Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-25 / 199. szám
1968. augusztus ZS. 4 Vasárnap „Csudálatos" állapotok Csudahailán Bizonyára sokan nem tudják, hogy Békés megye északi szélén, Túrkevélhez hat kilométerre terül el a Zichy, Gedszt és Osváth- ballai határ, amit együttesen Csudaballának neveznek. Ezen a viszonylag sivár részen van a Nagykunsági Állami Gazdaság III. számú, 5 ezer holdas ballaá kerülete, ahol több mint 60 család él a megye mostohagyerekeként. Hogy, máért élnek, enyhén szólva az illetékesektől „ehanyagolva”, azt senki sem tudja. Természetesen, feleletet legelőször is a hallalak várnak. „Pusztai” körülmények Igaz, földrajzi elhelyezkedésük nem a legideálisabb. Gyoma községbe — ahova tartoznak — vagy 24 kilométeres földúton, vagy 42 kilométeres kövesúton tudnak eljutni. Ha valamilyen hivatalos ügyet-akarnak intézni a járási székhelyen, akkor már előző este el kell indulniuk autóbusszal, hogy Mezőtúron át, vonattal másnap délelőtt megérkezzenek SzarvasEgy borravaló sorsa Az egyik békéscsabai üzletben televíziót vásárolt egy fiatal házaspár. Hatezer forint a kereskedelemnek is komoly bevétel. Az eladó — akit régóta ismerek — alaptermészetéből adódó udvariassága, előzékenysége olyannyira jóleshetett a vásárlónak, hogy távozáskor pénzzel akarta ezen érzését kifejezni. Az eladó szabadkozott. Zavarában vagy sértett önérzetében elpirult, majd elsápadt. Váltig hangoztatta, hogy nem a pénz reményében (borravaló), hanem a vásárlónak kijáró udvariasságról van szó a részéről. A vevő nem tágított, erőszakkal belecsúsztatta — gyömöszölte — az általam nem látott egységű pénzt az eladó zsebébe, s mint egy győztes hadvezér, kirohant a hátsó kijáraton. Tudom — hisz magam is nagy örömmel vittem haza életem első tv-készülékét —, szerette volna a vevő, ha rajta kívül az eladó is örül. Ha azonban visszanézett volna a hátsó kapuból, meglepődik. Az eladó állt tanácstalanul, nem mert felnézni. Az ő udvariassága borravaló adására készteti a vásárlót? Ügy érezte, hogy a vevő zsebéből vette ki ezt a pénzt, hisz neki is kb. annyi a jövedelme, mint a vevőnek! A vasesztergályos kitől kap borravalót, ha becsületesen végzi a munkáját? Ha a vevő után szalad, s a pénzt visszatuszkolja, az többé nem jön hozzá vásárolni! Körülbelül ilyen gondolatokat olvastam ki az eladó gondterhelt arcából, aki határozott lépésekkel elindult a portásfülkéhez, s a portás bácsinak átadott 50,— forintot a következő szavakkal. „Ha valami jótékony célra gyűjtés lesz, tessék ezt a pénzt odaadni, az előbb távozott vevő hagyta e célra itt.” Látszott rajta a megkönnyebbülés, és a következő vásárlót éppoly udvariasan szolgálta ki, mint elődjét, mert a kereskedelem dolgozói nem borravalóért udvariasak, hanem azért, hogy a vevő máskor is oda, őhozzá menjen vissza vásárolni, s ha a kiszolgálásával meg van elégedve, másnak is mondja el. — átor. ra. Mindez adódik abból, hogy szinte minden téren a Szolnok megyei Túrkevéhez tartoznak, de közigazgatásilag Békés megyeiek. Tóth Kálmán, a kerület párttitkára így nyilatkozik: — Siralmas itt a helyzet. Egyes részeken nem is tanyasi, hanem pusztaiak a körülmények. Valahogy úgy érezzük, a Békés megyeiek csak az adónál tartanak nyilván bennünket, de semmi mással nem törődnék... És ezt az állítást azonnal igazolja Kovács Károly, a kerület vezetője, Kovács Lajos szakszervezeti titkár és Bálint László, a gépműhely ötszörös szocialista brigádvezetője. Szavaikból kirajzolódik az a kép, amely 250 ballai ember megoldatlan problémáit és keserveit mutatja. Hova tartoznak? Kicsit belekábul az ember feje, amikor hallja, hogy közigazgatásilag Gyoméhoz, de minden más vonatkozásban Szolnok megyéhez tartoznak. A kommunistákat Kisújszálláson tartják nyilván. Politikai tájékoztatást — nagy ritkán — a túrkevei pártbizottságtól kapnak, a munkásőrök pedig Mezőtúrra járnak szolgálatba. Bizony ez eléggé „meg van keverve” és valahogy úgy néz ki, hogy „a sóik bába között elvesz a gyerek”. A legtöbb panasz azonban abból fakad, hogy a Gyomrán élő tanácstagjuk egyszer, a választás idején eljutott a pusztába, meghallgatta a rengeteg problémát és azóta is „intézi”. Sajnos, az eredményről mind ez idáig semmit sem tudnak a ballaiak... Éppen a hovatartozás kérdése hozta szóba a közrendet és köz- biztonságot. Fél év is eltelik, amíg a központban rendőrt látnak. Az már szinte „természetes”, hogy a gazdaság jóvoltából létesített szatócsüzlet, amely regigei és estefelé van csak nyitva, a legszükségesebb árukkal is alig rendelkezik. Aki be akar vásárolni, az egy fél napot zötyög Túr- kevére és még gyalogol is jó pár kilométert. „Iskola" és kultúra A viszonylag jól kiépített központtól két kilométerre van a ballai iskola, amely mindenhez hasonlít, csak éppen oktatási intézményhez nem. Pedig ott tanul 25 gyerek, akik több kilométert gyalogolnak mindennap. Tatarozásra néhány éve már egy fillért sem költenek, azzal a jelszóval: „úgyis, minden gyerek Túrke- vére jár majd iskolába, autóbusz- szal”. Hogy a kövesút még meg sem épült, és hogy sem a gyomad, sem a túrkevei tanács nem ad rá pénzt, az egészen más kérdés. Talán az állami gazdaságnak 1970-re sikerül elkészítenie az új utat, és akkor megoldódik a gyerekek problémája is. De mi lesz addig? Hiszen a fényt, a kútárát vivő villanyvezetéket csak 500 méterrel kellene meghosszabbítani és akkor az iskolában eldobhatnák a petróleumlámpát. De egyelőre ezt sem tudják megoldani. A gyomai tanács kijelentette, hogy a községfejlesztési hozzájárulásból és az adóból egy fillért sem tud juttatni a ballai résznek. Gyakorlattal rendelkező gépírót keresünk azonnali belépéssel. Dél-magyarorszagi Cipönagy- ker. Vállalat, Békéscsaba, Eötvös utca 1. 18178 így aztán érthető, hogy a roska! dozó iskola és a 20—25 személyt befogadó „kultúrterem” nem tudja a legminimálisabb igényeket sem kielégíteni. 0 Iájós fog és az SZTK Ezek után - egyszerűen nevetséges— már annak, aki nem beteg — az egészségügyi ellátottság kétbalkezes elrendezése. A Békés megyei SZTK havi 600 forintot fizet egy túrkevei orvosinak, aki ellátja a hozzá bemenő ballai betegeket. De ha már valakinek megfájdul a foga, elkezdődik a tortúra. Két lehetőség közül választhat: vagy elutazik Gyoméra, vagy a 60 kilométerre levő Szarvasra, és ott ,ángyén” vagy Túrkevén mint maigánbeteg, fizet 40 forintot és kihúzzák a fogát. Az esetek nagy • részében az utóbbi lehetőséget „választják”. Az viszont érdekes, hogy a szarvasi járás közegészségügyi orvosa rendszeresen ellenőrzi a gazdaság higiéniáját. Az iskoláig viszont már nem jut el... Ennek a „csudálatos” állapotnak a gyökeres és egészséges megoldására, az ott élő embereknek van egy régi javaslata: csatolják Csudahallát közigazgatásilag is Túrkevéhez. Pankotai István Simogató asszonyt kezek és a termelés | Egy tanácskozáson ”^^ta ként az alábbiakat egy tsz-elnök arra a kérdésre, hogy az állattenyésztésben miért alkalmaz nőket. — Ha Bözsi néni belép a borjú- nevelőbe, a kis jószágok mind köréje sereglenek. Hozzádörgölődz- nek, odadugják orrukat a kezéhez, simogatásra várnak. Ez nem is marad el. Bözsi néni egyébként korábban az egyedüli nő volt a borjaknál és már nem is tudom, mikor került oda. Amikor először láttam ezt a jelenetet, szinte meghatott. Akkor támadt az az ötletem, miért ne dolgozhatnának asszonyok a tehenészetben és a sertésfiaztatóban is. Nőket eddig tulajdonképpen csak a növénytermesztésben és a baromfinál foglalkoztattunk. Gondoltam, mepróbáljuk máshol is. persze nem volt könnyű megvaflz elnöknek lósítani elgondolását. Meg kellett küzdeni az előítéletekkel. Még- hogy nőt a tehenészetbe?! — mondták a férfiak és bizony nem átallották csúnya szavakkal is illetni azt, aki kitalálta. Az asszonyok sem fogadták valami nagy lelkesedéssel, s a vállalkozás az első időben meg is bukott. Végül az elnök, a főagronómus és egykét vezető felesége nekibátorodott. w Évről évre több húst tesznek az ország asztalára a békéscsabai tsz-ek A Békéscsabai Városi Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya megvizsgálta, hogy a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok milyen körülmények között gazdálkodnak, hogyan törekszenek az árutermelés fokozására. Megállapíthatták — mint arról Kovács Ferenc osztályvezető tájékoztatta szerkesztőségünket —, hogy a termelőszövetkezetekben növekedett a sertéstartás iránti érdeklődés. Tavaly 5793 hízott sertést vásárolt fel az állatforgalmi vállalat a város négy tsz-éből. Az idén eddig 8625 hízott sertés átadására kötöttek szerződést. A két szám közötti különbség 2832, rendkívüli nagy fejlődésről tanúskodik. Viszont azt is megállapította a munkabizottság, hogy a háztáji gazdaságokban nem ilyen kedvező a helyzet. Itt az állomány további csökkenése következett be. Állami értékesítésre nem adnak annyi hízott sertést, mint tavaly. Ebben az esztendőben a tavalyi 7285 hízott sertés helyett 10 787-et vásárol fel az állatforgalmi vállalat Békéscsabán. Ezekből a számokból látható, hogy az utóbbi években valójában megerősödött a termelő- szövetkezetek állattenyésztése. Talán presztízsből vagy azért, hogy sajnálták az urukat, ez mellékes. Kár lenne firtatni. Tény, hogy vállalták. Persze bátorság kellett hozzá, hiszen a tehenészetben dolgozó férfiak ugyancsak nem fukarkodtak a sértő megjegyzésekkel. Szerencsére ez ma már a múlté, és az akkor szenvedő alanyok most csak mosolyognak rajta. Mosolyoghatnak, hiszen győztek, igazukat mindennél ékesszólóbban bizonyítják az eredmények. A borjúnevelőben rohamosan emelkedett a súlygyarapodás, amióta kizárólag nők dolgoznak itt. Erősek, egészségesek a jószágok, s az elhullási százalék minimálisra csökkent. A tehenészetben példás a rend, a tisztaság és ami a legfontosabb, a nőkre bízott állatoknál tehenenként két literrel emelkedett a napi tejhozam. A sertésfiaztatóban is lényegesen jobb eredményeket értek el a férfiaknál. Hogy ez miért van? A* elnök a következőkkel magyarázza: — A nők szeretik a jószágot, s természetüknél, adottságaiknál fogva gyengébbek. A férfi, ha a jószág nem engedelmeskedik, könnyebben odacsap. A nő inkább simogat és kedves szóval — a hangsúlyból értik ám az állatok, hogy ki, milyen hozzájuk — a megfelelő helyre tereli. Egy férfi olyasmit nem képes megtenni, amit például a borj útlevelében Bözsi néni. Egy kisborjún már világrajövetelekor látszott, nem életképes. Bözsi néni pártfogásba vette. Az ölében vitte az itatóig, addig nem engedte abbahagyni a szopást, amíg az edény ki nem ürült. így volt ez mindennap minden etetésnél. A borjú pedig néhány hét múlva virgonc, erős lett, akár csak a többiek. Tűre- ■ lem, szeretet, gondosság — ez jellemzi asszonyainkat a munkában és nem bántuk meg ezt a kísérletezést. Nem hogy ez az el- lunom’ nők hallott-e már valaha a munka-pszichológiáról. Tény, hogy példáját követték más szövetkezetben is —látva az itteni tapasztalatokat — és ez igencsak jelentős dolog úgy a nők foglalkoztatását, mint a gazdaság közös jövedelmének növekedését illetően. Végezetül az sem mellékes, hogy ezekben a gazdaságokban egyre nagyobb tisztelettel tekintenek az asszonyokra. Kasnyik Judit ÚJ REZSŐ: TÖRTÉNELEM A CÖrBETÜKÖil ELŐTT — s » A vallás keletkezése — Űjabb őskori nap: vadászat, halászat, gyűjtögetés brigádmunkában. meg a család eltartása. És ez így megy, mióta az eszemet tudom, hogy csapna belé a mennydörgős mennykő! — vetette magát hanyatt barlangi vackán Bozont Bonifác, az ősvilág leglustább ősembere. — Mindegy, Boncikám, Ha húsz gyermekünk létrehozásában nem ismertél fáradságot, az élelem megszerzésében se kíméld erődet — tette csípőre kezét az ősnej. — Megértelek pdllebogaram, — simította el párja képén nyugtatóan a szőrt Bonifác —, de beláthatod, hogy ez a csordaélet már az idegeimre megy. Egyebet sem teszünk mi, előemberek, csak termelünk, zabálunk, szeretkezünk, hát életcél ez? Semmi kultúra, semmi szórakozás. Nem mondok többet háromszázezer esztendőnél és egy kárpátmedencei poros faluban, Tótkomlóson szálloda, fürdő, művelődési otthon, de még szélesvásznú mozi is lesz! Itt pedig? Ebben a világhírű Nean- dervölgyben? Az őskultúra bölcsőjében? Néhány barlangi rajzolat, kőszerszámok és slussz. Hát ne keseredjen el az ősember, anyukám? — De mi ütött beléd, mért böködsz? — Hát nem hallod Boncikám ? — Mit? — A zúgást — Ja! A szokásos sorakozó, a vadászatra. — Lódulj, apa, ki ne maradj, mert nagyon éhesek vagyunk. Látod? Öcsi már a húga lábikóit marcingolja. — Ha fölfaljátok egymást, akkor sem megyek sehová! — De Bonci! — Semmi „Bonci”, ma elmélkedni fogok. — Azzal nem lakunk jól, fiam. Előbb falnunk kell valamit, hogy elmélkedhessünk, nemde ? — Igen, szívem, Am én most éppen arról fogok elmélkedni, hogy miként lehet elménckedés- sel ennivalóhoz jutni. Eh! Asz- szony. értesz is te a dialektikához. — Az lehet, fiacskám, de hogy ma, az ököljog világában az efféle idealista zagyvasággal nem boldogulunk, az fix. Nekeftx meg a gyerekeknek kalória kell, húsban, nem pedig elmélkedés, a te nyolcszáz köbcentis koponyádból tálalva. — Apu! Hová rohansz termelőeszköz nélkül? Te őrült! Itt hagytad a kődárdád!... Bonifác azonban se látott, se hallott csak rohant, rohant el a barlang tájékáról, hogy később a völgy egy csendes zugában olyasmit agyaljon ki, mihez nem kell dárda, sem élete kockáztatása, mégis hoz a konyhára. Bo- nifácnak ebben még nem lévén elődje, minden tapasztalat vagy minta nélkül kellett cslekednie. A zugolyba érve, éppen qgy szikla szegélyére akart ereszkedni, hogy teljes agysúllyal gondolkodhasson a megoldáson, mikor velőtrázó sikoly hallatszott, amit kőomlás dübörgése követett, majd egy ősalak szá- , guldott el előtte, egyenesen a ' néma völgybe. Közben egyre ordítozta: — Eressz el! Jaj! Eressz el!... Bonifác felpattant, hogy ő is menekülhessen, mert legalábbis
