Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-08 / 133. szám
1968. június 8. 4 Szombat Példamutató kiszesek önálló véradónapot rendeztek nemrég a Tégla- és Cserépipari Vállalat békéscsabai üzemeiben. A szervezési munkában igen nagy aktivitással vettek részt a szakszervezet, a pártalapszerve- zet, a Vöröskereszt és különösen a KISZ tagjai. Az eredmény nem is maradt el. .összesen 175-en 51 liter vért adtak a gyár dolgozói közül. Kiemelkedő volt a KlSZ-fiata- lok és a szocialista ifjúsági brigádok példamutatása. Podma- nyiczky Pál üzemi KISZ-titkár jó szervezőkészségével és a kialakított jó kapcsolattal elérte, bogy a jelentkezők 80 százaléka KISZ-fiatal volt. Az ifjúsági brigádok kollektiven jelentkeztek a véradásra. Igen aktívan dolgozott és segítette a véradás sikeres lebonyolítását Kristóf András párttitkár, Zahorán Ilona Vöröskereszt-titkár, valamint Koka- vecz László személyügyi előadó. Nagyrészt az asszonyoknak köszönhetik Hagyomány már Battonyán, hogy évente legalább egyszer helyszínen tanácskozik a járási nőtanács vb és ilyenkor fő napirendi pontként megvitatják a három nemzetiség lakta község nőbizottságainak tevékenységét, az asszonyok gondjait, bajait, örömeit. Ez alkalommal a termelőszövetkezeti asszonyok élete, munkája került „terítékre'’. A Dózsa, a Petőfi, a Május 1 és a Vörös Október Tsz nőbizottságainak vezetői beszámoltak az asszonyok munkájáról. Kiderült, hogy a négy kollektív gazdaságban négyszáznál több asszony és leány dolgozik. A Petőfi Tsz-be például egy év alatt 86 asszony lépett be tagnak. Amint Varga Józsefné elmondotta, az új tsz- törvény nagyobb jogokat biztosít az asszonyoknak, megkapják a háztáji földet is. szívesebben vesznek részt a kollektív munkában. Megalakult a tésztaüzem, a baromfitelepen is lányok, asszonyok dolgoznak. A Május 1 Tsz-ben 127 asszóny szorgoskodik. Sok a kapálnivaló és egyéb munka. Kifogásolták azonban, hogy a napi tízórás munkaidő — különösen télen a dóhánysimítóknál — bizony hosz- szú. Jó lenne, ha ezen módosíthatna a vezetőség. A Vörös Október és a Dózsa Tsz asszonyai szintén kivívták maguknak az elismerést. A község vezetői határszemlét tartottak a közelmúltban, s kiderült: nem volt még | ilyen szépen gondozott Battonya határa. Ezt pedig nagyrészt az ! asszonyoknak köszönhetik, akik nap mint nap növényápolással foglalkoznak. E3Y ,.ROSSZ SZOKÁSRÓL* Miért szopja a kisgyerek az ujját? Nemegyszer hallunk panaszkodni szülőket, hogy gyermekük, bár már óvodába jár, elalvás előtt még mindig szopja az ujját. Mások afölött elégedetlenkednek, hogy kétéves fiacskájuk akár reggeltől estig is a szájában tartaná ujjait, ha nem szólnának rá. Hiába próbálkoznak bármivel, nem tudják leszoktatni. Az újszülöttnek spontán kialaLehet-e Strasbourg* konyhaművészet Orosházán? I * Az ország éyi libamájter- ®zont nem képes megbirkózni a i melése valamivel több húsz va-! 40'—milliós hitel és évi 8 szá- i gonnál. Ebből 10 vagonnyit me- í zalékos kamatainak visszafizete- ! gyénkben állítanak elő, melyet a BOV Orosházi Gyáregysége ké Akik otthonra találtak Évszázados tölgyfák díszelegnek az épület előtt, ontják az ózondús levegőt. Gondosan ápolt virágágyak, rózsafák láthatók körös-körül, és dicsérik a tanulók kezemunkáját. Külsőleg is roppant tetszetős a mezőkovácsházi járás tanyai gyermekeinek otthona Kever- mesen. Hét évvel ezelőtt a határőrség laktanyáját adták át e célra, s kétmillió forintos költséggel alakították át diákotthonná. Bagi Lajos, a kollégium igazgatója elmondotta, hogy 1962. szeptember elsején 40 tanulóval kezdte a kollégium a működését. 1963 tanévkezdésére már nyolcvanan voltak. A nevelők munkája nem volt köny- nyű, hiszen tanyán élő iskolás gyermekeket kellett a kollektív szellemre, a kollégiumi életre nevelni. Ugyanakkor leküzdeni a szülők húzódozását, mara- diságát, akik ragaszkodtak a régi tradícióhoz, hogy gyermekük otthon maradion hiszen a tanya az 5 családi fészkük. Azonban a tanyák 90 százalékában petróleummal világítanak, az este az alkonyattal beköszönt. rádió csak 50 százaléknál van, a tv ismeretlen, és újságot, könyvet is ritkán olvasnak. Egyszóval a tanyán élő gyerekek hátrányos helyzetben vannak. A kollégiumban lakó tanulóknál mindig az első három hónap a legnehezebb, amikor a pedagógusoknak sokat kell tenni azért, hogy megfelelően kialakítsák a kollégiumi szokásokat, a benti élet írott és íratlan törvényeit megismertessék velük. A kollégiumi élet eredménye általában a második félévben jelentkezik, amikor észrevehetően javulnak a tanulmányi átlagok. Több olyan példát sorolt fel az igazgató, amikor egy tanuló a kollégiumban érkezéskor bukásra állt, és most közepesnél jobb, sőt az egyik VII. osztályos már 4,3 átlagos tanulmányi eredménnyel végez. Az otthonban kényelmes, ízléses berendezésű szobák, a hideg, meleg vízzel ellátott fürdőhelyiségek állnak a tanulók rendelkezésére. A kitűnő étkezés, a változatos és egészséges életmód és a környezet jó hatással van a gyerekekre. Amikor hazalátogatnak, szüleik sokszor alig ismernek rájuk, mert a legtöbb gyermek megerősödik, és meg is hízik. Ugyanakkor önállóbbak, talp- raesettebbek, mint korábban voltak. A tanyasi gyerekek a kollégiumban igazi otthonra találtak. Kovács Gábor Á seprűcirok termesztése és feldolgozása Amerikában, a Közel-Keleten, Európa baráti és tőkés államaiban egyaránt keresett cikk mező- gazdaságunk érdemtelenül mellőzött növényének, a seprűciroknak „termése”: a cirokszakáll. Az exportigényeket azonban jelenleg '■sak részben tudjuk kielégíteni, nemegyszer hiányt idézve elő a hazai piacokon. Ugyanakkor az a eszély is fennáll, hogy a mavar seprűcirok kiszorul azokról külföldi piacokról, ahol eddig eresett volt. A szerző. dr. Misota István óbb mint harminc termelőszö- etkezet gazdasági eredményét elemezve bizonyítja be, hogy a seprűeirok-termesztés a mezőgazdasági nagyüzemnek is kifizetődő. Hazánk területének nagy része alkalmas a ciroktermesztés- semmi akadálya tehát annak, hogy termesztési területeit kiszélesítve kihasználjuk az e növényben rejlő további lehetőségeket. E kis könyv célja, amely a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában jelent meg, hogy a termesztési feltételeket és adottságoirat elemezve, az életből vett konkrét és számszerűleg alátámasztott példákkal gyakorlati útmutatást adjon a seprűcirok hozamának mennyiségi növelésére és minőségi javítására. Külön szól a szerző a cirokszakáll kikészítéséről és a seprűkötésről. Ennek segítségével termelőszövetkezeteink új melléküzem- ágat vezethetnek be. és további munkaalkalmat teremthetnek tagjaik számára. így remélhetőleg kereskedelmünkben sem lesz többé hiánycikk a seprű szít elő hazai asztalokra, de jut belőle egy kevés exportra is. Örömünkre szolgái, hogy a libamájtermelésben és feldolgozásban az ország 19 megyéje közül nem a 19-ed részt, hanem 1 csaknem 50 százalékát adja Békés megye. Éppen ez adta azt a gondolatot, hogy szóvá tegyük a májliba felvásárlásának koncentrálódásából fakadó előnyök eddiginél jobb kihasználását. Élünk-e adott helyzetünkkel? A libamáj termelése, feldolgozás nélküli szállításra való előkészítése kimeríti-e a lehetőségeinket? Mikor jár jobban a néngaz- ■daság: ha nyers libamájat kínál eladásra vagy pedig ha különböző máj pástétomokat árusítunk? Az ízesen összeállított libamáj- készítmények általában nagyobb keresletnek örvendenek, mint a nyerstermékek. A különböző technológiával készített májkonzervekért a hazai és a külföldi j város piacokon is többet fizetnek, mint' a félkész vagy a nyerstermékért. Kérdés: hogyan, milyen körülmények között prezentálhatnánk az eddigitől is jobban a magyar libamáj-készítményeket a nagyvilágban? Vannak-e a magyaros konyhaművészetben olyan szaktekintélyek, akik nagyüzemben is képesek elkormányozgatni egy- egy libamáj-készítményeket előállító konzervgyárat? Az ízanyag összeállítására igen jeles, ízlelő tulajdonsággal és a konzervgyár- j táshoz is értő emberek csoportjára lenne szükség. Adottságainkhoz mérten sajnos nem rendelkezünk annyi és olyan specialistával. mint amennyire szükségünk lenne. Orosházán az egykori vágóhídon berendezett igen kis kapacitású konzervgyárban már kísérleteznek különféle libamájpástétom gyártásával. Szaporodnak a pástétomok ízéhez értő specialisták is. De ha csak olyan kevés anyagi támogatást kapnak munkájukhoz az itteni emberek, mint eddig, lehetséges, hogy több évtizedes szorgalmas kísérletező munkájuk során nevelődik csak ki az a szakgárda, amely felveheti majd a versenyt a híres strasbourgi készítmények gyártóival. Egy kis segítséggel, anyagi támogatással viszont le lehetne rövidíteni az orosháziak útkeresését. t Ez az, ami jelenlegi körülményeink között nehezen bontakozhat ki. A gazdaságirányítás új rendszerének oldalait ugyanis pénzügyi szerveink kitűnő korlátokkal rakták ki. A bekerülés alapján határozták meg, melyik beruházás kire, kinek a finanszírozására tartozik. Mivel egy libamáj-feldolgozó konaervgyár csak 40—50 millió forint beruházást igényel, a vállalkozás szervezése, kivitelezése üzemi, vagyis BOV-feladat marad. A BOV visével, mivel egy olyan új iparág kifejlesztéséről van szó, amely csak kísérlet a világpiacon való megjelenésre. Viszont az is tény, hogy egy esetleges libamájpástétom-üzem termékei előnyös piacra találnának határainkon belül is. A szabályok, előírások betartására serkentő, ösztönző erők ebben a témában — állapíthatjuk meg a gazdaságirányítás új rendszerének első öt hónapja után — visszafelé húzzák az orosháziak kezdeményezését. Ebben az ügybena bovnál magasabb szinten kellene állást foglalni: kell-e, szükség len- ne-e egy ilyen gyárra hazánkban? Az orosháziak adottságának kihasználásához valamilyen módon segítséget kellene nyújtani, mert ebből az újszerűségre törekvő városból csakis így lehet egy magyar Strasbourg, készítményei alapján — idők folyamán — hazánkban is és külföldön is egyaránt elismert konyhaművész Dupsi Károly kuló szokása az ujjszopás. Szívesen teszi, egyrészt mert az éhségével járó kellemetlen állapotot megszüntetheti, másrészt, mert az ajkakkal végzett szopó mozgás bizonyos kielégülést nyújt számára. Ha már „megtalálta” . egyszer a kezét — a sok rázúduló új inger között bizonytalanul érezve magát —, reflexszerűen fogja szájába dugni, bármilyen baja van. Később nemcsak a kezét, de minden ismeretlen tárgyat szájához emel. Ilyenkor a száj, mint a tapintás érzékszerve szerepel a csecsemőnél, általa szerez ismereteket a dolgokról. S minél szélesebb lesz ez a külvilágból szerzett ismeretkör — melyhez idővel alkalmazkodni is képes —, annál kevesebbszer szopja az ujját. Le tudja magát mással is kötni: elszórakozik gőgicsélő hangjával, csörgőt ráz, mozgásait gyakorolja stb. Mindez egyúttal nemcsak egy új örömszerzési módot jelent, de azt is, hogy ujjai mindig valamilyen tevékenység szolgálatában állnak: „nem ér rá” szájába venni a kezét. Így marad el lassan-lassan a kéz és az ajkak még természetesnek nevezhető kapcsolata — körülbelül az első év végére. Ha az egy éven felüli gyermek nappal is rendszeresen szopja ujjait, annál valami nincs rendjén. (Az elalvás előtti ujjszopás normális körülmények között is elhúzódhat a 3 —4 életévig.) Mi hát a teendő? Semmi esetre sem az ujjszopásról való „leszok- tatás”, hanem az ujjszopás okainak felderítése és megszüntetése. Amelyik gyerek jól érzi magát környezetében, érdeklődése a kül- | világ felé irányul, az abbahagyja | az ujjszopást. RamM a Rw, l # Oroszában ° -/fémtörténet- JÉ* 19. — A Kopasz Oroszlánban váScli'irmbaum eltette a kulcsot. Kiszállt a kocsiból, a zsebéhez nyúlt. Ott volt benne a pénz, a személyi igazolvány. A szájából a hátsó zápfoga mögül elővette azt a kis fiolát, amelyet az akció kezdetén — a „Páter” parancsa szerint — oda erősített. Gömöry elszáguldott. Schirmbaum sétált az utcán. Onnan figyelte-a szálló előtti parkolóhely forgalmát. Külföldiek jöttek és mentek. És Schirmbaum agyában egy új terv körvonalai sejlettek fel. Másnap délelőtt testes, vör- rös hajú férfi állt meg a Magyar Nemzet kiadóhivatalában a pult előtt. Darabka papírt kért, és hirdetést szövegezett... Bécsben, a „Páter” lakásában harsány káromkodás hallatszott. Egy titkár külsejű férfi ugyanis,a pesti lap egy példányát helyezte az asztalra. — Ezek ott Pesten valami nagy marhaságot csináltak — mondta a fiatalember. A hirdetés szövege így hangzott: „Terepjáró Volkswagen komplett motorblokkal, de hibásan eladó. „Pesti autós” jeligére. A „Páter” sietve öltözködött és intézkedett hogy a délelőtti müncheni gépre helyet kapjon. Lóhalálban vágtatott a repülőtérre, mert mihamarább Eber- lingnél kívánt lenni. rom — mondta a „Páter” a telefonba. Egy kis káromkodásért Eberling sem megy a szomszédba. Most sem tagadta meg önmagát. Lecsapta a kagylót és rá sem hederítve az előszobájában ülő és kihallgatásra váró beosztottjaira, a Kopasz Oroszlán felé száguldott. A kis emeleti szeparéban a „Páter” jóízűen falatozott. — Mondja, maga mindig eszik? — kérdezte Eberling, amikor a szobába lépett. — Először dühös voltam, aztán rájöttem, nem az én nyakam van a hurokban — kedé- lyeskedett a reverendás. — Ha ebben a papi ruhában látom, mindig rosszul érzem magam — morgott Eberling —, jobban áll magának a Gestapo uniformisa. — Eszi, nem eszi, nem kap mást — kedélyeskedett a „Páter”. — Tudom, ha rámnéz, eszébe jutnák a bűnei és rögtön vacog a foga. Eberling nem volt derűs kedvében. Kedvetlenül elzavarta a pincért, csupán egy narancsot, egy üveg vodkát és egy pár kocka jeget kért tőle. — Valami baj van Pesten — tért a tárgyra a „Páter”. — Útközben gondolkodtam rajta, mi lehet a probléma. Azt hiszem három dologra kell felkészülnünk. Az első az, hogy Wocheck eltűnt a szem elől.
