Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

1968. augusztus 19. 7 Hétfő Oj szerelőcsarnok épöl Gyomén — A második iél évben 700 kazánt készítenek Egy űj iparág indult erős fej­lődésnek Gyomén. Az orosházi Vas- és Kályhaipari Vállalat kezdte meg a gáztüzelésű auto­matikus etáge-kazánoik gyártásá­nak szervezését, még a múlt esz­tendőben. Több százezer forintot költöttek a termelés feltételeinek megteremtésére. Az eddigi munka és beruházás eredményes volt, mert az első fél évben összesen 305 etáge-kazánt készítettek. Ez­zel a berendezéssel —, mivel kü­lönböző teljesítményűek — cs ládi háztól, az emeletes lakásokig oldhatják meg a fűtést és a meleg­víz-ellátást Az első fél évben a vállalat gyomai telepe tovább bővült. Hozzáláttak egy szerelőcsarnok készítéséhez, újabb munkahelyek kialakításához. Az építkezéssel jó ütemben haladnak, s valószínű, hogy év végére az első fél évben gyártott 305 kazán helyett már 700-at tudnak készíteni. Báránydömping Megyénk állami és szövetkezeti gazdaságai 24 ezer expressz-pe- csenyebárány nevelésére kötöttek szerződést ez év, szeptember 15- ig. Július hónapban azonban na­gyon kevés volt a bárány a kül­földi piacokon, összesen mintegy 20 ezret vásároltak meg. Egy gö- rök üzletember többek között, egyszerre 680 extrém minőségű bárányt vett át a Vizesfási Állami Gazdaságban, s augusztus harma­dik hetére újabb 680 szállítá­sára kötött megállapodást. Óndobo% zokat készíteni, hogy legyen maj­dan mit megfejteniük azoknak a hogyishívjákoknak... Ejnye, no... De nem érdekes, sokkal fonto­sabb elszakadni a dzsungeltól! — Cselekedjünk, híveim, mert lejár a pleisztocén! — Csak az alacsonyabb vadság fokáig sikerüljön eljutnunk, a többi már gyerekjáték lesz — szólt közbe biztatásul egy dülledt szemű hominida. A tömeget op­timizmus kerítette hatalmába: — Hurrá! Előre! Éljen a tér­A szeghalmi cigánysoron Langyos esőtócsákban caplató, s MÉSZÖV anyagi támogatásával serves élettel, az igényesebbek fel- meghajszolt malacokkal versenyt hozzá lehetett volna látni a népi hagynak mind. visító, csupasz fenekű lurkók, gug- együttes szervezéséhez is. Dr. Ab- — Az igényesebbek — ismétel- golva tereferélő asszonyok és unot- lonczi László magnótekercsei arról jük meg szinte egyszerre Kálmán tan ténfergő férfiak. A szikrázó árulkodnak, hogy jó néhány tehet- bácsi szavait a kultúrossal. És ’ napsütésben szinte idillikusnak séges fiatal él itt, a kolónián. eSJ're is gondolunk: éppen ezért j tűnik és a nagy alföldi mesterek Csakhogy oktatót semmiképpen kell tovább folytatni a cigányklub vásznait idézi ez a panoráma. De sem találtak a lelkes szervezők és ha közelebb megy az ember és be- 32 is bizonyos, hogy a rosszindu- néz a fekhelyekkel zsúfolt vaskók- latli megjegyzések is fékezték az ba, megsejti, milyen nehéz lehet a ambíciójukat. tél a szeghalmi cigánysoron. A pil- jött el a tavasz és szétraj­lanatok alatt körénk gyülekező 20 tt a telep férfinépe. Kérdés lánycsoport frivol szövegű totóvá- azonban’ 0°^ 6sszel tovább le~ ciói pedig arról árulkodnak, hogy a , , Erről beszélgetünk a kolónia szó­kolónián élok kulturáltsága még S75^iVa^ mindig messze alatta marad a fa- _ Nekünk volna kedvünk, de lubeli átlagnak. mi is hallottuk ám, hogy a falu­összenézünk Vujovlch Zoltán- beliek közül nem mindenki látta nal, a járási művelődési ház igaz- szívesen a cigányt a kultúrott- gatójával, s ' tekintetéből ezt vé- hon tiszta székein — mondja nem lem kiolvasni: Ugy-e, látod már, kis keserűséggel Lévai Sándor. — Én úgy tartom, hogy igazsá- guk is volt azoknak, akik megha­sokáig hallgat. Csak nagy biztatás- ra fűzi hozzá az elhangzottakhoz, és a népi együttes szervezését. Az * hogy ö már öregasszony, de azért ócsároló megjegyzések ellenére is. szeretne a csoportban énekelni. Egyre növekszik körülöttünk az, Mégpedig a saját dalait, amelyek- érdeklődők csapata és tucatnyi to- jpP’r^ Mm : ben a bátor, ügyes, mindenkit le- rok ujjong fel egyszerre, amikor | | győző cigánylegény szerepét az Vujovich Zoltán kijelenti — : *'il: utóbbi időben azok vették át, akik Ha kedvük van hozzá, hát folytat­PíV i szorgalmasan dolgozva összegyűl- hatjuk. Kerítünk valahonnan ok­| tötték az induló tőkét és a ked- tatót is. | vezményes kölcsönnel családi há- Az öröm fokozódik és máris ősz- . i zat építettek a faluban. Mert ilye- szeáll néhány táncospár. A töb- nek is vannak és Szécsi Kálmán biek pedig velük ringatózva bácsi szerint rövidesen nemcsak éneklik: „Kopott kis szekéren) De ; Róza néni, a kolónia nótafája. Fotó: Dcmény Gyula A hajdani vajda. mészettudománv és az Ismeret­terjesztő Társulat — zengte azt hogy nem könnyű munkára vállal- hármójukat énekelheti meg — név járom a világot), Jajj, de járom a ősvadon. — Kétlábra! Kétlábra!íkoztunk9 szerint — Róza néni világot) A széles Magyarorszá­“-^Hasat^Tátat MÄSI ^ fa válWkoz«« dr. Ab- - Én írástudatlan vagyok, de san nyanya1 vezényelt egy J lonczi László járásbíró a felesé- az egyik fiam már szakmát tanult losszan elkísér bennünket a fürge mozgású majomember, kiből igével és ezzel a csupaszív fiatal és vasmunkás Dunaújvárosban. Ez nyugtalan ritmusú dal, ami még a idővel remek tornatanár vagy jnépművelővel a múlt ősszel? Ar- az un°kám meg, akit itt lát, a he- régi kóborlásokat idézi, de most villamoskalauz válhatott volna. ! hogy beszoktatia a kolóniában általánosba jár. Szerelőnek az új élet örömére fakadt. Váratlanul cuppanós csók csat- L . tant, hogy csak úgy visszhangzott)e^°k Javát a kulturotthonba, ci- tőle a rengeteg. Az első múzsa'gányklubot alakít. Néhány isme­csókolta homlokon az első költőtjretterjesztő előadás, filmvetítés le és már meg is született a világ el-jis zajlott> s már.már szervez5dni so v®5?1 Je; ... ... i kezdett a népi együttes is. És ak­Meg csak valamik voltunk, |kor adom. ö is felhagy ezzel a ke­Bekes Dezső de most valakik leszünk! Mancsunk által változik: az lesz dolgos két kezünk! — Tűnj el állatfélelem, előttünk a végtelen!.« A költő fürgén felkúszott a leg-, , „ , .................... m agasabb fa csúcsára, majd far-fnuljanak fegyelmet, aztanjojjenek kát egy kiálló ágra csavarintva, közék!” — Megszaporodtak a községben fáz ilyen hangok: „Talán a cigá- I nyok melegedőhelyévé akarják (alakítani a kultúrházat? Előbb ta­meséli a kultúros. Mi tagadás, az otthon új vendé­fejjel lefelé csüngve, bátran el­szavalta alkotását. Fergeteges gejnek a magatartása adott okot taps volt a jutalom. - - - ­— Éljen, az első poéta, Éljen, az első irodalmi színpad! — böm­bölte a nagyhangú. — Éljen! Éljen — zúgta rá az ősvadon. (Folytatjuk) panaszra. Sokszor sáros, piszkos öltözetben jelentek meg a filmelő­adásokon és magukkal hozták a hangoskodó, rakoncátlan gyerek­hadat is. De mindezek ellenére a helybeli fmsz, illetve a Az óndoboz — ez a nélkülöz­hetetlen villanyszerelési anyag, melyben a vezetékek kötését szokás végezni — újabban már nem is ónból készül, hanem mű­anyagból. Éppen úgy, ahogyan a talpfa — betonból. A baj azonban nem itt van. Hanem ott, hogy hosszú idő óta nem kapható. Sem a hagyomá­nyos, sem a műanyag változat. Azaz, hogy. A villamossági boltban ugyanis nemrég — volt ebben némi akasztó fa-humor —, azzal vigasztaltak, hogy 150x150 milliméteres doboz korlátlanul kapható. Ez a négyszögletes lá- dika azonban méretben körül­belül úgy aránylik a lakásokban használatos 65 mm átmérőjű henger alakú dobozokhoz, mint (nem jut jobb hasonlat az eszem­be) ükanyáink krinolinja a mai miniszoknyához. Szó se róla, miniszoknya van manapság bőven. De ón- vagy. ha úgy tetszik — műanyag do­boz nincs. Amikor száz és száz praktikusnál praktikusabb mű­anyag tárgy készül napjainkban, mi az oka annak, hogy ezt a na­gyon fontos (és alig néhány fo­rint értékű) szerelési anyagot hiába keressük az üzeletekben? —szló Mire jó az ellenőrzés? Hoi a működési engedély? Alig akartam hinni a szemem­nek, amikor az egyik jelentés­ben arról olvastam: „Megálla­pítást nyert, hogy az üzemek többségének nincs működési en­gedélye.” Az érdekesség az, hogy né­melyik üzem, ennyi meg annyi éve működik, akár tudtak róla az illetékesek, akár nem. Minden­ki szeme láttára termelt a békési, a köröstarcsai, a kamuti, a me- zőberényi meg a Vizesfási Ál­lami Gazdaság vágóhídja, uram bocsá’ — engedély nélkül. Lehet, hogy soha sem jönnek rá, ha a békési járási tanács nem rendelt volna el egy átfogó ellenőrzést az élelmiszeripari üzemeknél. Így derült ki, hogy több hiányos­ság meglett az üzemek többségé­nek nincs működési engedélye. Ha másra nem, de arra jó volt ez az ellenőrzés, hogy most már legálisan dolgozhatnak a vágó­hídon. Talán most már forgalmi adót is fizetnek. Ám, ki tudja? Talán jó lenne másutt is ilyen „átfogó” ellenőrzést tartani.... —ár.

Next

/
Thumbnails
Contents