Békés Megyei Népújság, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-07 / 82. szám
1968. április J. 2 Vásárnál) s Alexander Dubcek záróbeszéde a CSKP KB ülésén Prága Dubcek záróbeszédében hangsúlyozta, a, jelenlegi tanácskozás bebizonyította, hogy a KB képes feladatainak teljesítésére. A KB kezdte meg a megújhodási folyamatot, bebizonyította politikai érettségét és rátermettségét a helyzet megoldására a múlt év végén bekövetkezett bonyolult helyzetben. A KB-ban lefolyt vita igazolta, hogy bár az eddigi helyzet értékelésében és az előrehaladást illetően különböztek a vélemények, a pártnak elhatározott szándéka, hogy folytatja az ; elkezdett munkát. Nézetkülönbségek állnak fenn e folyamat ütemét és egyenletességét Illetően. Végeredményben — mondta Dubcek -t- azt a következtetést lehet levonni, hogy most jó dolgot csinálunk, a párt és nép ügyéért harcolunk. Hangsúlyozta. összpontosítani kell az erőfeszítéseket a további út kidolgozására; foglalkozni kell. a pártkongresszus összehívására1 tett javaslattal. Dubcek arra az álláspontra helyezkedett, hogy rendkívüli pártkongresszus ösz- szehívá&a lehetetlen — így döntött az elnökség is —j ezzel szemben meg kell gyorsítani a XIV. kongresszus előkészítését, továbbá a paid távlati koncepciós programjának kidolgozását. A kongresszus időpontjára a KB elnöksége tesz majd javaslatot, de a kongresszusra ez évben már nem kerülhet sor. A kongresszusnak alaposan, megfontoltan kell előkészíteni a párt politikájának tartalmi részét a következő időszakra. Olyan koncepcióra van szükség. amely tovább tökéletesíti az akcióprogramot. Az új kongreszszusig ki szeretnénk dolgozni egy új szervezeti szabályzatot, amely tükrözné a párt jelenlegi helyzetét a társadalomban és a párt politikai érettségének fokát. Dubcek köszönetét mondott a végrehajtó szervek lemondott tagjainak munkájukért és azért, hogy megértve az idő követelményeit, hozzájárultak a sürgős káderkérdések megoldásához. A CSKP KB értékeli munkájukat és foglalkozik elhelyezésükkel. A kormányban végrehajtandó változásokkal kapcsolatban kiemelte a CSKP KB első titkára, hogy az új kormány képes lesz minden területen aktív tevékenységet folytatni és megtudja majd oldani a reá váró politikai és gazdasági problémákat. A szélsőségek kárt okozhatnak a megújhodási folyamatnak — mondotta Dubcek. — De látni kell azt is, hogy a folyamat jellemző vonása a progresszivitás. Ehhez kell támogatást nyújtani, figyelembe véve, hogy a szociaiizmus- ! rój, a szocialista demokráciáról, a ' párt vezető szerepének érvényesítéséről, a Szovjetunióhoz és a I többi szocialista országhoz fűződő j internacionalista kapcsolatokról j van szó. A CSKP és a KB az új i feltételek között a csehszlovák I körülményeknek megfelelő, sajá- | tosságokat kívánja politikájában I érvényesíteni, ez nem változtathat 1 azon a tényen, hogy kommunistákról és internacionalistákról I van szó, akiknek vérében van az j internacionalista együttműködés,' a szocialista országokhoz, a nem- j zetközi kommunista és munkás- ; mozgalomhoz való tartozás érzése — mondotta Alexander Dub- ; cek. Rendkívüli minisztertanács Prágában A csehszlovák kormány szombaton Prágában rendkívüli minisztertanácsra ült össze. Lenárt kormányelnök tájékoztatta a kormány tagjait a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának a kormány lényeges átalakítására vonatkozó tervezetéről. Lenárt javasolta, hogy a kormány' mondja le és jelentse ezt be az új köztársasági elnöknek. Rövid vita után a javaslatot elfogadták. A kormány ülése után Jozef Lenért miniszterelnök közölte Lud- vik Svoboda köztársasági elnökkel a kormány lemondását. A köztársaság elnöke a bejelentést tudomásul vette és felkérte a lemondott kormány tagjait, hogy az új kormány kinevezéséig maradjanak hivatalukban. A köztársaság elnöke ezután fogadta Oldrich Cernik minisztev- I elnökhelyettest, és megbízta, hogy terjessze elő javaslatait az új kormány összetételére. * Szombaton Prágában a Cseh- I szlovák Néppárt és Csehszlovák Szocialista Párt . Központi Bizottságai a két párt kormányképviseletéről tárgyaltak. Hétfőn összeül a Nemzeti Front KB-a, hogy megtárgyalja az új kormány összetételét, majd a Nemzeti Front küldöttsége tájékoztatja a köztársaság elnökét az új kormányra vonatkozó javaslatról. Az új kormány fogadalomtételére előreláthatóan hétfőn este vagy kedden délelőtt kerül sor. A jövő hét végén az új kormány bemutatkozik a nemzetgyűlésben és előterjeszti programnyilatkozatát. Zavargások flmerikákan Washington \ Nagyszabású rendzavarásokat Négy halottja, több mint 350 jelentenek Chicagóból, ahol sebesültje van Washingtonban a mintegy húsz háztömbnyi terüle- dr. Martin Luther King meggyil- ! ten pusztított tűzvész. A város kolását követő zavargásoknak, j egyik néger gettójában lövöldö- Országszerte mintegy félszáz vá- j zésre is sor került. A halálos ál- rosra terjedtek ki a zavargások; dozatok száma a városban mintegy tíz, több százan megsebesüles a halálos áldozatok szama megközelíti a húszat. Washingtonban szombaton reggelre valamivel enyhült a feszültség. A szövetségi kormány hatezer katonát vezényelt a városba. A szuronyots, puskás, gázálarcos katonák egész utcákat zártak le. Az amerikai fővárosban a koraesti és éjszakai órákban egyszerre száznál is több tűzeset volt és a tűzoltók a legtöbb helyen csak rendőrök és katonák védelme alatt tudták folytatni munkájukat. Nem végleges adatok szerint a rendőrség ezernél több személyt tartóztatott le. Cyrus Vance volt hadügyminiszterhelyettes, akit Johnson enök különmegbízottként rendelt Washington polgármestere mellé, azt mondotta, hogy a pusztulás jelentős, de nem éri el a tavalyi detroiti gettólázadás Körteket. tek. A nemzeti gárdisták tartják fenn a rendet Detroitbaíi, a dél- karolinai Greensboroban, valamint a King elleni halálos merénylet színhelyén, Memphisben is. Zavargásokra került sor a floridai Tallahasseeban, a kaliforniai Oaklandban, is. New York négernegyedeiben a szombatra virradó éjszakán a rendőrség teljes készültségben állt és Lindsay polgármester személyesen igyekezett megakadályozni a rendzavarások kirobbanását. Martin Luther King gyilkosát a rendőri szervek még mindig nem találták meg. Ramsey Clark igazságügyminiszter, alá személyesen irányítja a nyomozást Memphisben, azt mondotta, hogy a gyilkosról számos adat derült ki. A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának levele Berlin Míg az’NDK-ban a lakosság a legnagyobb mértékben részt vesz az új szocialista alkotmánytervezet megvitatásában, addig Nyugat-Németországban a CDU-CSü és a szociáldemokrata párt vezetősége a közvélemény háta mögött titkos megegyezést köt, amely arra irányul, hogy a lehető legrövidebb időn belül keresztülvigyék a Bundestagban az antidemokratikus szükségállapot-törvények megszavazását. Ez olvas- . ható a Német Kommunista Párt j Központi Bizottsága levelében, j amelyet pénteken ismertetett a Deutschlandsender rádióállomás. ; A levél bírálja a bonni nagy- j koalíciós kormány végzetes poll- I tikáját és hangsúlyozza, a legutóbbi események megmutatták,; hogy a munkásosztály és a sző-, vetségi köztársaság minden dől- j gozója számára mennyire szűk- séges az illegalitásba szorított NKP törvényes működésének helyreállítása. (MTI) Megkezdőin a népszavazás az HDK-ban I Berlin A Német Demokratikus Köztér- saságban szombaton reggel meg- | kezdődött a népszavazás az új szocialista alkotmányról. Elsőnek ! általában az éjszakai műszakról i jövők keresték fel a szavazóhelyi- j ségeket. A kiadott szavazólapokon meg kell jelölni, hogy „igen’’-nel vagy i ,,nem''-el kíván szavazni az illető, j A szavazatok összeszámolását a j szavazás lezárása után azonnal j megkezdik. (MTI) Husszein Kairóban Kairó Husszein jordán király szómba- i Pártnapok Békés megyében Április 8-a és 26-a között megyénk majdnem valamennyi helységében, a városok nagyobb üzemeiben, számtalan gazdaságban tartanak pártnapokat. Egyrészt központi, illetve megyei előadókkal, másutt pedig a helyi pártvezetők közreműködésével. Az alábbiakban járások- szerint közöljük a - megrendezésre kerülő pártnapok helyét, időpontját és az előadók nevét. * BÉKÉSCSABA. Április 8-án: I. Posta Fekete Jánosné. 10-én: téglagyár, dr. Mulató János, 11-én: Oüabaszabadi iskoia, Zalai György, fűtőház dr. Pál Zoltán, kertészeti vállalat. Bocskai Mlháiyné, kötöttárugyár Várai Mihályné, 13-án: sertéstenyésztő v. Nagy Mihály, 17-én: gabonafelvásárló v. Nagy Mihály, 18-án: baromfifeldolgozó v. Baukó Mihály, férflfehérne- mügyár dr. Pál Zoltán, konzervgyár Sarkadi István, 19-én: áilatforgalmi v. Kacsai* János, VI. iskola Fekete Jánosné, Megyei Könyvtár Vrbovezki György, 32-én: II. kerület Bocskai Mlháiyné, 2H-án: VII. iakola Vrbovsz- ki György. BEkESI Járás, ll-én: békési szőnyegszövő dr. Kovács László, 12-én: MezŐberényi Műszaki Hisz Pintér János, Csárdaszállás Barkász Károly, 13-án: békési cukorkaüzem Mlnya János. Egyetértés Tsz dr. Búzás Gábor Vizesfási ÁG I. üe. Buzi Sándor, II üe. Szojka Lajos, 14-én: békési Egyetértés Tsz dr. Búzás Gábor 16-ón: MezŐberényi Fmsz Kiss András, Tarhos Jakab Mihály, 17-én: békési KIOSZ Pető Mátyás, 18-án: MezŐberényi Petőfi Tsz Hegedűs Pál. 19-én: békési kosárfonó Pataki István, szabó ktsz Fazekas Ferenc, me- zőberényi pamutszövő Török György, muronyi Lenin Tsz Vass József, 22-én: Békési Fmsz Hevesi Kálmán. GYULAI JÁRÁS. v8-án: Elek, Arany Tóth Lajos, ití-án: sarkadi gépjavító Arany Tóth Lajos, kultúrház Barna Pál, Üjszalonta Mihucz György. 17-én: Sarkadkeresztür dr. Dobra András Újkígyós Sütő Ottó, 18-án: Felsőnyomási AG Kovács Ferencné, Sarkad! Cukorgyár Petrovszki István, lft-én: Kétegyházu Juhász József, Geszt Balogh Imre, Gería Hlobocsányi János. Mezőgyán Inokai Jáno«, Szabadkígyós dr. Mucsl Imre. MEZÖKOVÁC8HÁZI JÁRÁS. 8-án: I i i Dombiratos Zengő Ferenc, Kunágota Talpai István, MezŐkovácsháza Kovács Ferenc, 12-én: Almáskamarás Teklesz János, Battomya dr. Lacr.kó István, Kaszaper Dovalovszki Mihály, Kevermes Sándor József, Kisdomb- egyháza Cseszkó Sándor, Magyar- dombegyháza Seres Ferenc, Medgyes- bodzás Tímár Benedek, Nagybánhe- gyes Bajusz László, 14-én: Dombegyháza Tóth P. Adorján, 17-én: Végegyháza dr. Szabó Sándor, 18-án: Bánkút Kiss Árpád, 19-én: Magyarbán- hegyes Csicsely János* Medgyesegy- háza Földi János, Mezőhegyes Győri Imre, Nagykamarás Fülöp Mihály, Pusztaottlaka Vincze János, Ref.-ko- vácaháza Angus József, 2fl-án: Dombegyháza Szabó István. OROSHÁZI JÁRÁS. 8-án: Békés- sámson Zsilinszld András, Gerendás Molnár Lajos, Tótkomlós Párkány János, 10-én: dr. Náfróöi Sándor, 12-ón: dr. Fekete Antal. SZARVASI JÁRÁS. 12-én: Endrőd Goldberger János, Kondoros Huszár Mihály, lfl-án: .Hunya Bányai Béla, 17- én: Csabacsűd Enyedi O. Sándor. SZEGHALMI JÁRÁS. 10-én: Szűcs .Lajos, ll-én: dévaványai gépjavító Boros Mihály, Ecsegfalva Láda András, Körősnagyharsány Boruzs József, 12-én: Füzesgyarmat D. Tóth Ferenc, Kertészsziget Bállá Ferenc, 18-án: Dé- vavénya Kovács Lajos, Kertészsziget Bálint Istvánná, 17-én: Töviskesi ÁG Szilágyi Lajos, Szeghalom F. Nagy Károly, Szeghalom újtelep Láda András, Vésztő Tobai László, 18-án: Körösújfalu dr. Horváth János, Okány 'Alkotmány Tsz Kovács Lajos, Szeghalom Halasi ÁG Balogh József, 18- án: Töviskes Szentiványi Sándor, Bucsa Kozák Sándor, Körösújfalu dr. Horváth János, Okány Kovács Lajos, 19- én: Biharugra Sarkadi István. Fü- zeagyarmat Tóth Sándor, Körösladá- nyi gépjavító Enyedi Elemér, Üjbarázda Tsz Búzás János, Okány dr. Baji Ferenc,^ Szeghalom Hankó Mihály és Láda András, Vésztő Sándor József, Zsadány Gulyás György é« Hevesi Gáspár. | A megyei BM-szervek pártbizottsága 12-ón tart pártnapot, előadó: Budai István. Az ÉVM Békés megyei ! Állami Építőipari Vállalat pártbizott- ! sága: 10-én: Békés Korok Ferenc, I Gyula Betkó László, ll-én: Békéscs«- í ba Iga István és Galovicz György, Orosháza Kárpáti Károly, Szarvas j Drienyovszky János. ton délelőtt Kairóba érkezett. A repülőtéren Nasszer elnök fogadta. A királyt elkísérte Hasszán Emir trónörökös, valamint a kormány több tagja. Husszein és Nasszer megbeszéWilson legújabb kormányátalakítása lésének tárgya: Jordánia helyzete .a legutóbbi izraeli agressziók következtében. Husszein kairói látogatása után Bagdadba utazik hogy Aref iraki elnöktől támogatást kérjen országa védelméhez. * A kairói sajtó fájlalja a Biztonsági Tanács kudarcát. Mint ismeretes, a BT nem tudott szankciókat hozni Izrael ellen a Jordánia ellen megismételt agresszió miatt és csupán azt közölte, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a közel-keleti helyzetet. Az A1 Ahram kiemeli: a semmitmondó közlemény megfogalmazása is két napig tartott... Az A1 Akhbar szerint a közlemény csak a BT kudarcát takarja, (MTI) London A pénteken késő este bejelentett angol kormányátalakítást I parlamenti megfigyelők úgy értékelik, hogy Wilson megerősítette pozícióját Roy Jenkins pénzügy- miniszter veszélyesen növekvő hatalmi igényével szemben. A miniszterelnök két régi személyes hívét, Barbara Castele-t és Ri- I chard Crossmant minden eddigi ! nél fontosabb funkcióba helyez- ! te. Wilson egyúttal először foglalt állást a „belső kabinéi" megoldása, tehát ama rendszer mellett, i amelyből a munkáspárt gúnyt í űzött 17 évvel ezelőtt, Churchill j hasonló próbálkozása idején. A I belső kabinet tagjai (Jenkinsen 1 kívül): Richard Crossman, eddigi alsóházi vezér, akit most a kormány egész népjóléti és társadalombiztosítási politikájának irányításéval bíztak meg, valamint Barbara Castle, eddigi közlekedésügyi miniszter, aki a korábban lemondott Brown helyett— „első államtitkár", tovób- i bá az újonnan alakított munkaügyi és termelékenységi minisztérium vezetője lesz. Ezzel a kabinettel Wilsonnak kétségkívül sokkal kevesebb baja lesz, mint az előzővel, hiszen a belső kabinetben Jenkins ellen két biztos támogatóval rendelkezik, nem is beszélve arról, hogy többé nem jön vissza a nagy ve- télytórs és bajkeverő: George Brown. Az a tény, hogy a 47 éves tehetséges Thomson továbbra is megtartja eddigi állását a 61 éves Michael Stewart külügyminiszter mellett, arra enged következtetni, hogy Thomson belátható időn belül átveszi a külügyminiszteri tárcát. Az új kormány feladata hivatalosan az, hogy újjáélessze a munkáspárti tömegek lelkesedését és megszüntesse az általánosan elterjedt kiábrándultságot, fásultságot. Keresztyén világértekezlet Hatnapos munka után véget ért a harmadik keresztyén világértekezlet Prágában. Az értekezleten a pravoszláv, a protestáns és katolikus egyházak képviseletében 55 országból 500 küldött és számost megfigyelő vett részt. A kongresszus néhány olyan dokumentumot hagyott jóvá, amelyek az európai biztonságot és a vietnami háborút érintik. Elnöknek ismét I. L, Hromadka professzort, főtitkárnak J. N. Ond- ra professzort választották, mind- I ketten a csehszlovák evangélikus j egyház képviselői. (MTI) Edward Heath, a konzervatív ellenzék vezére „másodrendű figurák szánalmas ide-oda rakos- gatásának” nevezte a kormányátalakítást. A kisebb változások közül említésre méltó a népszerűtlen Patrick Gordon-Walker oktatásügyi miniszter távozása. A 61 éves egykori külügyminiszter két választáson is vereségét szenvedett.