Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-24 / 224. szám

Többfelé eső Várható időjárás ma estig: indőnként megnövekvő felhő­zet, többfelé esővel. A mérsé­kelt, helyenként élénk délnyu­gati, nyugati szél fokozatosan északnyugatira fordul és meg­erősödik. A hajnali órákban pá­rásság, egy-két helyen köd. Vár. ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16—26 fok között. — Javul az úthálózat. A mező- kovácsházi járásban tovább ja­vvá az úthálózat. 1970-ig össze­sen 12 100 négyzetméternyi te­rületen javítják és korszerűsítik az utakat, s a belterületi utak nagysága 7000 négyzetméterrel nő. — KÍSÉRLETI ESTEK. A bé­kési járásban a dolgozók gimná­ziumának esti és levelező tago­zatán matematikából, fizikából és kémiából kísérleti esteket, gyakorló foglalkozásokat szer­veznek. Évforduló Négyszáz évvel ezelőtt, 1568. szeptember 24-én született WATHAY FERENC versszerzo és naplóíró. A török végeken harcoló kaitonacsaládból szárma, zott, s már kora gyermekkorá­tól maga is katonáskodott. 1584- ben Tihanyban harcolt a török­kel, s ettől kezdve állandóan résztvevője a végvári harcok­nak. 1601-ben részt vett Székes- fehérvár visszafoglalásában, 1602-ben fehérvári helyettes ■ kapitány lett. 1602. augusztus 29-én, amikor a törők vissza­foglalta a várat, sebesülten fog­ságba esett. Erről írt verses krónikája: A Szekes Feirvar ve- zeserül. 1603 őszén Konstanti- nápolyba vitték, s a Héttorony­ba zárták. Költővé a rabság tette. Két kisfiú A bét végén ismét több baleset tör­tént megyénkben. Kondoroson szep­tember 20-án a Schneider László me- Z/Ofalvi lakos által vezetett 14-es AKÖV tehergépkocsijának lekopott kerekparg umijai okoztak súlyos bal­esetet. Kondoroson, a Csabai és Bocs­kai út kereszteződésében Schneider László fékezett és a kopott fék meg­csúszott a sáros úton. A gépkocsi felcsúszott a járdára, ahol elütötte az ott áhó Lestyán Mátyás 53 éves tsz-ta&ot. Az idős ember 20 napon túl gyógyuló súlyos, de nem élet- veszélyes sérülést szenvedett. Irány jelzés nélkül balra kanyaro­dott szeptember 20-án délelőtt Két- egyházán Fábián István, az eleki Le­nin Tsz tehergépkocsijával, és ösz- szeütközött az őt előző Vágási István által vezetett személygépkocsival. Szerencsére személyes sérülés nincs, Fábián István ellen eljárás indult. összeütközött két motorkerékpár Gyula és Sarkad között, a Fekete- Körös hidjánál szeptember 20-án. őri Gábor sarkad! lakos úgy kanya­rodott jobbra motorkerékpárjával, hogy áttért az úttest menetirány sze­rinti bal oldalára és összeütközött a Molnár László által vezetett motor- kerékpárral. A két jármű utasai, Soós Lajos, és Sztancs József köny- nyebben megsérültek. Az ügyben el­járás indult. Féktávolságon belül átszaladt az úttesten szeptember 23-án délután Békéscsaba és Gyula között Dunai Imre 7 éves tanuló és egy személy- gépkocsi elütötte. A kisfiú 8 napon belüM sérülést szenvedett. Vezetői igazolvánnyal nem rendel­— T ÁJBEMUTATÚ. A Békés megyei Jókai Színház társulata szeptember 28-án Székkutason, majd szeptember 29-én Mező- kovácsházán mutatja be első idei tájdarabját, Kállai—Fülöp— Dobos: Ilyennek hazudtalak — című vígjátékát. — Jó bevétel pecsenyecsirkéből. A szaibadkígyósi Szabad Fold Termelőszövetkezetben az idén először foglalkoznak egy százas istálló magtárpadlásán pe­csenyecsirke nevelésével. A szakemberek úgy számítják, hogy meglesz a kétmillió forin­tos bruttó bevétel. — Felújítják a védőnői lakást. Okányban a járási tanács mű­szakilag felülvizsgáltatta a vé­dőnőd lakást és kisebb átalakí­tással két védőnőnek tudnak megfelelő körülményeket bizto­sítani. Az átépítésre 75 ezer 260 forintot biztosított j Egy pillanatra A mecseki cíUatkertben Félingerelték a medvét Aktatáskával bosszantva Elrontották a jó kedvét Széttépte az aktatáskát S olyan dühös pofát vágott. Hogy a tettes úgy menekült, Mint aki egy medvét látott. — RUSSE 1900 ÉVES. A Duna menti Russe lakói 1969-ben ün­nepük városuk alapításának 1900. évfordulóját. Annak idején Sexaginta Pristis néven szere­pelt, ami annyit jelent, hogy 60 hajó kikötője. Egyaránt meghökkentő szó­párosítások. A Delta nyyst megjelent új száma ilyen rí­men tudósít a száloptikák kuta­balesete kőzett Marozs László, ennek ellenére motorkerékpárra ült. Balesetet oko­zott. Mezőgyánban, a község belterü­letén elütötte az úttesten áthaladó Nemes Gábor 5 éves kisfiút, aki 8 napon belüli sérülést szenvedett. Hármas baleset két ittas ember mi­att. Szeptember 21-én Békéscsabán, a Kazinczy utcán erősen alkohol ha­tása alatt vezette motorkerékpárját Frankó István gerendási lakos és úgy akarta előzni a szántén ittasan kerék­pározó Üjvári Mihály csabai lakost, hogy nem használt kürtjelzést, Üj­vári is jelzés nélkül akart balra ka­nyarodni. összeütköztek. Frankó István az összeütközés után elütötte a kerékpárján közlekedő Busznak Györgynét. A baleset következtében —a motorkerékpár utasával együtt — négyen megsérültek. Az anyagi kár 2500 forint. Gyorsan hajtott és az árokba bo­rult szeptember 22-én Körösújfalu külterületén Tóth Gyula bihariig rai lakos a Felszabadult Föld Tsz te­hergépkocsijával. A gépkocsi utasa, Rozsó Zoltán és Kiss Pál megsérült. Az ügyben eljárás indult. Árokba fordult egy autóbusz Az indiai Kasmír államban Srinagartól délre árokba fordult egy autóbusz. A szerencsétlen­ség következtében 26 utas meg­halt, hatan pedig megsérültek. Öt gyár fiataljainak klubja Tizen- és huszonvalahány éve­sen szereti az ember a vidámsá­got, az érdekes beszélgetéseket, a jó zenét, no meg — a táncot. És persze a fiúk is meg a lányok is akkor érzik magukat a leg­jobban, ha egymás társaságá­ban lehetnek. A kérdés csak az, — mindezt hol? Mostantól fog­va eggyel több a lehetőség, új ifjúsági klubbal gyarapodott Bé­késcsaba. A Lenin úton, a IV. kerületi pártház helyiségében vasárnap délután ünnepélyesen megnyi­tották öt gyár, illetve vállalat — forgácsoló, konzervgyár, Kner Nyomda, pamuttextil, TÜZÉP — fiataljainak klubját Az új intézmény vezetője, Zsi- lák Mária köszöntötte a vendé­geket, ismertette programjukat, majd a városi KISZ-bizottság ne­vében Futó Sándor adta át ren­deltetésének a létesítményt. Az ünnepségen részt vettek az ala­pító vállalatok vezetői is, meg­ígérték, hogy továbbra is támo­gatják ezt a rokonszenves kez­deményezést. — ELNÖKSÉGI ÜLÉS. A Vö­röskereszt megyei elnöksége szeptember 26-án tartja ülését Békéscsabán, melyen többek kö­zött az eddigi munkáról és az 1969. évi véradási programról lesz szó. — Üj rövidfilmek. Szeptember­ben négy magyar, egy szovjet, egy román, csehszlovák és spa­nyol rövidfilmet vetítenek a mozik a műsorra tűzött játék­film előtt és bemutatják a 25-ös számú Világmagazint is. tásának újdonságairól, vala­mint egy meglepő felfede­zésről: arról, hogy a nyílt láng (pl. gázláng vagy akár a gyer­tya läng#*) alkalmas lehet hangközvetitésre, .— erősítésre felhasználható hangszóróként! A lap beszámol az űrkutatás né­hány mogoldatlan kérdéséről a tartós súlytalansággal és a sugár, hatásokkal kapcsolatban; ír a világrészeket áthidaló konténer­szállításról, a Napkutatás új fel­fedezéseiről, ismerteti a sebgyó­gyító műanyag tapaszok haszná­latát, a TU—154 óriás repülőgé­pet, az ipari formatervezés né­hány újdonságát és a jövő isko­lájával kapcsolatos építészeti el­gondolásokat. Száznál több — részben színes — fotója közül különösen érdekes a 2,5 millió- szoros nagyítású térionmikrosz- kóppal készült atomportré. Del­ta-lexikon, sok-sok hír, értesü­lés, tudománytörténeti érdekes­ség és humor egészíti ki a lap legújabb számát Tolvajok pellengéren Egy finn város vezetősége kü­lönös módon akarja jobb belá­tásra bírni a tolvajokat. A város közepén óriási, kirakathoz ha­sonló kuckót építtetett. Amikor egy tolvajt elítélnek, „kirakják” a kirakatba. Nagy plakáton köz­ük, hogy ki a tolvaj és mit lo­pott. A pellengérre állítás új, modern változata ez. Kérdés, hogy megjavítja-e a közerköl­csöt? Erről még hír nem érke­zett Á megcsomózott fény és a muzsikáié lángok Ezüstláz Békéscsabán Fotó: Demény — EGY CSALÁD TRAGÉDIÁ­JA. A Kentucky állambeli Slade közelében az Egyesült Allamok- van vasárnap a hegyi úton meg­csúszott és szakadékba zuhant egy család gépkocsija. A család mind a nyolc tagja életét vesz­tette. — Százéves főiskola. A Debre­ceni Agrártudományi Főiskola — ahol sok megyénkben fiatal tanult és szerzett diplomát, ok­tóber 22-én ünnepli fennállásá­nak 100. évfordulóját. Az alapí­tás idején az ország harmadik agrár-felsőoktatási intézménye volt — ÜNNEPI KLUBEST. A Fegy­veres Erők Napja alkalmából szeptember 26-án, csütörtökön este Békéscsabán, a Fegyveres Erők Gagarin Ifjúsági Klubja ünnepi estet rendez. Az esten fiatal munkásőrök, rendőrök és katonák vesznek részt, — Nyelvoktató gép. Egy kalifor­niai egyetemen felszereltek egy matematikai gépet, amely orosz nyelvet tanít. A gép kipróbálá­sában 30 diák vett részt, s a nyelvtanulásban jobb eredmé­nyeket értek el, mint a hagyo­mányos módszerrel tanuló cso­port. — SZABÖ PÁL BÉKÉSCSA­BÁN. A TIT békéscsabai városi szervezete és a városi tanács szép (ember 27-én este 7 órakor vendégül látja Szabó Pál Kos- suth-díjas írót a TIT Értelmisé­gi Klubjában a „Szabó Pál-ért” program keretében. — Nők joga a tsz-ben. Szeptem­ber 26-án délelőtt a megyei nő- tanács végrehajtó bizottsági ülésén Békéscsabán a tsz-törvé- nyek propagandájáról, a békési járásban szerzett tapasztalatok­ról és a nők jogainak érvénye­süléséről számol be dr. Daróczi Mária. — „ÉLET A FÖLDÖN KÍVÜL” címmel TIT-elöadást tartottak szeptember.23-án, hétfőn Békés. Csabán katonáknak. Az előadás kapcsán többek között szó volt a napjainkban sokat vitatott re. pülő csészealjakról is. — TIT-eiőadások. A járásban Csorváson tartottak legtöbb mezőgazdasági témával foglal­kozó előadást. A községben az elmúlt évadban ugyanis 26 elő­adás szólt mezőgazdasági té­máról. Egészségügyi előadás tizenöt, jogi hét, műszaki pe­dig tizenhárom volt, ez utóbbi kettő szintén a legjobb ered­mény a járásban. Tanácstagi fogadóóra Tanácstagi fogadóóráit tart szeptember 24-én 16—18 óráig az 52. választókerületben, Mi­csurin u. 23. szám alatt Csep- regi Károly; szeptember 25-én 18—19 óráig a 19. választókerü­letben, Jókai u. 11. szám alatt Horváth Imréné; szeptember 26- án 16—18 óráig a 45. választó- kerületben, a városi kórházban dr. Boross Imre; 16—17 óráig a 15. választókerületben, a MÁV kultúrotthonban Csányi Pál; 18 —-19 óráig a 46. választókerület­ben, Fürst Sándor u. 16. sz. alatt Darabos József és a 44. választó- kerületben, B ékési út 11. szám alatt Lamper Mihály tanács­tag. BÉKÉS MEGYEI^ Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség; Békéscsaba, Szabad­ság tér 17, HL em. Telefon: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Béikéscsaba, II;, Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél; Előfizetési díj egy hónapira 17,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents