Békés Megyei Népújság, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-30 / 125. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP J A Konyhák bővítését, napközik korszerűsítését és létesítését tervezik a gyulai járás közétkeztetésének javítására A közétkeztetés elterjedését a gyulai járás területén is, hasz­nossága, gazdaságossága és az átalakuló társadalom igénye tet­te szükségessé. Amíg a kisház­tartás ellátása egy munkaerőt leköt, addig ugyanennyi munka­erő üzemi konyhában, a család­jánál lényegesen nagyobb számú személy étkeztetését is biztosí­tani tudja. Ehhez természetesen megfelelően félszereit konyhák, étkezőhelyek kellenek. Mind­amellett, hogy közkedveltek ma Gyermeknapi árnyak JANCSI FAGYLALTOZIK Jancsi is szereti a fagylaltot. A gyermeknapon nagy örömére kapott is egy jókora adagot. Mohón látott neki, s közben nem vette észre. hogy ruhájára is csöppent jócskán. Pedig arra vigyázni kellett, hiszen az államtól kapta, állami gondo- zott. Talán ezt gondolta a tanító néni te, amikor meglátta a sötétkék ruha foltjait, mert nagy mérgesen oda­szólt: — Nem tudsz vigyázni! Szégyeltd magad... ~ és folytatta csúnyáb­ban is, csak úgy záporozott a szidás- özön. Meglátta ezt egy vendégapuka, odalépett a kisfiúhoz, s a közeli kútból vizet engedett a zsebkendő­jére, szépen letörölte Jancsi ruhá­ját. Aztán megmagyarázta, 1hogyan kell tartani a fagylaltot, hogy ne csöpögjön a ruhára. Jancsi az előb­bi szidásból felocsúdva, hálás mo­sollyal nyugtázta a segítséget. Talán helyes lett volna, ha a ta­nító néni is az apuka példájára cse­lekszik. A KÖZÖMBÖS Kerekpárverseny volt Békéscsabán, a Szabadság téren. A kisfiúk, kis­lányok nagy izgalommal versenyez­tek egymással és nemcsak az érté­kes díjak, hanem az érdekesség is sarkallta őket. A nagy igyekezetben persze elő­fordulhat baleset. Az egyik kisfiú a hullámos bukkanókkal teli úttes­ten felborult. A kerékpár a lábára esett, s a fájdalomtól percekig meg sem tudott mozdulni. A verseny ren­dezői távol álltak ahhoz, hogy azon­nal segíteni tudtak volna. A járdán viszont egy férfi sétált nagy ké­nyelmesen. Látta, hogy a kisfiú elesett, de ahelyett, hogy odaszaladt volna se­gíteni, közömbösen továbbment. Az­tán vissza is nézett, hogy a kisfiú ott van-e még. Szomorú, hogy ilyen emberek is vannak. A NEVELÉS Kedves meglepetés volt, hogy a gyerekek apró ajándékokat kap­tak a Centrum Áruháztól. Az áru­ház igazgatóját a kicsinyek biza­lommal és érdeklődve fogták körül. Érthető volt a ragaszkodás, hiszen a zsebéből mindig előkerült valami ér­dekesség. Hol egy pörgettyű, hol néhány szem cukorka. Az egyik kislány, anyukáját kézen­fogva, nagy kíváncsian, de kissé bá­tortalanul közeledett. Az igazgató meglátta és biztatta. Nyúlj csak a zsebembe, kis­lány, vegyél bátran. Az anyuka — látván, hogy cukor­ka van a zsebben — rákontrázott: — Markolj bele jól, sokat vegyél! Szerénységre nevelésből elégtelen! Kasnyik Judit már az üzemi konyhák, sok esetben éppen a higiénia, a változatos étrend hagy kívánni valót maga után. E tekintetben a gyulai járás­ban tartott vizsgálat megállapí­totta: több intézmény, gazda­ság, vállalat, másra nem hasz­nálható helyiségeket bocsátott az üzemi konyha rendelkezésére. Ezek semmiféleképpen nem felelnek meg az egészségügyi követelményeknek. Sajnálatos, hogy méjt jelenleg is van olyan gyermekközétkeztetést ellátó — a szabadkígyósd iskolai és óvo­dai — konyha, ahol ugyanazon az asztalon tisztítják a nyers­anyagokat, amelyen adagolják és tálalják a készételt. Ehhez hasonlókból kiindulva a tanács- vb legutóbbi ülésén a legfonto­sabb tennivalókat az alábbiak­ban jelölte meg: A nyári idénylétszám növeke­dése miatt szükséges a sarkadi, dobozi, újkígyósi bölcsődei konyhákban az előkészítő, mo­sogató- és a főzőhelyiség bőví­tése. Ugyancsak a dobozi nap­közi konyhában a bőséges, jó vízellátás biztosítása, a közeli mélyfúrású kútból. Eleken a túlterheltség megszüntetésére óvodai napközi konyha létesíté­sét tervezik. A továbbiakban Szabadkígyóson új konyha léte­sítését, Gerlán, Sarkadkeresztú- ron pedig korszerűsítést javasol­nak. E munkák elvégzése a hi­giénikus étkeztetés feltételeit biztosítja. A változatos ételek elkészítése szükségessé teszi az étlapok célszerű összeállítását, az idénynek megfelelően. Ne le­gyen az étlap nyáron „télies”. A nyári időben különösen megnő a konyhavezetők felelős­sége az ételmérgezés megelőzése tekintetében. Ezért nagyon fon­tos a nyersanyagok gondos meg­vizsgálása, selejtezése és a jó hűtés biztosítása, a tisztaság, a rend megtartása. Erre lehetősé­get adnak az újonnan korszerű­sített és a felépülő mondern üzemi konyhák. r. ♦ ♦ : Nyári bérletsorozatot hirdet : a megyei művelődési ház í Tartalmas nyári programot ígér Ja békéscsabaiaknak a Megyei JMűvelődési Ház most megjelent j műsorfüzete. A művelődési ház főt előadásból álló bérletsorozatot ► szervez, amely Zene és Költészet [címmel országos hírű előadómű­► vészeket szólaltat meg. A tervezett program a követ­kező: június 7-én a művelődési ► ház nagytermében irodalmi est [lesz Jancsó Adrienne, Surányi [Ibolya és Latinovits Zoltán köz­reműködésével. A június ► huszonkettedik! orgonahang- [ versenyen Pécsi Sebestyén [orgonaművész és Wemer Mária, [az Operaház magánénekese sze­repel. Mensáros László tart elő- [adói estet július 5-én, július 15-én ► pedig „Ez az a dal” címmel Far- [kas Gabi és Hadd Tamás ad mű­► sort a városi tanács udvarán. A ► szabadtéri színpadon rendezik ► a klasszikus és modern balett- pestet, amelyen a Budapesti MÁV [SzimfonikusZenekaron kívül köz­► reműködik Lakatos Gabriella, ► Havas Ferenc, Kun Zsuzsa, Fü- Jlöp Viktor, Sipeki Levente. A szolidaritási hónap eseményeiből A Dombegyház és Vidéke Általános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet vezetősége és szakszervezeti bizottsága kezde­ményezésére üzemi röpgyűlése- ket tartottak, ahol ismertették a vietnami nép harcát. A dolgo­zók elhatározták, hogy egy na­pi keresetük értékét felajánl­ják a szolidaritási alapnak. * A békéscsabai vasútállomás pályafenntartási főnöksége, a két fütöház, valamint az épí­tési főnökség több mint har­minc munkahelyén tartottak gyűléseket, csoportos beszélge­téseket, ahol elítélték az ame­rikai agressziót. A szabadsá­gukért küzdő népek megsegíté­sére pénzgyűjtést kezdemé­nyeztek a vasút dolgozói között, ami július 15-tel zárul. * Szerdán délután a Békési Me­zőgazdasági Gépgyárban Pető Mátyás, a járási Hazafias Nép­front elnökségének tagja, köz­ségi párttitkár üzemi gyűlésen tájékoztatta a munkásokat a vietnami nép harcáról és a magyar nép áldozatkészségéről. A gyűlésen elítélték az agressziót és vietnami műszakot kezde­ményeztek, 4c Csárdaszálláson községi gyű­lést tartottak, melyen Juhász József, a békési járás béke ope­rativ bizottságának titkára tartott beszámolót, amit csak­nem 150-en hallgattak. A gyű­lés második részében Vietnam­ról háborús dokumcntumfilmet vetítettek, majd gyűjtést kez­deményeztek. A népfrontmozgalom — Az ifjúság nevelése — Gyermekvédelem — Pályaválasztás Május 30-án, csütörtökön dél­előtt Békésen tartja ülését a Ha­zafias Népfront járási bizottsága. Első napirendként Pallagi Gyu- láné, a HNF Országos Tanácsának tagja beszámol a IV. kongresszus­ról. Második napirendként Kiss László, a járási tanács művelő­dési osztályának munkatársa tar­tott ismertetésit az ifjúság neve­léséről, a gyermekvédelemről, va­lamint a pályaválasztás lehetősé­geiről. Mind a beszámolót, mind a tá­jékoztatót a bizottság vita után tudomásul vette. Ezután Berta János, a HNF járási titkára ösz- szegezte a szolidaritási hónap ed­digi eseményeit. Időjárásjelentós Időnként megnövekvő felhőzet, valószínűleg eső nélkül. Napköz­ben helyenként kissé megélénkü­lő délkeleti, déli szél. A hőmér­séklet alakulásában lényeges vál­tozás nem lesz. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 10 —15, legmagasabb nappali hő­mérséklet 23—27 fok között. (Zsoldos Sándor rajza) HÍREK — Elismerő oklevéllel tüntette ki a Minisztertanács az elmúlt évi gazdálkodási eredményeiért a kondorosa Dolgozók Termelő­szövetkezetet. Az oklevél ünne­pélyes átadása június 1-én lesz, s ez alkalomból ünnepi közgyű­lést is tartanak a községi mű­velődési otthonban. — Ezertizenhárom tanuló segítet­te tavaly az iskolai szünidőben a szarvasi járásban a mezőgaz­dasági munkát. Az őszi betakarí­tásban pedig 3303 diák vett részt hasonlóképpen. A nyári szünidő alatt ledolgozott napok száma 14 ezer 105, s munká­jukkal a diákok összesen 531 ezer 828 forintot kerestek. — Szlovák népi hagyományokat és munkásmozgalmi emlékeket gyűjtenek össze és dolgoznak fel Szarvason a szlovák általános iskola történelmi szakkörének tagjai. — Ezeregyszázkilencvenhat vég­zős általános iskolás gyerekből 970, a tanulók 81 százaléka, je­lentkezett továbbtanulásra a mezőkovácsházi járásban. Eb­ből összesen 471 gimnáziumban, 355 iparitanuló-intézetben foly­tatja tanulmányait. — Zenés, táncos klubestet rendez május 30-án, ma este 7 órakor Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában az ifjúsági klub. — Jól működik az önkéntes tűz­oltótestület Dévaványán. A la­kóházakat rendszeresen ellen­őrzik, s ebben a munkában j harmincán vesznek részt. A | tűzoltótestületnek 49 tagja van, j ezenkívül külön két tsz-csoport j is működik. — Nyári tábort létesítenek Szarvason a hagyományokhoz híven az iskolai szünidőben, a I festői szépségű ligetben. A ta- ; nulók részére a pihenés mellett j ideális, sok játékkal, sportese- | mén nyel, kultúrműsorral tar- [ kított programot állítanak össze, j — A vésztői művelődési otthon színjátszó csoportja vendégsze- | repel június 1-én, szombaton ! este 7 órakor Körösújfaluban a | Sárréti Napok alkalmából. — Hatszázhúsz általános iskolai I tanuló vesz részt a városi sport- j iskola foglalkozásain Békéscsa­bán. A hiányos felszerelés pót­lásara a városi tanács 15 ezer forintot biztosit. — Hat tanteremmel bővítik még az idén Békéscsabán a X. számú j általános iskolát. A tervek sze­rit ez év augusztusában fejezik be a munkát. Hz Orosházi Üveggyár kőműves szakmunkásokat keres felvételre Július 1-től minden második héten 2 szabadnapot biztosít a gyár. Bérezés megegyezés szerint. Vidékiek részére szállás biztosítva van. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. 114960- Vizsgáztak a vontatóvezetők Vésztő-Mágorpusztán, a volt gépállomás helyén, ahol a Két- egyházi Mezőgazdasági Gépész­képző Szakiskola szervezett egy tagozatot. A tanulók háromhó­napos bentlakásos képzésben vettek részt, s a vizsgákon most 62-en végeztek eredményesen,- Nagyszabású ünnepséget ren­dez 300 gyermek részére Békés­csabán a MÁV június 1-én. A MÁV leány név elő-intézet tanu­lói kedves műsorral lepik meg az ünnepség résztvevőit.- Jól működik a méhész, barom­fi és nyúltenyésztési szakcso­port Szeghalmon. A három cso­portnak összesen 95 tagja van. Minden évben jelentős mennyi­ségű méz, baromfi, illetve nyúl átadására kötnek szerződési. Ezt rendszeresen teljesítik.- Kézimunka-kiállítást rendez június 15-től 23-ig Kaszaperen, a helyi művelődési otthon kézi­munka szakköre. Ezen bemutat­ják a szakkör kétéves anyagát, valamint a megyében folyó és jelenleg is gyűjtés alatt álló népi motívumokból rendelke­zésükre álló anyagot.- Mezőgazdasági szakemberek tartottak tájékoztatókat a téli hónapokban a mezőkovácsházi járás általános iskoláiban. Eredménye, hogy a nyolcadik osztályos tanulók közül össze­sen 82-en jelentkeztek mezőgaz­dasági tanulónak. Egyedül Dombegyházán 27 jelentkező volt- A szőlő betegségei és az elle­nük való védekezés címmel tart előadást Békéscsabán május 31-én a Megyei Könyvtárban Murányi Miklós szakmérnök, a megyei növényvédő állomás igazgatója.- A VIT tiszteletére a szarvasi járás úttörőcsapatai «VIT karne­válokat rendeznek a községek­ben az elkövetkező hetekben.- Megjelent: Ivan Sevcov: A fák nem hajtanak fejet. A szerző a háború alatt egy felderítő osztag parancsnoka volt, személyes él­ményeiről ír e kötetben. A ha­tárőrök életéről és a partizánok kalandos tetteiről kapnak színes tájékoztatást az olvasók.- Fiú tanulót felvesz Bagi kelmefestő, Békéscsaba, Jókai utca 50. 17164 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága ás a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pák Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, ni. em. Telefon: 12—19S, 12.-295 Kiadja a Békés megyei r-apttad/i Vállalat, Békéscsaba ti.. Tanács­köztársaság Htja 8, Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadd: tehőezky Mlháh Terjeszti s Magyar Posta. Előfizethető a postahivatalokba és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy bőnapra 17,— ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents