Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-08 / 133. szám
19(JS. Június 8. 5 Siómba t Előzetes a Várszínház idei bemutatóiról Az idén immár ötödik évadot I kezdi július 5-én a Gyulai Várszínház. Műsorával a Várszínház j ebben az esztendőben is folytatja ! a már megkezdett magyar törté- i nelmi drámák bemutatását. Az első előadás Madách Imre történelmi drámája: Csák végnapjai. A darabot Keresztúri De- i zső átdolgozásában Miszlai 1st- | ván Jászai-díjas rendező viszi színpadra. A két főszerepet Ivá- ; nyi József és Bánffy György, a pécsi Nemzeti Színház Jászai-díjas művészei alakítják. A további'' szerepet Horváth Sándor, Tyll Attila, Dégi István, Gellei Kornél, Szoboszlai Sándor, Stefanik Irén, Dőry Virág és Demjén Gyöngyvér játsza. Goldoni vígjátékát: A fogadós- j nét Békés András rendezi. A bemutató július 20-án lesz. A főszerepeket alakító Dómján Edit és Káló Flórián mellett Szentirmai Éva, Lőte Attila és Pákozdi János játszik a darabban. A Várszínház érdekes programjának ígérkezik a július 10-i Aria- és balettest. ízelítőül néhány név a neves szereplőgárdából: Kun Zsuzsa, Fülöp Viktor, Sipeki Levente, Gencsi Sári, Szabó Miklós, A műsort dr. Váradi György vezeti. Két liét alatt befejezik a nabonabetakaritást A KMP megalakulásának félévszázados jubileumára széles körű munkaverseny bontakozott ki hazánk legrégibb állami gazdaságában, Mezőhegyesen. A .180 éves gazdaság 60 brigádja versenyez a szocialista címért. Vállalták többek között, hogy a gabonabetakarítást — több mint 5000 holdon — két hét alatt befejezik. Igazabb tájékozódás A napokban megvizsgálták, megyei átlagnál jobb eredményt hogy miként foglalkoztak a párti értek el. A könyvek, folyóiratok kiadványainak terjesztésével Bé- terjesztése nagyban hozzájárul az késcsabán. Az üzemek, intézmények, gazdaságok alapszervezeteinek többségében — számszerű eredményekkel alátámasztható — jelentős politikai munkát végeztek ez ügyben. Tíz év alatt másfél milliós értékben juttatták el a kommunistákhoz és a párton kívüli érdeklődőkhöz a politikai irodalom kiadványait. Ezzel a AMYEMES 1968-BAN Mohó alkuszok, s közönyös I sorokra. — Legalább hárommillió I kor hátulról valaki közbekia kíváncsiak képét idézi fel a szó, forint lapul a zsebekben. Hat hűtőgép a munkásoknak A Fővárosi Harisnyagyár Gyulai Gyáregységében sokat tesznek azért a vezetők, hogy a dolgozók korszerű gépeken és a lehető legjobb körülmények között végezhessék munkájukat. Mivel már korábban felmerült olyan igény, hogy a munkaközi szünetekben jó lenne feketekávét fogyasztani, a gyár vezetősége a helyi fogyasztási és értékes a lecsapódó kalapács emlékekből feltámasztott zajába többnyire gyereksírás is vegyül... Itt ezen az árverésen az apja kezét ráncigáló kisgyerek magyáJól öltözött férfiakat, és nőket látok, no, de manapság ez már aligha mond valamit. Kevés az ismerős arc, néhány festő, egy egyetemi tanár és egy színésznő sítési szövetkezettel közösen egy nagybetűs tábla jelzi, hogy ott láza tot követel: miért, hova j neve kerülhetne az „ott voltak hozták őt? S az ajtón beleskeiö- ' dő egyetemisták is figyelő tekintettel hallgatják egy tudálékos társuk magyarázatát a szabályokról. Sötét ruhás férfiak csoportosulnak a színpad előtt, a Bizományi Aruház tisztviselői. Nyolcszáz széket számoltam meg a nagyteremben, s aiig akadt közöttük gazdátlan. Minden széken egy kis jelzőtárcsa, s a színpad közepén magas emelvény, mikrofonnal — ez a kikiáltó helye — s mindjárt előtte alkalmazottat állított be kávé főzésre és kiadásra. Az idén a meleg napok beálltával újabb igény merült fel. Gondot okozott, hogy a dolgozók a magukkal hozott tízórait, uzsonnát és egyéb élelmiszert hol tárolják. A gyár vezetősége és szakszervezeti bizottsága ezért elhatározta, hogy hat hűtőgépet vásárol, s ezeket a nagyobb létszámú üzemrészekben már fel is állították. a pénztár. Fiókjai még üresek. — Milyen bevételt várnak? — kérdezem az egyik feketeruhást. — Több mint egymilliót — mondja magabiztosan. Űltönve rendes, de cipője egészen kopott, így csepp kétségem sincs afellől, hogy nem az ő zsebébe vándorol ez a fél-öt- találatosra való. — Nézze meg ezt a társaságot — mutat a zsúfolásig telt székEz a kisebb baj. A második az, hogy Wochecket talán megölték. Bajnak ez sem kicsi, de nem is jóvátehetetlen. A harmadik és a legveszélyesebb, hogy pesti embereink elszakadtak egymástól. Erre vall a hibás motorra utalás abban a hirdetésben. — En arra gondoltam — mopdta a „Pátér” —. hogy talán Schirmbaum irataival lehet baj. — A gondolkodás soha nem volt a legerősebb oldala — dühöngött Eberling. — Ha baj van az igazolványával, akkor már nincs szabadlábon. Es mit gondol, ha letartóztatták Schirmbaumot, akkor néhány óra eltávozást kért, hogy feladhassa a hirdetést? Hallgattak.' — Mindenekelőtt tudni kel- , lene, hogy mi a helyzet a pesti csoportunkkal. Most már valóban parancsnokot kell rájuk küldeni, valakit aki elég erős ahhoz, hogy rendet teremtsen. Ráadásul olyan személyt, aki szabadon mozoghat, valódi iratokkal rendelkezik, következésképpen le sem tartóztathatják. Tud valakit ajánlani? — Akire gondolok, ismeri is. Mindenre elszánt ember, érzelmek és megfontolások nélkül. Kemény, mint a gránit és azt hiszem nincs parancs. amit végre ne hajtana. Ráadásul szép is. — Tudom, kire gondol, Janóra, nem? Magának milyen hülye ötletei vannak. — Amilyen feltűnő szépség, illegálisan nem is engedném őt bevetni. De, ha törvényesen érkezik oda, tízszer annyit ér, mint bármely bibircsókos orrú és hat vaskereszttel kitüntetett hírszerző. Ráadásul esze is van. Es nem esik kétségbe, ha vért kell látnia. — Talán már „győzött” is az a csoda-leány?! — Sokszor győzött, ha nem is úgy, ahogy Ön gondolja, főnököm. Ésszel győzött, telszik érteni? Nem maradt ott vér, nem kerestek ujjlenyomatokat és senkit nem kellett felboncolni. És amire kíváncsiak voltunk — az ölünkbe pottyantotta. Ezért gondoltam rá. — Nem kérdem, hogy vállalja-e érte a felelősséget! Tudom, maga senkiért nem felel. Hát jó. Utazzon ez a Jana, vegye át az akció irányítását — Ez a Wocheck öregember. Nem játszhatunk vele. Ha nem tudjuk elhozni... élve? Eberling töprengett. Meghámozott még egy narancsot, két- három szelet gyümölcsöt egy kis pohár vodkába ejtett, némi porcukrot szórt rá és egy jégkockát vetett a tetejére. Azután az asztal mellett álló kis házitelefont maga felé fordította. Háromjegyű számot közölt a központtal és kisvártatva egy titkár jelentette, hogy a hívott személy kész Eberlinggel telefonon tárgyalni. — Csak azt szeretném megkérdezni, hogy nagyon a szívünkhöz nőtt-e a pesti barátunk gyógyulása — így Eberling. — Minden beteg gyógyulása fontos — hangzott a válasz. — De vannak betegségek, amelyek esetében az orvostudomány kevésnek bizonyul. Krónikus és gyógyíthatatlan betegségre gondolok. amely például mozgásképtelenségben nyilvánul meg. Hiába vannak ott orvosok, ápolók, a beteg csak él, de annyi, mintha halott lenne, jóformán megmozdítani sem lehet. (Folytatjuk) még listára. Valami csillogás, vibrálás árad a közönség soraiból, aztán rájövök mi ez: rengeteg a szemüveg, azokról verődik vissza a beáradó délutáni fény. A mai árverésekre többnyire szemüveges férfiak járnak. Aztán egyik pillanatról a másikra elhalkul a zsivaly. Javakorabeli férfi lép az emelvényre, s ni-ni, valóban egy kis kalapácsot [ visz magával. Ö a kikiáltó, de helyette hangszórók harsognak, így jelenti be, hogy megkezdődik a 18-as sorszámmal jelölt művészeti képaukció. — Hát tessék, hölgyeim és uraim — mondja a kalapácsos ember néhány üdvözlő szó után. — íme az I-es számú kép, Aba Novák Vilmos: Artisták című festménye, kikiáltási ár 3500, ki ad érte többet? Magasra emelik a képet, amit reflektor világít meg, de arra senki sem figyel, mert a terem több pontján a magasba emelkednek a kis tárcsák. — Háromezer-hatszáz, három- ezer-nyolcszáz. négyezer — hallatszik a kikiáltó hangja, csak ő beszél, a vevők csak jeleznek. Aztán hétezer-ötszáz, nyolcezer, kilencezer, s már két tábla van a magasban, az egyik itt elöl, gazdáját, nem látom, csak azt, hogy tárcsája meg-megremeg. Kilencezer-ötszáz, tízezer a másik tárcsa mereven magaslik ki a tömegből, aztán tizenkétezernél egyedül marad, a remegő kéz lehullt. „Először, másodszor, tizenkétezer. senki többet harmadszor!” A kalapács alig hallhatóan lecsap, s „tessék uram, az öné a kép igen az öné, ott jobbra, hátul”. A tizenkétezres árat megillető tiszteletteljes csendpillanat után, a kikiáltó már a következő képet kínálja. — Jó kis ár — mondja az ismerős tisztviselő, s elégedetten: jegyzi az összeget. Itt senki sem vitatkozik arról, I hogy megér-e ennyit ez a kép. Az Árhivatalt se zavarja a licit, j csak az vesz. aki akar, csak az vesz, akinek elég pénze van. Most már kíváncsi vagyok, j kié is ez a pénz? Az eladásra kínált képeket a Bizományi ve- i szí át, többnyire magánemberek- tői, némi adó levonása után tehát az összeg a képtulajdonoso-: ké. Itt vannak ők is a teremben,: s reménykedve szurkolnak, to- ! ronyárakról álmodoznak. Közben egy fiatal lány halad; el előttem, kezében nagy köteg pénz. a Bizományi alkalmazottja ő is, és a pénztárhoz igyekszik. Az „Artisták” új tulajdonosa tehát már fizetett, sőt közben már tíz másik kép is gazdára talált. Olajozottan, szabályosan folyik minden. Szabályosan? A 30-as számú képnél látványos botrány tör ki. j Máp lecsapott a kalapács, ami-: bált: — Ide nem nézett, én is tartottam! — Nem tartotta, hölgyem — mondja a kikiáltó. Folytatná tovább, de nem tudja folytatni. — Igen, tartotta — áll fel hátul két férfi is. Már tapsol az egész terem, zaj kiabálás. — Biztos a képtulajdonos barátai — hallom — így akarnak magasabb árat Tíz percig tart a lárma, de a kikiáltó következetes marad, így végül ő győz, folytatódik a játék. Játék ez, íme itt van bizonyít- tékként néhány ellesett pillanat a 117 kalapácsütés közül. ötezernél tart a licit, amikor egy asszony hangos kiáltással kap a mellette ülő férfi kezéhez: „örült vagy! Vedd le!” A férfi engedelmesen visszahúzza a kezét Egy Markó Károly képet kínálnak tizenötezerért. Idős néni jegyzi meg: „Ennyi pénzt egy ilyen pici képért!” Márffy Ödön önarcképe a kalapács alatt. Csend. Egy szak ál as öregúr magyaráz: „Ez volt Ady Endréné második férje.” Az önarckép nem kell senkinek, úgy látszik, hangosabban kellett volna közzétenni az intim titkot. Mire elhangzik az utolsó kalapácsütés, a péntzárfiókok megteltek, a képeket csomagolják, viszik a tulajdonosok, ök a győztesek de vesztest nem iátok, mert mindenki elégedetten távozik, csak a ruhatárosnő szomorú. mert jó idő volt, mindössze két kabátot őrzött. Benedek B. István emberek tájékoztatásához, a napirenden levő „legégetőbb” kérdések tisztázásához, a párt politikájának magyarázatához, mindennapi gondjainknak helyes értékeléséhez. A kép azonban nem volna teljes, ha nem tennénk szóvá, hogy néhány pártalapszervezetnél bizony még sok a kifogásolni való a politikai irodalom terjesztésében. Néhány helyen a vezetőség nem fordít — az ügy jelentőségének megfelelő — gondot ezekre az érdekes kiadványokra. Másutt egyszerűen nincsenek aktívák. akik felelősséggel vennének részt ebben a munkában, vagy csak nagyon szűk körben terjesztik a szóban forgó irodalmat. Az is előfordul — egyes gazdasági vezetők meg nem értése, esetleg a mozgalmi szervekkel való hiányos kapcsolata miatt —. hogy egyszerűen a terjesztési felelősök munkabeosztásából adódó problémák vetnek gátat a politikai irodalom népszerűsítésének. Akad olyan alapszervezet is, ahol mértéken felül elhúzódik a részlet- fizetésre adott kiadványok elszámolásának az ideje. Azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy két év alatt például a párt folyóiratok előfizetőinek száma 58-cal, az egyedileg megvásárolt példányok pedig 131-el csökkentek! Mi tehát a teendő? Kampányszerű terjesztés helyett az ilyen munkát szívesen és ügyesen végző aktívák folyamatos megbízása. A közelgő munkásmozgalmi évfordulók kiváló alkalmat adnak arra. hogy az alapszervezetek tagjai kezdeményezzék egy-egy könyv megvásárlását, néhány folyóirat előfizetését. A tömegszervezetek fokozottabb bevonása a terjesztésbe — szocialista brigádok vállalásai. fiatalok olvasómozgalma révén — skintén kedvező eredményeket hozhat. A politikai irodalom eljuttatása minél több ember kezébe, nem öncélú dolog. A napjainkban annyira időszerű jobb informálódást, az eseményekben való tévedhetetlenebb eligazodást — az igazabb tájékozódást szolgálja. — vajda — Két keserűség a rádió és a tv figyelmébe örvendetes tény az a fokozódó figyelem, mellyel mind a rádió, mind a televízió a megyei lapoknak az adásokra vonatkozó észrevételeit, kívánságait, tanácsait kíséri. Remélhetőleg az alábbiak is a látókörükbe kerülnek. Iskolaidőben több százezer iskolás, az év minden munkanapján pedig a fizikai és a szellemi dolgozók milliói kelnek reggelente és tisztálkodnak, öltöznek, reggeliznek, s rohannak, hogy idejében érkezhessenek munkahelyükre. Ez a lázas igyekezet hattól nyolc óráig tart a városokban, faluhelyen kora hajnaltól. Az ágyból kiugró és útra készülő ember ez idő alatt szívesebben támaszkodik percei ellenőrzésében a fülére, a lakás minden részében jól hallható ádió időjelzéseire, mint a még el sem csatolt karórára vagy az ■bresztőmasinára. s a fali kro* nométerre. Ám gyakran áll meg a pamacs, a borotva serény mozgása vagy marad levegőben a bögre tejet tartó kéz, várva a rádióból az időpontot közlő hangot, legalább minden kétperces zeneszám után egyszer. Ám a „bemondó” rapszodikusan jár el, s a kétségbeesett útrakészülő, mivel neki még a másodpercek is számítanak, akár egy rövidtávfutónak, száguld a konyhából a szobába órát nézni... E sorok írója két ízben is érdeklődött a rádiónál az iránt, hogy miért e „spontaneitás”? Azt a választ kapta, hogy más országoktól eltérően, hazánknak nincs módjában külön „pontosidő adóállomást” üzemeltetni. (Ki kívánt ilyet?) Továbbá szem előtt kell tartani bizonyos strukturális és stílüskövetelményeket. (Ugyan minek? Érdekli-e a munkába, iskolába készülő, kapkodó sokadalmat olyankor a „struktúra és a stílus”,?). Talán mégis van megoldás? A másik bosszantgatás a tv- ben dívik. Lelkes kommentátorok 10—20 perces bevezetőben mondják el, lövik le, filmek és főként színdarabok tartalmát, poénjét. Pedig, ami opera esetében helyénvaló, a tartalmi tájékoztatás, emezeknél hangulatrontó cselekedet. Ügy véljük, ez a „közönség-bánat” is orvosolható.-Uj— J
