Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-03 / 232. szám

a megyei pártbizottság és a megyei tanács lap ja 1968. OKTOBER 3., CSÜTÖRTÖK Ara 80 fillér XXIII. ÉVFOLYAM, 332. SZÁM MA: Mi így csináljuk • • * I reform az árlapon * * * Százszázalékos bizalmat kaptak II tsz-ek területi szövetségeinek munkájáról tanácskoztak megyénk országgyűlési képviselői Október 2-án az országgyűlési képviselők megyei csoportja ér­tekezletet tartott Békéscsabán. A tanácskozáson megjelent és a vita során felszólalt Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára is. Első napirendi pontként az or­szággyűlés mezőgazdasági állandó bizottsága elé kerülő anyagot tár­gyalták meg az új mezőgazdasági és élelmezésügyi szakigazgatás ta­pasztalatairól. Javaslat történt a Pontosabb, áttekinthetőbb, világosabb Hazánkban évenként mint­egy 350 ezer személyt vonnak felelősségre szabálysértés mi­att, s a kiszabott bírságok együttes összege egy-egy esz­tendőben eléri az 50—60 millió forintot. Eddig több mint 300 jogszabály tartalmazta a sza­bálysértésre és egyéb bírságolás­ra vonatkozó rendelkezéseket; zömük elavult, még a jogalkal­mazók számára is nehezen átte­kinthető volt. A tömérdek jog­szabály természetesen nélkülöz­te az egységes elvi alapot is, és távolról sem tükrözte a ha­zánk társadalmi-gazdasági éle­tében bekövetkezett változáso­kat. Több éves előkészítő munka után — az elméleti és gyakorlati .szakemberekből álló kodifikáci- ós bizottság épp öt esztendeje kezdett munkához — az év ele­jén került tető alá a szabálysér­tésekről szóló törvényjavaslat, amelyet azután ismételten a kormány, majd az országgyűlés elé terjesztettek. Az országgyű­lés által elfogadott 1068. évi I. törvény — mint a törvény szö­vegének bevezetője hangsúlyoz­za — azoknak a jogellenes cse­lekményeknek a szabályait ha­tározza meg, amelyek a társa­dalomra csekély fokban veszé­lyesek. Az államigazgatási tevé­kenység eredményességének elő­mozdítása, s általában a jogsér­tések megelőzése végett bünte­téssel sújtja az államigazgatási szervek munkáját akadályozó, a társadalmi együttélés szabályait sértő személyeket; egyben olyan eljárási rendet állapít meg, amely biztosítja az ilyen ügyek gyors intézését. A jogalkotók munkájukban abból az elvből indultak ki — és ezt jól tükrözi az október el­sejével életbe lépett új tör­vény —, hogy a szabálysértések­kel kapcsolatos ügyek elbírálása általában az államigazgatási szervek hatáskörébe tartozik. A szabálysértések többsége ugyan­is az államigazgatási szervező munkával kapcsolatos. A tör­vényhozók azt tűzték ki célul, hogy egységes keretbe foglalják a különböző eljárásokat; így ezentúl döntően azonos eljárási szabályok az irányadók a sza­bálysértések valamennyi kate­góriájának elbírálásánál. Ugyan­akkor figyelembe vették az egyes szervek sajátosságait, és szükség esetén az általánostól eltérő rendelkezéseket biztosí­tottak. Mint már említettük* a sza­bályséríések többsége az állam- igazgatási munkával kapcsola­tos, s ezért a szabálysértés tipi­kus büntetése — tekintve, hogy többnyire egyszerű állampolgári engedetlenségről, fegyelmezet­lenségről van szó — a pénzbír­ság. A felelősségre vonás haté­konysága megkívánta a szabá­lyozás jelentős egyszerűsítését, az ügyintézés gyorsítását is. El­mondhatjuk, hogy a most élet­be lépő szabálysértési törvény eleget tesz ezeknek a követel­ményeknek, mert egységes, át­tekinthető és közérthető. Mindezeket az előnyöket jól tükrözi, hogy az említett két új jogszabály paragrafusainak szá­ma együttvéve sem éri él a háromszázat, a korábbi jogsza­bálydzsungel sok ezer paragra­fusával szemben... Az új törvény korszerű is. Ezt bizonyítja annak az elvnek a következetes érvényre juttatá­sa, hogy minden ügyet lehetőleg ott intézzenek el. ahol az felme­rül. Erre figyelemmel a tör­vény számos szabálysértési ügy intézését utalja községi hatás­körbe; elsősorban az egyszerű ügyekben, valamint olyanokban, amelyek általában sűrűbben fordulnak elő a községekben. A gyorsabb, gazdaságosabb ügyin­tézés érdekében a szabálysértési ügyeket általában egyedi szerv intézi. Az államigazgatási mun­ka gyorsítását célozza az is, hogy széles körben nyílik lehe­tőség a szabálysértés tárgyalá­son kívüli elintézésére. Fenn­marad, sőt, szélesedik a helyszí­ni bírságolás lehetősége. A rendőrség jogot kapott olyan szabálysértések (például a park­rongálás) tettenért elkövetőinek helyszíni megbírságolására is, amelyek elbírálása egyébként nem. tartozik a hatáskörébe. Vé­gül említsük meg, hogy a tör­vényjavaslat felemelte a pénz­bírságnak korábbi alsó és felső határát A felső határ felemelé­se 5000 forintra azokat a sza­bálysértéseket érinti, amelyek­nek elkövetői anyagi hasznot szereztek a szabálysértésből vagy amelyek nagyobb kár bekövet­keztével fenyegetnek. Reméljük, hogy a most életbe lépett törvény és kormányren­delet előnyei — a nagyobb pon­tosság, az áttekinthetőség, a világosabb fogalmazás — hoz­zájárulnak ahhoz is, hogy rit­kábban kelljen alkalmazni az új rendelkezéseket. Újlaki László halászattal, vadászattal kapcsola­tos problémák feltárására. Az észrevételekkel a jelentést kibő­vítve, alkalmasnak találták, hogy az állandó bizottság elé terjesz- szék. Ezt követően a termelőszövet­kezetek területi szövetségeinek egyéves munkájával ismerkedtek az országgyűlési képviselők. Na­gyon hasznosnak tartották azokat a tapasztalatcseréket, melyeket a szövetségek rendeztek a jó terme­lési módszerek elterjesztéséért. Ki­tűnt, hogy tárgyalások folynak egy talajvizsgáló laboratórium létrehozásáról. Szó volt arról is, hogy javítani szükséges a politikai munkát és bővíteni a tsz-ek kö­zött a termelési versenyt. Persze olyan álláspont is van, hogy he­lyenként túlzott követelményt ál­lítanak a szövetségek elé, holott elsősorban a főfeladatuk: keresni, kutatni és elterjeszteni azokat a jó termelési eljárásokat, melyek­kel gazdagabb eredményeket ér­hetnek el a tsz-ek. Összességében megállapította a tanácskozás, hogy a területi szövetségek jó eredményt értek el az egy év alatt, melyekért teljes elismerésüket fe­jezték ki. E két anyag megtárgyalásakor az országgyűlés mezőgazdasági ál­landó bizottságának ülésén me­gyénkből öt képviselő vesz részt. A tanácskozás befejezéseként Uhljár Mihály, a csoport elnöke ismertette a soron következő or­szággyűlés napirendi pontjait Előhűtött pulyka, kacsa, gyöngyös és libaszállítás Békéscsabáról Olaszországba Próbaüzem a pulykafeldolgozóban A Baromfiipari Országos Vállalat Békéscsabai Gyáregy­ségében megkezdődött az őszi nagy szezon. Csirkét, gyön­gyöst, kacsát, libát dolgoznak fel ezres tételekben, szerdán pedig megkezdődött a próba­üzemelés a pulykafeldolgozóban is. Üjabb nagy teljesítményű pályát helyeztek üzembe, hisz az- elkövetkező hónapokban mintegy 400—450 ezer pulyká­ból készül itt konyhakész cso­mag. Újdonság Békéscsabán: köz­vetlenül Olaszországba szállíta­nak előhűtött pulykát, gyön­gyöst, kacsát, libát. A vevők kí­vánságára új technológiával dolgozzák fel a szárnyasokat. A szokásosnál alacsonyabb hő­fokon kopasztanak, hogy vélet­lenül se sérüljön meg a barom­fi bőre. Kiváló minőségű árut szállít Békéscsaba a több évti­zedes állandó vevőnek, az olasz cégnek. Az olasz szállításra készült árut nulla-minusz kettő fokon előhűtik s speciális kamionokkal szállítják. A feldolgozástól szá­mított 16—18 órán belül Milá­nóba ér a friss áru Békéscsabá­ról, így kiváló minőséget vásá­rolhat a háziasszony. Érdemes volna az előhűtött áruból kísérletképp a belkeres­kedelemnek is igényelni. Való­színű, a magyar háziasszonyok is örömmel fogadnák az előhű­tött friss baromfit. A. Púja Frigyes elvtárs Mezőkováesházán Tegnap délelőtt Merőkovácshá­zán a járási pártbizottság az idő­szerű külpolitikai kérdésekről ki­bővített pártaktiva-ülést tartott, melynek előadója Púja Frigyes elvtárs, a Központi Bizottság tag­ja, a külügyminiszter első helyet­tese volt. A tervezők asztalán a gyulai fürdő pezsgőmédencéje, a békéscsabai téglagyár korszerűsítése A Békés megyei Tervező Válla­lat ez évben körülbelül 350 millió forint értékű beruházás terveit készíti el. A jelenleg folyó terve­zési munkák közül kiemelkedik a Gyulai Várfürdő fejlesztése. Október 15-ig készítik el a csepp alakú pezsgőmedence terveit és kialakult a rajzasztalokon a tet­szetős — felülnézetben virágfor­májú — zuhanyozóépület is. A fürdő új létesítményeit a jövő nyáron már igénybe vehetik a vendégek. A gyártása technológia korsze­rűsítését szolgálja a békéscsabai téglagyár II. sz. telepén felépíten­dő műszárító és alagútkemence. Ezeket már földgázfűtésesre ter­vezik. Ezenkívül készül a Szarvasi Vasipari Ktsz irodaházának és üzemépületének, valamint a me- zőberényi törpevízműnek a terve Hazaérkezett Romániából a Balassi együttes Szerdán hajnalban befutott Bé­késcsabára az a különautóbusz, amely a Megyei Művelődési Ház Balassi együttesét hozta haza Ro­mániából. Az eddig is szép si­kerekkel büszkélkedő népi együt­tes tíznapos romániai turnéja alatt nyolc előadást tartott Te- mes megyében, figyelemreméltó közönségsikert aratva. Új térképek a város- és községlejiesztéshez A város- és községfejlesztési munka egyik fontos alapfeltétele a megbízható térkép. Tíz évvel ez­előtt látott hozá a Geodéziai és Térképészeti Vállalat Békéscsabai Kirendeltsége a megyei városok, illetve községek térképeinek a felújításához. Napjainkig a külte­rületi térképek 90—95 százalékát helyesbítették és most végzik a belterületek felmérését. Hozzáláttak a kirendeltség dol­gozói egy másik, igen jelentős munkához is. A Vízügyi Tervező Vállalat alvállalkozóiként elkészí­tik az alaptérképét annak a mező- gazdasági mintaüzemnek, amely Békéscsaba és Kígyós határában 8 ezer holdon terül majd el. A térképezés első üteme befejező­dött és a jövő év márciusára ele­get tesz a kirendeltség a teljes megrendelésnek. ,.i _________________;_________ jr .........'' ^ Ő SZ A MEZŐN. Fotó: Demény Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents