Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-25 / 225. szám
IMS. szeptember 25. 3 Szerda I fl vietnami mezőgazdasági delegáció látogatása Szarvason A hazánkban tartózkodó vietnami mezőgazdasági delegáció, Nguyen Chuong mezőgazdasági miniszterhelyettes vezetésével kedden ellátogatott a Szarvasi Haltenyésztési Kísérleti Állomásra. A vendégeket meleg barátsággal fogadták a telep vezetői. Bemutatták a csillagtó-rendszert, a halastavi pecsenyekacsa- és haltenyésztés együttes eredményeit, valamint a tófenéki növénytermesztést. Délután a vendégek a Szarvasi Öntözési és Rizstermesztési I Kutató Intézetbe látogattak el. (MTI) OOOCJOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Egynek az árából kellői. .. Az idén 80 boádon termednek cirkot a csanádapácai Köztársaság Tsz-ben. Miután beléptek a Dél-Békés megyei termelőszövetkezetek cirokértékesítósi vállalkozásába, elhatározták, hogy jövőre 100 holdon termelik ezt a jövedelmező növényt. Most természetesen az idei termés betakarításán a sor. Már korábban töprengtek a drokmaglehú zó-gépek beszerzésén. Segítségükre sietett a Mezőkovácsházi Gépjavító Állomás, átadta egy jól bevált ci- roklehuzó-gép műszaki leírását. A szövetkezet ügyes lakatosai, hegesztői ennek lapján két gépet készítettek. Miután kipróbálták, azt mondják, hogy ezek jobbak, mint az eddig ismert gyári készí- tésűek, ráadásul a kettő nem került többe, mint ha egyet vettek volna készen. Ugyanígy, 1 készen vásárolható vasvázas szín árából házilag két színt építettek a szövetkezet leleményes hegesztői, lakatosai és kovácsai. A cirok1-ehúzó-gépeket ezek alá az új színek alá helyezték. Fotó: Demény szabadult. Innen volt sápadt arc- színe. — Miért volt elítélve? — kérdeztem. — Nem volt ítélet — felelt csendesen. — Hogy-hogy? Hisz négy évig volt börtönben. — Igen. — Miért? — Politikai ügy — nézett rám. — És nem ítélték el? — Nem. Vizsgálati fogság. — És máért tartóztatták le? — Nem tudom — válaszolta valamivel bizonytalanabbul. Igazolványából láttam, hogy szakképzett erdész. Szakképzettsége erdész — mondom neki —, de én ebben a minőségben nem vehetem fel. — Tudom. Nem is azért jöttem. Mondták a faluban, hogy favágók kellenek. — És azt vállalja? — Dolgoznom kell. — Miért nem keres szakképzettségének megfelelő munkahelyet? Szomorúan nézett rám és nagyon halkan mondta: — Lehet, hogy valahol felvennének, de nem valószínű. Egyébként is fizikai munkát akarok. Az okát ne kérdezze. Ha felvesz jó, ha nem, hát megyek tovább. Jó öt percig ültünk szótlanul. Nem volt mit gondolkodnom. Amit tudtam róla, azt 6 mondta el. Sejtettem, hogy többet úgysem mond. Vannak előítéletek a börtön viseltekkel szemben. Én nem vitatom jogosságukat vagy jogtalanságukat. A magam részéről akkor nem is ezen meditáltam, hanem azon, ha felveszem, vajon milyen hatást vált ki a többiek- ből, azokból az emberekből, akikkel már régebben együtt dolgoztain, és azon, hogy szakemberként nem tudnám-e hasznosabb munkára felvenni. Az utóbbit aztán el is vetettem, hiszen még abban sem lehettem biztos, hogy a személyzetis, akit akkoriban káderesnek hívtunk, nem köt-e bele, hogy fizikai munkásnak is felvettem. Elintéztem a felvételt és ki- küldtem az irtásra. Ügy harmadnap kerültem ki arra a munkahelyre és megvallom, kíváncsian vártam az öreg Sáfrány beszámolóját, mit mond az új emberről. De bizony az öreg semmit sem mondott. Az irtást bejárva, úgy fél szemmel figyeltem emberemet. Ritmikusan dolgozott, megfontoltan és látható hozzáértéssel. — Nos, Sáfrány elvtárs, hogy dolgozik az új ember? — Dolgozik. — De hogyan? — Hát... lassabban, mint mi, de dolgozik. Ügy látom, nehéz neki ez a munka. Nem tudom, mi volt ez, mielőtt idejött, mert nem beszél ez egy szót sem, de ért az erdőhöz, az biztos. Furcsa, egy hallgatag ember. Még beszélgettünk egy kicsit, és amikor már elindultam másik munkahely felé, szólt utánam Sáfrány. — Ja, igen. Nem tudom, hibáztam-e, de megengedtem neki, hogy itt aludjon a szerszámkamrában fent, merthogy nincs lakása. Nem szóltam az öregnek semmit. Miért bántsam, hiszen jóhiszeműen járt el. Odamentem az új emberhez. — Hallom, nincs lakása — mondom neki, mikor az üdvözlésen túljutottunk. Egykedvűen nézett nám, valami egészen fásult tekintettel. Fekete szemeiben megint csak a szomorúságot láttam. Nótás kedvű öregek A tiszteletükre rendezett ünnepségen a sarkadi Haladás [Termelőszövetkezetben találkoztam velük. Szilágyi Gyuri bácsival, aki a népdalok, régi nóták valóságos tárházát hordozza magával. Bizonyságul csak úgy pianóban rá is zendített: Honnan es a víg kedély? „Nagy a sár, esik az eső / Ne menj arra, régi szeretőm / Elsá- rozod pici kis szoknyád / Megvár érte az édesanyád... — A zenekar pedig — melyet az ünnepségre a tsz hívott meg — csak úgy játékosan, halkan követte. — Legénykoromban sokat daloltam ezt a nótát. Ismeri-e? — Már hogyne ismerném. A régi szép nótákat én is szívesen hallgatom. Több se kellett Gyuri bácsinak, biztatásnak vette és ezután csak úgy sorakoztak a szebbnél szebb dalok. „Kint lakom én Kisper- jésen...” „Lyukas az istállóm teteje...” és ahogy énekelt, a lábával úgy toppantott, tempósan a dal ütemére. Hirtelen a körülötte állóknak is virágos jó kedve támadt. Hogy honnan e víg kedély? — Bár az évek elszálltak felettem — hetvenéves vagyok —. búslakodásra nincs okom. Ahol ilyen jól bánnak az öregekkel, ott csak vidám embereket találhat. Erről meggyőztek « többiek, akiknek arcáról szintén derű, megelégedettség áradt. Bondár Gábor még egy tréfás verssel is hitelesítette ezt. Mondván: van j arra ideje, hogy ilyesmivel foglalkozzon, összegyűjtse a régi, tréfás mondókákat. A vers a fiatalokról szól, bár még a nagyapjától tanulta — és az ugyancsak régen lehetett, hiszen Bondár Gábor túl van már a hatvanon —, ma is aktuális. A fiatalok és öregek közötti ellentétről írt versében az akkori krónikás. Kidé- | — Nincs. — Miért nem megy le a faluba? — Hiába. Senki sem fogad be egy börtönitölteléket. Mit gondol uram, miért félt a kutyája any- nyira, mikor ideérkeztem? — Nem tudom. — Azért, mert megérezte rajtam a megölt kutyák szagát.! Mert a faluban a sintéren kívül nem fogadott be senki. Láttam, alig bír uralkodni magán. Egy ideig csak néztem. ! — Estére jöjjön le hozzám.! Adok magának helyet, de be. kell jelentkeznie. így nem ma-; radhat itt ! Nem válaszolt. Nem is tudtam,! megértette-e, amit mondtam. • Vak dühvei vágta a fejszét a; fába. Láttam, hogy nehéz neki a. munka. Tenyerén nagy vérhólya-; gok éktelenkedtek. De azt is érez-! tem. hogy ez az ember nem ad-' ja meg magát. Csapzottan dől-! gozott. Néha leemelte fejéről' sapkáját, beletörölte izzadt arcát.! A szél belekapott rövid hajába,« amely úgyszólván teljesen fehér; volt. Harminckét éves, és telje-, sen ősz. Vajon min ment kérész-, tül ez az ember? ; Ott határoztam el, hogy kifag-, gatorn, megismerem az életét. í Hogy mi késztetett erre? A fene! tudja. Talán csak a kíváncsiság,t de lehet, hogy valami részvétté-í le. t Elég az hozzá, már erősen sö-í tétedett, amikor megérkezett. Az? erdészházban egyedül laktam. Azi irodán kívül volt három kis szo-T ba meg,egy konyha. Legényem-1 bér voltam még, nem volt szük-j ségem az egész lakásra. Odaad-1 tam neki azt a kis szobát, amelyik? a tornácról nyílt. I (Folytatjuk) ♦ rült ebből, hogy a mai nagyapák sem voltak éppen olyan csendes fiúk legénykorukban. m— Egysser te is megöregszel” A Haladás Tsz-ben persze egyetlen fiatal sincs, aki ne tisztelné a becsületes, munkában megőszült, idős embereket. Talán attól van-e, hogy Sajti Lajos maga sem tartozik már az ifjak közé? Nem tudni. Tény, hogy nagyon jól isíápolja az öregeket. Szavait úgy idézik a szövetkezet fiataljai, mint a közmondást. — Rendesen viselkedj, fiam, egyszer te is megöregszel — szokta mondani, ha valaki véletlenül elfelejti, hogy kivel áll szemben, vagy pedig ellenvetése van, amikor arról tárgyalnak, hogyan kellene még jobban segíteni az idős tagoknak. Hogyan segítenek? A tsz kulturális és szociális alapján 132 ezer forint van. Ezt úgy osztják be, hogy egész évben minél több jusson ebből az időseknek. A szövetkezetben 61 járadékos van, akik csupán 260 forintot kapnak havonta. Ezeken kell leginkább segíteni. A tsz sokszor megtoldja havi 100 forinttal a legrászorultabbaknál. Időnként nagyobb összeget is ad. A fejadag búzát önköltségi áron kapja minden idős ember. A háztájit térítés nélkül megművelik, legtöbbször a fiatalok segítségével. Tél előtt a tsz gondoskodik a tüzelő beszerzéséről és szállításáról, hogy ne kelljen a fáradt öreg lábaknak emiatt sokat járkálni. Ha valamelyik idős tagnak a háztájiban tehene van, éppen olyan feltételek melett, illetve kedvezménnyel kap szálas takarmányt, mint más rendszeresen dolgozó tag. ...és a fiaik Az ünnepségen — melyet most rendeztek negyedszerre és ez is az idősek iránti tisztelet jele — ilyen és ehhez hasonló dolgokat mondtak el maguk az ünnepeltek. Megelégedéssel beszéltek a szövetkezet vezetőiről akik így gondoskodnak róluk. — A mi szüléinknek bizony nem volt ilyen nyugodt öregkora — nyilatkozott többek között Fekete István bácsi is, a tsz-ala- pító tagja, aki hálája bizonyságaként úgy nevelte a fiát, hogy hű maradjon a földhöz és a szövetkezetben dolgozik. Nem egy ilyen ember él a tsz-ben, aki gyermekeit is a fold szeretetére neveli. Az utóbbi években egyre inkább fiatalodik hát a gazdaság. Az öregek ünnepségén is úgy éreztem magam, mintha a fiatalok között lennék, pedig csaknem mindenki túl volt már a hatvanon. Ez talán abból adódott, hogy bizakodással, nyugodt derűvel tekintenek a jövőbe. Meg is állapodtunk velük abban, hogy nem kellene öregek napjának nevezni az ilyen találkozókat. Jobb lenne, ha úgy mondanánk: „Kortisztelő ünnepség”. Még ez is megszépítené az éveket hetvenen túl. tvasnyik Judit BÉKÉSCSABAI IPARVÁLLALAT kalkulációs csoportvezetői keres, gyakorlat szükséges. „Képesített könyvelő” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 18695 A tárgyalóteremből: A „bikavérrel oltott” és az analfabéta lóvásárló esete A nagyszónási M. János azzal dicsekedett italozás közben cimboráinak, hogy bár közel jár a 60. évéhez, még mindig nagy sikerei vannak a nőiknél, mert bikavérrel van „beoltva”. A szesztestvérek persze heccelnd kezdték a nagyszájú Falstaff utánzót. Különösen az ugyancsak nagyszé. nási T. Pál vonta kétségbe — vaskos megjegyzések kíséretében — a szavahihetőséget. M. Jánost felpaprikázta az ellenkezés és válaszul sértő megjegyzésekkel illette T. Pál feleségét. Más sem kellett a mulató cimborának, és férfi sorban levő fiának: karon1 ragadták jobbról és balról M. Jánost és rövid huzakodás után megpróbálták ki tessékelni a kocsmából. A „bikavérrel oltott” férfiú ellenállt, amennyire tudott, egészen addig, amíg hadonászás közben úgy bele nem vágta a kezét az ajtófélfába, hogy eltört a csontja. Az orosházi járásbíróságon kétszer szerepelt az ügy. Első ízben T. Pált és fiát, Bélát súlyos testi sértés miatt felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték. M. Jánosra becsület- sértés miatt szabtak ki pénzbüntetést. Röviddel később azonban — miután felépült a kéztörés okozta betegségből — M. János csaknem 2400 forint kártérítést követelt T. Páléktól. Bizonyára meg is kapta volna, ha a bíróság nem mérlegeli, hogy részben maga idézte fejére a bajt, amikor megsértette cimboráját. Így végül meg kellett elégednie 1500 forinttal. Legközelebb minden bizonynyal meggondolja, mit mond és mit tesz, mert a bikavérnél néha jóbb a „csigavér”. * Lovat vásárolt a nyár derekán a csorvási Faragó Sándor — hitelbe. Azóta vígan fuvarozza a vályogot a kesellyel, fizetni azonban akkor sem volt hajlandó, amikor elküldte neki a ló gazdája a marhalevelet. Pert indított a hitelező, s Faragó Sándor — szívhezszóló ja- jongások közepette — arról igyekezett meggyőzni az orosházi járásbíróságot a tárgyaláson, hogy fizetni semmiképpen sem tud. Még a csendes őszi esőt is védelmére szólította — az összes szentek után — e szavakkal: „Hogy tudnék én fizetni, amikor mind elázik a cirok, nem veszi át tőlem a szövetkezet.” A bíró azonban arra kérte, hogy bizonyítsa be: van neki földje, földjén cirok, s erre a cirokra szerződést is kötött-e a szövetkezeti felvásárlókkal. Faragó Sándor nem jött zavarba, előrántotta öblös bukszájából a dokumentumot. Ez a nyomtatvány azonban csupán propagandacélokat szolgált, arra biztatta segítségével a szövetkezet a csorvásia- kat, hogy 1969-ben termeljenek a földjükön cirkot is. A sok órája tartó húzódozás után joggal felháborodott bíró erélyesen kérdezte a huncut vályogvetőtől, miért akarja félrevezetni ilyen ócska trükkel is a törvényt. „Jaj, nem akartam és becsapni az igen tisztelt bíró urat a papírral, hogy is akartam volna, hiszen írni, olvasni sem tudok!” — hangzott a válasz. Ez egyszer nem hazudott — már ami az írástudását illeti —, de azért a lovat persze vissza kell adnia a gazdájának. Békés Dezső
