Békés Megyei Népújság, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-01 / 101. szám
1968. május 1. Szerda $ A METRO-együttes nem mehet... A szeghalmi művelődési ház február 32-én szerződést kötött az Országos Rendező Irodával (ORI-val) egy április 24-én este S és 8 órai kezdettel megtartásra kerülő előadásra. Mivel arra a napra esett a Gyarmati Ifjúsági Nap, ezt közös megegyezéssel 29- re halasztották. Az ŐRI 29-én táviratot küldött, amely délelőtt fél 12-kor érkezett Szeghalomra. Ebben közölte, hogy a METRO-együttes nem mehet, mert Zorán Szteva- novity megbetegedett. A művelődési ház igazgatója azonnal felhívta telefonon az ORI-t és kérte: tekintettel arra, hogy a két előadásra minden jegy elkelt, az együttest az énekesekkel — Zorán Sztevanovity nélkül is — várja. Az ŐRI válasza az volt, hogy nem tud műsort adni, a zenekar tagjai nem hajlandók nélküle Szeghalomra utazni. Az előadás tehát elmaradt. Nagy csalódás érte azokat, akik hetek óta vártak a ritka élményre. Sokan a környező községekből érkeztek és bosszankodva utaztak vissza, A művelődési ház a jegyeket visszaváltotta. De hogyan is magyarázza meg: ki a felelős a történtekért? Érdemes tudni, hogy a szerződésnek volt egy pontja: „Ameny- nyiben valamelyik művész a fellépésében indokoltan akadályozva lenne, a felek megállapodnak, hogy az ŐRI helyette hasonló értékű művészt léptet fel”. Ez- világos megfogalmazás és ennek ismeretében szükségtelen találgatni, ki volt a szerződés megszegője. Feltehető egy másik kérdés is: vajon az ŐRI hogyan vélekedik a vidéki közönségről? Hogy anyagilag is mennyi kárt okozott, azt akkor lehetne megállapítani, ha pontosan tudnánk, hányán utaztak vidékről feleslegesen Szeghalomra. És talán sokan az elpazarolt időt hasznos munkával tölthették volna. Mivel pedig a művelődési ház a mozit vette igénybe, így egy filmelőadás elmaradt, ami nemcsak a szórakozási lehetőségtől fosztotta meg a szeghalmiakat, hanem a MOKÉP-nek is jelentékeny anyagi veszteséget okozott. Végül pedig — de nem utolsósorban — az ilyen eljárás erkölcsi hátrányt is jelent. Vajon az embereknek lesz-e bizalmuk, ha a művelődési ház újra hasonló előadást hirdet meg? —or. Gyarapodtak a szemléltető eszközök a békési járás iskoláiban A békési járás általános iskoláiban évek óta nagy glondot fordítanak a szemléltető eszközök gyarapítására, a szertárak kiegészítésére. Az elmúlt esztendőben különösen a kémiai kísérletek eszköztárát bővítették, de a járási ellátóműhely a kisállattenyésztéshez szükséges ketrecek elkészítését is az igények teljes kielégítésével oldotta meg. A korszerű szemléltetést biztosítja még a járás iskoláiban a televíziók, rádiók és diavetítők számának növekedése, jelenleg 27 televízió-készülék, 37 rádió, 53 dia-vetítő, 21 lemezjátszó, három hangos keskenyfilm-vetítő, és négy némafilm-vetítő áll a pedagógusok rendelkezésére. A beszerzések és a kisebb építkezések költsége 1967-ben egyébként meghaladta a 700 ezer forintot. Tanácskoztak a „Népújság Baráti Kör”-ök küldöttei Hétfőn délután Kétegyházán került sor a „Népújság Baráti Kör”- ök találkozójára, melyen a vendéglátó kétegyházd élvtársakon kívül részt vettek a kevermesi és sarkadi küldöttek, valamint Le- hoczky Mihály, a megyei lapkiadó vállalat igazgatója. A küldöttek beszámoltak a megalakulás óta eltelt egy év tapasztalatairól, erőfeszítéseiről. Élénk vitát folytattak a „Népújság Baráti Kör” fő célkitűzéseiről, tevékenységének lényegéről. Közös állásfoglalás született abban, hogy fő feladat a Népújság és a lakosság közti kapcsolat szélesítése, az olvasók számának fokozása, a szerkesztőség tájékoztatása a község életében jelentős —dór----B EVEZETES. Rossz nyelvek, szerint, ha egy újságíró zavarban van, hogy honnan a csudából teremtse elő nejének a másnapi kosztpénzre valót — nekiveselkedik az írógépeknek és szedte- vette-teremtette lekopog- ■tat egy cikket-cakkot az új gazdasági mechanizmusról. Kerekded, magvas, mélyenszántó publicisztikát, eredeti aspektusból, arpellikből csak úgy árad a nagyvonalú koncepció, meg miegymástárgyalás. Bár némiképp kinőttem-bőt- tem. magam abból a kimondott „pancsoló kislány” korból (tetszenek emlékezni a slágerre), sőt pancsoló kisfiúnak is cirka negyedszázaddal ezelőtt lehettem utoljára aktuális: azért manapság is imádom a strandot. Mint minden egyoldalú érzelemnél, itt is objektív feltételei van- ■rcflfc a beteljesülésnek. STRAND hogy valóban élvezni tudjam a strand örömét. Kell hozzá mindenekelőtt — strand. Ez szerencsére van a környéken, nem is egy. Aztán fürdőruha, mert ugye anélkül kissé feltűnő lenne... Ja, és persze kellemes, meleg idő, finom kis napsütés. Na, ha mindez van, mi kell még? Nos, legalábbis: május elseje. Akkor van ugyanis a nyitás. Igaz, hogy a múlt héten olyan kánikulai idő volt, mint annak a rendje, de mivel még nem jött el annak a rendje, hogy meg lehet nyitni a strand-fürdők kapuit, hát ki-ki legfeljebb a saját verejtékében für- dözhetett. Ügy értem, Békés megyében. Mert a fővárosban például nem a naptártól, hanem a napállástól tették függővé a kérdést ==, s mint olvasom —> 130 ezer fürdő- zőt láttak vendégül a strandok. S ezáltal legalább félmillió olyan forintokat vételeztek be. amit soha, sehol másutt vagy máskor bevételezni nem lett volna módjuk. Igaz, hogy nem alkalmazkodtak se a, hagyományhoz, se a szabályzathoz, se egyéb írott malaszthoz. Csupán az élethez, a napsütéshez, meg az emberek kívánságához. BEFEJEZES. Annyi sok tudományos cikk, érdekfeszejtő riport után sem vagyok benne biztos, hogy egészen pontosan tudom-e, mi is az az új mechanizmus. De gondolom, valami ilyesféle: alkalmazkodni az élethez, a napsütéshez, az emberekhez. Meg ahhoz: ami kellemes csendüléssel csör- gött-csörgedezett (volna) a strandpénztárakban. —ajda— 6 Ez a kép talán nem is fejezi ki pontosan azt az állapotot, amely jellemzője a gyulai rendelőintézetnek. A zsúfoltság ennél is nagyobb, a beteg pedig az idegtépő várakozások, meg a tömegzsúfoltság miatt inkább betegebbé válik, mintsem gyógyulást kapna. A rendelőintézetet régiesrég adták át rendeltetésének. Még akkor, amikor óriási vívmánynak számított. A kórház egy épületét —amely azelőtt gazdasági helyiségeket és irodákat foglalt magában — járóbetegeket gyógyító intézménnyé alakították. Akkor ez nagy megelégedést váltott ki a lakosságból, hiszen tudott, hogy mint az egész országban, Gyulán és környékén is nyomorúságos volt a gyógyítás, de különösen a járóbeteg-ellátás. S azóta? Ha a lakosság számban nem szaporodott volna, s ha az ingyenes gyógyításban részesülők, valamint a vizsgálatok száma nem növekedett volna, akkor sem felelne már meg ez a rendelőintézet a mi társadalmunk egészségügyi igényednek. De így? Egyáltalán nem! Csupán az olvasó képzeletének fel- frissítésére egy kérdés: Hány fővel nőtt Gyulán és környékén a felszabadulás óta a betegbiztosi- tottak száma? Mennyivel növekedett ez a termelőszövetkezeti tagokra is kiterjesztett biztosítás folytán? A számadatra talán nincs is szükség Képzeljük csak el a növekedés mértékét! És a mostani gyógyító munka az azóta alig változott körülmények között dolgozó intézményben folyik! Adatot mégis. Dr. Nádasy Rudolf iglazgató-főorvos és Sál Mária vezető asszisztens tájékoztatott bennünket a jelenlegi helyzetről. Nem lázongunk, de elképesztő a kép. A rendelőintézet ti- zennégyféle szakrendelést ad, tizennégy helyiségben. A státuszban levő orvosok száma kilenc. És íme a betegforgalom: naponGyógyulás vagy megbetegedés Mi lesz a sorsa a gyulai rendelőintézetnek? ta 800—900 ember fordul meg az intézetben, akik legalább egy, de inkább több szakvizsgálatot igényelnek. Vezet a laboratórium, havi 3800—4000 vizsgálattal! A röntgen 2500—2600, a sebészet hasonló számban ad ellátást, ugyancsak havonta. Mikor ott jártunk, ők kértek bennünket: menjünk be az osztályokra, nézzünk körül, és beszéljünk a betegekkel. Megtettük. De előrebocsátom, és kérem, hogy ne vágjon senki az orvos és a beteg szavába ezzel a megjegyzéssel: „Mit akar Gyula, hiszen nagy kórháza van (megyei ranggal), és náluk van a tüdőszanatórium is”. Ne vágjon senki a szavukba, mert nem a fekvőbeteg-ellátásról van szó, hanem a járóbeteg-ellátásról. Azokról az emberekről, akik a rendelőintézet rossz állapota miatt sokszor hetekig hónapokig keresik gyógyulásukat. És legtöbbször csak keresik, de megtalálják-e ilyen körülmények között? Hem akarunk érzelgősek lenni azzal, hogy megírjuk: a rossz levegőjű, keskeny sikátor-folyosón megtaláljuk csecsemővel a mellén az anyát — mert táplálkozni kell a hosszú várakozás alatt a gyereknek; azzal sem akarunk „szívtépést” elérni, hogy bemutatjuk a folyosón telefonáló orvost, amint a betegről ad tájékoztatást, s a beteg mindezt hallja. (Ugyanis nem jutott még arra pénz, hogy az osztályra, be a rendelőhelyiségbe szereljék a telefont.) És a jajgató, nyögő betegek, a gyermektől az aggastyánig bepréselve a folyosóra, szinte megbénítva még annak a mozgását is, aki éppen gyógyító akarattal egyik osztályról a másikra akar jutni. A laboratóriumba kopogtatunk. beteg jogosan türelmetlen, amikor reggel nyolckor már itt van és csak délután kap eredményt. A szemészet előtt hiába kérünk elnézést a várakozó betegektől. Nem tudják jövetelünk célját, nem is nagyon mozdulnak az ajtóból. Bejutunk, de inkább „átutalnánk” a betegek rosszalló tekintetét másoknak... Zsúfoltság a folyosón, hajrá és idegesség mindenütt. Itt nehéz gyógyítani és gyógyulni! Sebészet. Tíz óra sincs, de éppen az ötvenhet.edik beteget engedik ki a rendelő-szobából. Délig ez már 120! Belgyógyászat. Belép a beteg és rögtön vetkőzhet. Ugyanis a Ids helyiségben nincs külön vetkőző, hanem csupán egy függöny választja el az ajtót a vizsgálóhelytől. Ha valaki benyit, a ruhátlan beteget látja... Kérhet elnézést... Mert minden bejött beteg után nem ugorhat az asszisztens ajtót zárni. Dr. Hegedűs Gáborné fő- crvosnőt kérdezem: — Mennyi ideje van egy betegre? — Tíz porc. — Mennyire lenne szükség normális körülmények között? — Legalább húsz porc re. Lehetne folytatni, de talán élég ennyi az osztályok helyzetéről. Az igazgató-főorvos széttárja a karját: — Mit tehetek? Ehhez pénz kellene. Vagy egyáltalán: azoknak többet törődni velünk, akiknek lehetőségük van segíteni. A mi erőnk kevés ehhez... Igen, itt tenni kell valamit! A beteget nem kérhetjük arra, hogy tekintettel legyen a helyzetre. Furcsa lenne, ha türelemre intenénk azt a mezőgyáni tsz-tagot, aki a január 17—i lábtörésével Dr. Szabó Márta főorvosnak adtuk fel a kérdést: — Képosek-e a jó gyógyító munkára ilyen körülmények között? Széttárja a karját, de nincs nagy hajlandósága a panaszkodásra. Elég szétnézni. A laboratórium nem lekövezve, hanem pjarkettázva van! Nesze neked higiénia! — Ha csak a betegek vizsgálatát kellene elvégezni, mégcsak valahogy meglennénk—mondja aztán a főorvosnő. — De az ip>ari tanulók, mielőtt megkezdik a szakma tanulását, a más iskolába indulók, a fegyveres testületek tagjai, aztán az egyéb szűrővizsgálatok — mind a mi vállunkat nyomja. Sok. Mi nem panaszkod.uk, de a még mindig a rendelőintézetet járja; vagy ha ugyanezt kérnénk a gyulai lakostól, aki reggel fél nyolctól délutánig várja az eredményt. Még csak szavaikat sem akarom idézni. Nem nagyon bírná el a nyomdafesték... Tehát tenni kellene valamit! De nem azt, amit eddig, mert ez az állapot nem válik dicséretére megyénK egészségügyének. Ne várjon Gyula a megyeszékhelyre, a megyeszékhely pedig Gyulára J — vagy mindkettő a minisztéri- lumra. Mindhárom tegye meg azt, J amit kell, hogy gyógyulhassanak Gyula és a város környékének já- róbetegei. Varga Tibor Fotó: Demény
