Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-26 / 174. szám

196«. Július 36. 4 Fentek V-i-m'iMh::-.... It * * * * « ' Áldozatkészség. (Boros Béla rajza) K er eh asztal-konferencia a KISZ-táborban A békéscsabai KlSZ-vezető- kepző táborban ma fejeződik be a megye KISZ-kultúrosainak egyhetes tanfolyama. Az egyhe­tes tanfolyam eseményei közül emeljünk ki egyet, azt a kerek- asztaí-konferenciát, ahol a fia­talok a megye kulturális éle­tének vezetőivel találkoztak és folytattak hasznos? 3 órán át tartó, kötetlen „kérdezz-felelek” rendszerű beszélgetést. A meg­hívott vendégek között volt Pet- rovszki István, az MSZMP me­gyei bizottságának művelődési propaganda osztályának vezető­je, Végh Andor, az MSZMP megyei bizottságának munka­társa, Csende Béla, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályának csoportvezetője. Réthy István, a KISZ megyei bizottságának kul- túrfelelőse, Püskd Gábor, a me­KÖNVVTÁR - DE KINEK? Az eredmény nem azonos a lehetőségekkel Miközben a modern épület j új, még nem olvasott művek fog­második emeletére kapaszkodom, felidézem az eddig látott letéti könyvtárakat; porosán, rendezet lenül — rendszerint valamilyen régi szekrénybe zsúfolva. A világos, szellős könyvtár köl­csönzőhelyisége és olvasóterme láttán meglepődöm. Tágas, kor­szerű polcok, derűs hangulatot árasztó szőnyegek —, pedig a faltól falig nyúló ablakon az egy hete tartó rossz idő szürke eső­lábai látszanak csak. Mátrai Györgyné, a tulajdonos biztonságável kalauzol körbe, aztán át az olvasóterembe. A leg­korszerűbb igényeknek megfelelő folyóirat-tartó, a könyvtáros munkáját segítő kézi-könyvtár, könnyen áttekinthető katalógus- szekrény. A további meglepődés helyett most már csak jegyzek. Az újabb és újabb adatokat. — A négyezer kötetes állo­mány többsége szépirodalom, eb­ből mintegy ezer kötet a szak- irodalom. Hogy mit olvasnak leg­inkább? A négyezres állomány es az 550 fős olvasótábor már nagyjából azt a rétegződést mu­tatja, mint a városi könyvtárak. Az öregek megmaradnak Jókai és a klasszikusok között, a fia­talok pedig a maiakat olvassák inkább. Kár, hogy Fejes Endre ritkán ír, és Sántha Ferencnek viszonylag kevés műve van, ami őket és a mai magyar irodal­mat illeti — óriási irántuk az érdeklődés. A könytár anyaga letéti állo­mány, vagyis része a szakszer­vezeti könyvtári hálózatnak —, érte a 2500-at is. Idén is el- lalják el. érheti. Köztudomású, hogy a gyár — Milyen ez a forgási idő? .úgynevezett szezonmunkásokkal- Elvileg két-három havonként I dolS°zik - akiknek jogai azo- kellene, hogy cserélődjön az ál- jnosak a SFár állandó állományú lomány, a valóságban persze ez 1 dolgozóiéval. Használhatják, és — egy évbe is belekerül. — A j helyesen — használják is a könyvtáros sajnálkozva széttár- könytárat. Heti két alkalommal, ja a kezét. — Dehogy, arról szó e§>' tiszteletdíjas könyvtáros irá- sincs, hogy lassan olvasnak az nyitásával, akinek teendői idő­olvasóim. Viszont a heti kétszer- három órás (kedd és péntek) köl­csönzési idő nem tesz lehetővé rendszeres olvasást, és ami a legfőbb baj, hogy nagyon keve­set foglalkozhatom az olvasóim­mal. Pedig az eredmények... — aztán nem folytatja. Beszélt már az eredményekről. Amikor átvette a könyvtárat 50 olvasója volt; most 500-zal több. Sok energiát és fáradozást takar ez a szám. Feleslegesen? Nem feleslegesen. Viszont a lehetősé­gek: ez az 50 ezer forintos be­ruházással létrehozott, üzemek­ben ritkaság számba menő könyv­tár, az eddiginél sokkal többet kínál. Mátrai Györgyné tisztelet- díjasként vezeti a könyvtárat. Pedig vezethetné főhivatásként is. A szakszervezeti könyvtári hálózatok szervezetét ugyanis a SZOT elnökségének 1961. decem­ber 31 -i határozata így szabá­lyozza: „...Tiszteletdíjasnak mi­nősül az a könyvtáros, akinek a munkaideje a heti 12 órát nem éri el...” —, de ugyanez a hatá­rozat kimondja azt is,' hogy „...kétezer dolgozónál többet fog­lalkoztató, zárt üzemekben ak­kor is főhivatású könyvtárost kell szűke miatt csak adminisztráció­ra korlátozódnak. Létezik tehát egy könyvtár —, de kinek? Kétségtelen persze, hogy igény­be vehetik a gyár dolgozói, de a kölcsönzőhelyiség és a ké­nyelmes olvasóterem kedd és péntek kivételével nem hasz­nálható; vajon ez «zonos lenne a tényleges lehetőségekkel? Mátrai Györgyné rövidesen nyugdíjba megy. Megvan már a helyettese is, Sándor Kati, a je­lenlegi segédkönyvtáros. Ha. még­is izgatja a könyvtár sorsa, ez a jelenlegi 550 és a további leendő olvasók iránt érzett aggodalom. Bencsik Máté gyei művelődési ház igazgatója, dr. Tábori György, a Munkácsy Múzeum igazgatója és Brackó István, a Népújság kulturális rovatának munkatársa. A kérdések közt nagy szám­mal szerepelt a különböző fog­lalkozású és más-más területen élő fiatalok szabadidő-felhaszná­lásának problémája, a termelő­szövetkezeti ifjúság szociális és kulturális igénye jobb kielégíté­sének lehetősége, a művelődési házak és a KISZ-szervezetek kapcsolatának erősítése. Petrov- szki István és Végh Andor vá­laszai azt hangsúlyozták, hogy a KISZ legyen harcostársa a művelődési otthonoknak, s a rendelkezésre álló anyagi eszkö­zöket, a szociális és kulturális kiadásokra szánt összegeket minden esetben racionálisan, a kijelölt célra használják fel Szükségjes az, hogy a fiatalokat érintő községi, városi tanácsi döntések meghozatalánál bevon­ják a KISZ-szervezetek vezetőit; de ezt maguk a KISZ-esek is igényeljék, és legyenek méltóak erre a bizalomra. Püski Gábor arra hívta fel a kerekasztal-konferencia részt­vevőinek figyelmét, hogy a mű­velődési házak és a KlSZ-szer- vezetek kapcsolata a tartalmi munkában eddig nem jelentke­zett olyan intenzitással, amint az indokolt és lehetséges lenne. Csendes Béla többek' között a megyében épülő új művelődési otthonokról tájékoztatta a fiata­lokat és elmondotta, hogy az utóbbi két évben a megyei ta­nács kiadásai 5—6-szorosára emelkedtek az előző évekhez vi­szonyítva, az újonnan épülő mű­velődési házak minden igényt kielégítő berendezésének bizto­sítása miaitt. Egy érdeklődő kérésére dr. Tábori György a múzeum nyúj­totta lehetőségekről szólt, és felhívta a figyelmet a honisme­reti szakkörök és a faJukrónika- írás jelentőségére, a múzeumok és a kultúrotthonok kapcsolatá­nak szorosabbá tételére. Az es­tébe nyúló, jól sikerült kerek­asztal-konferencia nemcsak a kérdéseket felvető fiatalok kí­váncsiságát elégítette ki, hanem hasznosan segítette a megyei kulturális élet vezetőinek jobb tájékozottságát hytöoéüf tehát nem a konzervgyár saját tu­lajdona. Bizonyos idő elteltével a művek egy része visszakerül a könyvtári központba, helyüket í alkalmazni, ha az olvasók lét­száma nem éri el a hatszáz főt ” Jelenleg 1900 dolgozója van a konzervgyárnak. De tavaly el­Fordította: Radó György 23. — Te, Zsenya, menjünk át hozzám a dolgozószobámba. Ott leírjuk a műtétet. Zsenyának semmi kedve, lá­tom az arcáról. Itt jól érzi ma­gát. Ritka eset, amikor mind egyenlőek — a professzor is, az osztályorvos is. De hát mennie kell, a főnöke utasította. Eldobom cigarettámat, fogom a naplót és kortörténetet. Ké­szen állok. Nekem sincs ked­vem. De muszáj. Ezenkívül — átöltözni. Csuromvíz a testem. Még meghűlök. Ez most egy­általán nem mindegy nekem. Még akarok ilyen műtéteket vé­gezni. Ütközben egy pillantást vetek a műtőbe. Békés kép. Szasa al­szik, Lenya segíti a légzést. Gyima halkan beszélget Oksza- nával. Felötlik bennem: állító­lag szeretik egymást. Bizonyára pletyka. Vagy — ki tudja? A látszat: csend és nyugalom, pe­dig ki tudja, mennyi a víz alatti áramlat? Egyszerűen nem tudom. És nem is akarom tud­ni. Zavarni mégsem fogom őket Látható, hogy minden rendben. A vetkőzőhelyiségben szétdo­bált hplmik. Arcátlan társaság. Még az én fogasomat sem tisz­telik: ingem a földön. Mind­egy, felemelem. Jólesik szárazát venni ma­gamra. Jólesik Zsenyára néz­nem; karcsú, izmos, fiatal. — Sportolsz? — Régebben sportoltam. De most? Nincs erre időm. — A sport butaság. De tor­nára mindenkinek szüksége van. Erre negyvenéves korom után jöttem rá, amikor a pocakom jelentkezett és a szívem rakon- cátlankodni kezdett. Lefogyasz­tottam magam, és most rábeszé­lek másokat. A szobám. Egészen tűrhető. Festett falak, jó világítás. Csak a függönyök régimódiak, kerek mintásak. Ki kellene cserélni. Egyébként — mit számit? Éve­Nem elég?! A rádióban hallott, az újsá­gokban olvasott és a televízió­ban nemegyszer drámai fel­vételekben is bemutatott közle­kedési balesetekből, s a hozzá­juk fűzött közlekedésrendészeti kommentárokból az derül ki, hogy a sebesültek, rokkantak és a halálos áldozatok nem csekély része ma is ép. egészséges, életvidám ember lehetne, ha csak kicsit is körültekintőbben, fegyelmezettebben közlekedett volna. Ha a száguldás megszál­lottja, vagy a mielőbbi célba- érést mindenek fölé helyező jár- műves egy néptelen országúton gépestől pozdorjává zúzódik, képtelenek vagyunk teljes szív­ből sajnálni. Annál inkább gon­dolunk arra, hogy országutaink ritkán néptelenek és a közleke­dési eszközökkel, gyalogosokkal zsúfolt lakóterületek sem ver­senypályák. A mások, ártatlanok életét is veszélyeztető ámokfu- tóktól még akkor is örökre be kellene vonni a vezetői jogosít­ványt, ha karambolozásuknak emberen, járművön karcolásnyi nyoma sincs. Július 23-án délután Békés­csabán, a típusát meghazudtoló sebességgel fordult egy három­kerekű kisautó a Bartók Béla útról a Gábor Áron utcába. Ezt egy, a kerékpárján kisfiút is szállító biciklista orra előtt tet­te. Hajszálon múlott, hogy gengszterkedése nem végződött tragikus, véres, esetleg halálos összeütközéssel. Járművesek és járókelők döbbenten figyeltek fel az esetre. Persze a kerék­párosok és a gyalogosok sem mindenkor angyalok. Féktávol­ságon belüli, jelzés nélküli ka­nyarodás, járdáról lelépés már sok súlyos és halálos balesettel járt. Az ember, arra gondolva, hogy észlény, joggal vélhetné, mi­szerint a közlekedési és egész­ségügyi szerveknek a sajtó, rá­dió, televízió útján évek óta tar­tó közlekedés-baleseti tájékozta­tásai fokozott elővigyázatosság­ra késztetik a közlekedésben részt vevő százezreket. Azonban mintha az áldozatok sosem hal­lottak volna a szomorú statiszti­káról és a védekezés módjairól.- íj ­im előrehaladásával egyre ke­vésbé érdekelnek a tárgyak. Vénségemre tán meg fogom érteni Diogenészt. Ha fürdőkád is lesz a hordóban. — Ülj le, és kezdjük. Sokáig írunk: én a műtőnap­lóba, ő a kórtörténetbe. Fel­idézzük a történteket, hogy semmit se hagyjunk ki, semmit se írjunk másképpen. Ez a mű­tét még újdonság, részletesen kell tehát leírni. Később majd a jegyzőkönyvek egyre rövideb- bek lesznek, s végül a „mint rendesen”, „a megszokott mó­don” szavakra zsugorodnak ösz- sze... Érdekes gondolatmenet: több síkon egyszerre. Az egyik lán­colat: Szásáról. Ezek a gondo­latok helyenként megszakad­nak, és bekapcsolódik egy má­sik lánc: az orvostudományról, a műtétekről, a vérkeringésről. S a kettő közti üres közökben: mindenféle zagyvaság — arról, amit éppen látunk és hallunk. Különös állapotban vagyok. Felcsigázott, világos, szabad gondolatok. Egészen mások, mint a műtét előtt. Akkor nyo­masztóan feküdt rám a várt veszély. Egyetlen fonál húzó­dott: a műtét és minden, ami ezzel összefügg. Felcsigázott- ság volt az is, de másféle: cél­ratörő és kellemetlen. Szörnyű, de szükséges. Szedd össze ma­gad! Most pedig — minden ki­nyílt, minden új és érdekes. Az írást befejeztük, Zsenya is elment. — Mondd meg nekik: ha bár­mi adódnék, rögtön hívjanak..

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents