a bolgár katonai egy­ségek, amelyek a prágai Ruzyné repülőtér környékén állomásoz­tak. A bolgár egységek távozása előtt Csavdarov és Gancsev ezre­desek levelet kaptak Pavlovszki.i hadseregtábomoktól, a Csehszlo­vákiában állomásozó szövetséges csapatok parancsnokától, amely­ben a tábornok elismerését fejezi ki azért, hogy a bolgár egységek harcosai „kitűnő harci szellemről, nagy politikai értettségről, bátor­ságról és helytállásról tettek tanú- bizonyságot”. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents