Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-07 / 158. szám
1968. Július 7. 4 Vasárnap Az elmaradt vallomás fjsodálatos estének ígérkezett. Alig szállt le az alkonyat, finoman megborzongott a lány és — mintha csak a hús esti szél miatt tenné — a fiú vállához bújt. Néhány méterre a pad mögött a Körös ér hullámai ringatták lágyan a holdat, fölöttük kedvesen bólogatott az öreg fűz. Egyszóval minden együtt volt, ami egy giccsfestményhez, avagy egy szerelmi vallomáshoz szükségeltetik. És a fiú éppen az utóbbira készült. Remegő kézzel megsimogatta a lány puha, barna haját, s közben feszülten koncentrált a bevezető mondatokon. Züm-züm, zümmögött az öreg fűz biztatóan. Legalábbis a fiú úgy érezte, hogy biztatóan. Mert a szerelmes fiatalemberek mindig ilyen naivak, jóhiszemű- ek. Pedig a fűz nem biztatóan zümmögött, sőt nem is a fűz zümmögött. Egy sötét, szárnyas sereg gyülekezett támadásra az est és a levelek fedezéke mögött. A felderítök még csak körültáncolták a lány holdfényszínű arcocskáját, és ezeket még a hajkorona egy könnyed libben- tésével — óh, hogy libbent az a haj! — el lehetett űzni. A derékhad azonban már kíméletlen, lándzsatámadást indított és éppen akkor, amikor a fiú végre hozzákezdett a vallomáshoz: — Icuka, én nagyon, nagyon... Lehet-e csodálni, hogy a mondat végül a „viszketek”- szóval fejeződött be. — Én is nagyon-nagyon — súgta a kislány fátyolos szemmel, vágyakozóan kinyílt szájjal, de közben dühödten vakarta azt a tenyérnyi sávot, ami a miniszoknya és a harisnya találkozásánál szabadon maradt. Az első frontális támadás után mintha megkönyörült volna a két szerető szíven a szú- nyogiiad. A fiú, kihasználva a lélegzetvételnyi pihenőt, lázasan hozzákezdett ismét mondanivalójához: — Icuka drága, végre meg kell mondanom — egy újabb csípés —, hogy a fene meg- ehetné a szúnyogokat! — Igen, Pista — helyeselt a lány, szép vonalú hátát a pad karfájához dörgölve, és finoman ide-oda csusszanva az ülőkén. Ezután már csak arra jutott idő, hogy fülét, orrát, lábát, nyakát és egyáltalán minden lehetséges porcikáját szünet nélkül vakargassa a dobogó szívű szerelmespár. Rövidesen tócsában állt a vér a pad alatt és — óh fájdalom! — egyre dühösebb pillantásokkal kezdték méregetni egymást. — Emiatt a muja miatt csípnek halálra — gondolta magában a lány. — Ezt a kis izgő-mozgó, dörgölődző csitrit véltem én angyalnak?! — fintor gott a fiú. És mindketten egyre töbget és egyre nagyobb vágyakozással gondoltak szúnyoghálós otthonukra és főképpen a hűsítő ecetesüvegre. Felhő mögé bújt a hold, visszataszító zümmögés resz- kettette a sötét lombokat és a Körös-ér békanyálas habjai már két fiatal hamvába holt szerelmét siratták. És mennyiét és mennyiét siratták már az utóbbi években Békéscsabán, kedves KÖJÁL? Békés Dezső Egyeztető tárgyalást kezdeményez a vízügy Az utóbbi időben több alkalommal beszámoltunk olvasóinknak arról az áldatlan állapotról, amely Békéscsabán a szennyvízgazdálkodásban előfordul. A néhány napon át ülepített szennyvizet ugyanis beleengedik az Élővíz-csatornába, majd Békésen át a Kettős-Körösbe. Az Élővíz-csatorna vize így szennyezetté vált, Az első lépés: 45 és fél órás heti munkaidő A kezdeti tapasztalatok reményteljesek A Férfifehérneműgyárban jú- a 48 órát, ha nem csökken, jövőlius 1-től csökkentették a fizikai dolgozók munkaidejét. Még nem heti 44 órára, mert arra a feltételek nem teremtődtek meg. Az első lépés: 45 és fél óra. Így minden harmadik hét szombatja szabad. Hogy ez az adott körülmények között megvalósítható, azt Békéscsabán a 2-es varroda bizonyította be, amely január óta csökkentett munkaidőben dolgozik. Eközben az egész gyáregység — szervezési, technológiai változtatásokkal, a gépesítés fokozásával — felkészült arra, hogy a termelés szintjét az intenzitás növelése nélkül rövidített munkaidőben tartani tudja. Amikor az „átállás” még vita tárgyát képezte, az asszonyok így nyilatkoztak: — Rajtunk nem múlik, csak a feltételeket biztosítsák. Most már a tetteken van a sor. Vajon mik az elmúlt néhány nap tapasztalatai? Hogyan teljesítik a dolgozók és a vezetők a rájuk háruló feladatokat? Érdemes-e azért a háromhetenkénti szabadnapért valamivel jobban, fegyelmezettebben dolgozni? Ilyen kérdésekre, keresek választ. Nézzük sorban! UNYATINSZKI ADÄM MÜSZ AKVEZETÖ: — Azt hiszem, mindenki örül annak, hogy keresetcsökkenés nélkül rövidebb ideig kell dolgoznia. A szabadnapokra nagyon szükségük van az asszonyoknak. Máris elmondhatom, hogy kevesebb a „lógás”. Persze a mi munkánk is több. Nagyon szemmel kell tartani a termelést, nehogy valahol fennakadás legyen. Korábban egyes kellékek hiányoztak, most szerencsére kevésbé fordul élői ilyen. Azt tudjuk, hogy ha csökken a termelés, visszaállítják re a 44 órás munkahétre térünk át és minden második szombat szabad lesz. GIRICZ DANIELNÉ, A 134-ES SZALAG VEZETŐJE: — Lényegében a munkaidőt jobban ki kell használni. A pihenő idő most hosszabb, mint előzőleg. A délutáni műszakban 15 perc uzsonna, 8 perc személyi, 8 perc tevékeny — és ismét 4 perc személyi szünetet tartunk. A kezdetet és a befejezést csengő jelzi. Mondhatom, eddig mindenki pontos volt. És az első két nap eredménye: 104 százalék. Igyekszik a brigád, senki sem szeretne a 48 órára visszatérni. Most szombaton lesz az első szabadnapunk és már elhatároztuk, hogy együtt megyünk Szanazugba. Ott maradunk vasárnap is. LACZÓ PALNÉ, A GAGARIN BRIGÄD VEZETŐJE: — Nagyszerű, hogy így felosztották a pihenőidőt. Nem lehet 8 órát egyfolytában végigülni. Eddig csengetés nélkül jártak ki, a fegyelmezetlenség pedig nem használ a termelésnek. Most mindenki iparkodik. Az is jó, hogy a szabászok mostanában pontosabbak és így könnyebb a varrás. Egyébként a más termékre való átállás visszaesést jelent. Hogy ezt megelőzzük, segítséget nyújtunk mindenkinek, hogy több reszortot tanuljon meg. És még egy tapasztalatunk van: az egyenletes termelés eredménye, hogy csökkent a belső visszavetés, a hibás, javításra szoruló varrás. BÄNKÜTI MIHALYNÉ, A GAGARIN BRIGÄD TAGJA: — Két kiskorú gyermekem van és naponta Mezőberényből járok át. Elképzelheti, hogy mennyire szükségem volna minden szombatra. De hát már ez is jó. Az idén fél év alat 8 szabadnapunk lesz, s ha ehhez hozzászámítom a 19 nap szabadságomat, az már 27 nap. Remélem, jövőre ennél jóval több lesz. Én „ráhajtok”, csak munka legyen. Univerzális varrónő vagyok, Kiváló Dolgozó oklevelem is van, nem sajnálom a fáradságot. Megkeresem havonta a 2000 forintot, de házat építünk és kell a pénz meg a szabad idő is. A hangulat tehát bizakodó. A kezdeti tapasztalatok reményt nyújtanak arra, hogy jövőre a gyár vezetősége a második lépést is megtegye, vagyis 44 órára csökkentse a heti munkaidőt. Pásztor Béla s tulajdonképpeni feladatának nem felelt meg úgy, mint ahogyan azt korábban elképzelték. A szennyvíz gazdaságos fel- használására, elöntözésére korábban már berendezkedett a Lenin Termelőszövetkezet, amely egy idő óta — mivel nem kapta meg a békéscsabai üzemektől a szükséges anyagi támogatást— abbahagy ta ezt a munkát. Az élővizek tisztaságának óvása Békéscsaba és Békés — de idesorolhatnánk Gyulát is —közegészségügyi helyzetének tovább] avítására most a vízügyi igazgatóság kezdeményez tárgyalást. Az érdekelt szervek megbeszélésére rövidesen sort kéri ten ci. Ekkor nemcsak körvonalaiban, hanem következetes ponossággal határozzák meg a szennyvíz elöntö- zéséből származó szövetkezeti költségek megosztását, vállalását, továbbá a szennyvízöntözőtelep környékén az egészségügyi óvórendszabályok megtartását. Közületek munkaerőigénye Szertárfőnökség, Békéscsaba, pályaudvar. Ügyintéző: Valastyán János. 533 A Békés megyei Tanács 2. sz. Sütőipari Vállalat szeghalmi telephelyére villanyszerelő szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező karbantartót keres. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Gyoma, Táncsics u. 35. sz. alatt, a vállalat központjában. 1372 A 8. számú Autóközlekedési Vállalat felvételre keres esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Kazinczy út 1/3. Műszaki telep. 17565 A Csongrád—Békés megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Telepe, Békéscsaba, Szerdahelyi út. férfi segédmunkást keres felvételre. 17586 A Gyulai Tejporgyár férfi segédmunkást azonnali belépéssel felvesz állandó munkára. Fizetés kollektív szerint. 122753 A Gyárkémény építő Vállalat felvesz állandó budapesti munkahelyre: szállító és telepi segédmunkásokat. Jelentkezés: Bp., XIV., őrnagy u. 4. a telepvezetőnél: budapesti és vidéki munkahelyekre: ács, állványozó, kőműves, bádogos, lakatos, hegesztő, hőszigetelő szakmunkásokat és építőipari segédmunkásokat. Jelentkezés: Bp., Vin., Kállai Éva u. 20., IV. em. Munkaügyi osztályon, ötnapos munkahét. Fizetés megállapodás szerint. Munkás- szállást biztosítunk. Különélési díjat és a rendeletben megállapított hazautazása költséget térítjük. 796 Középfokú képesítéssel, gyakorlattal rendelkező férfi munkavállalót belső ellenőrnek felveszünk. FÜSZÉRT, Békéscsaba, Csorvási út. 532 A békéscsabai MÁV Szertárfőnökség szegedi munkahelyre 6 fő fizikai dolgozót vesz fel vagonkirakáshoz. Kereset 2000 Ft, teljesítménybér. Munkásszállás, üzemi étkezés, munkaruha, szabad szombat biztosítva. Dolgozó és családtagjai vasúti me- netkedvezményben részesülnek. MÁV Fordította: Radó György Kivitelezési és tervezési gyakorlattal rendelkező magasépítő technikust keresünk építésvezetői beosztásba. Jelentkezés a Békés megyei Állami Erdőgazdaság központjában, a személyzeti előadónál, (Gyula, Megyeház u. 2.). 528 Gépmühelyi alkalmazásra segédmunkást, betanított munkást felveszünk. Lakatos tanulót szerződtetünk. I. számú Sütőipari vállalat, Békéscsaba, Orosházi út 33—35. 17564 7. — Vérátömlesztést, minél gyorsabban. Kezdjék az artériába. Teleszívom a tüdőmet, mint vízbe ugrás előtt. Még most utoljára... — Petya, szorítsd az aortát! Marija, te a tüdőartériát szorítsad! Ujjamat felemelem a lyukról Felcsap a vérsugár, de hamar elapad — nincs pótlása. — A szívókészüléket! A fene enne belétek, nem működik! Ide egy másikat, gyorsan! Tíz perc áll rendelkezésemre Sok is, kevés is. Nyílást hasítok a tágulat falába. Gyorsan eltávolítóm üregéből a régi vérdugaszokat. A tüdőlebenyt kell eltávolítanom, hogy hozzáférjek az aortához. Nem sikerül: nyilván még sok a szét nem vágott összeforradás. — Erős ollót, de gyorsan! Mozogj már, te tehén! Egy század másodpercnyi gondolat: nem szabad gorom- báskodnom. De mit számít ez most! A tüdőlebenyt durván levágtam, félig letéptem: irtózatos. Az aorta falán mintegy centiméteres nagyságú nyílás tátong. Széle egyenetlen. Körülötte a gyulladástól elváltozott szövet. Ezt összecsavarni? Lehetetlen... — Mit tettem, mit tettem!... Örült! Éz saját magamnak szól. Hitvány vagyok. Tudja meg mindenki. Nekem már mindegy. Csak egyet szeretnék: itt, helyben megdögléni. Azonnal. Amíg még ver az a szív. Valamit tenni kell. Megpróbálni. Hátha mégis tartanának a varratok? — Marina, varratokat! Erőseket, nehogy kiszakadjanak! Gyorsan varrók, igyekszem széles szegélyt befogni. Amikor be akarjuk kötözni, a szövet átszakad. Tudtam! Munkavédelmi vizsgák A Békés megyei Gépjavító Vállalat állomásainak vezetői — mintegy százan — a napokban tesznek ismét munkavédelmi vizsgát, amit a vállalati vizsgabizottság tájanként tart meg. A gyulai vezetők kollektív tanulással készültek és kimagasló eredményt értek el. A termelés közvetlen vezetői a jövő hét közepétől kezdve az állomásokon vizsgáznak majd. — Még ide! Még! Meddő kísérletekkel telik el öt perc. Valamilyen erekből folyton vér csurog a tágulatba. Erősebben kellett volna a tüdőartériát leszorítanunk. — Mihail Ivanovics, a vérnyomás csökken! — Gyorsabban ömlesszék át! Tárja fel az artériát a másik lábán! Gyorsabban! — Nincs érverés. Mit tegyek hát? Látom, kezemmel érzem, hogyan gyengül a szívverés. Le kell venni az aortáról az érszorítót — Petya! Marja! Vologyka! Én az aortán újammal tamponálom a lyukat, ti pedig tá- volítsátok el az összes érszorí- tókat. No, most mind egyszerre! Megtették. Az aortában gyenge a nyomás, a vér azonban,' valahol mégis áttör. A szív csaknem megállt. — Atömleszteni, átömleszteni, gyorsabban! Elszívni. Készítsenek adrenalint, három kockával! Igen, újra meg kell szorítani az aortát. Vér önti el az egész területet. És masszírozni a szívet. Hasztalan, persze, hasztalan, de a szív még ver.... És, hátha mégis.... Ugyan, csodák nincsenek. — Petya, szorítsd újra az aortát. Marija, vágd át tágabban a szívburkot, masszázs lesz. Hiszen kihúztad az érszorítót, úgy látom! Ö, te csibész, hol a szemed? Idióta! Így most nem tudom átvezetni! Hát. hogy dolgozzon az embe ilyen...