Békés Megyei Népújság, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-31 / 126. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek 1968. MÁJUS 31, PÉNTEK Ár»: »« filler XXIII. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM Pszichológia a hivatalokban Nyomon követhetjük a lélek­tan térhódítását. Mintha be akarná hozni a hallgatás, a száműzetés esztendőit. Azt az időszakot, amikor — a jó ég tudja, miért —, tabu volt fog­lalkozni vele. Veszteségek értek bennünket emiatt, hiszen a kor­szerű lélektan rég túlhaladta a köldöknézés, az öncélú elméleti- eskedés határait, és a bennün­ket körülölelő valóság az em­beri viszonylatok felmérésére, belső rugóinak megkeresésére vállalkozik. Köztudott, hogy a pszicholó­gia immár otthonos az üzemek­ben, kivívta polgárjogát a ter­melésben, jól hasznosítható ta­nácsokat ad a vezetés helyes módszereinek és stílusának ki­alakításához. Most új szférába vonult be ez az érdekes, izgalmas tudomány­ág. Legalábbis erről tanúskodik a Tanácsok Lapjának híradása: Pszichológiai elvek az állam- igazgatásban” címmel készült el dolgozat, amely végső soron azon munkálkodik, hogy — nagyon közkeletűen fogalmaz­va — kellemesebbé váljék hiva- taljainkban a légkör. A munkaszervezés, az ügyvi­tel állandó egyszerűsítése és fej­lesztése mellett arra is szükség van, hogy könnyedebbé, oldot- tabbá varázsoljuk az ügyfelek és az ügyintézők mindennapos érintkezését. Ez sok tényezőtől függ. A tanulmány többek kö­zött kitér az elgépiesedés, el- szürkülés és elfásulás tüneteire, s azt a kérdést vizsgálja, mit lehetne tenni ellenük. Azt mondhatná valaki, mind­ezek szokványos Igények. Csu­pán jóakarat, emberség kell az ügyek intézéséhez. Igaz. Csak­hogy gyakran kifelejtjük a szá­mításból, hogy a pultnak két oldala van, és az íróasztalnak nemkülönben. A tisztviselő sem automata. Lehetnek és vannak is gondjai, fájdalmai, öt is be­folyásolják a frontátvonulások, és olykor emiatt indulatos, nem pedig rosszakaratból vagy meg nem értésből. A lélektani elem­zések feltárhatnak bizonyos rejtett tényezőket, amelyek itt- ott megrontják az ügyintézők és az ügyfelek viszonyát, és éppen tudatosításukkal, megismerteté­sükkel segíthetünk a bajokon, jobb közérzetet, jobb közszelle­met teremthetünk. Van hát, megítélésünk sze­rint, értelme és célja annak, hogy a lélektan, amely végérvé­nyesen elhagyta korábbi szűkös területeit, olyan helyekre is be­tekintsen, mint a tanácsirodák, a hivatalos helyiségek, a közin­tézmények termei, ahol naponta emberek százai, ezrei fordulnak meg és találkoznak tisztségvise­lőkkel, tanácsi tisztviselőkkel. Ha jól meggondoljuk, az or­szágos közszellem szempontjá­ból sem mindegy, hogyan zajla­nak le ezek a találkozások. Kormányhatározat A Minisztertanács ülést tartott A Minisztertanács csütörtökön | A Minisztertanács ezután egyéb ülést tartott. Jóváhagyólag tudo­másul vette a lengyel párt- és kormányküldöttséggel, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kor­mányküldöttségével, továbbá a KGST VB 34. ülésén, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság külügyminiszterével és az) ügyeiket tárgyalt. *** A munkaidőcsökkentésröl szó­ló kormányhatározat a következő főbb intézkedéseket tartalmazza: Ez év második felében további j mintegy 550—650 ezer dolgozó . rí í - -- i I munkaidejét lehet csökkenteni. S Császárságkulugymimszte-| ^ azokJ vallalatok térhetnek hf f taS°kr01 e1’ át a rövidebb munkaidőre, ame­hangzott tájékoztatókat lyeknek felkészülési terve bizto­A kormány megvitatta a múlt, sítja a kiesö munkaidö pótlását, eyi al ami koltse^etes vegrehaj-i az öner6böl való megvalósítást, a tasarol szóló beszámolót es felha- j «adatok (ki- és berako­talmazta a pénzügyminisztert, dások) folyamatos ellátását a mun­kaidőcsökkentés után is, s ame­lyeknek felkészülési tervét az il­letékes tanácsa, közlekedési, ke­ban történő felhasználásáról, szórakozási igények megfelelő elégi téséről. A közlekedés- és postaü hogy az országgyűlés elé terjesz- sze. A Minisztertanács elfogadta az Országos Tervhivatal elnöke, a reskedelmi, energiaszolgáltatási pénzügyminiszter, a munkaügyi: szervek elfogadták, miniszter és az Országos Anyag- , A felügyeleti szerveknek meg­felelő szankciókat kell alkalmaz­niuk azoknak a vállalatoknak a vezetőivel szemben, amelyek nem j realizálták a felkészülési tervben j foglalt intézkedéseket, illetve nem í biztosították a munkaidő megró- j vidítésének önerőből történő j megvalósítását. Súlyosabb esetek- j ben el kell rendelni a 48 órás munkahét visszaállítását is. 1970 vi 210) órás munkaidőt. lép hatályba. 1 Ma: A vezető * a­és társai „ I a A pult innenső 11 e oldaláról Filatéliai hírek és Árhivatal elnöke együttes je­lentését a népgazdaság 1968 első negyedévi fejlődéséről. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Taná­csának elnöksége tájékoztatta a Minisztertanácsot a munkaidő csökkentéséről szóló kormányha­tározat végrehajtásáról. A kormány tudomásul vette a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek az időszerű mező­Szolidaritási békegyűlés Szarvason Eszmecsere gazdasági vezetőkkel — Fotókiállítás Régi szokás, hogy a kedves | tikus Köztársaság budapesti nagy­A minisztereknek biztosítaniuk gazdasági munkákról, a kedvezőt- kell az ötnapos munkahét alkál­ién időjárás következményeinek mazasara vonatkozó határozatok elhárítására tett intézkedésekről ! megtartását, ennek keretében az ; ma szóló jelentését. olyan helyi intézkedések hatályta­A mezőgazdasági és élelmezés- tanítását, amelyek nem felelnek ügyi miniszter ezután a felügye- me8 a kormányhatározat rendel-; lete alá tartozó vállalatok 1967. ; kezéseinek. Azoknál a vállalatok- évi tevékenységéről, valamint a I na^ (intézményeknél, szerveknél), kedvezőtlen természeti adottságú í amelyek 1967. január 1. után en- mezőgazdasági termelőszövetke- Seőely nélkül bármely formában zetek helyzetének javítására ho-! (egy-, két- vagy négyhetenként) zott határozatok végrehajtásáról] ötnapos munkahetet vezettek be, számolt be a kormánynak. A Mi-1 f2* vizsgálni és vissza nisztertanács a beszámolókat tu-1 állítani a hatnapos munka- domásul vette. | A Központi Népi Ellenőrzési Bi- A művelődésügyi miniszter és a zottság elnöke jelentést tett a dől- , megyei (fővárosi, megyei jogú vá- gozók beadványainak intézésével rosi) tanácsok elnökei kulturális,j kapcsolatban végzett vizsgálat ta- ; népművelési, sport- és más ren- l pasztalatairól. I dezvények szervezésével gondos­Június 9—16* vendégek érkezésekor mindenki igyekszik tenni valamit, hogy akit barátsággal várnak, jól érez­követségének másodtitkára által vezetett delegációt a megye, a város és járás párt-, állami és ze magát körükben. Ez. történt ' társadalmi vezetői fogadták. csütörtökön. Szarvason is. L Országos Nyomdász Fotókiállítás Békéscsabán Békéscsaba újjátelepítésének 250, és várossá nyilvánításának 50 éves évfordulója alkalmából már eddig is több, figyelemre méltó rendezvény örvendeztette meg a város lakosságát. Most újabb jelentős eseményre készül­nek. A Kner Nyomdában már elké­szültek az I. Országos Nyomdász Fotókiállítás ízléses plakátjai, amelyek hírül adják, hogy júni és Nyomdaipari Műszaki Egyesü­let megyei szervezete rendez, jú­nius 9-én délelőtt 10 órakor nyitják meg ünnepélyes keretek között. ahol dr. Erdei Ferenc akadémi­kust, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa főtitkárát és Nguyen Van Phue a Vietnami Demokra­Újabb versenytárs a „kávé-fronton Premier előtt ax OMNIA II Űjabb versenytárs jelentkezett u, «ói .6-ig m.id.». ““k. érdeklődők a kiállítás gazdag anyagát. Amint megtudtuk, 15 szedőtől 90 kép érkezett a zsű­rihez. A zsűri ebből tíz szerző 49 művét találta alkalmasnak arra, hogy a KISZÖV bemutató- termében kiállítsák. A témavá­lasztás igen gazdag, a portrétól a magas színvonalú fotótechnikai felvételig szinte mindent megta­lálhatnak majd a látogatók. A kiállítást, amelyet a Papir­az édesipar kávépörkölési mono­póliuma. Az édesipar viszont be­rendezkedik a kávé csomagolá­sára és értékesítésére — s mind­ez remélhetőleg a vásárlók érde­keit szolgálja majd. Az Élelmiszer- és Vegyicikke­ket Csomagoló Vállalat évente mintegy 1200 vagon, a magyar édesipar által pörkölt szemes ká­vét csomagol a kereskedelem ré­szére. A vállalat — számítva ar­ra, hogy a növekvő kávéfogyasz­tás „elbírja” a választékbőví­tést — a bércsomagoláson kívül most saját recept szerint kever és pörköl kávét. A vállalat a saját pörkölésű kávét ötvenféle keverékpróba után állította össze és OMNIA- nak nevezte el. Az OMNIA sze­mes kávé árusítását országszerte kedden kezdik meg. Az újfajta kávékeverékrői a közönség, a forgalom ad majd véleményt, az ára mindenesetre kedvező — 10 deka 16 forint —, a jelenlegi I. és II. osztályú sze­meskávé ára között van. A vendéglátók ismertették a járás politikai-gazdasági helyze­tét és a város továbbfejlesztésé­ről az elképzeléseket. Majd be­szélgetés alakult ki és többek között szó esett a népfrontmoz­galom soron következő tenniva­lóiról. Hangoztatták: az a cél, hogy a lakosság közül minél töb­ben vegyenek részt a munkában. Ezután a vietnami vendégek a város vezetői kíséretében megte­kintették a vas- és fémipari ktsz részlegeit, a szarvasi állami gaz­daság nagyüzemi rizstelepeit és az Európa-hírű Arborétumot. Az ÖRKI-ben Erdei Ferenc akadé­mikus találkozott mezőgazdasági és kereskedelmi szakemberekkel, tudományos kutatókkal, akikkel eszmecserét folytatott az új gaz­daságirányítás rendszeréről, töb­bek között: a mezőgazdaság és ipar kereskedelmi partnereinek egymáshoz való viszonyáról, vál­lalati önállóságáról és a központi szabályozás módszereiről, vala­mint a korszerű-iparszerű mező- gazdaságról. Este a Vajda Péter Művelődé­si Házban a Béke földjén és Ve­led vagyunk, Vietnam címmel fotókiállítás nyílt. A kiállítást Varga Tibor újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Békés megyei titkára nyitotta meg. Ezután került sor a Szoli­daritás Vietnamért békegyűlésre, ahol több százan hallgatták Er­dei Ferenc beszédét. Felszólalt Nguyen Van Phue, aki tolmácsolta a sokat szenve­dő testvéreinek köszönetét, a ma­gyar nép segítségéért. A gyűlés második részében a Magyarországi Nemzetiségi Szö­vetségek központi művészegyüt­tese szórakoztatta a közönséget. A Hazafias Népfront vendégei a késő esti órákban távoztak Bu­dapestre.

Next

/
Thumbnails
Contents