Békés Megyei Népújság, 1968. október (23. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-02 / 231. szám
1968. október 2. 3 Szerda Szövődő barátság Keressük egymást, barátainkat, közvetlen kapcsolatot velük, akikkel immár 23 éve járjuk a szocialista építés útját. Szövődnek barátságunk szálai szovjetekkel, csehekkel, lengyelekkel, vietnamiakkal, bolgárokkal, kilépve a diplomáciai protokoll hivatalos kereteiből. Az ország első termelőszövetkezetének vezetői a sarkad: Lenin Tsz-ből a közelmúltban jártak Kárpát-Ukrajnában. Egy ottani kolhoz vezetőinek, tagjainak társaságában érlelődött meg bennük az az elhatározás, hogy mindkettőjük számára előnyős, ha a gazdálkodással kapcsolatos intézkedésekről rendszeresen tanácskoznak, s ahol csak tehetik, segítik egymást. A zsadányi Búzakalász Tsz-ből egy kisebb csoport Lengyelországban, Krakkó környékén járt. Egy ottani tsz-szel kötöttek barátságot. A zsadányiak most viszontlátogaíásra várják a Krakkó környékieket. Csehszlovák elvtársainkkal, a harcoló vietnamiakkal, sőt bolgár barátainkkal is kialakult közvetlen kapcsolatunk. Egy- egy megyénkbeli tsz nemcsak, hogy felvette valamely baráti állam nevét (Magyar—Vietnami Barátság [Körösladány], Magyar—Csehszlovák Barátság [Békéscsaba], Magyar—Bolgár Barátság Tsz [Mezőgyán]), hanem szoros kapcsolatot tart fenn hozzánk több száz, ezer, esetleg tízezer kilométerre gazdálkodó üzemmel. Olykor baráti látogatást is szerveznek. A csehszlovákok és a vietnamiak rendszeres vendégek Békéscsabán, illetve Körösladányban. És most, ebben az esztendőben a sarkadiak és a zsadányiak építették meg a barátság közvetlen hídját. Ezek a jelenségek önmagukról beszélnek. A korábbi években ugyanis olyan szemlélet uralkodott néhány gazdaságvezetőben, mely szerint a barátság szálai akkor jelentősek, ha nyugati szomszédainkkal mélyülnek. Noha a barátság akkor lehet csak igazi értelemben véve barátság, ha azonos világnézeten, gazdasági szerkezeten alapul. A magyar mezőgazdasági termelés a nagyüzemi gazdálkodás erősödésével európai, sőt világhírűvé vált. A KGST tagállamokban nagyrészt a mienkéhez hasonlóak az eredmények. Hogy ezeket tovább növeljük, nélkülözhetetlenek a közvetlen találkozások, véleménycserék. Ezt ismerték fel most a zsadányiak és a sarkadiak. De ők nemcsak gazdaságpolitikai konzultációkra készülnek, hanem közvetlen műszaki, kereskedelmi kooperációra is, hogy egymást segítve, támogatva, az előnyök kölcsönös kihasználásával nagyobb léptekkel haladjanak a maguk választotta úton. Dupsi Károly Műszaki ellenőrzés A Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság belvízvédelmi szakemberei októberben műszaki ellenőrzést tartanak a Körös-völgy 9 belvízvédelmi rendszerében. Az állami, a társulati és az üzemi, továbbá a tanácsok kezelésében levő művek, eszközök állapotát vizsgálják felül. Ellenőrzik azokat az intézkedési terveket, melyeket a védekezés szervezésére, égy esetleges baj elhárítására készítettek. Magyar katonák között Csehszlovákiában Megérkezett a napi sajtó. A központi lapok mellett megtaláljuk a különböző megyei lapokat is. A képen Ormai Sándor, Molnár Mihály, Balázs Pál, Poncz Barnabás és Sándor Dezső elosztják az újságokat. Barátkozás szovjet katonákkal a táborhelyen. épít, szüretelne, én például nősülnék. Már minden elő volt készítve a lagzira, amikor elszólított otthonról a kötelesség... Ezen aztán valamennyien akaratlanul is jót derülünk, s amikor leszáll az est, magasra csap a tábortűz lángja, az előbbi beszélgetésre célozva, jegyzi meg tréfásan a Káló István: — Egyszer talán még hálás is leszel érte. Lehet, hogy egy elhamarkodott lépéstől mentettek meg téged... S a kis közösség nagyot kacag az iruló-piruió vőlegényjelöltön. Egyszóval a humor nem hagyja cserben katonáinkat, még a legkényesebb helyzetben sem. Balogh József és Dávid István újságolják, hogyan vágta ki magát nehéz helyzetéből egyik kollégájuk, öreg nénike zsíros kenyérrel akart kedveskedni neki. Nem akarta elfogadni, mert nem sokkal előbb ebédelt, nem volt éhes. — Tegye él, jó lesz később — hajtogatta az öregasszony. — Köszönöm, néniké — válaszolt — fogyassza el csak ön egészséggel. Ha elhízok, hát odahaza nem fogad be a feleségiem. — A „kajára” igazán semmi panaszunk nem lehet — mondja Forgó István. — ízletes, bő és tápláló. Érzem, hogy legalább egy kilót híztam. — Mi volt a mai men,ü? — Borsógulyás, túróscsusza, alma, csokoládé — válaszol a főszakács, Szilágyvári István főtörzsőrmester. — S repeta is volt. Az otthoniak üzenete Komolyabb dolgokra terelődik a beszélgetés. Simkó Géza, Ve- rebélyi Géza tisztek és Feren- czy Károly szakaszvezető újságolják, hogy jólesett a katonáknak a gyár kollektívájának levele, amelyet a napokban kaptak meg. Ebben a munkatársaikat tájékoztatták az otthon történtekről. Megírták, hogy már eddig is minden távollevő katonafiú családját felkeresték és bármilyen problémájuk vetődött fel, annak megoldásában a legmesszebbmenőkig segítséget nyújtottak. Természetesen a levélben szó volt a gyárban történtekről is. Végül arra kérték a kintlevőket, hogy a szolgálatot továbbra is a haza hű fiaihoz méltóan, a parancsnak megfelelően teljesítsék. — Nincs könnyű dolgunk. Látjuk, tapasztaljuk, hosszú, kitartó munkára van szükség ahhoz, hogy az itteniek megértsék a jelenlegi helyzet lényegét. Sok becsületes ember gondolkodását megzavarták a felbúj tők, s itt-ott még most is agitálnak a szocialista rend ellen — mondja Fodor József és Mákos Ágoston tiszt. — Sok hamis hírt terjesztenek és incidensek kirobbantására összpontosítanak. Különösen néhány újság agitál durva hangon ellenünk. A rm katonáink azonban felkészültek az ilyen helyzetekre, nem engedik magukat befolyásolni. Szorosan együttműködnek a becsületes, haladó gondolkodású szlovákokkal a szocdalisita rend megszilárdításában. — Történt-e baleset itt-tartóz- kodásuk alatt? — Fegyveres összecsapásra nem került sor — válaszolnak, majd dr. Czinege Mátyás orvos arról tájékoztat bennünket, hogy üres a gyengélkedő, csupán egy katonát kellett kezelésbe részesítenie, aki a minap a sötétben rosszul lépett és meghúzódott a lába. Napirend — Mi vei töltik az idejüket? — Fegyvernemenként változik a program. Mi például járőr- szolgálatot teljesítünk. Szabad időnkben karbantartjuk fegyvereinket, politikai foglalkozáson, kiképzésen veszünk részt, de jut idő a levélírásra, újságolvasásra is — sorolja a hadnagy. A kö- rülállók hozzáteszik: — ha kedvünk tartja, tekézünk, röplabdá- zunk, sakkozunk, barkácsolunk és pihenünk. Általában, mint odahaza, reggel 6 órakor van az ébresztő, este 10 órakor pedig takarodó. — Éjszaka nem fáznak? — Nem fázunk. Vagy két nap ja azonban kezd hajnalban hű- vösödni, de mi megtaláljuk ennek is az ellenszerét. Mindenesetre nem olyan kényelmes, mint odahaza a paplanos ágyban. — Mit üzennek haza? — Ne nyugtalankodjanak! Mi jól vagyunk, írjanak többet. Amint lehetővé válik, megyünk haza. Addig is becsülettel helyt- állunk. (Fazekas István és Kiss Béla képes riportja) Augusztus 21-én az öt szocialista ország hadseregeivel közösen a Magyar Néphadsereg alakulatai is Csehszlovákia földjére érkeztek. Azóta már több hét telt el. Vajon hogyan élnek ott katonáink, hogyan telnek hétköznapjaik, miként teljesítik dolgozó népünk, pártunk és kormányunk parancsát, a szocializmus védelméből- rájuk háruló feladatokat? Erre voltunk kíváncsiak, amikor a napokban a Csehszlovákiában állomásozó magyar katonai alakulatainkat meglátogattuk. V A szokásos formaságok elintézése után Volga gépkocsink fürgén vág neki a kilométereknek. Csehszlovákia földjén járunk. Néhány perc után már csak apró pontként integet visz- sza a határátkelő állomási Az országútim nagy a forgalom, gépkocsik százai közlekednek, viszik az árut. a terményt, a rakományt. Itt-ott fiatalok hajtják nevetgélve kerékpárjaikat, a távolban dolgos munkáról tanúskodva pipálnak a gyárkémények, a mezőkön pedig folyik a betakarítás1... — Rend, nyugialom van. Az emberek dolgoznak — állapítjuk meg és átadjuk magunkat a csendes nézelődésnek. Ahogy egyre jobban az ország belseje felé közeledünk, feltűnik, hogy a házakon, ablakokon, kerítéseken egyre több szlovák, magyar, szovjet felírás akad — igaz nagy részét már lefestették —, valamint sok útjelző tábla mutogatja rossz szándékú emberek okozta sérülések nyomát. Jön a posta A távolban, a város alatt hosszú, sötétzöld színű erdő tűnik elő. A földúton őrök és fa- sorompó állja utunkat, hogy később elvezessenek bennünket a parancsnokságra. — Nézzenek széjjel, beszélgessenek az elvtársakkal, ismerkedjenek meg az élesükkel — mondja a parancsnok. Fejünk fölött éppen helikopter húz át, majd leszáll a rétre. A napi postát és az újságokat hozta meg Magyarországról. — Mindennap kapunk levelet és újságot. így tájékozódva vagyunk az otthon történtekről. A rádiót is hallgatjuk — magyarázza Poncz Barnabás, majd társaival együtt beletemetkezik az újságokba. A sátrak felől Tóth Sándor tiszt eflvtárs siet felénk. Előbb ő kérdezősködik, majd elmondja, hogy a katonák példamutatóan látják el feladatukat, maradéktalanul végrehajtják a parancsokat. Harckészültségből, internacionalista kötelességteljesítésből kitűnőre vizsgáztak. Hív, tartsunk vele. Harckocsik, kétéltűek, sátrak, ágyúk, rádióskocsik, járművek között sétálunk, ahol szolgálatot teljesítenek vagy karbantartást végeznek a katonák. Mindenkinek akad munkája, de azért jut idő a beszélgetésre is. Az egyik fa árnyékában seovjet és magyar katonák széles gesztusokkal magyaráznak egymásnak valamit, s hogy szót értenek, bizonyítja barátságos vállverege- téseik és mosolyuk. A másik helyen viszont a levélírás a legfontosabb teendő. Tábori menü Gyorsan telik az idő és szinte mi is táborlakókká válunk. Már otthonosan mozgunk az erdőben, eligazodunk az ösvényeken, a sátrak tengerében. Az egyik egységnél, ahol hosszabban időzünk, Szabó Géza és Kádár Sándor tisztek mondják el, hogy a beosztottjaik fegyelmezett emberek. Értik és ismerik feladataikat, készek a további parancsok teljesítésére. — Nagyon jól esett és esik, hogy sok szlovák internacionalista, kipróbált kommunista, volt partizán felkeres bennünket, virágokat hoznak, szorongatják kezünket és megköszönik segítségnyújtásunkat — veszi át a beszélgetés fonalát Kozma László. A katonák egyhangú véleménye: addig maradunk itt, míg pártunk és kormányunk ezt kívánja tőlünk. — Pedig sok dolgunkat hagytuk félbe odahaza — folytatja Takács Miklós — van, aki házat
