Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-27 / 149. szám

1968. június 27. 2 CsölBi-l&k Az SZKP küldöttsége ! Rómában Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívá­sára szerdán Rómába erkezett az SZKP küldöttsége. A küldöttségét Kirilenkó, az SZKP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. Módosított sajtótörvény Csehszlovákiában A Csehszlovák Nemzetgyűlés ! szerdán elfogadta a sajtótörvény . módosítására vonatkozó javasla- i tot, amelyet Miroslav Galuska | Művelődés- és Tájékoztatásügyi miniszter terjesztett elő. A miniszter elmondotta, hogy i alaposabb változtatásokat az új j sajtótörvény tartalmaz majd, amelynek kidolgozásához máris j hozzákezdtek és ősszel a nem- j zetgyfllés elé kerül. Módosító rendelkezéseket hozott a kormány a betegségi biztosításról és a nyugdíjról Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Jóvá­hagyólag tudomásul vette a kormány elnökének a csehszlovák párt- és kormányküldöttséggel Budapesten folytatott tanácskozásáról szóló be­számolóját. A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnöksé­gének előterjesztésé alapján a Minisztertanács módosította a munkaviszonyban álló dolgozók be­tegségi biztosításáról és társadalombiztosítási nyugdíjáról, valamint a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek tagjainak kötelező kölcsönös nyug­díjbiztosításáról intézkedő kormányrendeletek egyes intézkedéseit. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter a tavaszi mezőgazdasági mun­kák teljesítéséről és betakarítására történt elő­készületekről tájékoztatta a kormányt. A kohó- és gépipari miniszter a közúti járműgyártás fej­lesztéséről tett jelentést. A Minisztertanács az előterjesztést megvitatta és a közúti járműgyártás fejlesztését központi fejlesztési programmá nyil­vánította. A munkaügyi miniszter az ifjúság pá­lyaválasztásáról és a pályaválasztási tanácsadás helyzetéről, a könnyűipari miniszter egyes szö­vetkezetek és szövetkezeti vállalatok ipari te­vékenységéről, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke a fogyasztód árak alakulásáról, Budapest Főváros Tanácsának V. B. elnöke a főváros ta­valyi fejlesztési tevékenységéről és az idei be­ruházásokról tett jelentést a kormánynak A kor­mány a jelentéseket megvitatta és elfogadta. A Minisztertanács a külkereskedelmi miniszter elő­terjesztése alapján elfogadta az 1969. és az 1970. évi külföldi kiállításokon és vásárokon való hi­vatalos részvétel programját. A Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya vezetőjének javaslata alapján a kormány rendeletet hozott községi sza­bálysértési bizottságok létesítésére. A Miniszter­tanács elfogadta a saját és a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság második félévi munkatervét. I Blaiberg állapota A módosító rendelkezés U Thant meghívta Kínát egy ENSZ-értekezletre U Thant ENSZ-t'ótitkár meg­hívta a Kínai Népköztársaságot, hogy más atomhatalmakkal együtt vegyen részt az atomfegy­verekkel nem rendelkező orszá­goknak azon az értekezletén, amelyet augusztus 29 és szeptem­ber 28 között Genfben tartanak az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének égisze alatt. Johnson elfogadta Warren lemondását Johnson elnök szerdán sajtó- értekezleten közölte, hogy elfo­gadta a legfelső bíróság elnöké­nek, Earl Warennak a múlt hé­ten benyújtott lemondását. A tá­javul1 Dr. Blaiberg állapota néhány j nap óta határozott javulást mu- tat — közölte szerdán a fokvá- j rosi Groote Schur kórház, ahol a január 2-a óta új szívvel élő fogorvost ápolják. A közlemény, amelyet egyes helyi lapok riasz­tó jelentéseinek cáfolataként ad­tak ki, leszögezi, hogy dr. Blai­berg májgyulladása gyógyul és sárgasága csökken. A beteg étvá­gya jó és élénk érdeklődést ta­núsít környezete iránt. Dr. Blaiberget június elseje óta kezelik májgyulladás tüneteivel a fokváros! kórházban, ahol az év második napján dr. Barnard ül­tette át testébe az új szívet. (MTI) Sirhan „üvegkalitkában” A Los Angeles-i bíróság golyó­álló üvegkalitkát rendelt Sirhan Sirhan, Robert Kennedy szenátor gyilkosának védelmére. Perének tárgyalása alatt Sirhan ebben az üvegkalitkában foglal majd he­lyet. Lehetséges, hogy a bíró, a bíróság tagjai, az ügyész és a vé­dőügyvéd testi épségének bizto­sítására is hasonló „védőburkot” ! készítenek. A berendezés becslé­sek szerint 20 000 dollárba kerül. Sirhant pénteken hallgatja ki a Los Angeles-i bíróság Kennedy | szenátor gyilkosát a legnagyoöb titokban kívánják átszállítani a börtönből a bíróság épületébe. Azt a folyosót, amelyen Sirhan- nak a bíróság épületében végig kell haladnia, golyóálló acélle­mezekkel tapétázták ki. A tár­gyalóterem ablakait ugyancsak golyóálló acéllemezekkel fedik el, nehogy a szomszédos épületből bejöjjenek a terembe. A Reuter hírügynökség megem- lítd, hogy Russel Parsons ügyvéd, | Sirhan védője az utóbbi időben számos fenyegető levelet kapott. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Mód Péter és Szarka Ká­roly elvtársnak, a Magyar Nép- köztársaság külpolitikai szolga- ! latában végzett eredményes mun­kájuk elismeréséül a Munkaér­demrend arany fokozata kitünte­tést adományozta. A kitüntetése­ket Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke nyújtotta át. Jelen volt Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. Péter Já­nos külügyminiszter és Gyenes András, az MSZMP KB osztály­vezetője. (MTI) A Minisztertanács módosította a munkaviszonyban álló dolgozók betegségi biztosításáról és társa­dalombiztosítási nyugdíjáról, va­lamint a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek tagjainak kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosításáról szóló kormányrendeletek egyes intézkedéseit. Jelenleg a betegségi biztosítás szolgáltatásaira az az eltartott családtag jogosult, akinek kere­sete vagy jövedelme a havi 250 forintot, illetőleg nyugellátása a havi 500 forintot nem haladja meg. Az új rendelkezés szerint mint családtag az a személy jo­gosult a betegségi biztosítás szol­gáltatásaira, akinek a keresete vagy nyugellátása havi 500 fo­rintnál nem több. Nem minősül jövedelemnek az egyetemi hall­gató tanulmányi ösztöndíja. A mezőgazdasági biztosítottak eddig a téli hónapokban össze­sen 60 napon át ' részesülhettek ingyenes kórházi ápolásban. Az új rendelkezés szerint az említett időszakban 90 napi kórházi ápo­lásra jogosultak. A most hatályba lépő rendel­kezés 50 százalékkal emeli a háztartási alkalmazottak táppén­zét, (illetőleg terhességi, gyermek­ágyi segélyük összegét. A költ­ségkülönbözet fedezésére az ed­digi havi 100 forint járulék he­lyett a munkáltatók 150 forint járulékot kötelesek fizetni. Ugyancsak felemeli a kormány- rendelet és a vele egyidejűleg megjelenő SZOT-szabályzat a mezőgazdasági biztosítottak táp­pénzének és egységes anyasági segélyének összegét is. Ez a ren­delkezés 1969. január 1-étől lép hatályba és ettől kezdődően emel­kedik a biztosítottak után fize­tendő járulék összege is. A jogszabályok a nyugdíj alap­' ját képező munkabért egyes ese­tekben meghatározott összegben . rögzítették. Ezeket az összegeket ! az 1958-as munkabérek figyelem­be vételével állapították meg. Azóta a bérszínvonal jelentősen ' emelkedett. Ezért a kormány ren- i delete, valamint az egyidejűleg | megjelenő SZOT-szábályzat bi- I zonyos munkakörök (ni. bányá- ] szók, mezőgazdasági biztosítottak, háztartási alkalmazottak, stb.) nyugdíjalapját a jelenlegi mun- : kabérek figyelembevételével mó- I dosítja. A kormányrendelet intézkedik a mezőgazdasági termelőszövet­kezetekkel munkaviszonyban ál­ló dolgozók nyugdíja és táppénze szempontjából figyelembevehető legmagasabb munkabérátlagról is. A rendelkezés a termelőszö­vetkezetekben tagként dolgozók­nál figyelembevehető legmaga­sabb jövedelem átlagához igazítja a tsz-alkalmazottak munkabérát­lagát. Ez a rendelkezés nem vo­natkozik a munkaviszonyból át­helyezett és átirányított szakem­berekre. A munkaviszonyban álló dol­gozók bizonyos esetekben három éven túl is bejelenthetik az üze­mi baleseten, illetve a foglalko­zási betegségen alapuló, nyugel­látás iránti igényüket. A kor­mányrendelet ezt a kedvezményt kiterjeszti a termelőszövetkezeti tagokra is. Az új rendelkezés kimondja, hogy a termelőszövetkezeti tag nyugdíjbiztosítása annak a hó­napnak az első napjával kezdő­dik, amikor belépési nyilatkozatát a vezetőséghez benyújtotta és an­nak a hónapnak az utolsó nap­jáig tart, amelyben termelőszö­vetkezeti tagsága megszűnik. Az új jogszabályok — kivéve a mezőgazdasági biztosítottakra vo­natkozó rendelkezéseket 1968. július 1-én lépnek hatályba. A községi szabálysértési bizottságokról A községi szabálysértési bízott- I Ságokról hozott kormányrendelet célja az, hogy meggyorsuljon a községekben a szabálysértési ügyek elbírálása, jobban érvénye­süljön az eljárás tudatformáló­nevelő hatása. A kormányrendelet szerint a szabálysértési bizottság tagjait a községi tanács választja a tanács­tagok, illetőleg a területén lakó más, köztiszteletben álló, válasz­tójoggal rendelkező állampolgá­rok közül. A szabálysértési bi­zottság tagjai működésük meg­kezdése előtt hivatali esküt tesz­nek. A bizottság munkáját úgy kell megszervezni, hogy a lehetősé­gekhez képest munkaidőn kívül lássa el feladatát A bizottság tár­sadalmi jellegű szerv; a bizottság tagjainak tevékenységéért díjazás nem jár. A községi tanács meghatároz­hatja azokat a szabálysértéseket, amelyeket általában bizottság elé célszerű utalni. A bizottság ösz- szehívásáróü a községi tanács vb szakiigazgatási szervének vezető­je gondoskodik és meghatározza azt is, hogy mely ügyekben jár­jon ed. Ezekben az ügyekben há­romtagú bizottság jár el, amely­nek elnöke általában a községi tanács vb szakigazgatási szervé­nek vezetője. A tanács az elnöki teendők ellátásával mást is meg­bízhat. Az ügyek eldöntésében a bi­zottság elnökét és tagjait azonos jogok és kötelességek illetik meg. Az ügyek előkészítése és a tár­gyalás vezetése a bizottság elnö­kének a feladata. A bizottság határozatait szótöbbséggel hozza. A határozatot a bizottság tagjai aláírják és az elnök hirdeti ki A Minisztertanács Mód Pétert, a külügyminiszter első helyette­sét és Szarka Károly külügymi­niszterhelyettest — új diplomá­ciai megbízatásukra tekintettel, érdemeik elismerése mellett — tisztségükből felmentette. A Minisztertanács Púja Fri­gyest a külügymniszter első he­lyettesévé és dr. Házi Vencel rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet külügyminiszter-he­lyettessé kinevezte. vozó Warren helyébe az elnök Abe Fortast nevezte ki főbírónak. Abe Fortas helyét viszont a leg­felső bíróságban a texasi Homer Thorn-Berry volt képviselő, az egyik körzeti fellebbviteli bíróság bírája foglalja él az elnöki ren­delet értelmében. Az új kineve­zéseket még a szenátusnak jóvá kell hagynia. Az erőszak férges gyümölcsei Serdülő bűnözők Amerikában AZON AZ ÉJSZAKÁN, ami­kor Robert Kennedy haláltusá­ját vívta a kórházban, a New York-i parkok elhanyagolt ré­szein négy ember életét oltotta ki a serdülök, a 18 éven aliüi gyerekek terrorja. Egy fiatal lánynak tört döftek a hátába. A gyilkos így vallott: „Hát csak azért, mert ránk se bagózott'’. Ugyanazokban az órákban egy 74 éves aggastyánt agyonvertek a Centrál Parkban. Addig ug­ráltak páros lábbal a fejére — társaik röhögésétől és tapsától biztatva —, míg meg nem halt. Egy 16 éves gyereket leszúrt egy 14 éves, „mert már régen tud­ni akarta, milyen érzés, ha csontig hatol a kés”. A véres éjszakán mozgósítot­ták a New York-i rendőrséget. Néhány napig csend volt és nyugalom. Azután kezdődött minden elölről. A BŰNCSELEKMÉNYEK je­lentékeny részét szervezett ban­dák követik el. New Yorkban 110 „harcos” bandáról tudnak, de tucatszámra tevékenykednek a többi népes nagyvárosban, Los Angelesben, Detroitban, Chicagóban, San Franciscóban és másutt is. A bandatagok 12— 20 év közötti fiúk és lányok. Minden banda élén egy vezér és három alvezér áll. Az amerikai újságok, a szen­zációt hajhászva, címoldalon, feltűnő tálalásban számolnak be a gyermekbandák garázdál- I kodásairól. Minden űjságbóőé tömve a lapokkal. Mellettük ott tarkállanak a „comics”-fü- zetek fantasztikus kalandokat, sok gyilkosságot, véres vereke­déseket ígérő címlapjai. A fa­lakat elborítja a mozireklám: ütésre lendülő kar, fetrengő ál­dozat, ingerlő idomok... Otthon a televízió vár. Az amerikai adások szorgalmas né­zője (a legtöbb gyerek az) a Daily Express szerint évente mintegy 16 ezer, szadista, natu­ralista részletességgel bemuta­tott gyilkosságot „élvezhet” vé­gig­„Az ilyen fiúgyerek számára — idézem az újságot — az a hős, aki vasöklével leteríti el- ! lenfelót, s megszerzi magának a lányt. Nővére számára viszont példakép a szeszélyes szirén, aki elcsavarja mindenki, fejét és mozgásba hoz minden izmot”. Az eszmény: keménynek (tongh) és csábítónak (sexy) lenni. AZ AMERIKAI pszichológu­sok többsége a comics-ban, a cowboy-regényekben. a íilmben, a televízióban látja a serdülök eldurvulásának, az ifjúsági bű­nözés elszaporodásának fő okát. Egyikük szerint az USA-ban az erőszak valahogy, a levegőben lóg. Felgyülemlik. így kerül sor az első gyilkosságra. A többi gyerek olvas róla, látja a képe­ket az újságokban, a falakon. Mi is vagyunk olyan vagányok — gondolják magukban. Meg­történik a második gyilkosság. Olyan ez, mint a láncreakció. „Amerikában — írja az ifjú­sági bűnözésről szóló cikkében a Combat című francia lap wa­shingtoni tudósítója — az erő­szak hatalmasabb és elterjed­tebb mint valaha. Ennek a jobb­ra hivatott országnak a fiataljai az erőszak kultuszában nőnek fel...” A második világháború óta világszerte növekszik az ifjú­kori bűnözés. Nem véletlen azonban, hogy az Egyesült Ál­lamokban éri el a legnagyobb arányokat, a legdurvább formá­kat. A hivatalos amerikai poli­tika: az atomörület, a háborús pszichózis, a kémhisztéria, a fegyverkezési hajsza a haladó emberek és a haladó gondolat üldözése — valójában az erő­szak politikája. Az állam totá­lis erőszakot hirdet „a világ problémáinak megoldására”, s az ifjúság egy része totális erő­szakhoz folyamodik — egyéni problémáinak megoldásában. PERSZE AZ AMERIKAI if­júság tekintélyes hányada nem bűnöző. De a rossz útra téved­tek száma egyre emelkedik. Éppen az erőszak, a politikai gengszterizmus legfrissebb áldo­zata, Robert Kennedy fogalmaz­ta meg az elgondolkoztató kö­vetkeztetést „Az amerikai ifjú­ság férges gyümölcs. Egy furcsa életfonna, az erőszak életfor­mája rágia." K. F.

Next

/
Thumbnails
Contents