Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-14 / 164. szám
EARANYI FERENC: Üzenet a földekről Aratni kell. Az életet csak levágott rendek adják, előbb kell mindig a kenyér, mint a bennünk növő szabadság. Aratni kell. Évszázadok keserve bennünk lassan enged. Lelkünk sokára lesz szabad? Nem számít. Vágni kell a rendet. Aratni kell. Vad jégeső leselkedik a jó vetésre. Viharral is megvív a nép, arany kévére hull a vére. Aratni kell. Nem hajt az úr, esupán jótékony ősi ösztön, amíg földből jön a kenyér, veríték is szakad a földön. Aratni kell. Az életet csak a levágott rendek adják, előbb kell mindig a kenyér, mint a bennünk növő szabadság. Aratni kell. Urak, papok kezében volt soká az ostor, nekünk csupán silány ocsu maradt a csont-törő robotból. Aratni kell. Ha pár konok paraszt kaszáját harcra fente: az ostorát féltő erő csomós vérünket hígra verte. Aratni kell. Jaj, volt idő — nem is túl rég — mikor az eszme Nevében néhány vámszedő termésünk legjavát leszedte. Aratni kell. Ma még a gond nem kevesebb, de a törődés megsimogat, mint nyári szél, ha beleborzong is az önzés. Aratni kell. Az életet csak a levágott rendek adják, előbb kell mindig a kenyér, mint a bennünk növő szabadság. Aratni kell. Konok fiú a messzi kék mezőkre mentél, a hold is sarló alakú — tudd, hogy mit ér a jól kifent él. Aratni kell. A harcodat nem értjük, csak szorongva nézzük, de tudjuk majd, hogy te üzensz, mikor szívünkre messzi fény süt. Aratni kell. Sugarakat nem álmodott a pincegádor, lásd meg a pince-sorsokat a tündöklések távolából. Aratni kell. Ha visszatérsz, sarlónak hozd le majd a holdat, s a csillagok közt se feledd fiú, hogy közülünk való vagy. Aratni kell. Az életet csak a levágott rendek adják, előbb kell mindig a kenyér, mint a bennünk növő szabadság. A gyerek teljesen normális körülmények között látta meg a napvilágunkat és szépen növekedett. Eleinte cseesszopó volt, de mint afféle urbanizált gyerek, hamar áttért a cuclis üvegre. A főléje hajló arcokat is igen korán megkülönböztette. Az anyját látva erőteljes rúgkapálózásba kezdett. Az atyjától elmélázott, a két nagyanyját viszont kinevette. A nevetése kifejezetten intrikus volt, amit családi berkekben igyekeztünk elmásmásolni. A nagymamák azonban zord tanácskozásra vonultak vissza. Sejtettük, hogy valami nem stimmel öcsi körül, hisz túl korán kezdi a kajánkodást az idősebbekkel, sőt szigorúbban fogalmazva: idő előtt vesz fel holmi huligán tempókat. A nagymamák aztán pontosan meghatározták a helyzetét: — Pogány a gyerek — mondta az egyik. A másik megtoldotta: — Nem ismer se istent, se embert. — Péter fogja keresztelni —'döntött az első. — Ügyis rokon és nagyon régen volt nálunk — folytatta a másik. * — S ha már jön, kereszteljen! A levélváltást a nagymamák intézték, s kiderült, hogy minden rendben lesz. Egy középszerű ünnep is közeledett, amely alkalmasnak látszott a lebonyolításra. A testvérek tanácsa engem talált a legmegfelelőbbnek a keresztapaságra, amit szívesen elfogadtam, hiszen keresztapa még nem voltam. Egy családi összejövetel, ahol enni-inni lehet, különben sem mellőzhető. Időközben Öcsi több egytagú szót megtanult, sőt, azokat némi rendbe tudta sorakoztatni, reggelenként pedig a slágerfesztivál beat-esélyeseit dúdolgatta. Ez megnyugtatott bennünket afelől, hogy szellemi fejlődése jó úton halad. A keresztelő délelőttjén is megejtettük szokásos sétánkat saját csemetéinkkel a budai hegyekben. Ez a séta a tájékoztatás jegyében telt el. Feleségemmel úgy ítéltük meg, hogy erre némi szükség van, már csak természettudományos neveltetésük miatt is. Először a keresztelési szertartás eredetéről tartottam előadást, majd sor került a reformáció történelmi szerepére, tekintettel arra, hogy Péter a református egyház képviseletében fogja celebrálni a délutáni szertartást. Ügy tűnt, hogy a két fiú megértett, feleségem is elismerően pislogott rám, majd az ebédnél kijelentette, hogy nagyon szuggesztív voltam. — Jó alkalom ez is, hogy neveljük őket, fiam — mondtam némi önelégültséggel. A nagymamák az utcai szobát hozták rendbe a szertartás céljaira: néhány profán festményt leszedtek a falról, lepellel burkolták a televíziót és az íróasztalt virággal díszítették. Míg Péter a nagymamákkal odabent készülődött, mi a külső szobában várakoztunk. Feleségem karjára vette öcsit, s amikor elkészült a protokoll, ünnepélyes rendben átvonultunk a hosszú halion. Péter már palástban állt az íróasztal mögött, előtte a kinyitott biblia és egy magnetofon. Áhitatos csend volt. Az egyik nagymama szipogott, a másik viszont a gyerekek irányába fordította átható tekintetét, akik élénk eszmecserébe kezdtek a magnetofonról. — Kezdjük! — adta ki az utasítást Péter félhangon, de nagyon szigorúan, s mutatóujját rányomta a magnó gombjára. A beszéd, megítélésem szerint, kissé hosszúra sikerült, bár félig sem telt meg a magnószalag. Péter elragadtatással figyelte a magnó működését, időnként, amikor tudta, hogy hangját feljebb fogja emelni, kissé távolabb tolta magától a mikrofont vagy a hangerő gombját szabályozta. Egyszóval ment minden, mint a karika- csapás. Már mind a két nagymama sírt s egyik sem vette észre, hogy a két fiam magnóügyben megbeszélést folytat és hogy a kisebbek marják egymást. A gyereket félkézzel alátámasztotta, mert a feleségem már roskadozott a súlya alatt. Közben öcsi is felébredt és rám hunyorított, mint aki azt mondja: „Mit szólsz, miCSONTOS GÁBOR: csoda dumája van?!” Nem sokkal később egy körmondat vége felé elkomorult, majd jól érthető, tagolt hangon megszólalt: — „Kaka!” S mert a mondat egyre csak folytatódott, öcsi hozzáhelyezkedett, hogy szavait tett kövesse. Mindenki másfelé nézett, a feleségem úgy tett, mintha még mindig 6 tartaná a gyereket, a fiaim szerencsére valami műszaki problémában merültek el, csak a nagymamák mosolyogtak átszellemültem Az volt az arcukra írva: „Na ugye, milyen más, ha nem pogány egy gyerek!” Öcsi pedig éktelen üvöltésbe kezdett, mire Péter is kénytelen volt befejezni a beszédet. Ingerülten kapcsolta ki a magnót: — Kár, hogy bőg — mondta — lett volna még egykét gondolatom. Szerencse, hogy a két nagymama Öcsivel átvonult a másik szobába, s így nem hallották a fiaim javaslatát: — Már nincs itt az a bőgő masina, be lehet fejezni. — S a másik: — Igazán megérné. Frankó a szöveg. Péter kapott az alkalmon. Törölte a végső mondatot, s emelt hangon ismételni kezdte, majd folytatta a beígért gondolatokkal. Hárman dolgoztak teljes egyetértésben, fiaim felváltva kezelték a magnót, Péter csak arra vigyázott, hogy a mikrofon megfelelő távolságban legyen. Az öcsém közben a sógorasszony bevásárlókocsiján kitolta a tévékészüléket a hallba, mert már elkezdődött a meccs, a nagyapa az apróbb unokák társaságában kóstolgatta a bort az ebédlőasztal mellett, miközben a nagymamák kivitték a pörköltet újramelegíteni. Én az ajtóban küllőfeleztem, hol a meccset néztem, hol a fiaimra figyeltem, nehogy valami őrültséget csináljanak. De nem, megítélésem szerint minden rendben ment. — Péter, itt egy kicsit színtelen vagy, ezt ismételjük...! — hallottam az egyik fiam szavait, majd mindjárt utána a másikét: — Arra vigyázz, hogy pediggel nem kezdünk mondatot. A Hanák tanárnő erre nagyon kényes... Megnyugodva a meccsnek adtam magam s csak későn, vettem észre hogy amíg az egyik nagymama a konyhában tartotta a frontot, a másik az ajtó előtt hallgatózott, hogy időnként kétségbeesve tájékoztatta a másikat. Amikor aztán azt vihette hírül, hogy a két fiú a palástot próbálgatja magára, sírva kértek, hogy álljak végre a sarkamra. Kénytelen voltam otthagyni a mécsesét, éppen a félidő vége felé. Szó nélkül fogtam a fiúkat és egyszerűen bezártam őket a vécébe. M ire asztalra került az étel, lecsillapodtak a kedélyek. A meccs vesztésre állt, s elővezették a köly- köket is a mellékhelyiségből. Egész étkezés alatt illem- tudóan viselkedtek, csak akkor szóltak, ha kértek még. Pétert hallgatták ugyanis, aki pár éve részt vett egy philadelphiai egyházügyi konferencián s az ottani autómárkákat ismertette. Péternek korán ment a vonata, kapkodva búcsúzott. Egyik fiam ezzel vált el tőle: — Klassz srác vagy, Péter, máskor is gyere. A másik nagyot legyintett: — Fene törődik a keresztelővel! Anélkül is ide tolhatnád a képed! — Oké, fiúk, lehet róla szó! — emelte Péter az ujját széles karimájú, fekete kalapja mellé. Csak a két nagymamát viselte meg a keresztelő. Ha szó esett róla, kimentek a szobából. Csak magamon csodálkozom, mire volt jó az egész. Arról nem is beszélve, hogy öcsit azóta is csak öcsinek hívja mindenki. Ismerjük meg a művészeteket! Azoknak, akik a művészetek birodalmában szeretnének izgalmas utazásokat tenni, minél több ismeretanyagot elsajátítani, több héten át azzal nyújtunk segítséget, hogy a művészetekkel foglalkozó, a műveltséget hasznosan gyarapító művekről rövid ismertetéseket adunk. Első közleményünkben a közismertebb egyetemes művészettörténeteket vettük sorra, most kiegészítjük a sort egy külföldi művel és néhány kitűnően használható könyvvel, melyek a művészetekre vonatkozó kérdésekben gyors és világos tájékoztatást nyújtanak. ALPATOV: A MŰVÉSZET TÖRTÉNETE A Budapesti Képzőművészeti Alap és a Corvina jelentette meg a neves szovjet művészettörténész ösz- szefoglaló művét, melynek fő jellemzője a népszerű stílus, de a szigorúan tudományos hangvétel, feldolgozásmód is. Esztétikai mondanivalóját egy-egy jellegzetes mű elemzésével közli, megmagyarázza a művészeti stílusok lényegét és társadalmi szerepét. A szerző erősen szelektálja az anyagot, és műve bevezetőjében kitűnő ismertetést nyújt a művészet alapfogalmairól. A többek között ilyen kérdésekre válaszol: Mi a művészet? Mi a stílus? Mi a különbség a hivatásos és a népi művészet között? Hogyan függ össze a művészetek fejlődése a társadalom életével? stb. Hatásosan magyarázza, hogy az egyes korokban milyen volt a korszellem, a társadalmi igény, mely a művészeti alkotásokat létrehozta. E törekvésében irodalmi párhuzamot is felhasznál. Rengeteg képet közöl és a kétkötetes mű mindkét kötetének végén irodalomjegyzék segíti a bővebb tájékozódást. A MAGYAR MŰVÉSZETTÖRTÉNETI IRODALOM BIBLIOGRÁFIÁJA 1955-ben jelent meg ez a bibliográfia, mely az önálló, valamint a folyóiratokban, évkönyvekben, antológiákban közzétett művészet- történeti tanulmányokat és közleményeket regisztrálja címeik alapján a XVIII. századtól 1954 végéig. Csak a magyar művészettörténeti irodalmat dolgozza fel, de kibővíti olyan külföldi vonatkozásokkal, melyek kapcsolatban vannak a magyar művészettörténettel. A megfelelő tájékozódás céljából tartalmazza a két világháború közötti szakirodalom vitatható és eleve reakciós anyagát. Huszonhétezer címszót közöl, háromszáz folyóirat, évkönyv stb. feldolgozásával. Erénye, hogy a marxizmus—leninizmus tudományos irodalmának művészeti vonatkozású közleményeit is összefoglalja már és gondot fordít a szomszédos népi demokráciák magyar vonatkozású művészeti irodalmára. MŰVÉSZETI Harminc év után jelent meg a Magyar Művészeti Lexikon, melynek utolsó, negyedik kötete a közelmúltban hagyta el a nyomdát. A harminc év modern művészeti jelenségeit is összegezi és a marxista esztétika alapján szemléli, értékeli azokat. Az egyes címszavakat terjedelmesen kidolgozták, megfelelően kifejtik az anyagot. Mintegy LEXIKON 14 ezer címszót tartalmaz és az előbb említetteken kívül tájékoztat a művészek életrajzi adatairól, főbb alkotásaikról, a stílusirányzatokról, művészet-technikai tudnivalókról és a szakkifejezésekről is. A lexikon egy- harmada magyar művészeti anyag, de a környező országok művészetét is részletesen tárgyalja. MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ABC A Terra Kiadónál 1961- ben jelent meg ez a művészettörténeti szakszótár, mely magyar nyelven az első ilyen munka, s szinte nélkülözhetetlen segédanyag a művészettörténettel, a művészetekkel ismerkedők számára. Anyagát betűrendben dolgozza fel, és rövid tájékoztatót ad a főbb építészeti, képzőművészeti, iparművészeti szakkifejezésekről is. Tartalma változatos, érdekes: ismerteti például a világ jelentősebb múzeumait, sőt mitológiai és vallástörténeti tudnivalókat is ad. A szótárrész utáni időrendi táblázat kitűnően használható és az ehhez kapcsolódó képanyag a különböző népek, országok művészettörténetéről alapvető ismereteket nyújt. A kötetben közlik az alkotók legfontosabb életrajzi adatait, melyek olvasmányosan mutatnak be egy-egy müvet. A MAGYARORSZÁGI MŰVÉSZET TÖRTÉNETE A Képzőművészeti Alap művészeti ismeretterjesztő erőfeszítéseit segíti ez a kiadvány, melyet tudományos, népszerű formában állítottak össze. Az első kötet a XIX. századig közli a művészetek magyarországi fejlődését; különös értéke, hogy az itt élő nemzetiségek művészetét is feldolgozza. Az első kötet felosztásának alapja a román, a ót, a reneszánsz és a barokk-stílus és korszaka. A fejezetek végén irodalmi összefoglalót talál az olvasó. A második kötet anyagát már kisebb részekben tárgyalja, külön bemutatva a magyar művészet XIX. és XX. századi nagy egyéniségeit. Ez a kötet inkább a festőművészekről szól, míg az első kötet az építészet és az iparművészet alkotóit szerepelteti túlsúlyban. S. E.
