Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-28 / 228. szám
1968. szeptember 28. Szómba! íra Mezöhegyesi Állami Nemcsak a pénz számít Gazdaság barokk épületeit, díszkapuit Hazánk legöregebb állatni gazdaságát 178 évvel ezelőtt Mezőhegyesen építették fel. Gyönyörű épületeket emeltek tető alá az akkoriban divatos barokk stílusban. Az öreg gazdaságot most fiatalítják, komoly átszervezéseket hajtanak végre épületeken belül. A központi irodaházat áttelepítik az egykori méntelep legszebb épületébe. A műemlék-épületet restaurálják, megmarad eredeti szépségében a boltíves irodaház. Az egykori méntelepre mindkét végéről barokk díszkapuk alatt lehet ma is kd-bejámi. A kapukat szintén rendbe hozzák, s a boltívek alá díszes kovácsoltvaskaput készíttetnek. Hasonló lesz a kerítés is. A restaurálás után Mezőhegyes az Alföld egyik fontos idegenforgalmi látványossága lesz. A hazai és külföldi vendégek szórakoztatására igen kedvező az adottság: sétalovaglásra, lovasbe- ' mutatókra, ötösfogatokon való parádékra, vadászatokra, szalonnasütésekre „nevezhetnének” be a kirándulók. Higgye el, nehezen tudtam volna elviselni, ha felszámolják a MERKUR-t.. vagyis hát a Pamuttextilművek Békéscsabai Gyáregységét. (Csak mi régiek hívjuk még ma is inkább MER- KUR-nak.) Huszonnyolc év nagy idő, azóta dolgozom itt, máshol már nemigen találnám a helyemet. Ezt Szakáll Rezsőtől, a TMK művezetőjétől hallom, aki nehezen tudja elfelejteni, hogy két évvel ezelőtt le akarták építem a gyárat. A III-as szövőcsarnokot biztonsági okokból üzemképtelennek nyilvánították, a gépek egy részét más üzemeknek aditák át. Szinte sírt a lelke. Alig egy év múlva a Pamuttextilművek vezetői mégis úgy határoztak, hogy a III-as szövőcsarnokban cémázó üzemrészt alakítanak ki. Az első gépegységek szerelése a Könnyűipari Minisztérium Szerelő Vállalatának volt a feladata A^^yáregység törzsgárdája mindezt nagy örömmel vette tudomásul. Hát mégsem kilátástalan a jövő! A TMK dolgozói érdeklődéssel figyelték a szerelők munkáját és igyekeztek ellesni a „titkokat”. Cémázó, lánccsévélő Panasz a tanácstagi fogadóórán Hogyan lehetne jobban megközelíteni a megye székhelyét? Heszler József megyei tanácstag tanácstagi fogadóóráján területüknek egy közlekedési problémája merült fel, amit közreadunk. örömmel üdvözölte mindenki, elsősorban az Autóközlekedési Vállalatnak erőfeszítéseit a közlekedés fejlesztésére vonatkozóan. 1968. szeptember 2-től kezdődően több új járatot indított, így a 3576. számút is, amely Bat- tonyáról 6 óra 20 perckor indul és Dombegyházát, Kevermest, Lökösházát, Eleket és Gyulát érintve 9 óra 14 perckor érkezik Békéscsabára. E járat segítségével Lökösházán vonatra lehet ülni és 8 óra 59 perckor Békéscsabára lehet érkezni. (687/a számú vonat). Sajnos, a Békéscsabára való érkezés ezen időpontja nem felel meg a gyakorlati élet követelményeinek. Az utasok jelentős részének 9 órakor egy meghatározott megyei szervnél kell lennie. (Tanácsi, szövetkezeti, kereskedelmi, ipari stb. ügyben.) Hasonlóan érinti ez a kérdés a Mezőhegyes—Kétegyháza vonalon fekvő községeket, mert a Mezőhegyesről 6 óra 40 perckor induló 8532. számú vonat utasai szintén csak 8 óra 59 perckor érkeznek meg Békéscsabára, így a 9 órakor kezdődő rendezvényekre nem érkezhetnek meg, tehát kénytelenek a korai vonattal útra kelni, ami például Battonjja esetében 4 óra 45 perckor történő indulást jelent. E terület lakosainak tehát az a kérése, hogy a 8532. számú, valamint a 637/a számú vonat menetrendje úgy módosuljon, hogy az Békéscsabára 8 óra 40 percre megérkezzék. A 637/a vonat indulásánál figyelemmel kell lenni a 3576. számú autóbuszjáratra, hiszen ez hozza Battonyá- ról, Dombegyházáról, Kevermes- ről Lökösházára az utasokat. Arra is szeretnénk utalni, hogy a 8532. és a 637/a számú vonatoknak nagy az állásideje. Az első vonat 8 óra 05 percre, a második pedig 8 órára érkezik Két- egyházára, ahol 20, illetve 25 perces állásidejük van. Első pillanatra az látszik célszerűnek, hogy a Mezőhegyes felől érkező vonatot úgy irányítsák, hogy az 8 órára Kétegyházára érkezzék és akkor 40 perc alatt, tehát 8 óra 40 percre a szerelvény megérkezhetne Békéscsabára. Természetesen ez csak a laikusoknak a menetrend tanulmányozása során felmerült ötlete, nyilván a kérdés eldöntése a szakemberekre tartozik. Az utasok kérik a MÁV illetékeseit, hogy Battonya, Dombegyháza, Kevermes, Mezőhegyes, Végegyháza, Mezőkovácsháza, Magyarbánhegyes, Medgyesegy- háza, Bánkút és a hozzájuk csatlakozó, vasútállomással nem rendelkező egyéb községek lakóinak is legyen egy későbbi járata a megyeszékhely megközelítésére. A kérés ilyen megoldása egyben a hajnali vonat zsúfoltságát is enyhítené, továbbá még gazdaságosabbá tenné a 3576. számú autóbuszjáratot. és kettőző gépet azelőtt jóformán nem is láttak. Később aztán 7 cémázó, 3 kettőző és 2 lánccsévélő gép szerelését a TMK-részleg kapta feladatul. A vállalat a munka befejezésének határidejéül november 30-át jelölte meg. Kezdődik június végén. Közben — a munkafolyamat ésszerűbb kialakítására — néhány gépet más helyre kell állítani — szólt az utasítás. Először senki sem hitte, hogy a feladatot 5 hónap alatt végre lehet hajtani.' Mitykó János, a gyáregység műszaki vezetője megmagyarázta: a határidő betartásán múlik, hogy az egész vállalat teljesíteni tudja a kereskedelemmel szemben vállalt kötelezettségét, meg hát a sok nő munkába állása. Hozzáfogtak a szereléshez. — Mindjárt az első napokban rákapcsoltunk — emlékszik visz- sza Szakáll Rezső, aki ennek a munkának az irányítója volt. — Urbán Pál és Kovács János lakatosbrigádja az oroszlánrészt vállalta magára. Nem lehetett nekik egy-egy részfeladatra olyan határidőt megszabni, amikorra ne készültek volna el. És tudni kell. hogy Hugyecz András — a TMK-részleg harmadik — brigádja is kitett magáért, mert az üzemfenntartást közben jól megoldotta és így tehermentesítette a szerelésnél dolgozókat. Július végén már úgy mutatkozott, hogy a határidő jóval előbbre hozható. Számvetést készítettek és arra a megállapításra jutottak, hogy szeptember 30-ig végezhetnek. Ebből nemsokára szeptember 15-e lett, végül augusztus 3-án, amikor már csak három gép Volt hátra, vállalták, hogy augusztus 26-án befejezik a munkát. — És augusztus 24-én délután 2 órakor minden gép pörgött. Méghozzá hibamentesen. Soha nem felejti el ezt a dátumot Szakáll Rezső, aki 40 éve dolgozik a szakmában, 28 éve pedig a MERKUR művezetője. Életében sok-sok gonddal, bajjal kellett megküzdenie, de ilyen óriási feladat még nem hárult rá. Mitykó János, a gyáregység műszaki vezetője összehívta a brigádokat és ott, a III-as — immár cémázó — csarnokban, a gépek zúgásától kísérve és a nagyszerű perc felemelő hangulatától átforrósodva, egy kis ünnepséget tartottak. Nem sokból állt, csak néhány köszönő szóból és baráti kézszorításból. Amíg a szerelés tartott, addig sok asszony, lány tanulta a cér- n ázást. A gépeket aztán ők vették birtokukba, hogy termeljenek rajta, lássák el cérnázott fonallal a mezőberényi, a tolnai, valamint a központi gyáregységet és természetesen keressenek, jusson több nekik és a családjuknak. fis amikor most megkérdezem a két brigádvezetőtől: mi tette őket képessé ilyen — a vállalat központjának a szakemberei által is megcsodált — erőfeszítésre, nem keresik a nagy szavakat. Urbán ^ál így kezdi: sürgős. Tudtuk, hogy sürgős. A vál lalat fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy mielőbb termeljenek rajta. És 110 nő is a mi munkánkra várt. Lehetetlen ezt nem megérteni. — Nem a pénzjutalom volt a hajtóerő? — Kezdetben semmi ilyen ígéretet nem kaptunk. Csak egy hónap múlva mondták, hogy minden gép határidő előtti beszerelése és üzembe helyezése után 500—500 forint jár a brigádnak — akarja ezzel igazolni Szakáll Rezső, hogy a pénz nem volt különösebben „doppingoló” szer. Kovács János találja legjobban fején a szeget, aki jól megrágja a szavakat, mielőtt kiejti: — Pali és én is 20 éve dolgozunk itt. Megmondom: minket a becsvágy hajtott. Kaptuk a dicséreteket. Még a budapestiek is csodálkoztak. Jóleső érzés volt... Bizonyítottuk, hogy életképes a békéscsabai gyár. Egyetért vele Urbán Pál is: — Nekünk ehhez a gyárhoz kapcsolódik az életünk. Számunkra aligha van más lehetőség a boldoguláshoz. Bevallják, sok-sok éjszakát töltöttek álmatlanul két évvel ezelőtt, amikor arról volt szó, hogy leépítik a békéscsabai gyárat. — Becsülettel dolgozott -Aradsz- ki Gyurka, Hankó Pali, Dadanad Gyurka, Balda Pali és a többiek is — egészíti ki Urbán Pál a fiatalabb generációval azoknak a sorát, akik ugyancsak ehhez a gyárhoz kötötték sorsukat. És hogy a brigádvezetők kiérdemelték az órabéremelést, azt senki kétségbe nem vonhatja. Pásztor Béla Mai tanmese I. JELENET Vevő: — Szombatig feltétlenül szükségem van az órára Meg tudják csinálni? 1. Órás: — Hogyne, kérem. Vevő: — Mert, ha nem, elviszem egy kisiparoshoz. 1. Órás: — Tessék nyugodí ránk bízni. (Megvizsgálja at óráit.) Vevő: — Mennyi lesz az ára?j 1. Órás: — 98 forint. II. JELENET (1. órás a pult mögött, 2. valamivel foglalatoskodik, 3. | 4. órás beszélget egymással. Sz bat van. Belép a vevő, köszönj Vevő: — Elkészült az órám?!' 1. Órás: (a beszélgető társai! fordul) — Kész? 3. és 4. Órás: — Munkába^ van. (Csak azt nem tudja a ven hogy hol lehet munkában. Ta alvállalkozónak adták oda?) III. JELENET (A szerző elképzelése: az óíá mégis elkészül, jön a vevő, me kapja, fizet, barátságosan db csúzik és az ajtóból még vissza^ szól, hogy legközelebb is esik oda viszi az óráját javíttatni.hi, — or* Ez is van! Egy nagy New York-i napilapban nemrég a következő hirdetés jelent meg: „Tudja meg az egész világ, hogy feleségemet, Edinát ezüstlakodalmunk idején mee mindig szeretem és egész szfveoi|4 bői köszönöm neki, hogy 25 éven át bírta velem az életet!” Száműzés a miniszoknyáért) ta Malawi kormánya megtiltott*, a miniszoknya viselését, miutátr az ország elnöke a vasárnaplr misehallgatás után hazatérve! egy európai származású lányt látott miniszoknyában — szerije te hiányos öltözékben. A mat megszegő nőket a rendelkdí» zés szerint száműzik az országn ból. m • >.t I. SATUNOVSZKIJ: A moszkvai levél Prieditisz óvatosan, mintha attól kéne tartania, hogy megvágja magát vele, úgy vette át a levelet és az ajtót kulcsra zárta maga mögött. Még egyszer szemügyre vette a borítékot. A levelet valóban neki címezték. De ki? Feltépte a borítékot. Pénz! Nem volt kétséges, hogy ki küldte. Átszámolta a ropogós bankjegyeket. Nem volt sok, mindössze négyszázhúsz rubd. De miért éppen négyszázhúsz és nem ötszáz? Csak nem vonta le Cull az adót ebből is? Később vette észre, hogy a borítékban levélke is lapul. „Kedves Petrisz Janovics! Ahogy megbeszéltük, eladtam az órádat. Itt küldöm az érte kapott pénzt. Írj! Udv. Anderson”. CULL EZREDES Kémregény KUDARCA Az öröm, mely a pénz láttán hatalmába kerítette, rögtön elpárolgott, mihdyt eszébe jutott a szomszédasszony. Hátha nem állta meg, s felnyitotta a borítékot? Meglátta a pénzt, sőt a levelet is dolvasta? Mérges volt magára, amiért olyan óvatlanul bontotta fd a levdet. Most már nem lehetett megállapítani, vajon felnyitotta-e dőtte más is? Izgalmában fel, s alá járt a szobában. Aztán leszaladt a boltba, vett egy fél liter vodkát és felhajtott belőle egy vizespohárral. „At kéne menni hozzá, puhatolózni. Fene tudja, miket gondolhat”. Prieditisz benyakalt még egy dedt, aztán leemelt a falról egy csendélet-tanulmányt és kiment a konyhába. A társbérlőnő éppen vasalt. Prieditiszt meglátva, félretette a vasalót... — Elolvasta a levelet? — Hogyne — mondta —, semmi érdekes. Áthoztam egy képemet. Elfogadná tőlem? — Hogy jut eszébe, Petrisz Janovics — dadogott zavarában az asszony. — Senkinek nem adott belőlük, és most egyszerre... Köszönöm. Nagyan kedves kép. — Ami a levelet illeti, tudja, egy régi barátom küldite. Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor a nevét olvastam. Másfél évvel ezelőtt riadta az órámat, s most végre elküldte az árát. , — Becsületes ember lehet — mondta a nő. — Az, — hagyta rá Prieditisz. — Szóval, pénz állt a házhoz... Prieditisz egy percre sem vete le róla a tekintetét. Alakos- kodik előttem? — ezen töprengett. — EH is küldte rögtön a levélben. Négyszázhúsz rubelt. — Közönséges levélben? És nem veszett d? — Hogy veszhetett volna' Nálunk a postán nem bontják fel a leveleket! Prieditisz észbe kapott. Még a végén eljár a szája a vodkától. Bement hát a szobájába és lefeküdt. Fejfájással ébredt. Megitta a maradék vodkát és ettől kicsit megkönnyebbült. Aztán újra csak a bajt keverő levél jutott eszébe. „Sikerült-e vajon meggyőznöm a vén boszorkányt arról, hogy nincs ebben semmi különös?” Prieditisz kiment a konyhába és óvatosan ismét a levdre terelte a szót... Ez már felkeltette az amúgy is élénk fantáziájú és szaporanyelvű öregasszony gyanúját. „Mit jön újra a levelével? Itt valami nem tiszta.” Különben is régen készült már a rendőrségre, hogy szóvá tegye a rejtélyes szomszédot. Másnap aztán, a piacra menet fel is kereste a rendőrőrs parancsnokát: — Valami sötét alak lakik a szomszédban. Képeket fest, s szerintem seholsem dolgozik. Hogy hová teszi a képdt? Valószínűleg elkótyavetyéli őket a piacon. Tegnap az is kiderült, hogy közvetítők útján órákat ad d Moszkvában. Rögtön éreztem, hogy ilyesmivel is foglalkozik. Mi másból élne, mint spekulációból? A nővére gépírónő, nem kereshet olyan sokat! De lehet, hogy nem is a nővére. Milda azt mondta azelőtt, hogy nem élnék rokonai. Egy éve meg, valahöflas nan előkerült ez a fickó. Lehet,) hogy nem is testvérek? — Egy pillanat — vágta a szóözönt az őrs parancsnokai! — Halljuk csak sorjában. Ho*b hívják ezt az embert? — Prieditisz, Petrisz Janó»-* vies... Tegnap egy furcsa leveilÄ* 9 kapott Moszkvából. Pénz volt benne, valami Anderson nevű ember küldte, aki a Gorkij ütsz ca 23-ban lakik. Láttam a borítékon a címet. A parancsnok megkérte asszonyt, hogy foglalja írá bejelentése lényegét és megígérte, hogy megvizsgálják áz ügyet. Másnap információkul kértek Moszkvából Andersen polgártársat illetően, aki i a Gorkij utca 23-ban lakik, !tl ugyanakkor Prieditisz után érdeklődtek. A házkezelőség megerősítették, hogy a rejtély férfi sehol sem dolgozik, otthon festeget. Leningrádból érkezett, ahol a fumirgyárban dolgozott. Kissé furcsának tűnt, hogy? a fumirgyár préskezdője egyszeriben önálló festőművész lát. Leningrádban is érdeklődj)! kezdtek hát utána. A két válasz csaknem egyidŐ- ben érkezett meg. Leningrádból közölték, hogy Petrisz Janovics Prieditisz válóban a furntr- gyárban dolgozott, de néhány évvel ezelőtt meghalt, holttestét a krematóriumban elhamvasztották. Moszkvából pedig azt írták, hogy a Gorkij utca 23-bán Anderson nevű szemdy nem lakik, ott ugyanis a Sztanyi szia vszkij-szín ház található (Folytatjuk)
