Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-08 / 133. szám

1968, június 8. 2 Szombat Dr. Zakir Husain megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét Dr. Zakir Husain, az Indiai Köztársaság elnöke és kísérete pénteken délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Losonczi Pál. a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke pénte­ken reggel viszontlátogatást tett dr. Zakir Husainnál, az Indiai Köztársaság elnökénél. Áz indiai elnök ismerkedése Dunaújvárossal Kállai Gyula részvétnyilvánítása R. F. Kennedy özvegyének Kállai Gyula, a Magyar Nép- köztársaság országgyűlésének el­nöke R. F. Kennedy szenátor ha­lálával kapcsolatban részvéttáv- irgtot küldött a szenátor özve­gyének. (MTI) Megérkezett New Yorkba a Kennedy holttestét szállító repülőgép ren (Folytatás az 1. oldalról) ö és Róbert Kennedy két legidősebb fia, a 15 éves Joseph és a 14 éves Robert emelték le a szomorú terhet. A repülőtérről a család moto­ros rendőrök kíséretében a New Kennedy betegsége miatt nem hagyhatja el vidéki otthonukat. A koporsót a székesegyházban feliravatalozták és pénteken meg­nyitották a kapukat, hogy New Yörk lakossága búcsút vehessen Robert Kennedy szenátortól. York-i Szt Patrick Székesecv- I Szombaton reggel gyászmisét trT\ b ekefe8y, ! mondanak, amelyen előrelátható­Dr, Zakir Husain, az Indiai Köztársaság elnöke és kísérete pénteken Dunaújvárosba látoga­tott. A vendégeket a látogatásra elkísérte Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, . Szarka, Károly kúlúgyminiszterhelyettes. A vendégek a Dunai Vasműbe látogattak el. Hosszan időztek a hideghengermű 520 méteres csar­nokában, az ebben az üzemben gyártott lemezek vevői közé tar­tozik India is, ahová évente mint­egy 2000 tonna finomlemezt szál­lítanak. Az üzemlátogatás után a vendé­gek megtekintették a város több nevezetességét. Az indiai köztár­sasági elnök tiszteletére a megyei tanács ebédet adott az Aranycsil­lag Szálloda dísztermében. Az Indiai Köztársaság elnöke és kísérete a kora délutáni óráik­ban visszaérkezett Budapestre. Dr. Zakir Husain leánya, Sayee- da Khan és unokája, pénteken délelőtt megtekintette az állatker- tet, majd Dunaújvárosban a vá­ros egyik korszerű, 100 személyes bölcsődéjét. Rakétatámadás Saigon ellen Több lövedék az elnöki palota szomszédságában robbant Emil Bödnoras látogatása Budapesten A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására június 5—7 között baráti látogatást tett Budapesten Emil Bodnaras elvtárs, a Román Kommunista Párt Központi Bi­zottsága Végrehajtó Bizottságá­nak és állandó elnökségének tag­ja, és eszmecserét folytatott Ko­mócsin Zoltán elvtárssal, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz.- ponti Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagjával, a Központi Bi­zottság titkárával a két testvér­párt és ország kapcsolatairól, va­lamint a nemzetiközi helyzet és a nemzetközi kommunista i lom aktuális kérdéseiről. A román I pártküldöttség pénteken elutazott hazánkból. házba hajtatott, ahol már közel tízezer főnyi tömeg várakozott a legnagyobb csendben. Itt várako- kozott Robert Kennedy 77 éves édesanyja, hogy búcsút mondjon harmadik fiának is. Az első szü­lött Joseph a második világhábo­rúban esett el, a második és a harmadik pedig a gyűlölet áldo­zata lett. Férje, a 79 éves Joseph lag 2500-an vesznek részt. A gyászmise után Robert Kennedy holttestét vasúton Washingtonba viszik, ahol a temetési menet el­vonul majd a szenátus épülete és az igazságügyminisztérium előtt is, majd végül a arlingtoni temetőben, fivére mellett helye­zik örök nyugalomra Robert Kennedyt szombaton este. A jugoszláv munkások megértik a diákok nehézségeit, de nem tűrik, hogy a társadalom égető ügyeinek megoldását az utcán erőszakolják ki A dél-vietnámi hazafias erők a főváros körül elhelyezett és jól álcázott tüzérségi ütegei péntekié virradó éjszaka — május 5-e óta immáron 21. alkalommal — újabb rakétacsapást mértek Saigon szá­mos középületére. Több rakéta­lövedék robbant az elnöki palota szomszédságában. Nguyen Van Thieu elnök — a várható táma­dás lehetőségével számolva — a tü­zérségi akció idején távol volt rezidenciájától. A Cholonban, a főváros kínai negyedében folyó utcai harcok — távirati jelentések szerint — az utóbbi órákban vesztettek heves­ségükből. A DNFF harcoló alaku­latainak rohamcsapatai mind­azonáltal — jelenti az AFP tudó­sítója — makacs ellenállást tanú-1 sitanak a túlerőben levő és sza­kadatlanul támadó amerikai elit­csapatokkal szemben. A Khe Sanh-i amerikai támasz­pont immáron hosszú idő óta csendes térségében újabb na­gyobb hadműveletek körvonalai bontakoztak ki — írja az AFP. A felszabadító népi fegyveres erők harcosai pénteken a hajnali órák­ban rohamra indultak az ameri­kai tengerészgyalogosok állásai ellen. A támadás, amelyet első ízben vezettek be 130 milliméteres ágyúk, 13 amerikai tengerészgya­logos életébe került. Harminc amerikai katonát sebesülten szál­lítottak el a csatatérről, egy he­likopter lángolva zuhant le. * * * William Westmoreland tábor­nok, aki július 2-án foglalja el az amerikai szárazföldi hadsereg vezérkari főnökének posztját a Pentagonban, pénteken búcsúlá­togatásra Saigonba érkezett. Átalakították az indonéz kormányt Koszigin Svédországba iátogat A belgrádi utcák és az egyete­mek közvetlen környékének ké- mozga- ! Péből ítélve, a feszültség érezhe­tően csökkent a jugoszláv fővá­rosban, bár különböző zavaró té­nyezők még mindig mutatkoznak. Ezek elsősorban a diákokon kívül álló erők jelentkezésének tudha­tok be, amelyek láthatóan elége­detlenek azzal, hogy a kedélyek lehiggadóban vannak. A belgrádi egyetem műszaki karának dékán­ja, Radoszavljevics professzor például a legnagyobb éberségre szólította a diákokat, mert egy külföldi nagykövetség gépkocsi­Suharto tábornok, indonéz ál­lamelnök csütörtökön este a rá­dióban bejelentette, hogy vezeté­sével 23 tagú kormány alakult. | jából ismeretlen személyek a kor. Alekszej Koszigin, a Szovjet unió Minisztertanácsának elnöke j szultán megtartja a svéd kormány meghívására jú liusban hivatalos látogatásra j A koordinációs miniszterek szó Suharto felkérte az indonéz né­pet, támogassa kormányát. A legfontosabb miniszteri tiszt­ségekben nem következett be vál­tozás : Suharto továbbra is meg­tartotta a miniszterelnökség mel­lett a hadügyi tárcát, Adam Ma­lik továbbra is külügyminiszter marad és Hamen gku Buwono az iparügyi, i pénzügyi és gazdaságügyi tárcát. Svédországba érkezik. (MTI) mát kettőről ötre emelték. mány megdöntésére szólitó röpla­pokat szórtak szét az utcákon. Ugyanakkor a belügyi szervek nyomozást folytatnak, kik és hol szövegeztek meg és nyomtattak álhíreket tartalmazó röpcédulá­kat, amelyek tartalma nyugtalan­ságot kelt és veszélyezteti a köz­rendet. . A különböző karok és tanszékek hangulata között ma már lemér­hető különbségek vannak. Míg a bölcsészek változatlanul azon az állásponton vannak, hogy mind­addig nem hagyják el a kar épüle­tét, amíg biztosítékot nem kapnak követeléseik teljesítésére, addig a közgazdászok között már felme­rült az a gondolat, hogy a diákok állandó ülésezése helyett, a kar akcióbizottsága kísérte figyelem­mel az események alakulását. Tito jugoszláv elnök az elmúlt napokban sok táviratot és üzene­tet kapott különböző gyáraktól, üzemektől és intézményektől, amelyek egyöntetűen azt hangoz­tatják, hogy megértik a diákok nehézségeit, s megoldásukban maguk is bármikor szívesen segí­tenek. Azt azonban semmiképpen sem fogják megengedni, hogy a társadalom égető ügyeinek meg­oldását az üteán erőszakolják ki. Sokan azt követelik, hogy a legszi­gorúbban büntessék meg a szélső­séges és anarchista csoportokat, s - a provokátorokat. Számos vidéki egyetemen és főiskolán is folytatódnak a gyű­lések, közben azonban a tanítás általában zavartalanul folyik. VHWMWUVUVWVmMVmMtUWUHWMHMWUVUHMVI mtMMMMMtWMUMVUMMIMWWMHWWMtMMHUmtM Rossz a propaganda... New York John Daily, Washington hi­vatalos propagamdaszervénék, az „Amerika hangjának” veze­tője lemondott. Daily, aki az egyik legnagyobb televíziós tár­saság vezetője és ismert kiadó volt, alig egy évig irányította az amerikai kormány propaganda­szolgálatát. ‘ Lemondásának hi­vatalos indoka az, hogy tiltako­zott a vezetése alatt álló rádió ügyeibe való beavatkozás miatt. Lemondásának való oka azon­ban ennél sokkal komolyabb. Nemrégiben a Newsweek cí­mű lap közölte, hogy Daily, aikd különböző országokba tett uta­zást, mélységesen kiábrándult az „Amerika hangja” adásai­ból. Utazása során meggyőző­dött arról, hogy a rádió rosszul propagálja az amerikai életfor­mát. Arra a következtetésre ju­tott, hogy számos külföldi rá­dióhallgató nem bízik az ameri­kai kormány rádiószolgálatá­ban, függetlenül attól, hogy mi­lyen hatalmas összeget költenek rá. (MTI) AMERIKA a gengszterizmus hazája, ahol hamar dörren a fegyver, szúrásra lendül a kés, gázol az autó, ha valaki túlsá­gosan útjában áll ellenfelének. A múlt század óta az Egyesült Államokban a gengszterizmus szinte nagyipari méretűvé és szervezettségűvé vált. A gyilkos­ság, mint a viták elintézésének módja, nemcsak személyi ellen­tétekben, gengek versengésében, vetélytársak eltüntetésében, ha­nem a politikában is tipikusan amerikai jelenség lett. Alig múlt száz éve, hogy Ábrahám Lincoln (George Washington mellett az Egyesült Államok legnevesebb személyisége) merénylet áldoza­ta lett. Azóta egész sor amerikai elnök, államférfi, politikus vesz­tette életét hasonló módon vagy sebesült meg súlyosan. S itt álljunk meg egy pillanat­ra. Az amerikai politikai gyil­kosságok elkövetőinek névsorá­ban nemcsak utcai gengszterek, alvilági brávók szerepelnek, ha­nem a hivatalos Amerika is. Az Egyesült Államok kormánya, igazságszolgáltatása is több al­kalommal „törvényesített” poli­tikai gyilkossággal szennyezte be Amerika történetét, amikor a monopoltőke érdeke ezt kí­vánta. Alábbi időrendi. korántsem teljes felsorolásunkban nemcsak nevezetesebbb merényletekről számolunk be, hanem két olyan esetről is, amikor a gyilkosok az Egyesült Államok bírói talárját viselték... 1865. ÁPRILIS 14: Az Észak- Dél közti háború a végéhez kö­zeledett, a rabszolgatartók re­ményei már összeomlottak. Ab- íahám Lincoln, akit ez idő tájt másodszor választottak az Álla­mok elnökévé, színházba ké­szült. Hadügyminisztere figyel­meztette, hogy egy merénylet Politikai gyilkosságok Amerikában tervét fedték fel, az. elnök azon­ban nem módosította program­ját. Negyed 11-kor, amikor már javában folyt az előadás, egy Botth Wilkes nevű színész be­lopakodott az elnök páholyába és oldalról halántékon lőtte. Lin­coln másnap reggel meghalt. A merénylő elmenekült. Hosszas nyomozás és üldözés után talál­tak rá, elfogatása előtt azonban öngyilkos lett. 1881. JÚLIUS 2: James -Abra­ham Garfield, az Államok re­publikánus párti elnöke meghir­dette. hogy tisztogatásba kezd a pártjában elburjánzott korrupt, megvesztegethető elemek ellen. Várhatóan eltávolították volna Charles Guiteau lezüllött repub­likánus politikust is. Guiteau bosszúra készült. Az alkalom a washingtoni pályaudvaron ér­kezett el, ahol a merénylő meg­gyilkolta az elnököt. Guiteaut a bíróság négy hónappal később halálra ítélte, s az ítéletet 1882. június 30-án végrehajtották. 1901. SZEPTEMBER 6: E na­pon is elnökgyilkosság történt az Egyesült Államokban. Wil- lian MacKinley ugyancsak mái' másodszor viselte az elnöki tisztséget. Tevékenysége egybe­esik az Egyesült Államok hó­dító kiilpoltikájának kialakulá­sával agresszív, imperialista színre lépésével. MacKinley gyil­kosa, egy Czolgosz nevű anar­chista a buffalói pánamerikai kiállítás területén férkőzött a közelébe és két revolverlövés­sel ölte meg. Czolgoszt elfogták, halálra ítélték és kivégezték. 1927. AUGUSZTUS 23: A gyil­kosság áldozata Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti, a gyilkos az Egyesült Államok bírósága. Az amerikai osztály bíróság ak­kor zárta börtönbe a két beván­dorolt olasz munkást, amikor az első világháború utáni időben a munkásmozgalom fellendülőben volt az Egyesült Államokban. Formálisan közönséges bűncse­lekmény vádjával tartották őket hét évig (!) börtönben, a bur- zsoá propagandagépezet azonban a munkásmozgalom elleni ter­rorhadjáratra használta fel pe­rüket. A vádat soha nem tudták rájuk bizonyítani, mégis kivé­gezték őket, mert az osztálybí­róság célja nem az igazságszol­gáltatás, hanem a . munkásság megfélemlítése volt. 1950. NOVEMBER 1. Fegyver­ropogás verte fel a Fehér Ház csendjét. A lövöldözés végén holtan maradt a helyszínen Tru­man elnök testőrségének egyik tagja és egy Torresal nevű porto- ricói férfi. Társát, Osear Colla- sot elfogták és az elnök elleni merénylet kísérletének vádjával bíróság elé állitották... 1953. JÜN1US 20: A villamos­székben mártírhalált hal a Ro- senberg-házaspár, Ethel és Ju­lius, akik a hidegháború legke­ményebb időszakában kiálltak az emberi jogok, az igazság, a béke szent ügye mellett. Az an- tikommunista hisztériától elön­tött uralkodó osztály verj: akart látni. S hiába az egész haladó világ tiltakozása, a bátor béke­harcos házaspárt megölik. Az utolsó pillanatig előttük a táv­beszélő különvonal: egyetlen szóval — elveik,és eszméik meg­tagadásával — megmenthetik életüket. A Rosenberg-házaspár azonban inkább a halált válasz­totta. 1963. NOVEMBER 22: A dal­lasi gyilkosság. John Kennedy elnök halálának napja. Ez a me­rénylet a politikai gyilkosságok egész sorozatát indította el. s legalább húsz olyan személy vesztette életét, akinek valami­lyen kapcsolata volt a vizsgá­lattal. A Kennedy-gyilkosság valódi hátterének és lefolyásá­nak felderítése a közvélemény és igen sok szaktekintély szerint még hátra van. A további áldo­zatok közt szerepel Oswald, a hivatalos varáció* szerinti „gyil­kos”, és Jack Ruby, aki Oswal- dot lelőtte. 1967. AUGUSZTUS 25: Egyik parthíve lelőtte a viharos múltú George Lincoln Rockwellt, az amerikai fasiszta párt vezérét. A gyilkosság az amerikai fasisz­ták belső rivalizálásának követ­kezménye. 1968. ÁPRILIS 5: Martin Lu­ther Kinget, a Nobel-békedíjas világhírű néger egyenjogúsági harcost az amerikai Memphis vá­ros egyik hoteljének erkélyén gyilkos merénylet érte. King nem sokkal később belehalt nyaksebébe. A helyszínről egy fehér fiatalember menekült el, akit a rendőrség azóta sem tu­dott elfogni. Személyazonossá­gát megállapították: James Earl Ray-nak hívják, közismert bű­nöző, s valószínűleg külföldre szökött. 1968. JÚNIUS 5: Merénylet Robert Kennedy ellen... Felsorolásunk korántsem tel­jes, mégis megpróbál valamit ér­zékeltetni az Egyesült Államok történetéből és a politikai ban- ditizmus mai állapotából. t—b \

Next

/
Thumbnails
Contents